2016. január 10., vasárnap

8. fejezet - Segítek, csak mond el, mi bánt...




Sziasztok!
Hoztam egy kis meglepetést, ami egy alku eredménye Madelynnel  :D
Azért elárulom, hogy holnap felkerült volna a rész ;) ,de legalább így kaptunk egy plusz fejezetet a Fine-ból :D
Mielőtt kellemes olvasást kívánnék, nehogy azt higgyétek hogy nem vettem észre az új tagokat, szóval üdvözöllek titeket és köszönöm, hogy olvassátok a blogot :))
Ebben a fejezetben pedig elég vegyesre sikerültek az érzelmek. Ne felejtsetek el véleményezni, minden szónak és betűnek örülök :D
Jó szórakozást!


Amy




- Hogy alakulnak a dolgok? – kérdezte Liam és ráfújt a szája előtt tartott kanál tartalmára.
- Egy helyben toporgunk – bámultam az asztalon lévő levesembe, aminek zavaros tetején magamat láttam viszont.
Liam bekapta a kihűtött folyadékot és elgondolkodva merítette meg ismét az ezüstösen csillogó kanalat.
Nemrég lett vége az utolsó órámnak, így a nap további része teljesen szabad volt, ezt kihasználva pedig Liammel ebédeltem az intézettel szembeni bárban, ahová előszeretettel járnak az alkalmazottak, mivel a kórház konyhájának főztje ehetetlennek minősült.
- Hogy viselkedett ma Jonathan? Cartertől kapott egy alapos fejmosást. Nem voltam ott, de kihallatszott az irodájából – magyarázta miközben egy répakarikát kergetett a tányérban.
- Egészen kedves volt. Remélem nem csak akkor, amikor én is ott vagyok, mert Louis nemigen panaszkodik. Bár ma elmondta, hogy az általános iskolájában is pont olyan ceruzája volt a tanárnőnek, mint nekem – nevettem fel kelletlenül, amikor eszembe jutott az egyetlen megjegyzése, amit a mai napon tett.
- Örülj neki, hogy megtudtad – nevetett Liam.
- Végül is, egy óra alatt szép eredmény – bólogattam egy csalódott mosoly keretében.
- Jó napot! – szakította meg a közénk beállt rövid csöndet egy idős férfihang a hátam mögött.
A velem szemben ülő Liam felkapta a fejét és bocsánatkérően nézett rám, mielőtt egy műmosolyt erőltetett az arcára.
- Dr. Gilbert! Magának is!
Azt kívántam bár össze tudnám húzni magam akkorára, hogy elbújhassak az asztal alatt, mert jelen pillanatban ehhez az emberhez volt a legkevesebb kedvem.
Gyorsan belapátoltam néhány kanál levest a számba, amitől fulladozni kezdtem, abban reménykedtem, hogy ezzel kibúvót találok a beszélgetésben, míg nem távozik. A valaha volt legrosszabb ötlet volt tőlem, de az egyetlen, ami hirtelen eszembe jutott és biztos voltam a sikerébe. Imádkoztam, hogy mire levegőhöz jutok, addigra Dr. Gilbert tovább áll.
 Egy tálcával a kezében a mellettünk lévő üres székre mutatott.
- Csatlakozhatom? – ennyit a tervemről.
Liam bólintott, és aggódó tekintettel kísérte végig fulladásos halálomat. Műsoromat azonban kénytelen voltam beszüntetni, mivel kezdtem túl feltűnő lenni a többi vendég számára.
Belekortyoltam vizembe, mert remek színjátékomtól, még a könnyeim is kicsordultak.
A szemem sarkából egy vigyorgó ősz férfit pillantottam meg. Arcán olyan mosoly játszott, amiből tudtam, hogy mögötte hátsószándék rejlik.
- Hallom elégedetlen az itt dolgozókkal, Dr. Styles – emelte ki gúnyosan a titulusomat.
Ezzel az egy mondatával sikerült megválaszolnia az ittlétének okát. Hát persze, hogy nem hagyja ki a remek alkalmat, hogy belém kössön. Liam már szóra nyitotta a száját, hogy a védelmébe vegyen, de leintettem és megpróbáltam összeszedni minden határozottságomat, mielőtt szemébe nézek a rosszándékú vénemberrel.
- Tudja, nem tűrhetem, hogy még egy állattal is különbül bánjon valaki, mint egy emberrel. Úgy gondolom, a többi orvosnak is kötelessége lenne, hogy jelentse amennyiben hasonló dolgot fedeznek fel – egy magabiztos mosoly, egy apró célzással fűszerezve és kész is a tökéletes menü. Jó étvágyat doktor úr! Jól sikerült a beszédem, mert Dr. Gilbert arcáról eltűnt minden magabiztosság és dühödten kezdte kicsomagolni a szalvétába tekert evőeszközeit.
- És hogy halad a kis betegével? Beszélgetnek már? – keresett rajtam újabb fogást.
- Nem igazán – vallottam be kelletlenül, mert fölöslegesnek éreztem a titkolózást. Túl hamar kiderülne az igazság.
- Véleményem szerint, nem érdemes vele foglalkozni. Egy hónapig én is szenvedtem vele, de hiába volt minden igyekezetem. Nem is értem Dr. Payne, hogy tudott négy hónapot rááldozni. Bár, ha jól számolom, maga is már a határt súrolja – nevetett és erőszakosan felvágta a tányérján heverő hússzeletet. Nyilván még nem tette túl magát az előző válaszomon.
De igaza volt, mert pár nap és elkezdődik a November.
- Azt mondom, hogy valahogy még húzza ki a következő két hónapot, aztán küldjük el, hátha mások szerencsével járnak vele – úgy beszélt, mintha az étlapot tárgyalnánk meg egymás között, holott, nagyon is tisztában volt vele, mit jelentenek a szavai. Louist örökre bezárják.
A kelleténél erősebben ejtettem a tálba a kanalat és hátralökve a székemet felpattantam.
- Visszamegyek. Még sokat kell tanulnom holnapra – mogorva hangom elárult és ezzel csak Gilbert kezére játszottam, aki elégedetten vigyorogva tűzött a villájára egy darab húst.
Liam kétségbeesett arcára téved a pillantásom, és megsajnáltam, mert távozásommal arra késztettem, hogy egyedül maradjon a kellemetlen társaságával, pusztán udvariasságból, ezért megpróbáltam bocsánatkérésemet a pillantásomba sűríteni és reméltem, hogy látja.
- Semmi gond. Az első a tanulás – játszotta meg magát az idős doki.
Valósággal dühöngtem, amikor kiléptem az étteremből. Végigvágtattam az előparkon és csodálkoztam, hogy a bejárati ajtó a helyén maradt, mert minden dühömet megpróbáltam azon levezetni, amikor kinyitottam. A kicsi szobába lépve egy fekete hajú srácba botlottam, aki eddig türelmesen várakozott az egyik széken ülve, érkezésemre viszont olyan gyorsan pattant fel, hogy majdnem elejtette a kezében lapozgatott magazint. Meglepetten néztünk egymásra, mert valószínűleg ő sem rám számított. Körbekémleltem a szobában, de Emma nem volt sehol.
- A titkárnő…
- Hamarosan itt lesz. Előkerítem! – nem szenteltem neki sok figyelmet, mivel nem az én dolgom volt, hogy fogadjam az idelátogatókat. A kódos zárhoz léptem, hogy gyorsan bepötyögjem a néhány számból álló zárat, hogy mihamarabb eltűnhessek.
- Elnézést, én Zayn Mal… - kezdett bele, de gyorsan félbeszakítottam.
- Bocsásson meg, de öt perce lejárt az ebédidőm és rengeteg a dolgom – hazudtam szemrebbenés nélkül, mert nem volt kedvem senkivel sem szóba állni.
Azelőtt léptem be az ajtón, hogy megvártam volna a válaszát. Még láttam a tanácstalan tekintetét, majd a fehér ajtó teljesen eltakarta az égbe zselézett fekete hajával együtt.
- Aú! – kiáltott fel valaki előttem, mert belécsapódtam, ahogy hátrafelé néztem.
- Emma, mit keres itt? – kérdeztem miközben megpróbáltam kibogozni a végtagjainkat.
- Itt van még? – kérdezte és jelentőségteljesen az ajtóra pillantott.
- Ha a fekete hajú szépfiúra gondolsz a váróban, akkor igen – Emma kétségbeesetten nézett rám.
- Nem hiszem el! Mond meg nekem, miért csinálja ezt? – kérdezte színpadiasan.
- Te bujkálsz előle?! -a hangom magasabbra csúszott a kelletténél, mire Emma a nyakát behúzva pillantott szégyenlősen oldalra - Az az érzésem, ha nem küldöd el, akkor még jó darabig itt fog ténferegni – Emma beletörődően indult kifelé, én pedig az ellenkező irányba.
A korábbi dühöm kezdett lecsillapodni, ezért amint magamra zártam az ajtót a jegyzeteim után kezdtem kutatni. Nem kellett tanulnom, de más elfoglaltság nem jutott eszembe, ami le is tudott volna kötni.
Az ujjammal doboltam a térdemen, miközben olvastam. 1, 3, 5, 1, 3, 5, 1, 3, 5, 1, 2, 4, 1, 2, 4, 1, 3, 5. Amikor tudatosult bennem, hogy mit teszek, ijedten kaptam el a kezem. Már nem voltam dühös, egyszerűen csak nyugtalan.

Észre sem vettem, mikor sötétedett be, csak a csendre lettem figyelmes. Összecsuktam a könyvemet, és egy kicsit elrendeztem az asztalomat, hogy másnap reggel, ezzel már ne legyen gondom. Épp a kabátomat húztam magamra, amikor a pillantásom az órára siklott. Hajnali egy volt.
Meghökkenten kaptam össze magam, mert nem is éreztem magam fáradtnak. Kiléptem a folyosóra, ahol valóban síri csend volt. Meg sem lepődtem rajta.
Egy középkorú ápoló közeledett felém, aki meglepetten mért végig.
- Dr. Styles! Hogy hogy ilyen későn? – kérdezte kíváncsian, mivel elég különös látvány lehettem, tekintve arra, hogy egy orvos nemigen túlórázik önszántából.
- Elrepült az idő. Tanultam – ennyi elég volt neki, mert bólogatni kezdett és már indult is tovább. Csodálkoztam, hogy amit mondtam, meg sem lepte. Anglia leghíresebb és egyben legnagyobb intézetében dolgoztunk, hogy lehet, hogy itt mindenki ismeri egymást, de én csak alig egy-két embert, pedig nem csak két hónapja vagyok itt.
- Valami baj van? – fordult vissza, mert feltűnt neki, hogy továbbra is a folyosó közepén ácsorgok.
- Csak eltűnődtem, hogy én nem ismerem magát, de maga tökéletesen engem.
- Ön itt a legfiatalabb, elég könnyű megjegyezni – magyarázta és örültem, hogy nem néz hülyének, amiért hajnalok hajnalán, még ilyen marhaságokon rágódom.
- Fred Powell vagyok – próbálta kiegyenlíteni az ismeretségi körünket.
- Mit szólna…
- Tegeződjünk, ha lehet. Borzasztó érzés, hogy mindenki úgy szólít, mintha legalább hetven éves lennék – csóváltam a fejem.
- Rendben. Épp az utolsó ellenőrzést végzem. Látom, hogy nem igazán akaródzik menned, szóval nincs kedved segíteni? Megnézhetnéd Louist, hogy minden rendben van-e vele. Csak néhány perc – tette hozzá, amikor észrevette a habozásom.
- Persze, mást nem kell?
- Nem, csak ő van abban a szárnyban. Ha minden rendben, csak szólj az ügyeletre – magyarázta és már el is indult - Viszlát, ha addig nem találkoznánk.
Nekiindultam az ismerős útnak és megint elfogott a nyugtalan érzés, akárcsak délután. Már a folyosó végéről szemmel tartottam az ajtót és mielőtt lenyomtam volna a kilincset, hirtelen megálltam és füleltem, mert odabentről halkan egy dallam szűrődött ki. Egyértelműen Louis hangja volt, mert a magas fekvése összetéveszthetetlen volt. Bár csak dudorászott, de maga a dallam gyönyörű volt.
Halkan lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót, mire a hang felerősödött. Óvatosan belestem és a sötétben felfedeztem, Louis körvonalait, ahogy az ágyán fekszik. Ekkor nyikordult meg az ajtó és a dal megszakadt, Louis pedig valósággal ülőhelyzetbe pattant.
- Sajnálom – szokás szerint nem kaptam választ – Miért nem alszol? – kérdeztem és úgy éreztem magam, mint egy szülő, aki rajtakapja a gyermekét, hogy a takarodó ellenére, még mindig nem alszik.
A szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, ezért jól láttam, hogy a fiú feje ide oda jár köztem és a sarok között.
Beljebb léptem, magam mögött szorosan bezárva az ajtót. Louis alig észrevehetően a fal mellé csúszott. Nyilván megint megijesztem, holott nem ezt az érzést akartam kelteni benne. Amint a sarokba kapta rólam a fejét, rögtön rájöttem, hogy a démonaival küzd.
- Itt van a szobában, igaz? – kérdeztem, és bár válaszra nem vártam, nagysokára kaptam egy apró bólintást megerősítésként.
Arra mozdultam, amerre állandóan nézelődött. Megtorpantam előtte, majd egy határozott mozdulattal beálltam a sarokba, mint egy gyerek, aki rosszat csinált. A megfelelő hatás érdekében toporogtam, forgolódtam és még hadonásztam is, majd Louis felé fordultam, aki döbbenten nézett.
- Valószínűleg nincs itt senki, különben nem férnénk el ketten - nyújtottam ki a kezem faltól falig.
Louis sokkoltan bámult és úgy éreztem elég hatásos bemutató volt.
- Itt van még valahol? - kérdeztem és Louisval együtt pásztáztuk a szobát.
- Nincs – hangja egy picit mélyebb volt, de borzasztó erőtlen.
Ha éjjelente eddig az árnya kísértette és soha nem aludt, akkor meg tudtam érteni, miért éktelenkedtek folyton hatalmas karikák a szeme alatt.
Az ágyához léptem és felemeltem a vaskos takarót, ami elővigyázatosságból volt ilyen tömött, és úgy ahogy voltam, kabátostul az ágyba feküdtem.
Louis megmerevedett mellettem és idegesen pislogott rám. Már egész jól láttam a sötétben.
- Mit csinál? – kérdezte elfojtott indulatoktól és félelemtől vegyes hanggaltól fűtve.
- Alszom egyet, mivel, már hajnali egy van és fáradt vagyok – válaszoltam egyszerűen és kényelmesen elhelyezkedtem a pici ágyon. Louis, ha lehetet még kisebbre hajtogatta magát, hogy véletlenül se érjen hozzám.
- Jobb lenne, ha te is ezt tennéd. Frusztráló, ha valaki néz, miközben alszok, és mivel az árnyékodat sikeresen elűztük, te vagy az egyetlen, aki ezt megteheti – magyaráztam csukott szemhéjaimon keresztül. Nem nyugtattam meg túlságosan, de elegem volt a zárkózottságából ezért drasztikus eszközt kellett bevetnem.
Nagyon nehezen, de sikerült ébren tartanom magam, aminek megvolt az eredménye, mert egy fél órán belül megéreztem, hogy mozog az ágy. Halk motoszkálás hangja töltötte be a szobát, aztán ismét csend. Tudtam, hogy a fiú most feküdt le, de nem mertem kinyitni a szemem, mert éreztem az arcomon a pillantását. Tényleg elég bosszantó volt, de beláttam, szüksége van erre, hiszen most győződik meg arról, hogy hiába vagyok itt, nem fogok semmit csinálni alváson kívül.
Hallgattam a légzését, ami újabb óráknak tűnő percek múlva lassulni kezdett. Furcsa volt, mert nem értem hozzá, mégis éreztem, mikor lazul el és merül mély álomba.
Óvatosan felpillantottam, és egy oldalán fekvő Louisval találtam szembe magam, aki már csendesen szuszogott.
- Jó éjt! – suttogtam és szememet lehunyva én is arra vártam, hogy elnyomjon az álom.


Reggel arra ébredtem, hogy túl világos van. Valószínűleg, megint elfelejtettem elhúzni a függöny, de amikor felálltam szembesültem vele, hogy nem otthon vagyok. Louisra pillantottam, aki a térdeit felhúzva zavartalanul aludt. Ő nyilván már hozzá volt szokva a világossághoz, így nem zavarta. A szeme alatti táskák egyébként is arra utaltak, hogy nemszívesen kelne fel egyhamar.
Óvatosan kimásztam a takaró alól, majd amilyen halkan lehetett, elhagytam a hajnali sugarakkal megvilágított lakrész. Az ajtó is mellettem állt ezúttal, mert egy hangot sem adott, míg ki nem értem.
Első utam az ügyeletre vezetett, ahol meghagytam, hogy, ma Louis kezelése elmarad és ne is ébresszék fel, a reggeli miatt, de kapja meg, ha felébred.
Az ápoló figyelmesen jegyzetelt és miután egyeztettünk elhagytam az épületet.
Csak a fagyos kinti levegő miatt ébredtem rá, mekkora butaság volt kabátban aludnom, mert teljesen leizzadtam. A kocsiban ülve, már csak arra tudtam gondolni, mennyire jó lesz a saját ágyamban aludni.


13 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Őszinte és lényegre törő, mint mindig.
      Örülök, hogy írsz, és nagyon köszönöm. :DD
      Hamarosan elérkezünk egy "sorsfordító ponthoz, ami a kedvencem és már akkor beleszerettem, mikor még ki sem találtam az alapsztorit, de tudtam, hogy ennek így kell lennie. :)
      Puszi <3

      Törlés
  2. Tegnap kezdtem el a blogod, és mivel éjjel kezdtem el olvasni, úgy voltam vele, hogy egy-két rész után szépen lerakom, és majd másnap folytatom, mivel suliba járok. De nem. Egyszerűen nem tudtam letenni! Annyira imádom! Egyszerűen teljesen megfogott, és mikor rájöttem, hogy nincs tovább teljesen elszomorodtam, bár már a szemeim ragadtak le.
    Tökéletes a sztori, egyedi, Louis számomra nagyon érdekes, és komolyan kíváncsi vagyok, hogy mi is van igazából vele. Harryt meg egyszerűen imádom, remélem, hogy meg fogja tudni gyógyítani Louis-t, és rájön, hogy nem is őrült, csak történt valamj vele.
    Várom már, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, és azt is, hogy végre mindent megtudjak Louis-val kapcsolatban.
    Izgatottan várom a kövit!❤
    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Azt hiszem tudom miről beszélsz, mert már nekem is volt alkalmam megismerkedni az érzéssel, a szemeidet alig bírod nyitvatartani, és előre tudod, hogy másnap használhatatlan leszel,pedig tudod, hogy akár másnap is folytathatod, de te csak olvasol és olvasol. :D Nagyon örülök, hogy ennyire megtetszett.
      Nos, azt hiszem ezzel nem vagy egyedül, mert alighanem mindenkit ez izgat a legjobban, köztük Harryt is :D Szép lassan ki fog bontakozni, de amíg erre várunk, remélem nem lesz unalmas egyetlen rész sem. Ha így lenne, akkor azonnal kérek egy erős kritikát, ne kímélj, de azért igyekszem :D
      A következőre nem kell sokat várni, ígérem.
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szia!
    Hát ez nagyon jó volt. Zayn szerepére nagyon kíváncsi vagyok. Az a gonosz úr meg maradjon meg a seggén. Harrytől nagyon cuki volt , hogy maradt Louisszal. Imádni valók és persze ha az egyik megfejtésem beigazolódik akkor megosztom meg hát akkor is ha nem, így tudni fogod mire gondoltam én.
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Szerintem már elég unalmas, hogy folyton ezzel kezdem, de ezt nem tudom másképp megfogalmazni, mert tényleg nagyon örülök, hogy tetszett.
      Hát igen, Zayn... vele még vannak terveim, de egyenlőre üresjáratban fog menni... egyenlőre :D
      Gonosz úr XDD tetszik ez az elnevezés... remélem nincs levédetve :D
      Alig várom, hogy halljam a teóriáidat, remélem azért sok telibe fog találni.
      Hamarosan hozom a következőt.
      Puszi <3

      Törlés
  4. Szia ma találtam a blogodra nagyon jó siess a részel :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy rám találtál. Remélem, hogy nem fogok csalódást okozni :D
      Sietek a következővel, szerintem Kedd-Szerda körül érdemes lesz felnézni ;)
      Puszi <3

      Törlés
  5. Istenem ez annyira megható számomra mikor Harry elűzi az árnyékot:)
    Köszönöm a részt, alig várom a következőt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Akkor most elárulom, hogy ebben a fejezetben nekem is ez volt a kedvenc momentumom. Imádtam írni :)
      Külön köszönöm, amiért megköszönted a részt. Ezzel igazán beloptad magad a szívembe, nagyon kedves.
      Hamarosan hozom a következőt ;)

      Törlés
  6. Úristen, úristen, Drágam!
    Ma azt hittem Madelynn blogjánál, hogy almodok, amikor megláttam kiírva hogy van itt resz.
    Csodás volt, minden percét imádtam.
    Nagyon kedves volt az a hölgy, aki segített Harry-nek Louis-hoz bemenni és a kedvenc jelenetem az volt, (ahogy olvastam a többieknek is) amikor Hazz eluldozte azt az 'árnyékot' és Lou nyugodtan aludt a szobában. Az annyira aranyos volt:)
    Viszont az ettermes jelenetnél annak a kötekedős orvosnak legszívesebben kikapartam volna a szemeit!
    Nagyon jó lett a resz, izgatottan varom a kovit!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
  7. Szia :)
    Ez az árnyéküldözős valóban mindenkinek bejött, bár eleve ebben reménykedtem. :D
    A kötekedős dokinak, muszáj annak lennie, kell, hogy valaki rontsa a levegőt. Igaz ott van erre a kedvenc ápolónk, de azért sokkal izgalmasabb, ha nem csak a jó karakterek mozognak állandóan.
    Örülök, hogy tetszett, és remélem a következő is fog, mert az is hamarosan felkerül. ;)
    Puszi <3

    VálaszTörlés
  8. Ma kezdtem a blogod,tetszik,érdekes,felkavaró a történet . Bővebben egy kicsit később.Gratulálok .

    VálaszTörlés