2016. február 7., vasárnap

16. fejezet - Mindig van megoldás



Sziasztok!
Kicsit késő este, de megérkeztem az új fejezettel. Azért engesztelésül még van egy meglepim, méghozzá a Something Great új része. Jövő héten, pedig meghozom az Illusion első részét is, szóval elmondhatjuk, hogy megcsináltam a házimat. XD
Nagyon, nagyon köszönöm a véleményeket és a rengeteg kommentet az előző részhez. :) Úgy imádlak titeket. :)))
Nem is szaporítom tovább a szavakat, csak még annyira, hogy - Jó Szórakozást! - kívánjak. 


Amy


Ébredés utáni első gondolatom az volt, hogy melegem van. A második, hogy még mindig ugyan úgy fekszem, mint ahogy elaludtam. Louis nyakig betakarózva, a mellkasomnál összegömbölyödve, a pólómat markolva egyenletesen szuszogott, én pedig ugyan úgy átöleltem. Érdekelt volna, hogy ez hogyan lehetséges, mivel nem vagyok az a nyugodtan alvó típus.
Bárhogyan történ, még nem akartam megzavarni a nyugalmat, ezért úgy tettem, mint sokszor otthon. Csak feküdtem és kihasználva a kissé még öntudatlan állapotot, alámerültem a millió gondolatomban, ami a fejembe cikázott, összegubancolva sok más fonalat, ezért hozzáláttam, hogy szálankét kicsomózzam. Rengeteg fontos dolog volt, amiknek elsőbbséget kellett volna élvezniük, de mivel tudtam, hogy nem tudnék rájuk választ találni, így olyan semmiségeken rágódtam, mint, hogy mit csináljunk ma. Szerettem volna, ha az utolsó napot, ahol csak én vagyok vele, olyan jó hangulatban töltjük, mint eddig, de talán túl feltűnő, hogy nem viszem be a szabadidős szobába, amivel kapcsolatban arra jutottam, hogy amíg ő nem bánja, addig engem sem zavar, elvégre lesz ideje bőven ott ücsörögni, ha megint vissza áll minden a rendes kerékvágásba. A rendes kerékvágásba…
Még magamban kimondva is keserű szájízt hagyott maga után ez a megfogalmazás. Furcsa, de mintha fájt volna. Nem akartam, hogy megint Jhonatan legyen vele, mert lehet, hogy Louis valamiért nincs tisztában a „durvaság” fogalmával, de én nagyon is jól tudtam, és a puszta gondolatától is irtóztam, hogy megint ő legyen vele, attól meg pláne, hogy máshoz kerüljön, aki szintén nem fogja kímélni.
Megrándultak a karomban az izmok és egy kicsit szorosabban öleltem. Az elmúlt napok csak még biztosabbá tettek azzal kapcsolatban, hogy Louisnak szüksége van az állandóságra, legfőképpen pedig, hogy emberszámba vegyék. Hiába próbálkoztak vele az orvosok, őt nem közelíthették meg úgy, mint egy egyszerű beteget, mert túlságosan is értelmes. Persze voltak olyan megnyilvánulásai, amik egyáltalán nem nevezhetőek átlagosnak, például, amikor magán kívül beszélt néhány apróságról, de valamiért sosem fejezte be. Ilyenkor úgy éreztem, valami fontosat akar mondani, csak nincs hozzá elég bátorsága, de ezen kívül, szöges ellentétben áll azokkal, akik alig tudnak magukról, mivel mindennel tökéletesen tisztában van. Ha ebből a szempontból néztem, egyből értelmet nyernek azok az esetek, amikor általános témákról beszél. Teljesen biztosra vettem, hogy ő maga dönt úgy, hogy mivel nem képes velem megosztani a releváns dolgokat, ezért a saját korlátait feszegetve próbál beszélni, és azt keresi, hogy meddig képes elmenni. Persze, ez mind csak fejtegetés és következtetés. Semmiben nem lehetek biztos, mert nem az ő szájából hallom.
Ha meg akarnám ismerni a valóságot, akkor elkezdhetnék alkalmazni különböző módszereket. Talán felhozhatnám a saját múltamat, hátha kedvet kap, de ez akár ellenkezőleg is elsülhet. Elronthatom a törékeny kapcsolatunkat, ami egy pókfonálnál is vékonyabb, és egy üvegtálnál is törékenyebb. Újra magába fordulhat és kezdhetnék mindent elölről, annak a lehetőségét sem kizárva, hogy az az út még hosszabb lesz, tehát, hagynom kell, hogy ő kezdeményezzen, és amíg ez a pillanat be nem következik, addig türelmesnek kell lennem. Ezzel pedig rögtön rá is jöttem, hogy a csomó, nem hogy kisimult, hanem csak még szorosabb lett. Patthelyzet.
Egy hangosabbat sóhajtottam, amitől Louis moccant egy aprót, én meg megkövülten vártam, hogy mi fog történni, de lassú szuszogása, amit pólón keresztül is éreztem, meggyőzött, hogy alszik. Már nem is éreztem a karomat, amelyik alatta volt, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy megmozduljak. Annyira meghitt és békés volt az egész helyzet, hogy nem akartam megszakítani, de a karórám szerint már elmúlt tíz, így újfent sikeresen lekéstük a reggelit, amit sürgősen be kellett szereznem, hiszen pont azt akartam elkerülni, hogy éhezzen. Azon morfondíroztam, hogyan tudnék kicsusszanni teljes titokban, miközben a takaró alól kikandikáló haját néztem, az egyetlen dolgot, amit láttam belőle. Most, hogy ilyen közel volt és teljes nyugalomban, elegendő idő állt rendelkezésemre észrevenni olyan apróságokat, amik eddig elkerülték a figyelmemet. Például az illata, amit sem az átlagos szappan, sem a kórház bűze nem tudott elnyomni. Édes volt és valahogy fűszeres is. Nem tudtam mihez hasonlítani, de kellemesnek találtam. Vagy a hajának a pár tincse, ami világosabb volt az enyémnél, és olyan selymesnek hatott, hogy szerettem volna megérinteni és belefúrni az orromat, hogy közelről is magamba szívhassam azt az illatot.
Mi?
Eleresztettem és óvatosan kihúzódtam alóla. Nem volt egyszerű, de a kezeit is sikerült lefejtenem magamról. Igazán… ragaszkodó volt. A lehető leghangtalanabbul keltem fel, kinyújtóztatva elgémberedett tagjaimat, és már lopóztam is a folyosó felé.
- Harry!? – Louis álmosan pislogott rám az ágyban ülve, olyan arccal, mint aki azt sem tudja, hol van.
- Nem akartalak felkelteni – szabadkoztam visszalépve hozzá. Megfogtam a takaró sarkát és vissza akartam takarni, ezzel jelezve, hogy még feküdjön vissza, de Louis nem mozdult. – Aludj nyugodtan, hozok reggelit.
- Hány óra van? – kérdezte kinézve az ablakon, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam neki.
- Már elmúlt tíz.
- Kipihentem magam – jelentette ki, és szinte kiugrott az ágyból. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki teljesen fitt.
- Akkor nem kell aludnod. Mindjárt visszajövök, maximum egy fél óra – félszemmel láttam, hogy lehajtott fejjel, még mindig a szoba közepén ácsorog, de már nem volt időm elgondolkodni a mikénteken és hogyantokon, mert arra koncentráltam, hogy mihamarabb visszaérjek.
- Harry! Hát te? – kérdezte Emma meglepetten, mivel az épületből kifelé jöttem.
- Bent maradtam estére, kicsit elhúzódott a tanulás, és már nem volt kedvem hajnalban hazavezetni – hazudtam, olyan tökéletesen, hogy egy arcizmom sem rándult.
- Ti orvosok folyton ezt csináljátok. Nem gondolod, hogy korán kezded a túlórát? – nevetett, én meg az ajtó előtt látványosan toporogva próbáltam a tudtára adni, hogy mennyire szeretném, ha befejezné. – Jut eszembe, Dr. Carter kérte, hogy szóljak, menj majd be hozzá aláírni valami papírt, mert van, amihez nem volt elég Liam szignója.
- Milyen papírt? – kérdeztem sürgetve.
- Amivel hivatalosan is te lehetsz Louis kezelője.
- Majd bemegyek – biztosítottam, pillanatokkal később már a parkolóban jártam.
Az autómat vagy húsz centi hó borította, de szerencsére a járdáról és az utakról is eltüntették a nagyját. Bepattantam a vezető ülésbe, de hiába adtam rá a gyújtást, a kocsi egyáltalán nem indult.
Szitkozódva csaptam a kormányra, amit azonnal meg is bántam, és megsimítottam az ütlegelt pontot, mivel nem akartam megsérteni szeretett járművem lelkét. Mégsem volt bölcs dolog kint hagyni éjszakára. Csalódottan próbálkoztam újra, mire csodák csodájára, a motor felmordult. Képtelen voltam az örömittas mosolyomat elrejteni.
Egy órával később már megint az udvaron lófráltam Louisval, mivel reggeli után arra kért, hogy amíg jó az idő, szeretne kimenni. Minden vágyam az volt, hogy nemet mondjak neki - mert a nagy rohanásban, hogy betartsam a fél órára tett ígéretem, teljesen leizzadtam, és odakint, a százára sütő nap ellenére, rettenetesen hideg volt - , de képtelen voltam rá.
Végül teljesen lekötött, ahogy figyeltem mennyire kedvét lelte a kinti időtöltésben. Lehet, hogy egy külső szemlélő nem látta volna rajta, hogy jól érzi magát, de én tökéletesen kiismertem az arcára kiülő apró érzelmek jelentését.
Alig két óra múlva önszántából engedélyezte, hogy visszamenjünk, aminek épp itt volt az ideje, mert már nem éreztem a lábaimat, az irodába lépve viszont egy meglepetésben részesültem, mivel két ételes doboz állt az asztalomon. Kíváncsian merészkedtem hozzá közelebb, és elolvastam a tetejére odakészített cetlit, míg Louis lehámozta magáról a kinti ruhákat.

Jó étvágyat!
Ha végeztél, beszélnünk kell!
                     Liam

Újfent megörültem, hogy ilyen remek barátom van, aki nem hagyja, hogy éhen haljak.
- Az micsoda? - kérdezte Louis mögülem, mire a vállam fölött küldtem felé egy mosolyt.
- Remélem, szereted a… - nyitottam fel sorban a dobozok tetejét – A zöldséglevest és az aszalt gyümölcsös húst.
- Ezt nem nekem szánták – emelte el az asztalról Liam üzenetét, mire én kikaptam a kezéből, és helyette belenyomtam a szalvétába tekert műanyag evőeszközöket.
- Én később szoktam enni. Nem vagyok éhes – leültettem az egyik karosszékbe, míg én vele szemben, az asztal mögé ültem, és magam elé kaptam egy papírt, majd úgy tettem, mintha elfoglalt lennék.
A levesnél még nem, de a húsnál már láttam, hogy nem bírja, ezért kis pihenőket beiktatva igyekezett legyűrni még egy-két falatot. Nem végzett nagy pusztítást, ezért, nyugodt szívvel kezdtem el a maradék levest szürcsölgetni.
- Mióta ismered Dr. Paynet? – törte meg Louis a csendet, két falat között.
- Amióta egyetemista vagyok. Akkor találkoztunk, amikor előadást tartott az elsőéveseknek, mivel igen nagy koponya. Igazán lenyűgözőnek találtam, de volt, amiben nem értettünk egyet. Amikor felszólaltam, nos, azt hiszem mindketten életünk egyik legizgalmasabb vitáját folytattuk. Persze ez nem olyan heves, érzelmektől fűtött vita volt, mint általában, hanem szakmabeli – magyaráztam gyorsan, nehogy félreértsen valamit.
- Tudom milyen egy elmés vita – sütötte le a szemeit.
Még soha nem éreztem magam ilyen kellemetlenül. Alaposan megsértettem, pedig nem szándékoztam.
- Sajnálom…
- Folytasd – kért félbeszakítva.
- Szóval, ezután egyre többször találkoztunk, mert imádtuk a legújabb kutatásokat megbeszélni, egy idő után pedig remek barátok lettünk. Őt felvették ide, és amikor rám került a sor, hogy gyakorlati állást szerezzek, egyből beajánlott. Most kezdem az utolsó évem. de már alig várom, hogy hivatalosan is dolgozhassak. Liam és még sokak szerint felvennének ide, de egy ideje már azzal a gondolattal is játszom, hogy saját praxisom legyen – magyaráztam a kanállal gesztikulálva.
- Én… Amikor bekerültem az első intézetbe… nem tudtam hol vagyok... – kezdett bele Louis az ebédet piszkálgatva műanyag villájával. Megálltam a mozdulatban és minden idegszálammal rá figyeltem. – Kirángattak a kocsiból, és bevittek egy fehér szobába, ahol nem volt más, csak egy vaskeretes ágy, egy rácsos ablakkal, aztán rám zárták az ajtót. Idegenek vettek körül, akikről nem tudtam, hogy mit akarnak, és hiába kérdeztem, csak annyit mondtak, hogy jobban leszek. Egyedül voltam… megint. Gyógyszereket kaptam, amiket nem akartam bevenni, mert már elegem volt belőlük, ezért lefogtak, és leerőltették a torkomon, vagy belém injekciózták, azt hajtogatva, hogy jobban fogom magam érezni, de nem így történt. Állandóan hánytam és mindenfélét láttam. Olyanokat mondtam, és úgy mozogtam, ahogy nem is akartam. Elvesztettem az irányítást önmagam felett. Megint ki voltam szolgáltatva... Átvertek…
Egy héttel később bevittek egy szobába, aminek dohos szaga volt, mintha már évek óta vizesek lennének a falak. Egy… Egy idős férfi állandóan kérdezgetett, mindenféléről – összeszorította a szemeit és néhány könnycsepp az álláról az asztalra cseppent. - Olyanokról, amikre vagy nem akartam, vagy nem tudtam válaszolni. Valahányszor feltett egy kérdést, várt rám, és… és jegyzetelt – letette a villát és felhúzta a térdeit a mellkasához, hogy átölelhesse őket. - Nem tudtam, hogy miért teszi, hogy jól, vagy rosszul válaszoltam-e, de hiába kérdeztem, nem akarta elárulni. Miért nem? Én miért nem tudhattam, amit ő leírt, hiszen rólam írt! Aztán olyasmiket mondott, hogy tudja mi történt, hogy jól ismeri az ilyen helyzetet, tudja, hogy mit érzek, de ő… ő nem volt ott... Akkor találkoztunk először, nem ismert engem! Valahányszor elvittek hozzá, mindig ezt mondta, én pedig nem bírtam. És egyedül voltam. Nem akartam egyedül lenni… - sírta csendesen. -  Amikor kiabáltam benyugtatóztak, amikor hadakoztam lekötöztek, aztán kényszerzubbonyba dugtak, és elküldtek egy másik helyre, ahol ugyan ezt csinálták. Mindenki beszélni akart velem, mégis, ha én akartam beszélni, akkor átnéztek rajtam. Éreztem magamon a pillantásukat, és tudtam, hogy mit gondolnak. Még akkor is láttam őket, amikor ügyesen elrejtőztek előlem. Sean megígérte nekem, hogy kivisz, de ehelyett, egy másik börtönbe juttatott. Megesküdött, hogy találkozhatok… - valaki kopogott az ajtón és mire felocsúdtam, már be is lépett.
- Harry, remélem nem zavarok, mert besz… - Liam csak akkor állt meg, amikor Louishoz ért, és abban a pillanatban, amikor megakadt rajta a szeme, jéggé dermedve blokkolt le a szőnyegen. Tekintete köztem, és a sírdogáló Louis között cikázott. A kajás dobozokat is megfigyelte, aztán a lehető legzavartabb arckifejezéssel fordult felém. Egy órával ezelőtt Szentté avattam volna, a kedvessége miatt, de most a legszívesebben elásnám, amiért félbeszakította Louist. Még soha nem beszélt ilyesmikről, és bármennyire szenvedett, még korántsem ért a végéhez.
Valószínűleg nem volt túl barátságos a tekintetem, mert Liam villámgyorsan csinált egy hátraarcot.
- Nem akartam zavarni, azt hittem már végeztetek. Majd este megvárlak – hadarta gyorsan. – Szerbusz, Louis!
- Viszlát – köszönt Louis kicsit szipogva, ami miatt Liam újra megtorpant. Visszafordult felém, a szemében ezer kérdéssel. Már nyitotta a száját, de biccentettem neki, és ebből azonnal megértette, hogy jobban teszi, ha megy.
Ismét ketten maradtunk, viszont Louis nem szólalt meg többet. Hiába szóltam hozzá, nem válaszolt, megint csak sírt, bár korántsem olyan hisztérikusan, így kizárhattam a rohamot. Mögé léptem és hátulról átöleltem lábaival együtt.
- Gyere – nyomtam az arcom élét a halántékához. Erre már reagált, egy kicsit összerezzent, de legalább biztosított arról, hogy nincs komoly baj, így a heverőhöz vezettem.
Csak egy órát aludt, de amikor felkelt, nem volt kedve zongorázni. Végül kért egy könyvet, hogy azt olvashassa, míg hozzá nem látunk az esti teendőknek.
A szívem szakadt meg, amikor rázártam a szobája ajtaját. Nem kérdezte meg, de láttam a szemében a reménykedést. Ezúttal nem maradhattam, mert holnaptól csak tíz órakor találkozhatunk. Tíztől, tizenegyig. Egyetlen óra. Még egy első osztályos és megértené, hogy ennyi idő nem elég, hiába szól minden napra.
- Harry, rosszul nézel ki – pattant fel Liam az egyik székről az irodámban, amikor visszaértem. Nem is lepődtem meg rajta, hogy itt találtam;hű maradt az ígéretéhez.
- Fáradt vagyok – válaszoltam kedvtelenül.
- Láttalak ma Louisval odakint, és ami azt illeti tegnap is – kezdett bele tétován. – Ugye tudod, hogy tilos kijárni, főleg télen… Louisnak pedig télen és nyáron is.
- Az igazgató azt mondta, hogy felesleges minden aprósággal kapcsolatban őt kérdeznem – tudtam, hogy Dr. Carter nem így, és nem erre értette, de ez volt az egyetlen mentségem a tettemre, ami valamennyit elvehetett az éléből. Csak sajnos a beszélgetőpartnerem cseppet sem volt ostoba.
- Azért ez nem olyan kis dolog.
- Persze, tudom, de Carter nem engedte volna meg. Így is ki kellett harcolnom ezt a három napot.
- Hallottam – sóhajtott fel barna cimborám. Szinte beleláttam a fejébe. Arra gondol, ez az egész fölösleges volt a részemről, mert semmit nem használt.
- De igen használt – válaszoltam a ki nem mondott kérdésre.
- Harry, én nem mondtam semmit - védekezett rögtön.
- De tudom, hogy ezt akartad mondani.
- Ez nem igaz! – dőlt előre a székben Li – Amikor délben itt voltam, azzal a céllal akartam veled beszélni, hogy igen láttam, hogy mit tettél, és amit csinálsz, az nem vezet sehová…
- Ugye megmondtam – horkantottam fel.
- Hagyd, hogy befejezzem! – kérte a barna szemű és felállt, hogy egyenrangúak legyünk. Álltam a tekintetét, vártam, hogyan fogja kimagyarázni magát. – Amikor beléptem a szobába, először fel sem fogtam, hogy mit látok, csak aztán tudatosodott bennem, hogy Liousval vagy. Őszintén megmondom, néhányszor már láttam, hogy rossz passzban volt, de akkor, azok kezelhetetlenek voltak. Erre te ott ülsz, és teljesen ura vagy a helyzetnek. Amikor kimentem és visszaköszönt… Nem gondoltam volna, hogy megteszi. Ezért, most azért akarok veled beszélni, hogy megkérdezzem, hogy csináltad?
Csak pislogni tudtam. Erre számítottam a legkevésbé.
- Nem… Nem tudom – válaszoltam nyögdécselve. Nem mondhattam el Liamnek, hogy ez többek között, számtalan szabály felrúgásával sikerült. Mintha egy matekpéldát oldottam volna meg fejben, és most azt várnák tőlem, hogy vezessem le papíron. – Próbáltam vele emberként bánni. Hihetetlenül hangzik, de hatott, és lassan kezd velem beszélgetni.
- Ez valóban az! – hüledezett Liam. – Tudod mit jelent ez? Ha ezt elmeséljük az igazgatónak… Istenem, Harry! Mindenki a csodájára akar majd járni…
- Liam, Liam! Állj meg egy percre! Épp ez az, amit nem akarok! - Liam úgy nézett rám, mintha teljesen meghibbantam volna. - Ha eláruljuk, hogy Louis, akivel évekig bajlódtak, alig néhány hónap alatt többet fejlődött, mint ezidáig, mit gondolsz mit fognak csinálni? – tettem fel a költői kérdést, amire nem hagytam válaszidőt, mert inkább önmagamnak szólt. – Idecsődülnek tömegesen, hogy lássák az évszázad csodáját, de az el fog maradni, mert Louis nem fog megszólalni. Ha most körülveszik az ismeretlenek, akkor hiába volt minden. Nem véletlen nem meséltem eddig semmit – fejeztem be beszédemet, amit Liam teljes csöndben hallgatott végig.
- Igazad van, csak egy pillanatra beleéltem magam – zuttyant vissza a karosszékbe csalódottan, de ő is belátta, hogy itt most a józan észre kell hallgatni.
Mindketten a saját gondolatainkba merültünk. Fogalmam nem volt róla, ő mire gondol, de én megint azon kattogtam, amin egész nap. Megoldást kellett találnom arra, hogy Louisval több időt tölthessek.
- Nekem nagyon fontos, hogy előre haladjak vele, ne pedig hátra. Esetleg, egy másik ápoló is segíthetne, de nehéz megbízhatót találni. A legjobb lenne, ha megoldhatnám, hogy többször legyek vele, mint napi egy óra. Arra is gondoltam, hogy kivinném innen, mert az udvari séta például nagyon sokat segített, de kétlem, hogy az igazgató engedélyezné, mivel abba sem ment bele, hogy több napot kapjak, így abba pláne nem, hogy el is vigyem – osztottam meg vele fejtegetésem.
- Amit tenni akarsz, az nem, hogy szabályszegés, de egyenesen őrültség. Odakint, egyedül – hangsúlyozta ki a két szót felháborodva. - Mi van, ha olyasmi történik, amit nem tudsz kezelni? Louis lehet, hogy fejlődött, de instabil. Gondolj az első alkalomra…
- Semmi nem történt akkor, csak túlreagáltam! – tiltakoztam hevesen.
Liam a szemembe nézve keresett valamit, amiről fogalmam nem volt, hogy létezik-e egyáltalán, és megtalálhatja, de szilárdan viszonoztam a pillantást, és hagytam neki, hogy szabadon keresgéljen.
- Szerezni kell egy papírt, hogy Louist kezelésre viszed. Ha az megvan, akkor szabadon viheted, hozhatod – válaszolta megadóan.
Olyan szélesen vigyorogtam, amennyire képes voltam rá.
- Ne örülj annyira. Ehhez szükség van az igazgató aláírására, valamint az osztályvezetőtől ki kell kérned egy engedélyt, ahányszor csak távoztok – emelte fel mutatóujját tudományosan, de az én mosolyomat nem tudta lehervasztani.
- Történetesen, az osztályvezető nagyon jó barátom - pillantottam rá jelentőségteljesen, mire csak szemet forgatott.
- De az igazgatónak alá kell írnia – válaszolta még mindig komolyan.
- Szerezz egy olyan papírt, az aláírást majd én elintézem – biztosítottam, és már indultam, hogy egy csontropogtató ölelésbe vonjam.
- És miből gondolod, hogy én aláírom neked? – karolt át incselkedve, de már megállíthatatlanul nevetett.


.


17 megjegyzés:

  1. Ahhh istenem :D Remélem sikerül elérnie Harrynek hogy több időt lehessenek együtt :) Annyira édesek istenem :) Szegény Louis remélem hamar meggyógyítja Harry :) Nagyon várom a folytatást :D puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rájöttem, hogy egyszerűen alig bírom megállni, hogy elkezdjem szép sorban elmondani, hogy mi fog még történni. Szerencse, hogy viszonylag nagy önuralommal rendelkezem. :D Reménykedni szabad, és azt mindig kell, meg az hal meg utoljára. (Azért óvatosan.)
      Hamarosan érkezem a folytatással, csak a héten van pár fontos dolgom, ami nem tűr halasztást. Azért igyekszem ma-holnap feltenni. :)
      Puszi <3

      Törlés
  2. Áááá, de édesek.
    Annyira megörültem ennek az ötletnek, hogy Harry ki tudja vinni kicsit Louist. Remélem segíteni fog ez Louisnak, és meggyógyul. Annak pedig külön örülök, hogy Louis egyre jobban kezd megnyílni Harrynek. Olyan édesek.❤
    Imádom az írasod, a történetet és nagyon várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen az a cél, hogy meggyógyuljon, viszont ez nem rajtam múlik, hanem..... XD de, rajtam múlik. :DD
      Próbálom a történethez mérten kihasználni ezeket a viszonylag meghitt pillanatokat, hiszen végre megengedhető. :) Ilyenkor szoktam egyfolytában figyelmeztetni magam, hogy csak mértékkel, különben az egész csöpögős lenne. :D
      Nagyon szépen köszönöm. :))
      Hamarosan hozom, ígérem. :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. ahhhhhhhhhhhhhhhwwwwwwwwwwww imádlak :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD
      Ennek kimondottan örülök. :)
      Remélem, hogy a következő rész után is így lesz. :D
      Puszi <3

      Törlés
  4. Heh... Évszázad csodája, Liam, te hülye vagy. Vannak még páran akik meg sem szólalnak, manapság az ember imádja magát kínozni, mert úgy érzed ennél csak jobb lehet, Louis ezért van csöndben. Valahol belül sosem akarod, hogy véget érjen, mert hozzászoksz a fájdalomhoz. Szinte élvezed. Szóval Liam, diplomázz le ismét, és ismét vizsgázz le a doktori címedért is, mert nem Louis az első sem utolsó ilyen ember.
    Nos, ennyit Liam oktatásáról. Louis meg...nem is tudom. Úgy veszem észre nem csak az erőszak törte össze, hanem, hogy bedugták ide... Én is megőrülnék egy ilyen helyen. bár Louis nem őrült, csak lelkileg szinte nulla. Ha valaki azt mondaná neki ,,Dögölj meg" tuti felakasztaná magát, mert nincs lelkiereje még ahhoz sem, hogy átgondolja miért is mondta ez a személy. Áh, egy csöppet sem vagyok beteg egyébként...nem. Tényleg nem.
    Harry szívem...te még mindig nem érted, igaz? Lövésed sincs az egészről, pedig manapság nagy divat a nemi erőszak. Bár még mindig megölném azt a rohadék apját Louis-nak, és még mindig nem tartom apának, azért nagy divat az erőszak... Nooos...annyi kábé. Többet nem akartam. Őszintén szólva, valahogy nem is érdekel, mert tudom, hogy te pont akkor fogod megcsavarni az egészet, mikor én már kitalálnám az egész történetet, szóval hagyjuk! (legyintés) Majd meglátjuk mi lesz a végén, akkor legalább 10 oldalas komit kapd, de addig elégedj meg ennyivel! :D
    Ne kérdezd hogy jutott eszembe a vége, mikor még az elején tartunk... Most nem vagyok helyen...tökre kivagyok.
    De azért várom a kövit!
    Puszi! <3
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Szia! :)
      Az észrevételed helyes. Elszenvedett egy óriási traumát, végül még mélyebbre taszították. Nem vagy beteges, egyszerűen csak sikerült megfognod a lényeget, amit illusztráltál nekem egy remek hasonlattal. Ki tudja, ha máshogy alakult volna a sorsa, akkor talán... á nem akarok spoilerezni, de olyan nehéz nem elmondani. A későbbiekben még jócskán lesznek visszaemlékezős részek, amikről tudom, hogy nem igazán kedveled, de lesznek bennük olyan dolgok, amikkel végigkövetheted, hogy hogy jut ide és miért tesz, amit tesz.
      Szegény Harry, tényleg nem tudja... de azért ne felejtsük, hogy ő kezdő, és hiába egy földhöz ragadt zseni, ahogy a gondolataiban is mondja, van vagy száz elképzelése, de nem tudja, hogy melyik a jó.
      Szerintem továbbra sem fogod apának nevezni az illetőt, ahogy senki sem, egyedül Louis, hiszen szegénykém, még mindig képtelen elfogadni, hogy valóban ezt tegyék vele.
      Egyébként, ez egy nagyon nehéz komment volt, mert olyan dolgokat mondtál, amiket csak spoilerekkel tudtam volna elmagyarázni. :D
      Azért próbálkoztam azok nélkül.
      Hamarosan folytatás :))
      Puszi <3

      Törlés
  5. Hahahaha drágám!
    Győzelem! Subidubidúú!
    Meg sosem voltam ilyen boldog a részek olvasása közben!
    Végre Harry talált egy megoldást és Liam is valamennyire támogatja.
    Louis megnyílt Harry-nek, ami egyszerűen elképesztő! A múltjáról való beszéd komoly feladat volt, de megcsinálta!
    Nagyon várom a részt, kimaxoltad a kiralysagot!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy sikerült ezúttal az állandó nyomasztó érzésen kívül valami mást mutatnom.
      Louis ezúttal egy picit tényleg közlékenyebb volt, hiszen beszélni kezdett magáról, viszont én ezt még nem nevezném megnyílásnak. ;) Ha megfigyeled, akkor ő a közelmúltról beszél. Arról, ami önmagában borzasztó, de neki csak egy újabb seb volt inkább. Visszafelé halad a legjelentéktelenebb dologtól, a legnagyobb traumáig. Ezért volt megemlítve, hogy mesélt arról, hogy az iskolában a tanárának pont ugyan olyan íróeszköze volt, mint Harrynek.
      Szóval, ez még nagyon az út eleje. :)
      Sajnálom, hogy elrontottam az örömöd, de talán a későbbiekben kárpótolhatlak.
      Sietek a folytatással.
      Puszi <3

      Törlés
  6. Szia!
    Az előző kommentválaszodra visszatérve: Igen, tudom hogy max 2-3 naponta hozol részeket, de valami belső motiváció nem engedi hogy ne nézzem meg:)
    A résszel kapcsolatban: huh, rettentően örülök hogy Harry ennyire próbálkozik és hogy Louis így megnyílt neki, de bármennyire is járnak a fogaskerekeim, nem igazán tudok rájönni hogy Lou kire gondolt mikor mondta hogy "megígérte hogy találkozhatok"...pedig erőteljesen gondolkodok:D

    Alig várom a kövi részt:)
    Köszönöm!
    Ui: Nagyon feldobtad a hangulatom, mikor írtad hogy nekem dedikálod először ha egyszer kikerül könyv fomában <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Akkor önmagában örülök ennek a motivációnak. :)
      Néha... azt érzem, hogy nagyon gonosz vagyok veletek. Megválaszolok egy kérdést, természetesen vagy nyolc résszel később, aztán dobok helyette két másikat. Vannak olyanok, amikből, ha ügyesen következtetünk, akkor még azelőtt megtaláljuk a választ, hogy én elmondanám, de ez sajnos pont az ellenkezője. Azokhoz a talányokhoz tartozik, amikre sajnos még nem tud rájönni az ember bárhogyan próbálkozik, mivel kevés hozzá az információ. Nem tudod, ki az a Sean, nem tudod mit ígért... Viszont érdekes tény, mert már másodjára fordul elő, hiszen ha emlékszel, amikor Louis "rátámadt" Harryre, azt mondta, hogy " Sean azt ígérte, minden rendben lesz és, hogy segíteni fog, de hazudott!" Nos, itt is ugyan arról van szó, viszont annyit elárulok, hogy ezt nem Louis fogja elárulni, hanem... talán maga Sean. :D
      Nemsokára hozom a következőt és igazán nincs mit. Én köszönöm, hogy elolvastad. :)
      UI: Örülök neki... Már csak be kéne fejezni, meg egy kiadót találni. Igazán nem nagy feladat. XDDD
      Puszi <3

      Törlés
  7. Szia!
    Tudom rég írta, de megmagyarázom. Mostanába sok a dolog olvasni sincs időm, de igyekszek. Tehát az én meglátásaim alapján Louis átélt egy traumát amit nem a megfelelő módon kezeltek. Az pszichológusok azt hiszik ők mindent tudnak az emberi elméről és ez igaz is, de a lélekről egy fikarcnyit se. Vannak emberek akiknek szüksêgük van az állandóságra főleg, ha egy ilyen múlttal rendelkeznek viszont mikor benyomják őket egy diliházba nem azt kapják amit szeretnének. Rengeteg új ápoló, orvos senkit nem ismer és ezt nehéz feldolgozni a trauma mellett. Szeretnék orvos lenni sebész mindenek előtt, de én úgy gondolom a pszichológia sem hülyeség számomra. A szálakat átlátom úgy ahogy és remekül fel van építve a történet. Nagyon hálás vagyok érte, hogy kipróbálhatom a tudásom. Imádom!
    Puszi❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ugyan, semmi gond. Mindenkinek van élete a blog olvasáson kívül. :) Ezt megértem és elfogadom, viszont örülök, hogy most jelentkeztél, így legalább tudom, hogy minden rendben. :))
      Ha a blognak lenne egy " Tartalom" című oldalikonja, akkor egészen biztos ez szerepelne benne. Tökéletes összefoglalás és remek meglátás.
      MÁr kétszer elolvastam és arra jutottam, hogy sikerült néhány sorban leírnod azt, amit én vagy tíz részen keresztül taglaltam. XD Node, milyen unalmas lenne, ha szárazon tálalnám. :DD
      Az az érzésem, hogy teljesen egyet kell értsek az állításoddal, miszerint, átlátod a szálakat, mert ahogy észreveszem, már mindenre rájöttél, amire lehetséges volt.
      Én köszönöm, hogy elolvasod és szeretnék további sok sikert kívánni a tanuláshoz.
      Puszi <3

      Törlés
  8. Hát szia!
    Sajnálom, hogy csak most írok, de csak ma volt időm elolvasni az új részt, ami elképesztően édes lett. :) Lou annyira aranyos ahogy megnyílik Hazz előtt, még ha egy kicsit is. Harry pedig irtó aranyos, hogy mindenáron segíteni akar neki. Mert Lou nem hülye, csak ahogy leírtad, nem veszik emberszámba. Ami nagy baj. Lou okos, szerintem köze nincs az olyan emberekhez, amilyenek ott vannak. Sokkal értelmesebb. És ezt szerintem Hazz is tudja és ezt be is akarja bizonyitani. Csodálatosan írtál megint, mint mindig persze. :) De úgy érzem ez naprol napra egyre jobb. És egyre tehetségesebb vagy. Amit nem tudom l, hogy csinálsz, amikor már így is ős tehetség vagy. Nem tudok olyan csodás szavakat leírni amiket megérdemelnél. Igazából el szoktam gondolkodni azon, hogy nem unod már, hogy mindig úgyan azt írom le, hogy milyen caodásan írsz és, hogy te is az vagy. Pedig ez így van. Szóval csak annyi, hogy itt vagyok várom a részeket mindig. És imádom őket. Ahogy téged. Szóval köszönöm, hogy írod ezt a történetet...wááá, megint hosszú lett..:D nem baj. Nagyon nagyon kíváncsian várom a következő profibbnál profibban megfogalmazott részt. Love<3
    Ui:Egyébként egy héten 2-szer hozol részt? Vagy...? Melyik napok ezek? Ha érted :D Na jó már itt sem vagyok, csak zagyválok össze vissza. :D
    Nórixx:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Semmi gond, mint már mondtam, soha nincs olyan, hogy sajnálni kelljen, ha valaki későn kommentel, mert nagyon szívesen válaszolok.
      És itt van a hangsúly: "még ha egy kicsit is". Pontosan. Ez még bőven az első lépés volt, nem is beszélve arról, ha jobban belegondolunk, ez viszonylag egy semleges információ. Harrynek nyilván nem ,mert ő most hallja először, de Louis ennél rosszabbat is átélt, így ő önmagában teljesen máshogy értékeli az eseményeket.
      A másik amiben igazad van, hogy Harry tényleg be akarja bizonyítani az igazát, ezért töri magát annyira.
      Köszönöm a bókot, mert ez tényleg sokat jelent nekem, viszont azért nem vagyok én olyan fantasztikus. Ezt főleg akkor látom, amikor annak ellenére, hogy százszor átolvasom az új részeket, még százegyedjére is találok benne hibát. :D
      Egyáltalán nem írod ugyan azt soha és imádom olvasni, szóval nincs miért aggódnod. Én azon szoktam tűnődni, hogy lehetséges, hogy a folytonos hálálkodásomból van elegetek... mert azok tényleg nagyon egyformák, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne köszönjem meg nektek.
      Én tartozom hálával, hogy szakítasz rám időt és olvasol, ráadásul még kommentelsz is és nem is keveset. Hidd el, akkor is elolvasnám és válaszolnék, ha két oldalas enne. :D
      Igyekszem mihamarabb a folytatással. :))

      Hetente két részt szoktam általában írni, bár még az elején elmondtam, hogy heti egyszer lenne Vasárnap. Ezért Vasárnap mindenképpen hozom a részt, a másikat pedig a hét valamelyik napján. Persze ez attól is függ, mennyire vagyok elfoglalt, mert például, a következőt még Szerdára terveztem, de van néhány halaszthatatlan dolgom a hétre, szóval előfordulhat egy kis csúszás.
      Köszönöm, hogy írtál! :))
      Puszi <3

      Törlés
  9. De édesek <3 Louis végre kezd Harryvel beszélni <3 annyira aranyosak <3 nagyon tetszik a blog <3

    VálaszTörlés