2016. január 12., kedd

9. fejezet - Ami az egyik embernek szemét, az a másiknak kincs




Sziasztok!
Először is, köszönteni szeretném az új tagokat! Örülök, hogy csatlakoztatok és remélem, hogy továbbra sem okozok csalódást! Köszönöm a sok kommentet, még mindig imádom őket olvasni és válaszolni rá, valamint már 2000 oldalmegjelenítést is elhagytuk. :D Köszönöm!
Elég sűrűn jönnek a részek, de addig jó, míg egyikünk sem bánja. 
A mai rész lesz az első olyan, amiben Louis nem fog szerepelni, de remélem azért kárpótollak titeket. 
Kellemes olvasást!


Amy



Bágyadtan ültem az otthoni a kanapémon, és egy bögre forró teát markolászva meredtem a tévé fekete képernyőjére.
Attól tartottam, kezdek megőrülni. Talán túl sok időt töltöttem a kórházban. Még Molly kedves dorombolása az ölemben, sem tudta eloszlatni az aggályaimat. Rutinommá vált, hogy legalább napi egyszer, egy órát - bár ezt sosem tartottam be, mert az egy órából egy nap lett - azon törjem fejem, mit csinálok rosszul. Már lassan átnéztem az összes tananyagot, amit eddig az egyetemi éveim alatt magamba szívtam és mindent pontosan úgy teszek, mint ahogy az meg van írva. Mégsem működik. 
A telefonom megcsörrent az előttem álló dohányzóasztalon és anélkül, hogy megnéztem volna, ki hív, már tudtam, hogy nem fogom felvenni. Egyedül akartam lenni. Szúrós tekintettel szuggeráltam a készüléket, egészen addig, míg abba nem hagyta. Fellélegeztem, amikor megszűnt az idegesítő hang, Molly pedig úgy emelte rám sárga szemeit, mintha a szememre hányná, amiért nem válaszoltam.
Nem telt bele két perc, amikor dörömbölést hallottam az ajtón. Nem azt az udvarias kopogtatást, amit akkor csinálsz, ha vendégségbe mész, hanem, amikor valaki ténylegesen az öklével püföli a deszkát.
Nem hittem el, hogy ma senki nem képes békén hagyni. Magamra rántottam a támlán terpeszkedő takarót és elnyúlva a kanapén a fejemre húztam. Bár ez lehetetlen volt, de abban reménykedtem, hogy láthatatlanná válok a világ és a gondok elöl.
Újabb dörömbölés, ami miatt legszívesebben kiordibáltam volna, hogy nem vagyok itthon, de ehelyett csendben tűrtem a vackom alatt. A telefonom megint csörögni kezdett. Hagyjatok!
- Harry! Tudom, hogy odabent vagy! Engedj be! – Liam hangját elnyomta a köztünk lévő fal, de még így is tisztán hallottam minden szavát.
- Menj el! Beteg vagyok! – kiabáltam a takaróba és még egy köhögést is színleltem a hatás kedvéért.
- Persze… kedélybeteg… - morgolódott magába – Nyisd ki!
Nagy lendülettel lerántottam a takarót magamról, miközben egy szemforgatást intéztem a plafonnak és az ajtó elé trappoltam, amit nem nyitottam ki, csak nekitámasztottam a homlokom a fehérre festett fának.
- Liam, menj el! Most egyedül akarok lenni!
- Ne butáskodj! Engedj be! – kitartó volt, az egyszer biztos.
- Nem! Ne haragudj, de most elég pocsék a kedvem.
- Harry – Liam lágyabb hangra váltott, amiből, tudtam, hogy ő fog nyerni, mert bármit teszek, addig itt fog itt ácsorogni az ajtómban, míg nem engedek az akaratának. Számba vettem a lehetőségeimet, és mivel nem akartam még nyílászárót cserélni, vagy, hogy lessen az épület oldaláról, míg megpróbál az ablakon bemászni és azt sem, hogy a szomszédok azt higgyék, hogy egy hajléktalan lakik az ajtóm előtt, ezért beadtam a derekam. Kinyitottam az ajtót és Liam abban a pillanatban befurakodott az alig két centis résen, mielőtt meggondolhatnám magam.
– Mit akarsz? – visszafordítottam a zárat és a konyhába indultam, nyomomba a barátommal.
- Két napja egy szót sem szóltál. Valami baj van? – a hangja aggódó volt.
- Minden rendben – vágtam rá egy kicsit nyomatékosabban, mint szerettem volna.
- Nem úgy tűnik – leült a pult melletti bárszékek egyikére és onnan figyelte, ahogy felteszem a vizet a forralóba.
- Végig engem fogsz elemezgetni, vagy van más célod is a látogatásoddal? – Liam félrefordította a fejét és a fűszernövényeket kezdte alaposan szemügyre venni.
A hangom tiszteletlen volt és nagyon szégyelltem magam, amiért rátámadtam. Inkább hálásnak kéne lennem, amiért ilyen baráttal áldott meg a sors.
Csendben várakoztunk, miközben felforrt a víz és két bögrét tettem a pultra, amibe egy-egy tea filtert dobtam. Óvatosan leforráztam őket és leültem Li mellé, átadva neki az egyik porcelánt.
Belekortyoltam a forró italba és egyből eszembe jutott, hogy egy bögrém már van a nappaliba. Dühömben mérgesen csaptam az asztalra, ami miatt Liam összerezzent mellettem, de nem mondott semmit.
- Szóval… - kezdte pár perccel később, vontatottan, miközben próbálta úgy megfogalmazni mondandóját, hogy lehetőleg ne kezdjek üvöltözni a hallottaktól.
- Az a baj, hogy két napja megint minden kifordult magából. Azt hittem, hogy a javulás útjára lépett, mert már hajlandó volt megszólalni, de két napja nem hallottam a hangját. Megint visszakanyarodtunk oda, hogy úgy bámul engem, mintha én lennék az egyetlen ember a földön, aki szarvat növesztett – nevettem fel keserűen – Egy lépést teszünk előre és kettőt hátra. Iszonyatos bevallani, de fogalmam sincs, mit tegyek. Nem gondoltam volna, de ez engem is egyre jobban letaszít a mélybe. Nem bírom tovább és félek, hogy feladom, pedig nem akarom, mert megfogadtam, hogy nem fogom annyiban hagyni. Nem engedem, hogy elvegyék tőlem, érted? – kérdeztem olyan éllel, amivel szemben nem tűrtem volna ellenkező véleményt.
Liam bölcsen hallgatott és ízlelgette egy kicsit a teáját, mielőtt megszólalt volna.
- Ha azt hiszed, hogy én nem voltam hetente kétszer a mélyponton, ugyan emiatt, akkor tévedsz. Sajnálom, hogy rád hárítottam ezt a terhet. Így utólag már nem tűnik olyan jó ötletnek. Nem gondolná az ember, de szörnyű érzés, amikor valamit nagyon akarsz, de az sehogy sem sikerül – őszintén megbánó volt.
- Végig akarom csinálni – biztosítottam újfent, bár igazából csak magamnak szántam, mert úgy éreztem, hogy csak akkor vagyok rá képes, ha hangosan is kimondom.
- Nos, akkor javaslom, hogy menjünk el valamerre. Nem jó, ha folyamatosan ugyan azon a dolgon kattogsz. Előfordul, hogy a megoldás akkor jön veled szembe, amikor nem is számítasz rá – lökte meg a vállam és már fel is állt a kocsikulcsával a kezében, amit a kabátjából halászott elő.
- Ne haragudj, de még csak délután négy van és nincs kedvem leinni magam.
Liam egy pillanatra elgondolkodott, majd az arcán egy rafinált mosollyal felhúzott a székről.
- Nem probléma. Majd akkor máshová megyünk. A kertvárosi soron garázsvásár van, nézzünk szét egy kicsit – már a cipőjét rángatta magára, míg én zombi módjára öltözködtem.
Semmi kedvem nem volt most vásárolgatni, tekintve a hideg időjárásra és főképp a hangulatomra. Inkább ültem volna a kanapén, magamba döntve egy újabb liter teát, miközben orvosi eseteket rágok át századjára, de ahogy közeledtünk, úrrá lenni rajtam az izgalom.
Bár az anyagi helyzetem az átlagnál jóval magasabb volt, Liammel sokszor jártunk ilyen vásárokra, mert rengeteg érdekes holmit szoktunk találni, amit általában addig nézegetünk, míg meg nem találjuk bennük a fantáziát. Soha nem lehetett tudni, mire bukkan az ember. Ő volt az, aki rászoktatott erre és hamar megtanultam, hogy ami az egyik embernek szemét, a másiknak kincs. Ezt a mondást apám szájából is sokszor hallottam kisgyerekként de csak most kezdett valóban értelmet nyerni.
- Egyszerre haladjunk, vagy szétválunk? – kérdezte, miközben bezárta a kocsit.
- Én csak a könyvek között akarok nézelődni – válaszoltam és pásztázni kezdtem az asztalokból összeépített pultokat, ahol a mindenféle holmik kavalkádja, csak úgy vonzotta a tekintetet - Menjünk - egyezett bele és elindultunk a sorok között.
Liam hamar talált magának olvasnivalót és belevetette magát a válogatásba, míg én unottan lézengtem és a címeket olvasgatva. A legtöbb kötet egy példánya, már nekem is szerepelt a polcomon, a többi pedig meg sem ragadta a fantáziám, így gyorsan haladtam Lit hátrahagyva.
Az egyik asztalon egy nagy dobozban vékony füzetek sorakoztak katonás sorrendben, úgy, hogy ne gyűrődjenek. Érdeklődve hajoltam közelebb, hogy a vékony gerinceken el tudjam olvasni a kacifántos betűkkel felírt címeket. Bach, Schumann, Chopin, Beethoven. Híres zeneszerzők neve szerepeltek mindegyiken. Kihalásztam egyet és lapozgatni kezdtem. Rögtön rájöttem, hogy egy kottát tartok a kezemben, mert az oldalak mindegyikét fekete vonalazott sorok töltöttek ki, amikben szintén fekete gombócos hangjegyek százai szerepeltek. A legtöbb alatt számok jelezték, hogy a zenésznek melyik ujját kell használnia. Sosem játszottam hangszeren, de ismertem a komolyzene atyjait, valamint a kottát is láttam közelről, mégis összességében az egész olyan hatást keltett, mintha egy ismeretlen nyelven írt könyvet bámulnék, amit hiába nézek, nem értem a jelentését. Lapozgattam a szemkápráztatóan tömött oldalakat. A közepe tájt, rögtön megakadtam az ujjrend variáción és kínomba még egyszer pislantanom kellett, hogy meggyőződhessek róla, biztosan jól látok.  A pulzusom egyetlen perc alatt az ezrest súrolta és felpillantva a kötetből kétségbeesetten kezdtem a stand gazdáját keresni.
Egy magas hölgy lépett oda hozzám, látva tanácstalanságom, rögtön válaszolt a ki nem mondott kérdésemet.
- Carol Cranshaw vagyok, segíthetek? A zongorát is szeretné látni? – mutatkozott be és érdeklődve pillantott a kezemben tartott kottára.
- A zongorát? – néztem rá zavartan, de kíváncsivá tett és ezt látva azt gondolhatta, hogy érdekel, ezért rögtön elindult. Mire felocsúdtam a középkorú hölgy már célirányosan haladt előre, így kénytelen voltam követni.
- A lányom régen zongorázott, de ráunt, ezért döntöttünk, úgy, hogy megválunk tőle - magyarázta, miközben egy pavilon alá érkeztünk, ahol egy sötétbarna piano kapott helyet, rengeteg elektromos holmi között. Elismerően néztem a gyönyörű hangszerre és képtelen voltam megállni, hogy ne simítsak végig a lakktól csilló fán.
- Gyönyörű – ámuldoztam, mire Carol elmosolyodott.
- Remek állapotban van. Sophie nem használta sokszor. Gondolom, szeretné kipróbálni - felhajtotta a billentyűzetet takaró fedelet és elém tárultak az vakítóan fehér billentyűk, melyeket szabályos közönként szakítottak meg a fekete társaik.
- Nem tudok játszani, sajnálom – pillantottam bocsánatkérően a szőke nőre.
Az arcán zavart kifejezés suhant át és értetlenül húzta fel a szemöldökét.
- Szeretnék megtanulni játszani – magyaráztam és ezzel minden kételyt eloszlattam benne.
- Nos, a hangszer remek márkájú, egy hangversenyen is helytállna. Ha szeretné, megnézetheti valakivel, de szerintem fölösleges – biztosított.
- Mennyit kér érte? - tértem rögtön a lényegre, mivel alig bírtam magammal, a rám törő kényszeres tettvágy miatt.
- Kétezer Font– mondta és lehajtotta a billentyűk borítóját.
Tekintve arra, hogy fiatal vagyok, nyilván arra számított, hogy az ár hallatán visszakozok és messze elkerülöm, de ki kellett ábrándítanom, mert én már akkor megvettem a hangszert, amikor megláttam.
- Ezernyolcszáz, és a kottákat is elviszem, a székkel együtt – nyújtottam a kezem és imádkoztam, hogy fogadja el az ajánlatom.  Egy pillanatig gondolkodott, de tudtam, hogy fejben már elsőre beleegyezett. Az ilyen vásárokon szinte kötelező volt alkudni, így minden eladó egy kicsivel többet mondott direkt azért, hogy legyen miből engedniük.
Mrs. Cranshaw félmosolyra húzta a szája sarkát és erősen megszorította a kezem.
Ebben a pillanatban lépett mellém Liam, hóna alatt vagy öt könyvvel és a mellettem elhelyezett lámpákat kezdte nézegetni.
- Új lámpát veszel?
- Vettem egy zongorát – jelentettem be egyszerűen, de nem bírtam ki mosolygás nélkül.
Liam lélegzete elakadt és csodálkozva emelte fel a szemöldökét.
- Miért?
- Azt hiszem, szembe jött velem megoldásom.


.

19 megjegyzés:

  1. uhh, harry okos bár ezt eddig is tudtuk.
    imádi #.#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      :D Pontosan, ahogy mondod... és ez még csak a kezdet...
      Örülök, hogy tetszett!
      Puszi <3

      Törlés
  2. Válaszok
    1. :) Köszönöm szépen. Sokszor írom, de tényleg komolya gondolom, mert valóban örülök, hogy tetszik valakinek. Mindig mosolyogva válaszolgatok :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. Olyan jól írsz istenem:)
    A Te és a blogod tiszteletére regisztráltam, hogy névvel tudjak komizni,ez a Névtelen megjelenítés olyan személytelen. És ha már Te energiát fektetsz az írásba, akkor már illendő névvel megköszönnöm ezt a csodáaltos részt!:)

    UI: Én voltam az,aki írta az elején hogy "most komizik először bloghoz" illetve hogy "köszönöm a részt", amin meghatódtál, pedig ez természetes dolog:)
    ALig várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Jézusom...egyre jobban meghatsz. Először miattam kommentelsz, aztán még regisztrálsz is T_T . Nagyon örülök, komolyan, és hálás is vagyok, amiért, így kitüntetsz a figyelmeddel.
      Köszönöm, hogy olvasod a blogot, remélem a következő fejezetnél is olvashatom a kommented.
      Hamarosan hozom a 10. részt és remélem, hogy az sem lesz csalódás.
      Puszi <3

      Törlés
  4. Tudtam :D Annyira tudtam hogy az a számkombináció egy zongora darab lesz :D Vártam mikor derül ki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OMG nekem le sem esett hogy ez a zongoradarab:D De ezen most nagyon elgondlkoztam....köszönöm hogy felnyitottad a szemem <3 :D

      Törlés
    2. Igazán nincs mit :) Nem nagyzolásból komolyan de már akkor ezen gondolkoztam hogy ez valalmi zongora darabból egy pici részlet, mikor még nem is tudtuk hogy Louis tud zongoràzni :) De szerintem azért mert valamennyire tudok még zongorázni és mikor elkezdtem tanulni akkor nekem is így tanították hogy melyik ujjal üssem le a billentyűt :D

      Törlés
    3. Örülök, hogy sikerült kitalálni! :D Az elején még nem volt egyszerű, de reménykedtem benne, hogy az emlékfoszlány után valaki rájön a rafináltságra :D Persze, a zongoristák itt előnyben, de azért remélem, nem volt csalódás azoknak sem, akik nem értenek a hangszerekhez.
      Az első órákon valóban odaírja a tanár, hogy melyik ujjat érdemes használni, de előfordul, hogy már eleve beírják, hogy megkönnyítsék a bonyolultabb darabok eljátszását.
      Lényeg a lényeg, hogy örülök, hogy tetszett és hamarosan érkezem a folytatással! ;)
      Puszi <3

      Törlés
  5. ANNYIRA KIBASZOTTUL IMÁDLAK ÉS GYŰLÖLLEK EGYSZERRE
    ÉS VAN EGY ROSSZ HÍREM PIPIKÉM, ÉN IS TUDOK ZONGORÁZNI ÉS A TANÁROM IS MEGJELÖLTE ÚGY AZ UJJAKAT.
    HOGY LEHETTEM OLYAN HÜLYE HOGY NEM JÖTTEM RÁ HAMARABB?!?!?!?!
    Hozzá tudnék szokni ehhez a tempóhoz ;)
    Madelyn x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh...kétes érzelmek :D
      Igazából ne hibáztasd magad, mert ha nem folyamatosan olvasol valamit és nincs időd a fejedben összegezni elég ideig, akkor elég nehéz rájönni a dolgokra, szóval semmi baj. Majd legközelebb, hiszen még rengeteg dolog van hátra :D
      Igyekszem gyorsan dolgozni, de azért nem tudok egész nap a gép előtt ülni... így is ezt a tempót részben magadnak köszönheted, mert hajtasz mint az őrült :DD
      Azért a következőt már Csütörtökön felrakom.
      Puszi <3

      Törlés
  6. Szia drágám!
    Ez valami eszméletlenül király lett.*.* Nem baj, hogy nem volt ebbe Lou, kell néha egy kis "vérfrissítés". A garázsvásárnál már gondoltam, hogy lesz valami, de ez a vége kibaszott jó lett. (bocsánat a karomkodasert) Hogy lehet valakinek ennyi fantáziája mint neked?
    Csodás lett, nagyon várom a kovit!:)
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi baj, nyugodtan add ki magadból. Bevallom nekem is kijött a számon egy-két nem ide illő szó, amikor megláttam, hogy ilyen sokan elolvastátok a részt egy nap alatt. :D
      Örülök, hogy tetszett, tényleg nagyon :D A következőt még a héten tervezem bemutatni és megsúgom, hogy ezzel a résszel szorosan kapcsolódik...mondjuk mindegyik egymással, de ezek különösen :D
      Puszi <3

      Törlés
  7. Szia!
    Ez az! Mikor volt az álom és abban Louis zongorázott gondoltam, hogy a számoknak ehhez van közük és akkor bejött ezek szerint. Várom, hogy a többi gondolatom is betalál-e. Jó lett, mint mindig. Alig várom a kövit.
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha lehetne piros pontot osztani, most kapnál egyet :D
      Örülök, hogy tetszett és még jobban, hogy kitaláltad, még azelőtt, hogy Harry rájött :D
      Hamarosan hozom a következőt.. még a héten.
      Puszi <3

      Törlés
  8. Uram irgalmazz... Pillanat, könnyeket törlök...
    Nos AZ ANYÁDAT! (a csoportosat :P) EZ MEG MI!? MI EZ HA NEM REMEKMŰ? HE? Ezt a tehetséged is csak is anyádtól örökölhetted. Még mindig a csopis anyádról beszélek. Annyira tudtam, hogy ,,csak úgy" nem hallgatsz komoly zenét. Mindig írtad, hogy azt hallgatsz. És fijam, láss csodát, megvilágosodtunk. Ideje volt már, kezdtem magam hülyének érezni... Hmm... De még mindig nem mondtad el miről fog szólni a másik blogod. KI FOGLAK FAGGATNI, már csak azért is, mert én meg elmondtam nektek a No control végét. :p
    Amúgy meg, nem tudom, de nekem Liam maga a rejtett humor, meg Harry is. Mikor Louis-al, akkor olyan...nem tudom, komoly? Erre szó sincs milyen Louis mellett.
    Az meg olyan cuki volt, hogy ,,-Nem adom őt senkinek". :3 De cukker megzabálom. MIKOR LESZ BENNE FIRST KISS? UTÁNA MEG FIRST TIME? HA? Olyan cuki lehet Louis, kis ragaszkodó, érzelgős, netalántán sértődékeny. Meg nehezen bízik meg másokban. Hmm, cuki. Nagyon. Más azt mondaná ,,Fhú, már megint egy ilyen elmebeteges sztori", én meg itt gügyögök, hogy milyen kis édes Louis... Csak én vagyok ezzel így? Vagy van más is, aki bírja az ilyen beteg sztorikat? :D
    Na jól van, hagyjuk fijam. Ez most nem megy, még mindig bőgök. Rendezzük le annyival, hogy nagyon jó lesz, sőt PER-FECT lett.
    Várom a kövit!
    Puszillak! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh... Hát hirtelen nem is tudom mit válaszoljak XD
      Örülök, hogy megríkatott, persze csak a jó értelemben, mert ez egy olyan rész volt, ami már akkor megvolt, mikor még a sztori szinte sehol...de tudtam, hogy benne kell lennie.
      Egyébként, de. Hallgatok csak úgy komolyzenét, csupán ez adta ez ihletet, ehhez a részhez. Hogy pontosan melyik volt...az a következőben kiderül, mivel a kettő összetartozik :D
      Örülök, hogy így gondolsz Liamre és Harryre, mert pontosan ilyennek szánom őket, persze egy történetben a karakterek is változnak, annak megfelelően, hogy milyen hatás éri őket, szóval, ki tudja milyenek lesznek később...
      Mivel vagyunk itt egy páran, így gondolom másnak is tetszik, szóval nem vagy egyedül, nyugi. Ha nem baj nem spoilerezek...mert eléggé összefüggnek a dolgok és nem akarom idő előtt ellőni a poént :D
      Még egyszer nagyon örülök, hogy tetszett! Várlak Csütörtökön, a folytatásnál XD
      Puszi <3

      Törlés