2016. március 4., péntek

21. fejezet - Síró angyalok



Sziasztok!
Hűűű :)) Köszönöm a sok kommentet! :) Jó olvasni, hogy ennyire tetszik, mert ez tényleg erőt ad. Néha ugyanis eluralkodik rajtam, az érzés, ami ilyen - Ááá.. Minek írom? Semmi értelme! - , aztán írtok nekem, én meg lekeverek magamnak egy képzeletbeli pofont, majd hozzálátok a folytatáshoz. :DD
Szóval, most itt a következő, és ez amolyan, uncsi rész lesz. :P Bocsánat, de ugye, néha pihenni is kell. Néha.
Jó szórakozást! :)


Amy



A felkelő nap narancssárgára és a kék egy különös árnyalatára színezte az égboltot, ám a fény még kevés volt, ezért az út menti fák sziluettje még feketének hatott. Szerteágazó alakjukat nem volt elég időm megfigyelni az üvegen keresztül, mert egybemosódtak a gyorsaság miatt.
Csak egy páran lézengtek az utakon, az a minimális réteg, akik elsőként kezdik a munkát. Egy átlagos napon én sem lennék itt, a gázpedált ütközőig nyomva, de most valósággal űzött Niall kora reggeli hívása.
Azt sem tudtam, hol vagyok, amikor megszólalt mellettem a telefonom. Arra gondoltam, hogy valószínűleg az ébresztőm az, de miután tudatosult bennem, hogy valaki hív, már nyúltam is érte.
Abban a pillanatban lettem éber, amint az új beosztottam ideges hangja visszhangzott fel a készülékben.
- Sajnálom, hogy felébresztelek, de fontos! Azt hittem el fog múlni, de Louis egyre rosszabbul van.
- Tíz perc – nyomtam ki a készüléket, ezután válogatás nélkül kapkodtam ki a szekrényemből a ruhákat. Rekordsebességgel szedtem össze magam, és csak ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy az ajtót valószínűleg be sem zártam.
Áthajtottam minden piroson és az elsőbbséget is megtagadtam, ha úgy véltem, gyorsabb vagyok a másik kocsinál. Tudtam, hogy mi a baj. Hogyne tudtam volna, hiszen miattam van. Dühömben a kormányra csaptam.
Mielőtt tegnap megérkezett Niall, hogy megbeszéljük a továbbiakat, egy olyan döntést hoztam meg, amiben már akkor nem voltam biztos, pedig annak kellet volna lennem. Számba vettem Louis összes tünetét és az alapján döntöttem.
Depresszió, pánikbetegség és skizofrénia.
Minden egyezett. Az, hogy végre volt valaki, aki a segítségemre állt, azt jelentette, hogy megpróbálhatom a gyógyszert, mert állandó felügyelet alá fog kerülni. Jó kellet volna végződnie. A tabletták szinte ártalmatlanok voltak.
De akkor miért van rosszul?
Már nem is emlékeztem arra, mikor, vagy hogyan parkoltam le, mert a következő dolog, amit fel tudtam fogni, az az volt, hogy a sarkon befordulva megpillantom a Louis ajtaja előtt tipródó Niallt, aki érkezésemet észlelve, azonnal megindult felém, és kérés nélkül kezdett beavatni a részletekbe, amiért roppant hálás voltam, mert ezzel is időt spóroltunk.
- Beadtam neki a déli és esti adagot, ahogy kérted. Mielőtt lefeküdt ellenőriztem és rendben volt, bár kissé kimerültnek tűnt. Tizenegykor hőemelkedése volt, de csak egy kicsi, aztán mire egykor ideértem, már kétszer a padlóra hányt. Utána jobbnak tűnt a helyzet, még a reszketése is elmúlt, így fölöslegesnek tartottam, hogy riasszalak, de most… – Niall kétségbeesetten pillantott az ajtóra és a szavakat kereste. – Elszabadult a pokol. Nem akarja, hogy bent legyek, vagy hozzányúljak, de még inni sem hajlandó, pedig ha így folytatja kiszárad. Nem akartam lekötözni, de lehet, hogy…
- Jól tetted – irtó hálás voltam a szőkének, amiért odafigyelt, valamint megvárt a döntéssel. – Szeretnék egyedül bemenni. Ha baj van, szólok.
Niall bólintott, majd betessékelt a kicsi szobába. A levegőben a hányás gyomorforgató bűze és a fertőtlenítő összetéveszthetetlen irritáló szaga terjengett összekeveredve, valamint furcsamód sokkal melegebb volt, mint általában. Korlátozott a sötétség, de szándékosan nem kapcsoltam villanyt. Amint a szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, rögtön felfedeztem az ágyon lévő takarókupacot. Távol álltam tőle, de már ekkor láttam, hogy az alatta megbúvó, valósággal reszket.
- Louis? – szólítottam meg halkan, mire mozgolódott egy keveset a különös képződmény, végül szembe találtam magam Louisval, aki a szemét meresztgetve próbált rám fókuszálni.
- Harreh – szinte sóhajtotta a nevemet. – Hogy kerülsz ide? – kérdezte a szobában nézelődve.
- Miattad vagyok itt. Hogy érzed magad? – sétáltam az ágy mellé, majd letérdeltem, hogy a szemébe tudjak nézni anélkül, hogy megerőltetné magát. Feje az ágy szélén volt, de csak az arca látszódott ki a takaró alól, amit szorosan maga köré tekert.
- Milyen érdekes – motyogta engem vizslatva, mire ráncba szaladt a homokom.
- Micsoda?
- Te nem is vacogsz, pedig rémesen hideg van itt. Niallt elküldtem, mert ő nagyon fázott – magyarázta. Még láttam rajta, hogy mondaná, de nagyon gyengének tűnt. Kisöpörtem nedves haját a homlokából, majd ráfektettem a kezem. Meglepetésemre nem volt lázas, de erősen verejtékezett.
- Olyan kellemes meleg – Louis lehunyta a szemeit és a tenyerembe nyomta a fejét, majd sóhajtott egyet, mielőtt újra reszketés söpört végig a testétn.
- Menj el! – utasított végül, a fal felé visszafordulva.
Csak néztem a reszkető kupacot, és nem értettem az égvilágon semmit. A tünetek stimmeltek, mégis a gyógyszer többet árt neki, mint használ.
- Mond, miért van itt hideg? – kérdeztem érdeklődve, mert a szobában így is irreálisan meleg volt. Gondolom Niall próbált neki segíteni, viszont kételkedtem abban, hogy ezt a fajta hőingadozást kompenzálni lehet csupán a fűtéssel.
- Mondjuk a jeges falak miatt – felelte a takaróba, úgy, mintha a világ legostobább kérdését tettem volna fel.
- Na gyere – sóhajtottam, majd egyszerűen felmásztam az ágyra. Louis megfordult és zavartan nézett rám ködös tekintetével.
- Hová? – kérdezte értetlenül.
Nem válaszoltam rögtön, előbb elhelyezkedtem az ágyon. A fejrészhez ültem és hátamat a támlának vetettem félig fekve. Levetkőztem, majd takaróstól összefogtam Louist és a lábaim közé húztam, úgy, hogy feje a mellkasomon pihenjen, végül megkerestem a vászon szélét, és megpróbáltam kihúzgálni alóla, azonban erősen belekapaszkodott.
- Ne! Ne csináld! Meg fogok fagyni! – kiabálta keservesen, de végül csak győztem. Ezzel ő közvetlenül rajtam feküdt. A pulóveremet ráadtam, majd mindkettőnket visszatakartam, végül a kabátomat is ráterítettem.
Amint elhelyeztem egyből elcsendesedett. Körbefontam karommal, amit lassan ő is viszonzott.
- Ez így nagyon jó - motyogta továbbra is, de feltűnt, hogy néha még rájön egy-egy reszketési roham.
- Mennyire van itt hideg? –kérdeztem érdeklődve, mert szerettem volna a lehető legtöbbet kideríteni.
- Látszik a leheletem – csak oldalról láttam, mivel rajtam feküdt, de még így is észrevettem, ahogy megpróbál a levegőbe lehelni, aminek fehér páráját valószínűleg csak ő látta.
- Mi lenne, ha átmennénk egy másik szobába? – hiába nem kellett, halkan beszéltem, hogy ne zavarjam meg azt a különös atmoszférát, ami mindkettőnket körüllengett.
- Nem tudok innen kimenni.
- De én és Niall is be tudtunk jönni – próbáltam rögtön a legésszerűbb ellenérvet felhozni – Te miért nem tudsz?
Lehunyta a szemeit, mintha a válasz nehézséget okozna neki.
- Nem engednek ki – suttogta, miközben a szempillája mozgásából láttam, hogy nézelődik.
- Kicsodák? – egyre érdekesebbnek hangzott a beszélgetés, de már volt egy sejtésem.
- Megint itt annak – kapaszkodott belém erősen.
- Az árnyékok – kijelentés volt, mert pontosan tudtam, hogy igazam van – Hol vannak? – ösztönösen a sarokba néztem.
- Mozognak. Sosem maradnak egy helyben.
Skizofrénia. De akkor a gyógyszer miért nem segít? Csak felerősíti az összes tünetet. Miért az ellenkező hatást éri el?
Eszembe jutott az első találkozásunk, amikor pontosan különbséget tudott tenni a valóság és a látomása között.
- Tudod, ha sétára indulnék, nem lenne itt senki.
- Igaz – most valahogy nem tűnt olyan magabiztosnak, mint akkor.
Teste görcsösen megrándult, magzatpózba görnyedt. Egyik kezét elrántotta és kissé előrehajolva beleharapott. Olyan hirtelen történt, hogy meg sem tudtam akadályozni. Felocsúdva döbbenetemből, megpróbáltam lefeszegetni önmagáról, ami elég nehezen ment.
Felnyögött, ahogy elhúztam a kezét, és kétségbeesetten nézett rám véreres szemével.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem hüledezve. Csak most láttam meg, hogy már több lenyomat is éktelenkedett a karján. Egy kicsit még vérzett is. Hihetetlennek tűnt, hogy önmagát így megsebesítse.
- Mert nagyon fáj! – ölelte át hasát a szabad kezével, amikor rájött, hogy nem fogom elengedni. Kétrét görnyedt és a hirtelen az én kezemért kapott.
Felkiáltottam.
Hangomra Niall azonnal berontott, de feltartott tenyeremmel marasztalásra bírtam. Kikerekedett szemmel bámulta az elé táruló jelenetet. Nem igazán tudtam, hogy a furcsa pózunk, vagy a karomon csüngő Louis miatt, akitől próbáltam megszabadulni, kis betegem viszont magától elengedett.
- Nem akarom, nem akarom! – hajtogatta könnybe lábadt szemmel, halkan sírdogálva, szinte nyüszítve, majd egyszer csak elfordult, és a padlóra hányt. Ahogy elnéztem már nemigen maradt benne semmi, de a szervezetét ez hidegen hagyta. Hiába adott ki magából mindent, még mindig köhögött és erőlködött.
Nem bírtam nézni, megfogtam a mellkasát és visszahúztam, majd betakartam. A kabátomból kihalásztam egy zsebkendőt, és megtöröltem a száját.
A következő pillanatban egy felmosó nyél kúszott a látóterembe. Fel akartam kelni, de Niall megrázta a fejét. Feltakarított, egyet fordult, majd egy pohár vizet nyomott a kezembe és kiment.
- Niall meg fog fázni – motyogta Louis. A hangján hallatszott, hogy nagyon kimerült.
- Fel van öltözve, nem lesz baja – nyugtattam meg – Igyál egy keveset – tartottam elé a poharat.
Egy pár kortyot leerőltetett, de túl hamar adta fel.
- A tea elvileg megnyugtatja a gyomrot. Hozzak inkább azt? – kérdeztem, mire furcsán hümmögött.
- Yorkshiret? – kérdezte reménykedve.
- Ha azt szeretnél.
- Talán… - a kezét felemelte, ezzel kitakarva magát. Azt hittem elzsibbadt neki, de túl sokáig matatott vele céltalanul, erre-arra lóbálva. Érte nyúltam, összekulcsoltam az ujjainkat, majd visszahúztam a takaró alá. Megkerestem a máikat is, amivel hasonlóan jártam el, és így öleltem át, ezzel biztosítva, hogy ne mozdíthassa el őket újfent.
Rossz volt nézni, hogy mennyire magánkívül van. Ha már az én hibámból szenvednie kell, legalább a méltóságát meg kell őriznem amennyire lehet. Megbízott bennem, erre tessék. Árulónak éreztem magam. Életem legnagyobb hibái közé soroltam a tegnapit, értetlenül álltam a rejtély felett. Egyértelmű volt, hogy a gyógyszereket mellőznöm kell. De vajon tényleg lehetséges a gyógyulás enélkül is? Vagy csak újabb szenvedést fogok neki okozni? Biztos voltam benne, hogy képtelen lennék őt még egyszer így látni, de ha a másik módszert választom, akkor annak vajon milyen eredménye lesz? A kérdés ezúttal az volt, melyik jár kevesebb fájdalommal?
A felelősség, ami rám nehezedett, borzasztóan nyomta a vállamat. Azon tűnődtem, eddig hogy teljesíthettem jól? Csak segéd voltam tavaly, de árnyéka sem vagyok akkori énemnek. Louist megint elkapta egy görcsös rángatózás, ezért igyekeztem erősebben fogni, míg vége nem lett.
Jól láthatóan szenved, én mégis képtelen vagyok egy egyszerű döntésre. Liam túlbecsülte a képességeimet, amikor rám bízta.
Egyre világosabb lett, és kezdett rajtam erőt venni az álmosság, de képtelen voltam lehunyni a szemem. Egy kézzel fogtam át Louist és a haját simogattam, amit már oly sokszor tettem. Feltűnt, hogy megnyugszik tőle, emellett titkon én is élveztem, ahogy az ujjaim közte szántottak.
- Láttam egy angyalt a hóban – sóhajtotta Louis váratlanul, ábrándozva.
- Egy angyalt? – kérdeztem vissza. Azt hittem, hogy sikerült neki elaludnia.
- Igen, a hóban. Glóriája és szárnyai is voltak, még göndör haja is. Mi lehetett más, mint angyal? – kérdezte rekedt hangon.
A számon egy halvány mosollyal, elgondolkodva játszottam egy hajtincsével, amit addig csavartam az ujjam végére, újra és újra, míg el nem fogyott, majd önmagától lepödrődött az egész. Rögtön beugrott a nap, amikor hó angyalt csináltunk a parkba.
- Én is láttam egyet – suttogtam. Nem akartam ilyet mondani, mert az én lelki szemeim előtt egy teljesen más kép jelent meg, ahol számomra ő töltötte be ennek a mítoszi lénynek a fogalmát.
- Folytasd – kérte egy nagy levegő mellett, majd közelebb férkőzött.
- Ő is a hóban feküdt. Gyönyörű kék szemei voltak, amikkel az eget kémlelte. Annyira tiszta tekintete volt. Még soha életemben nem láttam ilyet. Talán haza vágyott, nem tudom, mert nem árulta el. De borzasztóan szomorú volt. Mindig sírt – búskomor volt a hangom, de nem ettől ijedtem meg, hanem… mert teljesen józan voltam, mégis ilyen gondolataim vannak Louisval kapcsolatban.
- Ez butaság. Az angyalok nem sírnak. Ők mindig vidámak – a hangját elnyomta, hogy szinte a mellkasomba suttogott.
- Anyukám azt mondta, hogy azért esik az eső, mert valahol sír egy angyal. Szóval, csak szoktak néha – fejtegettem elgondolkodva.
- És azért dörög az ég, mert az óriások odafönt hordókat gurigatnak – jelentette ki egy tudós bölcsességével.
Felkuncogtam, amitől még ő is mozgott a mellkasommal együtt.
- Mi történt az angyallal? – kérdezte kíváncsian, de erőtlenül.
- Sokszor látom. Szeretnék neki segíteni, hogy ne legyen bánatos, de mindig távolabb repül. Azt hiszem fél tőlem. Talán attól tart, hogy bántom – meredtem a plafonra, és azon igyekeztem, hogy a kibuggyanó könnyeim ne folyjanak végig az arcomon. Furcsa érzésem támad, ami elnyomta a sajnálatot, és a bűntudatot korábbról, mert sokkal erősebb volt náluk.
- Az baj. Nem mondtad még neki, hogy nem akarsz rosszat? – a hangja olyan volt, akár egy gyereké, akinek mesét mondanak, és ő képtelen gyermeki egyszerű, de lényegre törő gondolatait kordában tartani.
- Folyton ezt teszem, de nem hisz nekem – éreztem, kevés választ el attól, hogy hangosan felszipogjak.
- Kár – szusszant egy nagyot.
- Az - értettem vele egyet és ezúttal én húzódtam közelebb.
Aztán beugrott valami. A semmiből jött és szinte fejbe vágott.
Talán attól tart, hogy bántom… bántom…
- Louis – szólítottam meg sürgetve, majd kicsit elbizonytalanodtam. Hogy kérdezzem meg tőle? Burkoltan, vagy egyszerűen? Átlát majd rajtam? Az igazat fogja mondani, vagy hallgat?
Nagyon közlékenynek tűnt, így képtelen voltam megállni, hogy kihasználjam a helyzetet.
- Louis... okozott már neked valaki fájdalmat? Olyat, hogy úgy sírtál miatta, mint az angyalok? – igyekeztem ugyan olyan átlagos hangnemben beszélni, mint eddig, és valósággal koncentrálnom kellett arra, hogy a szívem ne váltson őrült zakatolásba, míg vártam.
- Igen.


.

15 megjegyzés:

  1. Nemakartam még kommentet írni, mert általában kell pár óra az olvasás után hogy feldolgozzam a történteket...de most kénytelen vagyok!
    MI az hogy unalmas, mi az hogy unalmas?!
    Ne merd ezt a szót többször az írásaidra használni! Ez parancs :D

    Nah most hogy kiadtam dühömet, térjünk a tárgyra!:D
    Szerény véleményem szerint, Louis azt élte át, amikor be volt zárva a szobába? Azért érezte a hideget mert nála is hideg volt? A harapást nem tudom hova tenni...talán azért mert a megerőszakolása után így próbált segíteni / enyhíteni a fájdalmán vagy a magatehetetlenségén?

    Ezek elég gyenge spekulációk, de nekem egyből ez jutott eszembe. Nemhiszem hogy skrizofén lenne... de nem igazán ismerem ezt a betegséget.
    Harry viszont nagyon aranyos volt, ahogy betakargatta mégjobban, imádtam!

    Így suli előtt fél órával, egy töridoga előtt lehet nem a legjobb ötlet volt elolvasni, mert most csak ezen kattog az agyam, de egyszerűen nem tudtam nemet mondani a késztetésnek hogy olvassam a sorokat!

    Imádtam! Alig várom a következőt!Köszönöm <3 :3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen is! Értettem! :D
      Bocsánat, ígérem, többször nem lesz ilyen. Rátok bízom, hogy mit gondoltok, csak én így éreztem. :)

      Jó helyen kapiskálsz, viszont sajnos mindegyik mellé ment. A hideg a múlthoz, a harapás, pedig a jelenhez és a múlthoz is köthető. Nem bírnak nagy jelentőséggel, de majd megemlítem őket később is. Addig kitartás.
      Ettől függetlenül, örülök, hogy próbálkozol, mert imádom nyomon követni, mit, mire asszociáltok. :D
      Skizofrénia... következő fejezetben szó lesz róla. ;)
      Örülök, hogy tetszett a cukinak szánt pillanat. Remélem azért nem lett annyira rossz az a dolgozat, nehogy a végén még megvonják tőled a blogolvasást. Bár, van egy olyan érzésem, hogy erről a hobbidról nem sokan tudnak XD
      Nemsokára hozom a folytatást, és előre elnézést kérek, hogy ennyit késtem.

      Puszi <3

      Törlés
  2. és te is.
    mindenki.
    megőrülök.
    komolyan.
    ilyen helyeken vagytok képesek abbahagyni.
    ILYEN ROHADT JÓ HELYEKEN.
    :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ne haragudj! Először nem így akartam. Az utolsó pillanatban csatoltam hozzá még néhány sort.
      Na, majd a következő :D
      Puszi <3

      Törlés
  3. Edes istenem!
    Ez valami csodálatos lett! Szerencse, hogy Hazz nem engedte Niall-t nagyon beavatkozni a dolgokba, mert akkor szerintem sokkal rosszabb lett volna. Szerencséje van Louis-nak, hogy Harry ennyire szívén viseli a sorsát, nem is tudom mi lenne vele nélkülke!
    Ahogy Lou Harry-n fekudt és az angyalokrol beszélgettek, nagyon aranyos lett.
    Amikor Harry rákérdezett, hogy bántották e valaha Louis-t, és ő igent mondott, egyszerűen ledobbentem.
    Nagyon várom a kovit,imádtam!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom mindenben egyetértünk :))))
      Köszönöm :) Örülök, hogy tetszett. Ez is egy olyan rész volt, amit már korábban megírtam, és amikor egy ilyenhez kapok ilyen csodás megjegyzést, duplán annyira tudok örülni! :D
      Kicsit megcsúsztam, de hamarosan, a napokban, felkerül a folytatás. Már megírtam, még ellenőrzöm és javítgatom. :D
      Puszi <3

      Törlés
  4. ez neked hol unalmas??? elárulnád??!
    jesszus imádtam!! szegény Louis de hálistennek van neki egy Harry-je aki segít rajta( vagy legalábbis próbálkozik) :3
    Az angyalos rész eszméletlen édes volt*-*
    csak így tovább és legyenek a részek továbbra is ilyen """"""unalmasak"""""
    xX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őőőő... Hát... Én csak...
      Oké, legközelebb meg sem nyikkanok :D
      Nagyon, nagyon, nagyon örülök neki, hogy a te szívedbe is belopta magát. :)
      Igyekszem, de azért nem garantálom, hogy mind "unalmas" lesz. :/
      Hamarosan hozom a következőt!
      Puszi <3

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát na, már megint feladtad nekem a leckét, de semmi pánik, mert bevetem minden erőmet, hogy válaszolni tudjak. :D
      Lássunk is neki!
      Imádom amikor a kommntedben beszélgetsz a szereplőkkel. Annyira személyes az egész, hogy őszintén bánom, amiért nem hallják, miket mondasz nekik. Bár, akkor minden túl egyszerű lenne.
      És itt is az a pont,amiért nekem kell elnézést kérnem. Sajnálom, hogy elszaladt velem a ló, és telenyomtam az összes részt pszicho maszlaggal. ;/ Hálás vagyok, hogy felhívtad rá a figyelmemet, ma pedig arra is rájöttem, hogy valahogy sikerült olyannyira mellékvágányra futnia a történetnek, hogy az egyik szereplőről teljesen más benyomást keltettem, mint amilyet akartam. Ezt még nagyobb hibának vélem, így rajta leszek, hogy mindent kijavítsak a lehetőségekhez mérten.
      Egyébként az óriásos, síró angyalos dolgot még kiskoromból tanultam. Így magyarázták meg nekem a természeti jelenségeket, de ezek szerint másnak is. :D
      Sajnálom, de megfogadtam, hogy nem spoilerezek, így nem árulom el, mi lesz ezután, meg mi nem, szóval most csak arra kérlek, hogy bízzál bennem. :D
      Ja és, hát, már kezdek kicsit zavarban lenni, mert tényleg unalmasnak éreztem. Akár hányszor olvastam át, az volt... na jó, kivéve talán az utolsó szót, de az csak egy volt. Egy szó miatt pedig nem lehet az egész fejezet izgi, de mindegy. XD Ezek szerint mégis az volt, ennek pedig örülök.
      Köszönöm a dicséretet. Elnézést, csak néha elszontyolódom, de utána pikk-pakk helyrejövök. :D Köszönöm, hogy lelkesítesz és igen, tisztában vagyok vele mennyire jó olvasóim vannak, mert egytől egyig imádom őket. <3
      Kérlek szépen, te se legyél magad alatt. Ezt már megbeszéltük ;)

      Nincs panaszom, ne aggódj. :D Örülök, hogy írtál!
      Puszi <3

      Törlés
  6. Te lány .. Miért mondod hogy unalmas????????? Hát SZÉTIZGULTAM magam rajta !!!!!!!! :D Előszőr mert megijedtem hogy megint mivan Louissal ... Aztán meg mikor az angyalokról kezdtek beszélni ... ahjjj istenem ... Helyesbítek ... CUKORBETEG leszek a blog végére :D:D (ami remélem hogy nagyon nagyon nagyon nagyon soká jön el :D ) Mikor Harry azon kezdett el agyalni hogy Liam tulbecsülte a képességeit azt hittem hogy feladja vagy valami :( (tényleg ugye nem fogja hülye fantazmagóriák miatt lepasszolni szegényt??? :O ) Nagyon kiváncsi vagyok hogy mi történt most Louissal ... Remélem jobban lesz a drága :( És nagyon remélem hogy most elmondja Harrynek hogy mi történt vele :)
    Egy szó mint száz, imádtam csak így tovább :D
    Imádás van puszi❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤


    Ui: Megkérdezhetem hogy az Illuzion-nal mi a helyzet? Oda mikor várhato rész? Azt is nagyon várom ám :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, Nem mondom többet, ezt garantálom, mert nem te vagy az első, akitől ezt megkapom. :D
      Oh... Hát ezt örömmel hallom, bár elég furán hangzik, de érteeed :DD És igen, nagyon úgy néz ki, hogy sokára lesz vége, mert nemrég osztottam szoroztam és... a végeredményt nem árulom el, mert nincs, de meg sem próbáltam végiggondolni, nehogy én is megijedjek XDD
      Louis lepasszolása elég durva lenne, de, még bármi megtörténhet... Bármi!
      Annyit árulok el, hogy most gyógyszer hatása alatt van, így minden, ami történt, vagy történik vele céltalan, mert nem ő a "főnök". Ezért hiszi azt, hogy hideg van, és mindenki fagyoskodik, kivéve ugye Harryt, aki már többször bizonyított számára, így egyfajta "szuper erővel" ruházza fel, hiszen ő eddig is dacolt mindennel, ami Louis számára éveken keresztül megszokott volt. A sötétség és a tűzgyújtás a világában, az árnyék elűzése... stb.
      Huh... remélem érthető lett, mert már alig látok ki a fejemből :D
      Hamarosan hozom a következőt!

      Megsúgom, hogy megvan a következő rész az Illusion-be, a Something Great-be is, már csak mindet fel kell pakolni. Ha holnap lesz rá időm, akkor ennek a folytatásával teszem fel őket. De ez titok! :DD

      Puszi <3

      Törlés
    2. Annyira izgultam hogy mi történt veled ... majdnem 2 hete nem adtál életjelet és komolyan aggódtam hogy vajon nincs e valami baj :( De örömmel látom hogy nincs (vagyis remélem) Igen értem :) Várom mindegyiknek a folytatátást , és köztünk marad tölem nem tudja meg senki ;) :D :* ❤

      Törlés
  7. Sziaszia! Úr isten! Annyira sajnálom, hogy nem írtam kommentet, de beteg vagyok és csak most tudtam elolvasni az utolsó 3 részt. Szóval, ja. Itt vagyok én többet nem megyek sehova, itt foglak boldogítani..❤Imádom az írásodat. Imádlak téged is. A részek csodásak, mint mindig. De egy valamin kiakadtam...te tényleg azt írtad az elején, hogy unalmas???? Hogy merészeled ezt? Remélem nem gondoltad komolyan, mert ha igen akkor haragudni fogok. Harryt imádjuk, még mindig, mert annyira aranyos, ahogy Louisnak szeretne segíteni. Louis pedig csak úgy kurvaédes.❤Niall pedig Niall. Cuteeee. Most gondolom furán olvasod a kommit, de annyira a hatása alatt vagyok a részeknek, hogy nincsenek értelmes szavaim, de gondolom ezt tőlem már megszoktad. Szóval röviden annyi, hogy imádunk, imádjuk az írásod és a részeket is, amik sosem unalmasak...Kérlek nagyon siess a következővel, mert annyira várom, hogy mi fog történni a két jó madárral..❤❤
    Ui: Kérlek nézz be a blogomba, annyira cool lenne, ha az egyik kedvenc írómtól kapnék véleményt.❤❤Nagyon megköszönném..❤❤
    http://youmakemestronglarrystylinson.blogspot.hu/?m=1
    Nórixx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi baj, ne érezd maga emiatt rosszul. Örülök, hogy meggyógyultál! Köszönöm a bókot :) Alig várom, hogy boldogíts :D
      Őőőő... nem, én nem írtam ilyet :P
      Oké, ezt úgy látom mindenkitől megkaptam, szóval, esküszöm, legközelebb nem mondok semmit, csak hallgatok és várom a ti véleményeteket. :D
      Egyáltalán nem találtam furcsának a kommentet. Végig vigyorogtam, mert borzasztó jól esik a dicséreted.
      Sajnos sokat késtem a résszel, mert volt egy kis fennakadásom, és néha nehezem teszem helyre a finom kis mozzanatokat, hogy előkészítsem a többit. Szóval, a lényeg, soha nem azért kések, mert nincs kedvem írni. :D Ha ez megnyugtat :P
      Holnap... ha minden jól megy, felteszem a következőt!

      Feltétlen megnézem :)

      Puszi <3

      Törlés