2016. január 21., csütörtök

12. fejezet - Az előttünk álló út, egy egyenes a végtelenbe



Sziasztok! :)
Üdvözlöm az új tagokat, köszönöm, hogy feliratkoztatok, valamint köszönöm a kommenteket és a pipákat. Az előző részhez érkezett eddig a legtöbb, szóval dupla köszönet.
Azt hiszem eladtam a lelkemet az Ördögnek. Najóóó, nem neki, csak Madelynnek. A kettőnk közt zajló alkudozások viszont egyre inkább hasonlítanak az Ördöggel való egyezkedéshez, de szerintem emiatt senki nem sír, mert mindenki csak jól jár. Tehát, a mai alku eredménye egy új rész nálam és egy új rész a Fine-ból.

Mindkettőhöz jó szórakozást! :)


~Amy

Az elveszett fiú

Kis kavicsok, nagy kavicsok. Lapos kavicsok, telt kavicsok. Ovális kavicsok, kerek kavicsok. Szögletes kavicsok, gömbölyű kavicsok. Kis kupacban kavicsok, nagy kupacban kavicsok. Kavicsok, kavicsok, kavicsok, kavicsok.
Mindenütt KAVICSOK!
-  Tetszenek ezek a kavicsok – lelkendezett Harry egy újabb kupac fölött, miközben közéjük túrt, és kiválasztott néhány neki tetsző darabot, amit aztán a pólójából formált erszénybe dobott a többi közé, így az még jobban megnyúlt.
- Nekem nem – morogtam a bajszom alatt, mert ettől a kijelentésétől a hajamat tudtam volna tépni, őt viszont nem tudtam kiábrándítani.
- Nézd ennek milyen különleges alakja van – nyomott az orrom alá áradozva egy érdes felszínű darabot.
- Mi benne olyan különös? – hátrahúztam a fejemet, de még így is kancsalítanom kellett, hogy jól lássam, annyira közel tartotta a szemem előtt - Ez egy egyszerű kő – ráncoltam össze a szemöldökömet.
- Pont olyan, mint te – motyogta, miközben leutánozva szemöldök ráncolós mimikámat, közelebb húzta magához, hogy mégalaposabban szemügyre vehesse.
Lábam enyhe port kavart, ahogy a talajjal találkozott; fejet rázva indultam tovább. Hangos csörömpölés, és puffanások zaja ütötte meg fülemet, ahogy a kövek adnak jellegzetes hangot, amikor egymáshoz és a földhöz csapódnak. Egy pillanattal később Harry jelent meg látóterem sarkában loholva, apróságai nélkül.
- Egyébként… mi lesz, hogyha találunk valamit az út végén? – kérdezte megtörve a néhány perces nyugalmat.
Nem válaszoltam rögtön, mert frusztrált az eddig feltett rengeteg kérdése. Mintha tőlem várta volna mindenre a választ.  
- Őszintén szólva, nem hiszem, hogy bármit is találnánk, de szerintem ezt már mondtam.
Harry hallgatott. Hát erre is képes? Ráncba szaladt a homloka, ajkait pedig vékony vonallá préselte össze. Gondolkodó fejet vágott, ez csakis rosszat sejtetett. Már vártam mikor böki ki a következő kérdést, de egyelőre még rágódott rajta, így csak csendesen haladtunk egymás mellett.
Folyamatosan magam elé bámultam az előttünk elterülő semmibe. A szakadék még mindig ugyan olyan volt, mint mikor elindultunk és épp ez volt az, ami aggasztott. Kietlen és egyforma. Előre haladtunk, de olyan érzésem volt, mintha egy helyben toporognánk. Mintha egy vászon lett volna előttünk, mi pedig helyben járnánk előtte. Hogy történt az, hogy éveket töltöttem itt, és nem zavart? Igaz, szinte vak voltam, de most úgy éreztem, beleőrülök az egyformába.
- Sötétedik, lassan pihennünk kéne.
Először elengedtem a fülem mellett, mert semmi kedvem nem volt újabb magyarázkodásba bonyolódni, a bugyuta kérdései miatt, de aztán a szavak értelmet nyertek. Nem volt itt semmiféle kérdés.
- Mit csinál? – kérdeztem vissza, mert nem akartam hinni a fülemnek.
- Sötétedik – mutatott fel az égre, és én követtem a mozdulatát.
Az ég immár nem ragyogó kéken pompázott, hanem átfordult a lila és sárga különös keverékébe. Megbotlottam így kénytelen voltam megszakítani a gyönyörködésemet. Próbáltam visszanyerni az egyensúlyom, és volt egy olyan pillanat, amikor úgy tűnt, sikerül, de végül térdre estem.
Harry nyomban hozzám szaladt és értem nyúlt, de ellöktem a kezét.
- Megoldom magam is – szűrtem a fogam közt, míg felültem.
- Had segítsek, lehet, hogy megsérültél... – nem volt kedvem elmagyarázni neki, újfent, hogy az lehetetlen, mert leugrottam ide anélkül, hogy bármim eltört volna, így csak megráztam a fejem.
- Megnézhetem? – mutatott aggodalmasan a térdemre.
- Jól vagyok – morogtam.
Tényleg nem volt semmi bajom. Még csak nem is éreztem, hogy megütöttem volna bármimet.
- Álljunk meg! Majd reggel továbbmegyünk, ha feljön a nap – adta parancsba.
- Ne játszd itt nekem a főnököt. Lehet, hogy te fáradt vagy, de én nem, mert nem lehetek az – egy újabb igazság. Már nem is emlékszem mikor aludtam utoljára.
Harry ajkát beharapva, némán mért végig, míg dühöngtem. Mintha megpróbálta volna visszafojtani a megjegyzését.
- A sötétben nem látunk semmit, a végén még nekimegyünk valaminek. Maradj itt, rakok tüzet – azzal otthagyott az út közepén.
Feldúltan indultam utána, készen arra, hogy a nyakába zúdítom minden szitkom. Mégis mit képzel magáról, hogy irányítgat? Nincs hozzá joga! Majd én eldöntöm, hogy mit karok! Úgy jár-kel itt, mintha ismerne minden zugot, közben én vagyok az, aki már évek óta itt ücsörgött.
- Itt csak kövek vannak! Mégis, hogy akarsz tüzet… - Harry sarkon fordult, hogy rám nézzen én pedig egy hatalmas kiszáradt fát pillantottam meg mögötte, néhány méterre tőlünk – Gyújtani…
Egész biztos voltam benne, hogy az előbb még nem volt ott semmi.
- Mi a baj? – tört le Harry néhány ágat.
- Ez a fa eddig nem volt itt – hüledeztem.
- Pedig már itt áll egy ideje – biztosított róla, hogy megőrültem. Egy ölnyi fával tért vissza hozzám, amit ledobott a földre, és hozzálátott egy apró rakást készíteni belőle.
- Hogy akarod meggyújtani?
- Elég száraz ahhoz, hogy, két kő surlódásának szikrájától lángra lobbanjon.
Logikus.
Leültem és figyeltem hogyan munkálkodik. Felkapott két követ és az apró rakáshoz közel, összeütötte őket. Felvillant néhány szikra, de mire a rakás közelébe értek teljesen eltűntek. Két újabb próba és kudarc után, nem bírtam tovább nézni a szerencsétlenkedését, türelmetlenül felsóhajtottam.
- Hagyd már rá, sosem fog sikerülni – Harry rám emelte zöld szemeit, de nem láttam bennük dühöt, vagy türelmetlenséget, csak végtelen nyugalmat.
- Sikerülni fog, csak még nem próbáltam elégszer – mondta határozottan, és visszatért a művelethez.
Beletelt még néhány próbálkozásba, de mire teljesen lement a nap, már lobogott az apró lángocska, narancs és piros fénybe vonva mindkettőnk arcát. Harry örömittasan csillogó szemekkel nézett rám.
- Hozok még pár gallyat, hogy éjszaka is legyen mit rádobni.
Nem volt szükséges, mert meleg volt, de ráhagytam. Teljesen belevesztem az apró lángokba, amik hihetetlen gyorsasággal emésztettek fel maguk körül mindent, ezzel táplálva saját magukat. Mielőtt megszólalhattam volna, útitársamnak hűlt helye volt. Kilépett a tűz apró körvonalából és elnyelte a sötétség.
Meresztgettem a szemem, hátha meglátom valahol mocorogni, de semmi, ezért lehunytam őket és vártam. Amikor ismét felnyitottam, reméltem, hogy valamelyest hozzászoktam a sötéthez, így könnyebben ráakadok, így abba az irányba néztem, amerre utoljára láttam, de továbbra sem találtam semmit.
Halk mocorgás ütötte meg a fülemet az ellenkező irányból. Ismerős kaparászás. A hang felé fordultam és figyeltem. Most, hogy a tűz itt éget előttem és fényt adott, a körvonalán kívül a sötétség félelmetessé vált. Teljesen elnyelt minden kósza fényt. Olyan volt, mintha egy sötét fal húzódna tőlem balra és egy világos jobbra, én pedig a kettő között, félig az egyik és félig a másik oldalon.
Halk nyöszörgés és suttogás hangzott fel. Közelebb húzódtam a tűzhöz, mert az egész testem megborzongott. Hogy lehet az, hogy eddig nyugodtan tűrtem ezeket a neszeket, most mégis félek tőlük?
- Harry, te vagy az? – a hangom egy oktávval magasabbra csúszott.
Reméltem, hogy nem esett semmi baja, mert nem volt kedvem a sötétben botorkálni, utána kutatva. Nem érkezett válasz, csak folytatódott a sutyorgás, majd lassan megcsikordultak a kövek. Valaki volt a sötétben.
- Harry?… - nyöszörögtem halkan.
Ismét csak a csend felelt nekem.
- Harry, ez nem vicces! Azonnal fejezd be!
Valami megindult felém. A kövek folyamatosan zörögtek, egyre erőteljesebben. Dermedten ültem és nem mertem moccanni. Felgyorsult a légzésem és a szívem hangja visszhangon vert a fülemben.
Bármi igyekezett felém, már közel volt, nagyon közel. Éreztem, ahogy a levegő felkavarodik, de továbbra sem láttam semmit, csak a feketeséget. Ebben a percben, valaki megfogta a vállam és felsikítottam.



.


16 megjegyzés:

  1. Neeeee .... Itt abbahagyni ... :( Hát az biztos hogy érdekes volt :) Nagyon várom a következőt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat a drámai megszakításért, de kénytelen voltam, a következő ilyen részé érdekében.
      Sietek a következővel :)
      Holnap hozom :D
      Puszi <3

      Törlés
  2. Nee. Ezt te sem gondolhatod komolyan! Itt abbahagyni?
    Nagyon érdekes rész lett, szóval most tűkön ülve fogok várni a következőig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Valóban érdekes volt... Remélem a következő ilyen, nem csak érdekes lesz ;)
      Nem kell sokat várnod, mert holnap új rész! ( Bár attól függ, hogy ennek a szálnak a következő részét, vagy úgy általában a következőt várod, mert sajnos a holnapi nem ennek a folytatása :/ )
      Remélem tetszeni fog :))))
      Puszi <3

      Törlés
  3. az elején elröhögtem magam de vége már ijesztő :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD
      Akkor csak sikerült ez a kis poén :D
      Ezentúl ez a szál nem lesz épp esti mese szerű, szóval, bocsánat, ha nem fog tetszeni.
      Azért a következőt hamarosan hozom :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. OMG OMG OMG OMG
    Teljesen elfeledkeztem róla hogy ma is lesz rész, istenem de boldog vagyok!
    Olyan 10-szer nekikezdtem, mire eszembe jutott hogy ez a szakadékos Louisos világ:D
    Köszönöm,köszönöm,köszönöm! Annyira csodálatos rész, felvillanyozod a napom <3
    Van egy teóriám, ami lehet hogy bődületes nagy baromság, de sokadik átolvasásra ez jutott eszembe,és ha nem gond megosztanám Veled is:)
    SZóval, én arra gondoltam, hogy amik itt történnek, azt ilyen átvitt értelemben kell érteni. Péládul mikor Harry egyszer megkérdezte Loutól hogy durva volt-e vele az ápoló, és az abból fakadó részlet, az párhuzamba vonható azzal, hogy mikor elesett itt lennt, akkor nem is törődött vele, mert ez "semmi". Másik példa, hogy nem talált tüzet,de most Harry talált. Ez jelentheti azt hogy mostmár ici-picit de megbízik Harryben, és elfogadja a döntéseit. Mert még nem barátok Harryvel, de jó érzés hogynincs már egyedül.

    A fejemben valahogy jobban összeállt, így leírva nem az igazi, de remélem valamennyire érthető, hogy mire gondolok, de ez csak pusztán spekuláció, szerintem teljesen rossz irányba gondolkodok:D

    Ui: Neharagudj a túl hosszú kommentért:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Haragudni?... A hosszú kommentért??? Eszembe sem jutna.
      Imádom, amikor kisregényt írtok, mert számomra ez sokkal nagyobb kincs, mint maga a rész miatti öröm. Imádom amikor írtok, és ezt nem tudom elégszer kihangsúlyozni, pláne, ha az egy kisregény, mert megtisztelte azzal, hogy ti is fordítotok rám némi időt. Szóval, KÖSZÖNÖM! Nagyon hálás vagyok :)
      Szívesen hallgatom a fejtegetéseiteket és szerintem nincs rossz ötlet.
      ... Biztosan előfordult már veled az iskolában, hogy a tanár feltett egy kérdést, te pedig magadba megmondtad a választ, csak hangosan nem mertél felszólalni, mert féltél, hogy rosszat mondasz. Azután a tanár, vagy egy diák megmondta a helyes megfejtést és te legszívesebben visszapörgetted volna az időt, mert a te válaszod tökéletes lett volna. Bízni kell az ösztönökben, ezt már én is megtanultam. :)
      Ebből kiindulva, akkor most gondolom, nem baj, ha azt mondom, hogy jól tetted, hogy leírtad a véleményed, mert az egész tökéletes.
      Igen. Pontosan így van. Minden párhuzamos, minden egy olyan részlet, ami a valóságban megtörténik vele, majd itt megjelenik. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kitalálja valaki az ápoló és az itteni tények közötti összefüggést, persze, ha holnap elolvasod az új részt, akkor ott is fogsz találni rá némi magyarázatot. Persze, még rengeteg dologban folytathatod a kutakodást, mert, nem véletlenül lett világos, nem véletlenül került oda Harry és nem véletlen, hogy ott a fa...valamint, hogy Harrynek sikerült tüzet gyújtania. Azért lássuk be...fura, hogy a saját elméjében, ahol elvileg ő az "úr", egy "betolakodó" kineveti a szabályokat és a kedvére változtatja azt a világot. Ha Louis úgy akarja... (és akarta!) akkor az a tűz nem gyúlt volna meg, de Harrynek sikerült... Érdekes :DD
      Kicsit agytornáztatósra sikerült a blog, de remélem, hogy azért élvezhető.
      Nyugodj meg tökéletesen értettem, amit leírtál :)
      Holnap érkezem az új fejezettel. :)
      Puszi <3

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    3. Köszönöm ezt a kifejtést, akkor most megyek is elolvasni több százszor hogy még több mindenre rájöjjek :D
      Alig várom a kövi részt!:)

      Törlés
  5. Na nem Ada, nem játszunk ilyet! Lulu drága nem fog ilyeneken tovább agyalni, hogy ki ez, a másik részben ki az aki ,,nem jött el". Ez rossz játék! De van egy olyan érzésem, hogy az az árny valaki, és nem valami. Mármint úgy általában. Valaki, aki bántotta, és ez árny képében jelenik meg.
    De moszt mondd meg: Ude hod üdes vaadok, hod kitaláltam, ki volt az? :3 DE MONDD MEG! Egyébként...kicsit gyilkos rész volt. Olyan furcsa...mint általában egy depresszió szokott -mint pl amiről én írok- kívülről taszít, bánt, belülről megöl, és valójában más vagy. És annyi mindenkit bántasz ezzel, pedig...te csak TE szeretnél lenni.
    Hát...de ez van, néha a gyengeségünk az erősségünk, és néha a fájdalmas múlt erősít meg ahhoz, hogy bármin mosolyogni tudj...és őszintén, hogy tudd milyen a szeretet. Ehhez kín kell... Louis is ezért kínlódik, mert mindenki eldobta, de most képzeld csak el: Mekkora lelki erő kell ahhoz, hogy ne szóld el magad? Hogy ne sírd el magad, miközben másokon irigykedsz milyen boldogok? Ő egy erős ember, ebben a blogban, a valóéletben meg...inkább nem mondok semmit, mert nem ismerem. De nagyon átérzem, főleg most, nem sajnáltatni akarom magam, de...érted te. Újabb pfon az élettől, itt is, és ott is, Louis is kapott pofonokat, bőven, és félek az a pofon túl nagyra sikeredett...és vérző seb maradt utána..
    Hát, remélem értetted mit akartam ebből kihozni, ha nem, töröld. Sajnálom, hogy nem komiztam az előzőhöz, de még meghalni is alig van időm, pedig csak pár pillanatra szeretnék megszűnni.
    Várom a kövit! Megyek Fine-t olvasni!
    Puszi!
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, sajnálom, amiért ilyen játékot űzök veled. Mondanám, hogy nem szándékos, de az igazság az az, hogy de. Hidd el, hogy kell ez ide, mert irtó unalmas lenne, ha csak a száraz tényeket közölném. Viszont a jó hír az, hogy hamarosan erre is fény derül...mint szép lassan minden egyébre. ;) Például ott a következő fejezet, ahol... ebbe most ne menjünk bele, de szerintem rengeteg kérdést áthúzhatsz a képzeletbeli listádon, miután elolvastad.
      Ne aggódj, mert én sem nyújtom majd a végtelenségig a történetet, felhalmozva millió meg egy kérdést, hogy csak a végén válaszoljam meg őket. Szerintem az utolsó fejezetekben, már nem is lesz mit megválaszolni. :D
      Olyan ügyes vagy, hogy ennyit agyalsz :)) A választ sajnos nem árulhatom el, mert akkor elmarad majd a felismerés okozta öröm. Most mond meg őszintén, ugye, hogy sokkal jobb volt, amikor a 9. részben te jöttél rá, hogy mit rejtenek a számok és nem elkotyogtam, hogy igazából mi a helyzet.
      Egyébként ezek a kanyonos részek, mind ilyen furák, mivel, ez áll a legtávolabb a valóságtól és egyben a legközelebb.
      Olyan tökéletesen átlátod az egész helyzetet, hogy amit írsz, az ijesztően egyezik a karakterem gondolataival. Akár egy belső monológja is lehetne.
      Egyszerűen nem tudok rá mást mondani, mert itt minden egyéb szó felesleges lenne. Csak egyet tudok veled érteni.
      Annyira érzékenyen látod az egészet, hogy félek, a következő rész, lehet, hogy nagyon rosszul fog érinteni. Azért sietni fogok vele. ;)
      Puszi <3

      Törlés
  6. Szia!
    Ez fantasztikus volt, mint mindig. Louis nagyon bunkó a fejében Harryvel nem mintha a valóság más lenne. Szerintem a neszek Louis múltjából egy-egy embert takarnak akit szeretne elfelejteni, eddig ez a legkevésbé biztos tippem. Imádtam!
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm a bókot :)) Hát, azért csináltam ilyenre a személyiségét, mert megpróbáltam úgy formázni, hogy átadja, őt tényleg nagyon zavarja, a tény, hogy valaki megpróbálja a saját világában irányítani.
      Hmm... Közel jársz az igazsághoz ;) A legközelebbi ilyen részben azért ezt a kérdést megválaszolom :)
      Még egyszer köszönöm! :)
      Puszi <3

      Törlés
  7. Szia drága!
    Sajnálom, hogy az előző részhez nem írtam, de nem voltam internet közelben.
    Csodás lett mind2 rész, imádtam őket.
    Nagyon tetszett ez a "fejbe tekintős" rész, elég érdekes.
    Remélem hamar jön a kovi.
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)))
      Semmi gond, az ilyenekért nem haragszom, pláne, ha utána ugyan úgy írsz. :) Mindenkinek van elfoglaltsága. Azért megkönnyebbülés, hogy írtál, mert bevallom, kezdtem aggódni, hogy az előzőben elrontottam valamit. A lényeg, hogy tudom, minden rendben van veled. :))
      Örülök, hogy tetszettek. A következő a harmadik variáció lesz, szóval elég változatosra sikerült most ez a trió :D
      Holnap hozom.
      Puszi <3

      Törlés