2016. február 12., péntek

17. fejezet - Csak egy pillanat kell ahhoz, hogy romba dőljön minden, amiért eddig küzdöttél




Sziasztok! :)
Magamhoz képest picit csúsztam ezzel a résszel, mert volt egy-két halaszthatatlan dolgom, de nem akarok ennél többet panaszkodni, meg fárasztani titeket, szóval rátérek a lényegre. :D
Itt az új rész és, véleményem szerint ez az eddigi legkiabálósabb. :DD (Majd  megértitek.)
Köszönöm a kommenteket! :)))  Egyszerűen imádlak titeket. 
Ó, és majd' elfelejtettem, szeretném elmondani, hogy az előző részben, nagyon sokan örültetek meg Louis "megnyílásának". Hmm... Ez igaz, de csak részben, mivel, ha megfigyeltétek, akkor ő a jelenhez legközelebb álló múltról beszélt. Arról, ami számára csak egy újabb seb volt, nem pedig a legmélyebb érzelem. Erről nem elfeledkezni!:D
Ja, és tegnap feltettem az Illusion első részét, szóval, ha van kedvetek, akkor olvassátok el.
Ehhez pedig jó szórakozást! :)


Amy



- Elhoztad? – kérdeztem az előttem álló gyapjúkabátos fickót, aki fekete kalapja alól óvatosan futtatta körbe tekintetét a kietlen parkolón. Szemei megállapodtak egy csinos nőn, aki a velünk szemben lévő étterem teraszán újságot olvasva üldögélt. Be kellett vallanom, elég gyanús volt, tekintve, hogy a hőmérőben lévő higany igencsak összehúzódott mára.
Partnerem egy utolsót szippantott a cigarettából, amit eltaposott az úton, miközben rám pillantva kifújta a füstöt.
Láttam rajta, hogy feszült és ez kezdett rám is átragadni. Reméltem, hogy nem az utolsó pillanatban fogja meggondolni magát, mert már létszükségletként vágytam, feltehetően a zsebében lapuló dologra.
- Megfigyelnek – jelentette ki halkan és kalapjának karimája alól egy nyugtalan pillantást vetett az újság mögé rejtett arcú hölgyre. - Tudhattam volna, hogy nem szabadna egy ilyen nyílt helyen találkoznunk - bosszankodott fojtott hangon.
Lassan hátra fordultam én is, hogy megbizonyosodjak az állításáról, de az előttem ácsorgó ciccegett egyet, mire visszakaptam a fejem.
- Ne ilyen feltűnően! – morgott az orra alatt.
„Legyen természetes a találkozó. Mintha csak beszélgetnénk.” Gondoltam vissza az üzenetben lévő utasításra, amit tegnap kaptam.
- Egy egyszerű ember – jelentettem ki magabiztosan, majd megpróbáltam könnyedén felnevetni, hogy tényleg úgy tűnjön, csak beszélgetek.
- Mi olyan vicces?! – esett nekem azonnal, szinte az arcomba mászva.
- Próbálok természetesnek tűnni – feleltem gyorsan, magától értetődően, de még mindig ledöbbentett a hirtelen támadt fenyegető hanghordozása. – Nincs itt senki a rendőrségtől. Nyugodtan odaadhatod, senkinek nem fog feltűnni, hogy mi az – próbáltam a tőlem pár centivel alacsonyabbra hatni, hogy meggyorsítsam az ügyet.
- Mi az Isten?! Ez valami átverés?! Be vagy drótozva?! – kapta el a kabátom gallérját, hogy magához rántson, amitől egy pillanatra megállt bennem az ütő.
Ijedten hőköltem hátra, miközben a legbiztosabbra vettem, hogy ki fog nyírni.
- Liam nyugi! Mégis mi ütött beléd?! – kérdeztem számon kérően, miközben lefejtettem magamról az ujjait és megigazgattam a gyűrött anyagot. – Úgy viselkedsz, mint aki most követi el a világ legnagyobb bűncselekményét. Ez csak egy nyavajás papír. Senki nem figyel minket távcsővel, vagy hallgat le, hogy lássa, mit adsz nekem – próbáltam számára megvilágítani az észérveket.
Liam teljesen kifordult magából. A szemei alatt a szokásosnál is nagyobb táskákat hordott magával, amit sötét, szinte fekete sávok zártak. Olyan volt, mint aki egy szemhunyásnyit sem aludt éjjel. Meg is lepődtem, amikor kiszálltam a kocsiból és azzal fogadott, hogy dohányzik, mert csak nagyon ritkán teszi, például, ha ideges. Utoljára akkor láttam, amikor a vizsgájára készült. Belegondolva érthető volt, mert nem szeretett tilosban járni, ezért alakult ki nála, hogy borzalmasan hazudott. Ha valaki megkérdezné tőle, hogy hová rohangálok Louisval, akkor a lebukás esélye, nem hogy nőne, de garantált. Ezen viszont már késő bánkódni.
- Nyugodj meg és add ide. Neked ezentúl nem kell csinálnod semmit.
- Basszus Harry, ez az állásomba kerül! – kapta le a kalapját, hogy idegesen végigsimíthassa rövid haját.
- Majd azt mondom, hogy loptam. Talán még hihetőbb is – mindenki tudta, hogy Liam becsületes, magabiztos és kitartó ember. Akár szentté is lehetne avatni.
Megadóan kapta elő a kabátjából az összehajtogatott dokumentumot és nyomta a kezembe, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy megint a nőre pillant. Gyorsan kihajtottam és azt a helyet kerestem, ahol Dr. Carternek majd alá kell írnia.
Sikerült egy komplett tervet kidolgoznom arra, hogyan fogom véghezvinni, hogy Carter aláírja nekem az engedélyt. Már csak össze kellett gyűjtenem a megvalósításához szükséges eszközöket, valamint reménykednem kellett, hogy a szerencse velem tart. Ha az események úgy alakulnak, ahogyan számítok rájuk amikor a diri elé teszem a papírt, akkor minden sima ügy lesz.
- Remek. Menjünk – hajtottam vissza a zsebembe a dokumentumot és Emmához igyekeztem, mert a következő hozzávaló nála lapult.
- Reggelt! – köszöntünk szinte egyszerre barátommal, és míg én a pulthoz mentem, ő már iszkolt is a kódzáras ajtóhoz.
- Liam Payne! – mennydörgött Emma hangja, mire az említett a nyakát is behúzta ijedtében.
Egy pillanat alatt akadt a torkomon a levegő, mert Liam olyan arccal fordult meg, hogy láttam rajta, a következő pillanatban kész mindent bevallani. Már szólásra nyitotta a száját, de Emma csak meglebegtetett egy kék dossziét felé, amitől meggondolta magát és csak némán tátogott.
- Megmondtam neked, hogy a betegeid új gyógyszeradagolását is vezesd bele a mappába, mégsem látom sehol! – vetett rá Emma egy olyan pillantást a szemüvege fölül, amivel a legkeményebb embereket is rábírná, hogy térden állva esdekeljenek a bocsánatáért.
- Lehet… lehet, hogy az irodában marad - hebegte Liam össze vissza, és már nyúlt is a dosszié után.
- Igyekezz, mert le kell adnom, és ne vágj ilyen kétségbeesett fejet! Azért figyelmeztetlek, hogy már kevesebbért is öltem – villantott felé egy játékos mosolyt a recepciós és egyben titkárnőként funkcionáló Emma, de Liam annyira a hatása alatt volt a sokknak, hogy képtelen volt reagálni bármit, majd falfehér arccal távozott.
- Ennek meg mi baja? – vont kérdőre a fekete hajú nő.
- Azt hiszem meglátogatták a szülei – feleltem az első dolgot, ami az eszembe jutott, mire egy mindentudó bólintást kaptam válaszul.
- És te mi járatban vagy? – tért át a számomra leglényegesebb dologra.
- Érdeklődök, hogy van-e valami posta nekem, vagy Dr. Carternek. El kell mennem hozzá és gondoltam, ha már arra megyek, akkor a te dolgodat is megkönnyítem – magyaráztam és előkaptam a titkos fegyverem, amivel nem szeretek visszaélni, de tudom, hogy miden nőnemű egyed azonnal beadja a derekát, ha bevetem nekik a fogvillantós mosolyomat.
A várt hatás nem maradt el, mert Emma lesütötte a szemét és azonnal kutakodni kezdett egy mellette heverő kupacban.
- Csak néhány aláírandó – nyújtotta át a papírokat elpirulva.
Tökéletes.
- Köszönöm – kápráztattam el egy újabb mosollyal, bár egy picit bűntudatom volt, mert Emma boldog házasságban élt és nem akartam semmi rosszat, de a jó ügy érdekében bármit képes lettem volna bevetni.
Mielőtt bementem Carterhez, óvatosan, hogy a cipőm ne kopogjon a padlón, helyben futottam. Épp csak annyi ideig, hogy egy picit kimelegedjek és szaporább legyen a légzésem, majd előkaptam amit Liamtől kaptam reggel és gondosan a többi közé csúsztattam.
- Tessék! – halottam meg a doki hangját, miután kopogtam. – Harry, micsoda meglepetés! Az utóbbi pár napban nem is láttalak. Kivéve egyszer – mosolygott rám mindentudóan – Jól vagy? – kérdezte, miután feltűnt neki szapora légzésem. Eljött az ideje, hogy kezdetét vegye a harmadik lépés és megmagyarázzam ittlétem okát.
- Emma küldött, mert van pár papír, amit alá kellene írni. Sürgős! – nyomtam az orra alá a kupacot és gondosan ügyeltem rá, hogy a tetejénél fogjam össze őket, takarva ezzel a feliratokat.
Carter azonnal a tolla után nyúlt és kérdés nélkül kezdett hozzá, hogy aláírjon, néha megemelve a lapok alját, hogy lapozzon, mivel nem eresztettem egyet sem. Amikor az enyémhez érkezett éreztem egy izzadságcseppet legördülni a homlokomon, de minden további nélkül tért át a következőre.
- Készen is volnánk.
- Hálásan köszönöm – rebegtem és már fordultam is ki, miközben magamban majd’ felrobbantam az örömtől.
- Szeretnék veled beszélni, ha lesz egy kis időd.
Ijedten fordultam vele ismét szembe és egy kicsit jobban szorítottam magamhoz a fehér lapokat.
- Miről van szó?
- Csak a sétátokról. Tudod, az intézetnek ablaka is van – bökött maga mögé én pedig követtem a mozdulatot. Az igazgató ablaka egyenesen az udvarra nézett.
Hát persze! Hiszen Liam is látott minket. Miért nem gondoltam rá hamarabb?!
- Én…
- Semmi baj. Ahogy hallom nem történt semmi komoly – mosolygott rám megnyugtatóan. – Bár mást is hallottam. Beszéltem Jhonatan reggel, és panaszkodott, hogy Louis nem akart reggelizni. Elárulta, hogy többen megemlítették neki, hogy az utóbbi néhány napban nem is látták őt a konyhán – tagadhatatlanul megizzadtam, miközben a pocakos doki engem méregetett átható pillantásával, a válaszomra várva.
- Megkóstoltam amit reggelire kapott… Utána én hoztam neki enni – el akartam fordulni, de valamiért nem bírtam elengedni a barna szemeket.
- Rosszul főznek? – az arcán kíváncsiság suhant át és lapozgatni kezdte az asztalán lévő naptárat.
- Meglehetősen – válaszoltam óvatosan.
- Hm… Érdekes. Eddig egyik ápoló sem mondta. Ennek utána járok – firkantott le magának valamit – A többit majd később. Siess, mert Emma leharapja a fejed.
Nem volt kérdéses, hogy az utóbbi tíz percben jobban megizzadtam, mint edzés közben fél óra alatt.
Azt hittem, hogy jobban meg fog szidni, bár így legalább majd megteheti, ha rájön, hogy mit írattam vele alá a tudta nélkül. Hihetetlenül boldog voltam, amikor Emmának átadtam az egész kupacot, aki meglepődött rajta, hogy ilyen hamar visszahoztam, azon pedig méginkább, hogy folyamatosan vigyorogtam.
Nem volt kedvem magyarázkodni, majd miközben vártam, hogy tíz legyen, egy papírra vetettem, hogy hová mehetnénk Louisval a következő napokban. Alig vártam, hogy elmeséljem neki mit sikerült elintéztem, de a boldogságomat nyomban elfújták, amikor Jhonatan belépett kis betegemmel, akin rögtön láttam, hogy valami nincs rendben.
- Jó reggelt! – köszöntem egy kicsit megkésve, de csak Jhonatan válaszolt. Louis rám sem pillantott. Kaptam egy flegma emlékeztetőt az ápolótól, hogy egy órám van, de csak egy hümmögésre telt tőlem, mert már útban voltam Louishoz, aki üres tekintettel meredt maga elé.
- Louis? – szólítottam meg óvatosan, nehogy megijesszem.
Nem kaptam választ, amitől nagyon megijedtem. Sikerült aznap már vagy harmadjára leizzadnom. Mi történhetett egyetlen éjszaka leforgása alatt?
Az ajkamba harapva ácsorogtam és a magatehetetlenségtől ordítani tudtam volna.
- Arra gondoltam, ma is tehetnénk egy sétát, de zongorázhatsz is előtte – vártam, hogy rám nézzen. Hogy rám emelje kék szemeit, amikben néha valami különös ragyogást láttam, de nem történt semmi. Megint csak a fülsüketítő csendet hallottam és a déjà vu utálatos érzése tört rám.
Miért nem szól hozzám?
- Louis? – térdeltem elé, hogy ne tudjon kitérni a tekintetem elől, de ő a padlóra nézett, közelebb viszont már nem mertem menni.
Szinte éreztem, ahogy gombóc nő a torkomban és a kétségbeesés úgy ostromolt, mint a sziklákat a viharos tenger hullámai.
- Nincs kedvem – motyogta halkan.
Van az a különös érzés, amikor az ember egész testét mintha egyszerre szurkálnák meg. Mintha ezer hangyát eresztenének a bőre alá, amik egyazon pillanatban marnak belé, miközben a fejébe éles fájdalom hasít és a szíve egy nagyobbat dobban, majd egy ütemet kihagy. Mint mikor megcsúszik a lába egy magas helyen, és egy pillanat erééig biztos benne, hogy leesik.
Ezt éreztem én is.
Nem tudtam mit tegyek, vagy mondjak. Csak ültem a szőnyegen Louist bámulva, aki ismét elrejtette előlem minden érzelmét. Az arcán megint ott volt az a kiállhatatlan érdektelenség, amit a Világ felé mutatott. Megint olyan volt, mint első alkalommal.
- Mi történt, mióta nem láttalak? – kérdeztem, de szinte halottam, ahogy a kérdés visszaverődik a falakról, mert süket fülekre talált. Nem bírtam ki. Muszáj volt hozzá érnem. Közelebb araszoltam és a kezéért nyúltam, amit a tenyerembe vettem és lágyan simogatni kezdtem a hüvelykujjammal. Nem érdekelt, ha ellök. Nem érdekelt, ha nem leszek rá semmilyen hatással, de úgy éreztem, ettől az apró érintéstől kapcsolatba léphetek vele. – Louis, kérlek áruld… - pillantásom a csuklójára esett, amin egy vörös csík futott körbe, majd néhány félholdban végződött. Óvatosan fontam körül a saját kezem a csíkon és helyeztem az ujjaimat a félholdakhoz.
Louis szemei rám villantak, én pedig rögtön elengedtem, de álltam a tekintetét, ami alig volt több egy pillanatnál, mielőtt vége szakadt. Arra viszont elég volt, hogy lássam, csak az arcán nem látom nyomát az érzelmeinek, mert a szemében takargatta azt, hogy mennyire feldúlt és fél.
Nem szabad itt hagynom. Ostobaság lenne tőlem, de ember vagyok. Indulatok irányítanak, bármennyire is civilizált a mai társadalmunk.
- Mindjárt jövök – simítottam meg a hátát már félig állva, miközben szinte robotiasan beszéltem, mert alig bírtam visszafogni magam, hogy kirohanjak az ajtón.
A dühtől elvakultan kutattam Jhonatan után, és miután a harmadik ápolót akartam keresztbe lenyelni, megtudtam, hogy odakint dohányzik. Olyan erővel rántottam fel a kilincset, hogy kínjában panaszosan megreccsent, majd az odakint állók ijedt pillantásával találtam szembe magam. Mivel csak hárman voltak, rögtön megtaláltam Jhonatant, aki kezdeti döbbenetén túllépve egy olyan ábrázatot öltött magára, amiben egyszerre leltem meg az elégedettség és önteltség jellegzetességeit. Ettől kedvem támadt azonnal beverni a képét.
- Máris végzett? Azt hittem még felolvas neki – jelentette ki gúnyosan, majd nem törődve velem hátat fordított, hogy folytassa a miattam félbeszakított beszélgetést a kollégaival, de azokat szemlátomást jobban foglalkoztatta az ittlétem oka.
- Mit művelt Louisval? – Legszívesebben üvöltöttem volna vele, amit a halántékomban lüktető ér is bizonyított, de az soha nem vezet jóra, így csak egy gyilkos sziszegésre telt.
- Csak a szokásosat. Öltözés, reggeli, fogmosás és a semmittevésre szállítás a maga irodájába – válaszolta flegmán, amitől alapfokon is vöröset látok. Hiába vagyok fiatal, véleményem szerint a tisztelet minden embernek kijár, kortól függetlenül, így ezt el is várom.
- Tegnap úgy hagytam itt, hogy jól volt. Beszélgettünk és normálisan viselkedett, ma viszont hozzám sem szólt! Mi történt vele? – emeltem fel a hangom és halványan érzékeltem, hogy a másik két tanú igyekszik a falhoz lapulva láthatatlanná válni.
- Attól függ, mit nevezünk normálisnak. Nekem ne ellenkezzen, ha egy bizonyos rendet be kell tartani. Nem fogom kivárni, míg az az elmebeteg szerencsétlenkedik. A kölyökkel nem érdemes foglalkozni, pláne nem magának. Több baj van vele, mint az összes betegemmel együttvéve. Fogja fel, hogy ezek nem normális emberek! Csak írja rá ara a rohadt papírra, hogy menthetetlen és vigyék innen a francba - nem tagadta, hogy ő bántotta Louist, végig ez lebegett a szemem előtt, miközben hallgattam. - Egyébként nem tudja bizonyítani, hogy én voltam. A kis védence úgysem fogja elmondani, de ha mégis… Kinek hinnének, nekem, vagy egy elmeroggyantnak?
Csak azt hallottam, hogy valami tompán puffan és Jhonatan fájdalmasan felkiált. A kezem iszonyatosan megfájdult, ezért úgy éreztem, meg kell ráznom néhányszor, hogy enyhüljön. A két ápolóra pillantottam, de azoknak hűlt helyük volt. Csak remélni mertem, hogy hamarabb felszívódtak, mint hogy Jhonatan arca az öklömnek csapódott. Isten rá a tanúm, soha nem szerettem a verekedést és eddig csak egyszer ütöttem meg valakit, történetesen Liamet, őt is részegen és véletlenül, mert azt hittem el akar rabolni, most viszont irtó jól esett, ahogy a kíntól az arcát fogdosó, földön fetrengő férfit néztem. Valahogy úgy éreztem, elégtételt szereztem és megkönnyebbültem, ám ekkor tudatosult bennem, hogy Louist egyedül hagytam a szobában. Mit sem törődve Jhonatannal, olyan gyorsan szaladtam vissza, ahogyan csak bírtam, miközben imádkoztam, hogy ne történjen semmi baj. Azzal nyugtatgattam magam, hogy kedvet kapott és a zongorájánál ül, de közelebb érve csak a kétségbeejtő csendet halottam. Ekkor nyílt az ajtó és Liammel találtam magam szembe, akire a legkevésbé számítottam és köszönhetően az instabil idegállapotomnak, felkiáltottam.
- Mégis hol az ördögben voltál?!  - kérdezte, miközben kilépett hozzám a folyosóra. – Még szerencse, hogy láttam, ahogy elrohansz. Komolyan itt hagytad Louist egyedül? Hát így akarsz érte felelősséget vállalni odakint?! – kérdezte és egy percig nem takarta, hogy mennyire nagyot csalódott bennem.
- Jhonatannak sikerült tönkretennie alig néhány óra alatt, amiért hónapokig dolgoztam! – abba akartam hagyni mára a szeszélyes vitákat, de nem bírtam szó nélkül hagyni, mi állt cselekedetem hátterében.
- Ez akkor is őrültség volt! Louis bármit… bármit tehetett volna, ha… - Liam már a fejét rázta hitetlenkedésében.
- Nem! Miért hiszi mindenki, hogy ő egy elmeháborodott félkegyelmű? Tökéletesen tudatában van annak, hogy mit miért tesz, és soha nem csinálna semmilyen meggondolatlanságot! – teljesen elvesztettem a józan eszemet. Legszívesebben berohantam volna, hogy karonfogva Louist elmeneküljek vele ebből az egész tébolyból. – Nem bírom ezt Liam! Nem haladhatunk előre, ha folyton visszaküldenek a startra. Egy új ápolót kell szereznem.
- Az egész a rögeszméddé vált. Túl sokat áldozol érte! Nem tudom, hogy ennek mi lesz a vége, de nem biztos, hogy az, amire te számítasz – csóválta meg a fejét lemondóan.
- Ha egyedül kell csinálnom, akkor lehet, hogy igazad lesz – nehéz volt belátni, hogy a másiknak akár igaza is lehet.
- Túl makacs vagy Harry – sóhajtott végül egy nagyot Liam.
Bár még reggel volt, de ahogy lassan lecsendesedtem, felfedeztem, ahogy a fáradság ellepi a tudatomat. Már most elegem volt az egész napból, és én még azt hittem, hogy jó hangulatban tölthetem.
- Tedd szabaddá a Kedd délutánod, mert meghallgatást tartunk – jelentette ki, mielőtt végleg magamra hagyott.

.



19 megjegyzés:

  1. Már a cime nem tetszett ... Most nagyon mérges vagyok ... Már az elejétől ki nem állhatom ezt a ... khmmm (inkább nem irom le jo? :D)... Annyira éreztem esküszöm számítottam erre ... Ezért is irtam hogy mi lesz Louissal ha leteleik a 3 nap .... Erre tessék ... Most mi lesz szegénnyel??? Pedig már egész jol volt :( Az lenne a legjobb ha Harry elvinné a francba messze mindentől :( Hallod te lány annyi elméletet szült az agyam percek alatt hogy belefájdult a fejem :D Hadjuk is ... Megyek sirni :((



    Am jo lett nagyon várom a következőt :) puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megérzések soha nem csalnak. :D Emlékszem is, hogy korábban megírtad már, hogy aggódsz Louisért, és egyből sejtettem, hogy nem fogsz örülni ennek a résznek... habár, ahogy olvastam, másnak sem lett a szíve csücske. De nyugalom, csak várd ki a végét. Ennek is muszáj volt megtörténnie, mert fontos a későbbiekben...egy részét már a következőben meg is fogod tudni. :D
      Nem baj, ha közben egy csomót jár az agyad... bár kíváncsi vagyok , hogy pontosan mire is jutottál. Nem ígérem, hogy megválaszolom, hogy jól, vagy rosszul tippelsz, de szívesen elolvasnám, ha van kedved legépelni. :)
      Puszi <3

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Sajnálom... ezt nem hagyhattam ki.
      Örülök, hogy írtál :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. Hát en ezt nem hittem el drága!
    A cím is már rosszat sejtetett, de én erre nem voltam felkészülve.
    Én Harry helyében nagyobbat vertem volna arra a retkes ápoló fejére. Fú, Jhonatan-t valamikor meglatogatom egy fejszével.
    Liam viselkedése idegesítő, kezd átcsapni ilyen "minden miatt aggódom" csávóba.
    Louis és Harry "valamilye" egy pillanat alatt eltűnt, ami nagyon elszomorító.
    Remélem hamarosan minden rendbe jön. Nagyon várom a következőt!
    xoxo,Roni♡
    Ui.: az előző kommentedhez szólva lehet, hogy nem lehet megnyílásnak nevezni, de valami olyasmi kezdett kibontakozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD
      Nyugodtan menj el hozzá. Megadom a címét, ha gondolod.
      Sajnálom, hogy Liam ilyen lett, de valakinek muszáj paráznia is, elvégre Harry olyasmiket tesz, amik nem túl szabályos dolgok. Azért remélem nem utáltad meg szegény.
      A többihez, ha lehet, nemigen fűznék hozzá semmit, mert ilyenkor mindig félek, hogy kikotyogok valamit. A 20. részben majd elolvasod. :D

      A múltkor csak azért mondtam, mert nem akartam, hogy nagy csalódásként érjenek a következők. Úgy értem, elég bosszantó, lehet, hogy miután Louis elárult magáról néhány fontosabb dolgot, most megint elzárkózik.

      Ma hozom a következőt! :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Juj Harryke mindent megtesz Louisért...vajon mi lesz ennek a vége :D
    Remélem azt a szerensétlen ápolót kirúgják a kövibe, már nagyon unom az arcát. Louis fiam Te meg szedd már össze magad és bízzál meg Harryben jobban.
    Oké,kiadtam minden dühömet!

    Alig várom a kövit <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nyugodtan. Egészségtelen, ha magadban tartod. :D
      Mi is lesz... mi is lesz... hogy megtudd, még el kell szenvedned pár részt. :D
      Louis igyekszik hidd el. Csak reménykedjünk benne, hogy az elég lesz ;)
      Hamarosan hozom a folytatást...és talán Vasárnap is hozok részt.
      Puszi <3

      Törlés
  5. Hahh, ismét egy istenien megfogalmazott rész..hihetetlen..<3 Annyira szeretem ezt a történetet, hogy az életemre esküszöm fogalmam sincs hogyam fogalmazzam meg, hogy elhidd. Nem tudom, hogy mit tudsz amitől ennyire jól csinálod, de nekem is megsughatnád. Harry még mindig nagyon cuki, hogy ő akkor is meggyógyítja Lout. Lout pedig nagyon sajnálom. Hülye Jhonatan, utálom, egy szemét elmebeteg idióta. Annyira rossz nézni, hogy Louis szenved. De attól még profin írsz. Szerinted gáz ha kicsit bekönnyeztem rajta? Kicsit érzékeny vagyok az ilyen dolgokra. Nagyon siess a kövivel. Mert ez a történet olyan mint a drog. Soha nem lehet leálni vele. Csak ha akarsz, de nekem eszem ágába sem lenne egy ilyen csodáról lemondani. Szóval siess. Nagyon imádunnnnnnk!! <3
    Nórixx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett. :)) Lehet, hogy úgy érzed, nem tudtad megfogalmazni, én viszont alig jutok szóhoz, mert tökéletesen megértettem, és ezek után el is hiszem. (Bár valóban elég hihetetlen.) Szerintem mindenki, aki veszi a bátorságot, hogy irkáljon és azokat másoknak is megmutassa arra vágyik, hogy ilyen visszajelzést kapjon. Ezért felhőtlen most az én boldogságom is.
      Igazán én sem kedvelem a szenvedős részeket. Nehogy valaki azt higgye, hogy azért írom ezt 20 részen keresztül, mert szeretem. Ez csupán azért van, mert így tudom megmutatni mire is gondoltam. (Bár néha egy kicsit soknak érzem.)
      Nem, egyáltalán nem gáz, hogy valamit megsiratsz. Legalább tudod, hogy olyan ember vagy, aki nem bírja nézni mások szenvedését. Egyébként, szerintem az a sokkal gázabb, hogy én akkor sírok, amikor írom. Például megsirattam a 10. részt... és a napokban már a 19-20. is érkezni fog, mert már félkész állapotban vannak... és ezek közül is megsirattam az egyiket. :D

      Azt már tényleg nem gondoltam, hogy ezzel függőséget is tudok okozni. :D
      Sietek, már nem kell sokat várni.
      Puszi <3

      Törlés
  6. Idióta, beteg, abnormális Jhonatan! Utálom az ilyen embereket, mint amilyen ő, de legalább egyre jobban felszínre törnek Harry érzései, vagyis most még csak indulatoknak és csalódottságnak tűnő érzelmei. Viszont remélem, hogy Louis nem húzódik vissza nagyon amiatt a hülye Jhonatan miatt, és idővel újra megnyílik Harrynek.
    Imádom ezt a sztorit, annyira csodálatosan van megírva, sohasem lehet nyugton ülni olvasás közben, hiszen minden sor magával ragad.
    Izgatottan várom a kövit! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nos, valóban azért csináltattam Jhonatanal ezt, mert az egyik célom a sok közül az volt, hogy Harry egy kicsit indulatoknak titulált érzelmektől legyen vezérelve. Hmm… kicsit nyakatekert mondat lett. :D Louis pedig… vele is vannak terveim, de az úgyis hamarosan kiderül, szóval a pár szó helyett inkább pár mondatba foglalom.
      Iszonyatosan jól esik, hogy ennyire rajongasz érte. Köszönöm. :)
      Hamarosan hozom a következőt. :))
      Puszi <3

      Törlés
  7. Szia kedves cuki irò nőm <3 Imadom hogy csak ma talaltam ra a blogra. Azonnal.olvasni kezdtem. Es imadtam ja nem odaig voltam erte. Mar a prologusban tudtam hogy Lou lesz a beteg. Istenem hogy jutot ilyen zsenialis iromany az eszedbe ?? ;)
    Minden apro mondatott ...mindent imadok benne.
    Egyet értek a komizokkal. Jhonatant en is meglatogatnam egy baltaval mint abban a szar Vikend filmben es lohaton lehajolva agyon vernem. Pfuuu de utalom az ilyen diszno embereket.
    Meg a homofobokat. Oket a legjobban!!!

    Lou cica gyogyulj meg hogy legyen Larry csok. Meg stb...imadom Hazzt es Loam nagyot fog koppanni mert Hazz baby igenis meg gyogyitja Lout. Ami koztuk ki alakult az nem tunik csak ugy el. A remeny hal megutoljara. Harry kitartast !! <3 :-D

    Hatalmas oleles es cuppanos puszi Viki :-* <3 :-* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :))
      Üdv a fedélzeten! :)) Nagyon örülök, hogy már írsz, annak meg kiváltképp, hogy valamennyire személyesen köszönthetlek.
      Sokan megírták már, hogy mennyire tetszik nekik a történet, de egyszerűen nem tudok hozzászokni. Valahányszor egy ilyen kommentet olvasok, képtelen vagyok abbahagyni a vigyorgást. Nagyon köszönöm.
      Szerintem ezzel a résszel elértem, hogy Jhonatant kb. hetvenféleképpen nyírták ki három perc alatt. XD
      Reménykedjünk együtt, hogy hamarosan minden jobb lesz. Egyébként, nekem is ez az egyik kedvenc mondásom, mert nagyon igaz. :)

      Hamarosan érkezem a folytatással… a folytatásokkal :D
      Puszi <3

      Törlés
  8. Már kezdtem örülni hogy Louis jól lesz de az a köcsög Jhonatan bezavart és szabotalta Harry munkáját. Liam meg kicsit visszavehetne mert már idegesítő. Siess a kövivel <3 imádom a sztorid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem ez lesz Jhonatan utolsó szereplése, de tudod mi a furcsa? Pontosan ez történt. Szabotálta a munkáját. Később ezt is megmagyarázom. :D
      Sajnálom, hogy Liam az agyadra megy. Remélem azért nem untad meg teljesen, mert nem akart ő rosszat, csak, úgymond, ebben a részben ez volt a dolga.
      Hamarosan hozom a folytatást. :)
      Puszi <3

      Törlés
    2. Nem untam meg Liamet sőt Larry mellett ő a kedvencem. Csak ki tud akasztani a viselkedésével de attól még bírom :)

      Törlés
  9. Örültem a résznek félreértesz, mert nagyon szívmelengető volt ahogy Harry minden szabályt megszegve kiállt Louisért :) Nem hiszem hogy mélyebb érzelmek nélkül egy másik páciensel ezt megtette volna :) Csak Jonatan ő volt a rossz ugyebár ... Na de mind1 :D Az elméltem az új ápolóval kapcsoltaban van :D Le merem fogadni hogy valaki sors döntő lesz ... Pl Zayn :D Mert ő ugyebár kitartóan keresi Lousit és kapni fog az alkalmon hogy a közelébe kerüljön :D De ha nem is ő akk tuti hogy egy nagyon fontos karakter :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtattál :))
      Az új karakter sorsdöntő lesz bizony, bár a kilétét nem árulom el. ;) Úgyis hamarosan megtudod :DD
      Puszi <3

      Törlés