2016. január 8., péntek

7. fejezet - A múlt árnyai




Halihó!
Nem tudom, hogy ki örül és ki nem, de itt a következő rész. A héten már a második ;) Elég nehéz tartani a Vasárnapot, mert sosem bírok addig várni, vagy én sürgetem magam, vagy valaki más :D Azért szóljatok, ha sok ez így és visszaveszek a tempóból.
Köszönöm a kommenteket az előző részhez. Remélem tetszik, hogy néha már picit kezd oldódni a melankólikus hangulat.
Ha igen, akkor sajnálom, de el kell, hogy rontsam a felüdülés érzését. Ez a rész különbözik az eddigiektől. Nem Louis képzeletbeli világa, nem Harry, hanem... egy kis emlékfoszlány.
Jó szórakozást!


Amy



Élveztem a lágy tavasz esti szellőt, ahogy a hajamba fúj, összeborzolva ezzel, a már amúgy is kócos tincseket és mélyen magamba szívtam a jellegzetes illatát. A fák már kibontották leveleiket és a fű is kizöldült a kemény tél után. Rengeteg vadvirág tarkította a földet és az égen is csak néhány bárányfelhő kúszott keresztül, melyeknek alját narancssárgára festették a lemenő nap utolsó sugarai.
Egy tökéletes nap - gondoltam, mert ma az összes dolgozatom jeles lett és bár a többiek továbbra is strébernek tartottak, azért mindig akadt kivétel, aki elismeréssel nézett rám.
Mivel a város szélén laktunk és a buszmegálló is elég messze volt, így minden nap sétálnom kellett, több mint egy kilométert, mire hazaértem. Ez a táv rossz idő esetén elég kellemetlen, mert a cipőm rendszeresen átázott, mire hazaértem, de gyönyörű időben, mint amilyen a mai is, ha lehet, még lassabban haladok, hogy kiélvezhessem a séta minden percét.
Már messziről láttam, hogy apu bordó Reanultja még nem parkol a ház előtt, amiből arra következtettem, hogy valószínűleg, ma is kártyázni ment a barátaival, mint minden Kedd délután, így csak este fog hazaérni. Máskor ezt az időt kihasználtam volna gyakorlásra, mert nem szeretek zajongani, ha otthon az egész család, de most inkább arra vágytam, hogy feltegyek egy CD-t és a nyitott ablak mellett élvezhessem.
A verandához érve, a kulcsaim után kezdtem kutatni, de amikor behelyeztem a zárba, rájöttem, hogy nyitva van, így valószínűleg, anya már megérkezett.
- Megjöttem! – kiabáltam be az előszobából, miközben levettem a cipőm.
- Szervusz kicsim! A konyhában vagyok – válaszolt anya vékony hangja bentről.
 Az egész házban ínycsiklandó illatok terjengtek, amitől rögtön farkaséhesnek éreztem magam. Az étkezőn keresztül beléptem a konyhába, ahol anya a kék kockás kötényében serénykedett a gáztűzhely fölött.
- Nagyon finomak az illatok – dicsértem és szemügyre vettem egy barna piskótaalapot.
- Édesapád telefonált, hogy ma meghívta vacsorára a főnökét. Ha minden igaz, akkor előléptetést fog kapni, így ez, egy amolyan puhító vacsora lesz – egy fém tálban folyamatosan kevergetett valami fehér folyadékot, ami szép lassan habosodni kezdett, míg magyarázott.
- Nahát! Nekem azt mondta, hogy csak, talán, ő kapja meg – tűnődtem és belekóstoltam a majonézes salátába, ami már tálalásra készen várakozott a pulton.
- Nagyon kérlek fiam, ne nyúlkálj az ételbe, pláne kézzel! Várd meg, míg az asztalhoz ülünk – dorgált meg anya mosolyogva.
- De ha egyszer olyan finom – mentegetőztem magam elé tartott kézzel és megpróbáltam ártatlan arcot vágni.
Farkasszemet néztünk, amit nem bírtam sokáig és hangos nevetésben törtem ki, amihez ő is csatlakozott.
- Ki fog futni – mutattam a háta mögé, miközben még mindig a pultot markolásztam kétrét görnyedve a nevetéstől.
 Anya gyorsan kapcsolt és egy aprót sikkantva a tűzhely előtt termett, hogy lejjebb vegye a lángot. A fehér hab lassan süllyedni kezdett, ő pedig fejcsóválva vetett felém egy rosszalló pillantást, ami nem sikerült élethűre, mert a kék szemei, amik az enyémmel teljesen egyformák voltak, vidáman csillogtak.
- Apád azt üzente, hogy öltözzünk ki, szóval irány a fürdő. Mosakodj meg alaposan és rittyentsd ki magad, úgy, mintha bálba mennél! – adta ki a parancsot és a hűtőhöz lépett, hogy elővegyen néhány tojást és feltörje őket egy keverőtálba.
- Ennyire fontos? – kérdeztem panaszosan, mert ezzel romba dőlt a sziesztázós tervem.
- Igen, szóval igyekezz, mert egy óra és itt lesznek.
Az ilyen vacsorák nagyon hosszadalmasra szoktak nyúlni, mert apám és a kollégái felelevenítenek minden olyan pillanatot, amit közösen éltek meg a munkájuk során. Soha nem tűnik fel nekik, de egy külső szemlélő számára, aki nem ért az üzlethez és csak laikus szemmel képes látni az eseményeket, annak a téma egyáltalán nem lebilincselő. Én voltam erre az élő példa. Valahányszor egy ilyen estre került sor, végig kellett ülnöm az egészet, egyetlen szó nélkül, mivel képtelen voltam bármit is hozzáfűzni, de úgy volt illendő, hogy a család tagjaként jelen legyek. Duzzogva vettem tudomásul, hogy nincs menekvés, de megpróbáltam optimista lenni. Mire éjféltájt távozik ez az igen fontos ember, legalább nem kell még a fürdéssel húznom az időt, hanem egyből nyugovóra térhetek.
- Addig sem leszel láb alatt, és a kaja is megéri, hogy az asztalra kerüljön – morgolódott anya halkan, de hallottam a hangján, hogy nevet.
- Hallottam ám! – kiabáltam vissza a lépcsőről. A harsány kacagást még a szobámba is hallottam, mivel pont a konyha fölött lakom, és öreg ház lévén, a szigetelés sem a legjobb.
Míg a szekrényemben kutakodtam valami elegáns, de nem túl ünnepi ruházat után, anya bekapcsolta a rádiót és az egyik kedvenc slágeromat hallva, énekelni kezdtem az előadóval együtt. Mire megtaláltam a megfelelő darabot, már rám sötétedett, így azonnal a fürdőbe mentem, hogy időben elkészülhessek.
A mai testnevelés órám után elég piszkosnak éreztem magam, és mivel az utasítás elég pontos volt - mintha bálba mennél – hajat mostam és még meg is borotválkoztam itt ott, végül is már rám fért.
Annyira felfrissültnek éreztem magam, mint egy kiadós alvás után. Idő közben valószínűleg anya is elindult, hogy átöltözzön, mert a zene elhalt.
Egy autó hangját hallottam közeledni, majd fékezést és a motor berregése leállt.
- Louis! Gyere le, megjöttek! - kiabált anya, miközben elhaladt a szobám előtt.
Még egy utolsót beletúrtam a hajamba és már szaladtam is le a lépcsőn az ajtó elé, ahol anya még egy utolsót igazított a szoknyája redőjén, egy ránc elsimítása érdekében, mielőtt kinyílt az ajtó.
A bejáratban megjelent apu és egy vele egykorú férfi, akinek fekete hajába már vegyült némi ősz hajszál és már a ráncok is elkezdték maguknak kinézni állandó tartózkodási helyüket. Két fejjel magasabb volt, mint én, és mivel apu is hasonlóan termetes volt, tökéletesen látszott, hogy inkább anya génjeit örököltem, amiért egy kicsit kellemetlenül éreztem magam.
- Sziasztok! – köszöntötte anyát egy apró puszival a szájára, engem pedig egy félvállas öleléssel – Hadd mutassam be a főnökömet, Hugh Wideot. Mr. Wide, ők itt Katherine, a feleségem és Louis, a fiam – mutatott ránk sorban.
- Nagyon örvendek nyomott egy csókot anyám kézfejére az enyémet pedig határozottan megszorította, miközben mindkettőnket végigmért.
- Az ebédlőben már meg van terítve – jelentette ki anya finomkodva és lesegíttette apa kabátját, közben én is kaptam egy rosszalló pillantást tőle és egyből kapcsoltam.
- Elkérhetem a kabátját? - kérdeztem és megpróbáltam lesegíteni róla, de az alacsony termetem miatt nem volt egyszerű dolgom.
- Nagyon köszönöm – mondta, rám hagyva a nehéz gyapjú anyagot és követte a szüleimet az étkezőbe.
A vacsora egész kellemesen telt. Jól látszott, hogy anya valóban kitett magáért és Mr. Wide nem győzte dicsérni a főzési tudományát. Apu főnöke nagyon jó mesélőnek bizonyult, mert egy egyszerű tárgyalást is képes volt izgalmasan előadni. Engem viszont, igazán egyik sem kötött le, így egy idő után már csak bágyadt tekintettel ültem az asztalnál és könyörögtem az órának, amit ötpercenként ellenőriztem, hogy mozogjon gyorsabban és Mr. Wide vegye észre, hogy ideje távoznia, mert már fél tizenegyre járt és lehet, hogy holnap hétvége, de nem akartam virrasztani.
- Louis? – apu hangjára riadtam fel és zavartan pislogtam körbe. Mindenki engem nézett, ezért úgy véltem valamivel kapcsolatban a válaszomra vártak. Apa alig láthatóan bólintott én pedig leutánoztam a mozdulatot.
- És mond csak, mi szeretnél lenni? – kérdezte a velem szemben ülő Wide és kíváncsian.
- Zeneszerző – hála az égnek, ebből a kérdésből rögtön rájöttem, hogy a jövőmre kíváncsi. Az elismerő füttyentésből ítélve, jó volt a válaszom, így nyugodtan dőltem hátra a székben.
- Játszol valamilyen hangszeren?
- Zongorázok – válaszoltam egyszerűen.
- Miért nem mutatod meg Mr. Widenak, amit most tanultál? – kérdezte anya az ujjait az asztalon pihenő kézfejemre fektetve és lágyan megszorítva.
Nem sok kedvem volt hozzá, mert elég fáradt voltam, de mégsem mondhattam nemet.
- Rendben – egyeztem bele és felálltam az asztaltól.
- Mi is megyünk, csak egy perc. Viszünk fel süteményt – magyarázta apa és bátorítóan rám mosolygott, mielőtt eltűnt a konyhába.
- Akkor mi menjünk – invitáltam az igazgatót, aki szó nélkül követett az emeletre.
- Milyen tágas szoba – ámuldozott, amikor beléptünk a lakrészembe.
- A zongorám és a könyveim miatt van. Máshol el sem férnék – magyaráztam büszkén, hiszen imádtam mind a két hobbim – Foglaljon helyet.
Amíg apu főnöke elhelyezkedett az íróasztalom előtti széken, én a zongora előttire telepedtem és lapozgatni kezdtem a kottámban.
- Mióta játszol? – kérdezett engem fürkészve, míg szemügyre vette a berendezést.
- Hét éves korom óta – Wide mindentudóan bólogatni kezdett én pedig rátaláltam a keresett darabra. Egy gyors etűdre.
 Ahogy játszani kezdtem, teljesen kijózanodtam korábbi bágyadtságomból. Beleadtam minden tudásomat és érzelmemet, mert le akartam nyűgözni ezt az embert.
A szoba szinte megelevenedett és belül én is. Csak játszottam és a zene ritmusára ringatózni kezdtem. Az egész külvilág megszűnt körülöttem létezni, mint mindig, ezért teljesen meglepődtem, amikor Wide mellém lépett, hogy kibámulhasson az ablakon. Ismertem az érzést. Én is imádtam zenehallgatás közben kifelé bámulni a szabadba, mert olyankor egyedül akartam lenni a gondolataimmal.
A zene még eszeveszettebb tempóra váltott.
A szemem sarkából mozgást érzékeltem és megláttam apáékat, ahogy megérkeznek és egymás után a szobába lépnek. Anya becsukta az ajtót és leült az ágyra, de apa tovább jött. Felpillantottam rá és elmosolyogtam, amit viszonzott, de nem őszintén. A szemei nem nevettek. Olyasmit láttam bennük, amitől a megborzongtam és lelkemben a szétáradt a jeges rémület.
Félreütöttem egy hangot és ezzel az egész skála felborult. Valami feketét pillantottam meg apu kézbe, egy kötelet. Wide a hátam mögé lépett és a kezem lecsúszott a billentyűkön.


Arra ébredtem, hogy valaki sikoltozik. Amikor felnyitottam a szemem egy fekete árny tornyosult fölém, én pedig ijedtemben kapálózni kezdtem. Az árny, amint észrevette, hogy látom őt, visszahúzódott a sarokba. Befogtam a számat, mert rájöttem, hogy valójában, én kiabálok. Néhány percig mozdulatlanul ültem és füleltem, hátha valaki meghallott, de továbbra is csend honolt az épületben.
- Nem vagy valódi – suttogtam az árnyéknak, ami természetesen nem válaszolt.
Teljesen leizzadtam, ami fel sem tűnt, csak amikor a légszomjam csitulni kezdett, a fogaim pedig összekoccantak, ahogy dideregtem. Nem akartam megfázni, de a hideg legalább ébren tartott.
Miután Harry itt hagyott, nem is emlékszem nagyon, mi történt velem, ahogy arra sem, hogy miért ébredtem a rendelője heverőjén.
Mozgást láttam a sarokból, ezért ismét a feketeségre fókuszáltam.
A szobában önmagában is sötét volt, de az, amit én láttam, sokkal mélyebb árnyalatot öltött. Tudtam, hogy nem valódi, mégis rettegtem tőle. Nem mertem éjszaka elaludni, csak amikor hajnalodni kezdett és az ablakon már besütött annyi fény, hogy a szobában világos legyen, ugyanis az árnyék nem mozdult a fényben, csak amikor beesteledett és én nem figyeltem rá.
 Felnéztem a pici ablakra, ami magasan a falban helyezkedett el, ezért jóformán csak az eget láttam rajta keresztül. A hold már nem volt fent és a csillagok is fakóbban ragyogtak, így megnyugodtam, mert tudtam, hogy közel a megváltás. Ha most visszaaludnék, csak újra az álmomban találnám magam, amik általában kegyesebbek velem, mint a valóság, de most nem találnék bennük megnyugvást.
Nem értettem miért álmodtam az első napról, de nem is akartam tudni, mert azt gondoltam, hogy már rég elfelejtettem, hiszen nem akartam még egyszer átélni.


.

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na hát ez rohadt jó volt. Bennem már teljesen kitisztult a kép. Ennyi nem mondom el most, hogy mik a megfejtéseim titokban tartom. Az árnyhoz is van egy-két ötletem. Alig várom a kövit. Imádom!
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Jaajj, de örölök, hogy ilyet is olvashatok. Kicsit kezdtem kétségbe esni, hogy az egész egy nagy katyvasznak néz ki. (Pedig az :DD )
      Azért kíváncsi vagyok, hogy mire jutottál, szóval ha valami beigazolódik, írd meg XD
      A következőre nem kell sokat várni, megígérem, mert most nagyon benne vagyok ;)
      Puszi <3

      Törlés
  2. most egy picit nagyon elvesztem az egész sztoriban de majd tuti megértem #.#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Sajnálom...Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyire nagy a káosz. Hidd el, hogy még néhány rész a többi szemszögből, ami nem Harryé és minden világos lesz, anélkül, hogy elmondanám. Nehéz összerakni, mert a két új nézet, csak egy-egy fejezetből áll, de ha egy picit összességében nézed az eddig történteket, az is segít.
      Köszi, hogy ezen felül azért olvasod és a kommentedért is hálás vagyok.
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szent istenem drága!
    Nem gondollak kegyetlen embernek ne félj, de ez a visszatekintés ledöbbentett. Kirázott a hideg és levert a víz, meg minden ilyen apróság. Már az elejétől gondoltam hogy az valami gond van a szüleivel, a viselkedésük alapján, de mit csináltak ezek (itt nem az "ők"-et kell használni, nem érdemlik meg)?? És ki volt az a férfi? Megkínozták vagy tettek valamit vele?
    Kérdések, kérdések. De tőled mire másra is szamithattam?❤ Kérdések nélkül nem lenne ilyen izgalmas az biztos!
    Csodás lett, nagyon várom a következőt, én csak örülök neki, hogy nem csak vasárnap teszel részt!:)
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, köszi. Ez megnyugtató, mert ez még csak a jéghegy alja. Még azért vissza fogok térni ebbe az időbe, jó párszor, hogy fényderüljön a nagy titokra :D
      A szülőket próbáltam úgy mozgatni, hogy átlagosak legyenek és a lehető legkevesebb gyanú lengje körbe őket, de azért ne legyenek makulátlanok. Ezek szerint jól sikerült.
      Ami azt illeti, ez a szemszög nem fog sok rejtélyt takarni, mivel ezek amolyan - " Ez történt" - részek, szóval a következő ilyen részben kiderül minden ;)
      Örülök, hogy tetszett és sietek a következővel. :D
      Puszi <3

      Törlés
  4. Tudod mit? Most diplpmatikus leszek. Majd Facebookon miután megmostam a hajam, megkapod a magadét fijam :*
    Madelyn x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDDD
      Köszönöm! :))) Most megnyugtattál.
      Ezek szerint remélem tetszett. :D
      Sietek a következővel!
      Puszi <3

      Törlés
  5. MEGJÖTTEM FIJAM! Apjok, haggyad a fijam!
    Na szóval...anyám. Kábé ennyi amit összetudok szedni, mert most már ott szartok, hogy sz*rt sem értek az egészből. Na jó, de. Azt értem, hogy beteg, képzelődik,és Harry ,,fényt" adott neki. De ebben az a meglepő -legalábbis én úgy érzem-, hogy Louis erről tud. Ő tudja miért beteg, hogy egyáltalán beteg, tudja, hogy képes gyógyulni, segítséggel. És ő erre a segítségre várt. Ilyenkor tudod meg, ki lesz a legjobb barátod, aki kiáll melletted.. Khm, szóval, ennyit erről.
    A másik pedig SAJNÁLOM, HOGY NEM KOMIZTAM de majd megdöglöttem olyan beteg voltam aznap mikor feltetted, csak aludtam egész nap :'( De itt vagyok drágám, az a lényeg.
    Nagyon, de nagyon siess a köviel, mert nem tudom mit csinálok! Kitépem a hajamat! :p
    Várom a kövit!
    Puszi!
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Semmi gond, nem haragszom, nyugi :D Örülök, hogy most írtál, nem kényszerítek senkit a kommentelésre, de nagyon jól esik, ha írtok.
      Örülök, hogy jobban vagy. :)
      Imádom, mikor így filozofálni kezdesz és annyira sajnálom, hogy nem reagálhatok rá semmit, mert máskülönben oda a meglepetés ereje.
      Még néhány rész az ilyen furcsa szemszögekből és rögtön minden világos lesz, mint a nap.
      Sietek a következővel és szerintem a hét elején felteszem, ha minden jól megy. :)
      Puszi <3

      Törlés