2016. március 16., szerda

22. fejezet - Új, vagy végig bennem volt?




Sziasztok!!! :)))
Először is, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON sajnálom, hogy ennyit kellett várni rám! Nem akarok kitérni a részletekre, de aggodalomra semmi ok, mert nem az időhiány, vagy a lustaság zavart közbe, szóval nyugi, nem szabadultok tőlem. ;)
Köszönöm a sok kommentet az előző részhez! Megígérem, ezentúl csöndben maradok és várom, hogy TI mondjátok el, mit gondoltok az adott fejezetről. És láttátok???? Láttátok, hogy már elhagytuk a 10.000 oldalmegjelenítést?!?!? KÖSZÖNÖM! Szuperek vagytok, imádlak titeket!
Tehát az új rész.... Nos, olvassatok, aztán jöhet a vélemény. :D

Ui:. Mit gondoltok Harry karakteréről? Hogyan jellemeznétek őt?
( Lehet, hogy nem látjátok az értelmét, de nekem ez nagyon fontos, szóval kérlek titeket, szánjatok rám néhány percet, akár mindenféle bevezető nélkül írjatok pár sort főszereplőnkről. Köszönöm! )

Puszi <3

Amy




Bambán pislogtam magam elé, míg ezt az egyetlen szót emésztettem: Igen. Volt egy olyan érzésem, hogy a válasz efféle kimenetelbe torkollhat, de sokkal jobban megrendített, mint gondoltam. Hihetetlennek tűnt számomra, hogy valaki, akárki, fájdalmat okozzon Louisnak. Ha csak rápillantok, az az első gondolatom, hogy boldognak akarom látni. Minden rossztól és bajtól megóvni. Mit vétett, amiért a sors ezt az utat szabta ki neki? Egy normális tinédzser legnagyobb problémája, hogy kiszemeltje aznap csak háromszor szemezett vele az egész suli szeme láttára, míg ő… Bántalmazták, mégis ő az, aki itt van. Hogy jutott idáig? Helyénvaló Niall kérdése, hogy beteg-e egyáltalán. Alig ismeri két napja, mégis érzi, hogy valami nincs rendben.
- Ki bántott? – folytattam a kérdezősködést. 
Sokáig csend volt, ezért azt hittem, hogy elaludt, de feljebb ülve láttam, ahogy a vakolatra pislog. Halkan nyöszörgött, mint akinek nehezére esik beszélni. Csak sokadik próbálkozásra jött ki hang a torkán.
- Nem bántottak. Büntetés volt, mert egy semmirekellő, rossz ember vagyok. Megérdemeltem – rekedt hangja megremegett – Csak közben, annyira fájt – szipogott fel csendesen, majd kezével az arcához nyúlt.
Nehéz volt erről beszélnie, hogyne lett volna, de a gyógyuláshoz olyanokat is ki kell mondani hangosan, amit egyébként el akar felejteni az ember.
- Miért büntettek meg? – tártam elé a következő megválaszolandó kérdést, mire mereven összegömbölyödött.
- Mert rossz ember vagyok – állította határozottan.
- Ez nem válasz. Mit tettél? – erősködtem tovább.
- Nem tudom – motyogta, és hirtelen légszomja támadt.
Nem biztos, hogy nyomást gyakorolni rá ebben az állapotban szerencsés dolog, de már mindegy alapon folytattam.
- Az ember nem felejt el ilyen dolgokat. Tehát, miért kaptál olyat, ami megríkatott? – erősködtem tovább.
Louis összehúzta magát, és egyre hangosabban kapkodott a létszükséglet alapjául szolgáló kémiai gáz után.
- Nem… Nem tudom! – nyöszörögte a takaró alá húzódva.
- Gyerünk Louis, ki vele! Akkor ki miatt sírtál? – váltottam át egy követelőzőbb hangnemre, mire légzése elakadt.
- Harry kérlek! Hagyj! – esdekelt és megpróbált elhúzódni, de erősen fogtam.
Valahol itt ronthattam el, mert Louis üvöltözni kezdett. Hallottam, hogy Niall idegesen kopogtat, de nem volt időm az ő megnyugtatásával foglalkozni, mert Louis addig vergődött, míg sikerült kiszabadulnia. A falhoz lapult és hatalmasra tágult szemekkel méregetett.
Kezeimet feje két oldalára támasztottam, ezzel még jobban sarokba szorítva.
- Csak egy nevet! – beszéltem az arcától centiméterekre.
- Kérlek! Félek!
- Én megvédelek! Egy név örökre az marad, nem képes további sérülést okozni! Nem eshet bántódásod, mert itt vagyok! – fúrtam a kipirosodott kékségekbe a pillantásom elszántan.
- Hugh Wide, Nigel, Thomas Hill… - neveket sorolt. Vagy hetet. Ennyien kezet emeltek rá? Összpontosítottam, hogy ne lásson semmit az arcomon, amikor pedig véget ért a valószerűtlen lista, magamhoz vontam reszkető testét. Kimerült.
- Jól van. Ügyes vagy - mantráztam lágyan. Újabb apró lépés.
Megesett rajta a szívem. Nem akartam tovább kínozni. Jól bevált pozíciónkhoz tértem vissza, ahogy már aludtunk párszor. A takaróval letörölgettem az arcát, majd hangosan magamba szívtam a levegőt, és lassan kieresztettem. Feltűnt, hogy Louis nyomban utánozni kezdett, anélkül, hogy figyelmeztettem volna rá, így dicséretem jeléül megsimogattam a haját.
Furcsamód jólesett szívemnek feltétlen bizalma, ami ezek szerint végleges volt.


Megbabonázva hallgattam Louis játékát, ami hosszú idő óta ismét betöltötte a szobát. Most ébredtem rá, ha nem is gondoltam, de titkon arra vágytam, hogy ismét halljam lelkét dalra fakadni és nézni, ahogy formás ujjai a billentyűket szántják egy olyan elegancia kíséretében, ami csak akkor jöhet létre, ha a szívét is engedi kibontakozni.
Sikerült neki lecsendesítenie viharos hullámokként csapongó gondolataimat, amiknek középpontjában, mint minidig, most is ő állt. Louis Tomlinson. 
Egy igazi rejtély számomra és teljesen befészkelte magát a tudatomba. Bárhová nézek, Louis jut eszembe, és minden emberben őt keresem. Az ominózus nap óta visszatért közénk a finom összhang. Többször beszélgettünk átlagos témákról, és a magammal hozott aktuális újság összes cikkét megvitattuk. Szükség volt ilyen kis figyelemelterelésekre mindkettőnknek.
Aljas dolog volt tőlem, hogy kijátszottam egy gyenge pillanatát, de eddig nem tette szóvá, így vagy nem emlékezett, vagy elfogadta a tényt, hogy beavatott egy parányi titkába az életéből.
Amit megtudtam, sokkal több volt annál, mint amire gondolni mertem. Ezen a szálon elindulva, egy sor másik dolog a helyére került. Hogy miért félt tőlem, és még máig is az idegenektől. A depresszió, a szótlanság. A bökkenő viszont az volt, hogy ellenállhatatlan érzésem támad annak a bizonyos dossziénak a fellapozásával kapcsolatban. Otthon fél órát szemeztem vele a polcon, mert valósággal csalogatott magához a gondolat, hogy ott akár több dologra is választ kapok. Olyan volt, mintha egy csalit dobtak volna elém, amiről pontosan tudom, hogy az, de mégis annyira csábító. 
Egy kép rémlett fel előttem, amikor az első hetekben Jhonatan a szemem láttára erőszakoskodott vele. Valószínűleg azért kaptam akkor érthetetlen választ, mert nem képes a fogalom normális értelmezésére. Meglepett, hogy ilyen apróságokra is emlékszem bármilyen feljegyzés, vagy emlékeztető nélkül. Ha jobban átgondoltam, minden, ami vele kapcsolatos, gondosan a tudatomba volt láncolva.
Azzal, hogy birtokosa lettem egy aprócska morzsának, az egész kenyeret akartam, hiába tudtam, hogy a kapkodás nem vezet sehová. Felborult a diagnózisom egy része, és a skizofréniát megpróbáltam kizárni. Mind közül ettől félek a legjobban, mert gyógyíthatatlan betegség lévén a gyógyszeres kezelés nem elhagyható. A tünetei viszont sok mással megegyeznek. Inkább örökletes, így ha a rokonai között nincs ilyen beteg, sokkal nyugodtabb lennék. Azt hiszem ennek jobban örültem, mint illene.
- Harry…
Észre sem vettem, hogy elhalt a zene és Louis kérdőn fordul hátra.
- Igen? – ráztam meg a fejem, hogy összpontosíthassak.
- Ma… Ma szép idő van… és... azon gondolkodtam, hogy kimehetnék - piszkálta feszengve köntösének szélét.
Képtelen voltam nem elmosolyodni, leginkább a boldogság miatt, amiért ő kezdeményez ilyesmit.
- Mit szólnál, ha ma másfelé mennénk? – dörzsöltem meg az államat, ravaszul méregetve őt.
- Másfelé? Van egy másik udvar? – állt fel, hogy átvegye az időközben a szekrényéből előkerülő ruháit.
Felkuncogtam, ahogy megpillantotta a gondolkodástól mély ráncokba szaladt a homlokát.
- Kilátogathatnánk a városba.
Louis döbbent tekintete miatt egész biztos voltam benne, hogy még a szám sarkában lévő gödrök is előjöttek.
Leszegett fejjel a heverőre ült, és a kezében tartott kabátot kezdte tanulmányozni, míg ujjaival az anyagot nyüstölte. Rosszabbul fogadta mint gondoltam, viszont magabiztos voltam és megállíthatatlan.
- A… többi ember… én… - nyögdécselte idegesen. – Én nem biztos, hogy képes leszek…
A szájára tettem az ujjam, hogy elhallgattassam. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára ennyire boldog, pedig csupán csak a problémáját közölte velem. A problémáját. Ilyesmiről még soha nem beszélt.
Azonnal segítségére siettem. Melléültem és átkaroltam a vállát, hogy egyenrangúként beszélhessünk, és ne fölé magasodva erőszakoljak rá valamit.
- Olyan helyet keresünk, ahol kevesen vannak – simogattam meg ölébe rejtett kezeit. 
Érdekesek voltak ezek mozdulatok. Akár hányszor elbizonytalanodott, képtelen voltam magam türtőztetni. Muszáj volt hozzáérnem, hogy ezzel is biztosítsam, nincs egyedül, miközben valami ismeretlen bódulat uralkodott bennem.
Egészen mélyről jött. A mellkasom egyszerre telt csordultig, mégis üresen kongott. Szinte fájt és azzal fenyegetett, hogy többé nem leszek képes levegőhöz jutni.
Zavaromban elhúzódtam, hogy úrrá lehessek érzelmi hullámomon, és gondolataimat a kilátásba helyezett közös kirándulásunk felé tereljem.
Egyedül Emma igazította meg orrán piros keretes szemüvegét, amikor az ajtót megtámasztva invitáltam magam után kis betegemet, az előcsarnok, addig gondozottak által érintetlen parkettájára.
- Megkérdezhetem… - kezdett bele, jelentőségteljes pillantást vetve a nézelődő Louisra, de félbeszakítottam, mert sürgetett minket az idő. Bármelyik pillanatban szembetalálhatjuk magunkat egy jóllakott orvossal, akit garantáltan nem lehet lekenyerezni.
- Megkérnélek, hogy bizalmasan kezeld, amit itt láttál.
- Egy kávé az ára – morfondírozott félhangosan mindenki kedvenc asszisztense.
- Akár kettőt is hozok – örültem volna, ha az iránta érzett hálám legalább felét komolyan veszi.
Rohamléptekkel faltuk magunk alatt a betont a parkolói távnál. Szusszanni sem hagytam Louist, nyomban a kocsiba tereltem. A biztonság kedvéért körbenéztem, de nem láttam egyetlen ismerős alakot sem, vagy a hadtest tagjait, akik bokroknak álcázva magukat, látcsővel tartanak megfigyelés alatt, így teljes nyugalommal fészkeltem be magam a vezetői ülésbe.
Louis nem kérdezte merre megyünk, viszont szemem sarkából rálátásom nyílt. Az úticél fontossága már rég feledésbe merült számára, mert maga az utazás volt az, aminek egyfajta varázsát élte meg. Az ülés kényelmét hanyagolva, egyenes háttal, szinte az ablaknak nyomódva, az elsuhanó tájat fürkészte. Mindegy volt mit hagytunk magunk mögött. Lehetett egy egyszerű közért, vagy egy monumentális pláza; egy átlagos kis utca, vagy rejtett sikátor; az ajtókilincs mélyedését markolva csillogó szemmel fürkészte őket. Még azt sem tartottam kizártnak, hogy egy hosszabb piros lámpánál egyszerűen kiugrik mellőlem és elszalad. Hálás voltam a gyerekzár feltalálójának.
London számtalan parkjának egyike mellett állítottam le a motort. Egy újabb a civilizációtól távoli, zöldséges környezet, viszont ideálisnak véltem, hisz rajtunk kívül csak három kocsit láttam.
Jártam már itt korábban. Nemcsak a leghatalmasabb, de a leggyönyörűbb liget is volt a városban. Végeláthatatlan zöld a lankás leejtőkön mindenfelé. A százévesnél is idősebb fák alatt, - melyek pont ugyan olyan egészségesek, mint ifjabb társaik -, egy széles járda kanyarog, körbefutva a szürke város közepébe ékelődő szigetet. Ezzel megszakítja az üde zöld pázsit egységét, ugyanakkor megkönnyíti a kocogók és andalgók közlekedését. A középtájt elhelyezkedő tóban hemzsegnek a kacsák és hattyúk, hogy mosakodjanak, valamint kenyérmorzsákat kuncsorogjanak a piknikezőktől és a fiatalságukat felemlegető idősektől.
Kár, hogy most tél van. Az uralkodó szín a fehér, és mindent hótakaró borít, viszont a letisztult szépséget ez sem tudja elkendőzni. A nagy ruhákba bújtatott, kissé vékony, de ennek ellenére formás alakot inkább kiemelte, mint takarta. Kócos hajának néhány tincse kikandikált a sapka alól, amikkel a szél előszeretettel incselkedett, csakúgy, mint a sál végével, amit az arca köré tekertünk a csípős idő miatt, még a kocsinál.
Várjunk!
Mikor terelődött a figyelmem Louisra? És mióta vesztegelek egy helyben? Mióta ácsorog ő egy helyben, tőlem több mint öt méterre?
Tettem felé egy tétova mozdulatot, végül darabos mozgásom átcsapott egy egyenletesebb ritmusba, hogy elhagyjam magányos ácsorgásom színhelyét, azaz, a jéggé taposott havas járdát.
- Építsünk egyet? – kérdeztem Louist amikor feltűnt, hogy a hóembereket nézegeti, amiket a gyerekek és a szabadlelkű fiatalok teremtettek, mindegyiknek egyedi külsőt megalkotva.
- Szabad?
- Csak tessék – térdeltem le, és egy hógolyót gyúrtam, Louis viszont tétovázott– Gyerünk Lou! Tudom, hogy tudod, mit kell csinálni – ugrattam, de nevetés helyett, úgy mered rám, mintha legalább káromkodtam volna. Rögtön gondoltam, hogy nem a tudásom kápráztatta el. Hálát adtam az égnek, amiért a hideg kellően kicsípte az arcom, így nem látszódott mennyire elvörösödtem becenevének használata miatt.
Gyorsan formáltam egy másik labdát, majd a földre téve magam előtt gurigattam, hogy dagadtabb legyen.
Igazán jó szórakozás volt. A golyók végül olyan nagyok lettek, hogy kettőnknek kellett összeilleszteni a testet, valamint nekem is nyújtózkodnom kellett, hogy a fejet a helyére tegyem. Louis számos kavicsot gyűjtött, ami rögtönzött hiánypótlóként szolgált a szén helyett, valamint néhány gallyat is, a karnak és répa híján az orrnak.
- Ühm… Neki adhatom a sálat? – kérdezte Louis, miután mérnöki pontossággal, egymástól egyenlő távolságban felhelyezte a gombokat.
- Ha szeretnéd – egyeztem bele, elvégre mégiscsak az enyém volt a kötött holmi. Valószínűleg a hajléktalanok hamar el fogják vinni, ha ráakadnak, de a világért sem vontam volna meg Louistól ezt az örömöt.
Letekerte a sötétzöld anyagot, majd a hóember nyakába kötötte, mint valami gondoskodó nagy testvér.
Elégedett léptünk hátra, hogy megszemlélhessük művünket, az én szemeim azonban túl hamar ráuntak. Egészen más ragadta el figyelmüket, méghozzá a mellettem álló kék szemek boldog csillogása, és a délutáni nap utolsó sugarai által megvilágított szépséges arc. A szívem hatalmasat dobbant, ahogy felém fordult. Tetten értek, de nem bírtam mozdulni, csupán lejjebb siklott tekintetem szép metszésű, vékony ajkaira, amik a hidegtől ellilultak.
Kissé felé dőltem, mert… nekem… kedvem támadt felmelegíteni őket.
Rögtön észhez tértem. A mozdulatot már nem tudtam megállítani, mert túlságosan feltűnő lett volna, de korrigáltam azzal, hogy előre nyúltam és lesöpörtem a sapkájára tapadt havat.
Louis töprengve méregetett, de hagyta, hogy befejezzem a letisztítást.
- Nem lesz itt magányos?  Csináljunk egy másikat is – vetette fel az ötletet, amin elmosolyodtam.
- Hűha! Ez baromi nagy lett! – kiáltott fel mögöttünk egy ismeretlen, vékony hang.
Louis a tengelye körül fordult egyet, de túl nagy lendülettel, így megcsúszott a latyakos füvön, ami a felszedett hó alól bukkant elő, és képtelen volt megtartani az egyensúlyát. Lábai kifordultak alóla, de hiába kaptam utána, hanyatt vágódott a fagyos földön.
A tizenéves kölyök hangos hahotázásba kezdett, én pedig Lou segítségére siettem.
- Tünés innen kölyök! – förmedtem rá, olyan hangon, hogy a kissrác arcán rémület suhant át, majd elrohant két távoli alak felé.
- Megütötted magad? – aggodalmaskodtam Louisnak szentelve a figyelmemet, miközben megpróbáltam megtisztítani a mocskos hó nagyjától.
- Nem – felelte csendesen.  Rám sem mert nézni.
Magamban ironikusan gratuláltam a kölyöknek, amiért sikerült elrontania, a már-már vidámnak mondható délutánunkat, pedig tudtam, hogy okként fogom felhasználni félelemből, saját magammal szemben.
- Gyere, menjünk - vezettem az autó irányába védencemet.
Néhány perce még kellemes hangulat rideggé vált. A köztünk beálló csend engedte, hogy korábbi gondolataim visszakússzanak, és elemezzem őket. Az izzó égitest lebukott a horizonton, hogy valahol új, reményekkel teli hajnalt hozzon, nálunk pedig egy kételyekkel teli, az aznap súlyától terhes éjszakát. Menekülésnek éreztem hirtelen távozásunkat. Egy új érzés bontakozott ki bennem, amit nem akartam. Vissza sem mertem nézni a lábnyomainkra, amik belevesztek a többi ismeretlen emberi nyom alaktalan tengerébe, közös alkotásunkra pedig végképp nem. Egy magányos hóból készült szemtanút hagytunk magunk mögött, aki végignézte, amikor majdnem bűnbe estem. 


.

13 megjegyzés:

  1. TE SZENT ISTEN !!!!!! :D :D :D :D Azt se tudom hirtelen mit irjak :D Omg :D Na jo az elején :D Örülök hogy Harry nem hagyta magát és "kierőszakolta" a válaszokat Louisból ... Kedves Harry barátunkat utol érte a végzete :D Alig akartam elhinni hogy most tényleg megakarta csókolni :D Azért kiváncsi lettem volna Lou reakciójára ha megteszi :D Csak attol tartok hogy ha ugyebár lassan rájön hogy kezd beleesni Louisba akkor átadja más orvosnak mert ugyebár ez rossz , meg nem teheti , orvosi etiket stb. Amint látod én ettől nagyon tartok :( ... Louisnak az hatalmas törés lenne ... Harry karakterét szeretem :) Tetszik hogy annyi szabályt szegett már meg Lou miatt :D Kitartó és mindig eléri amit akar :) Csak véletlenül se jusson eszébe olyan hogy magára hadja Louist mert akkor nagyon nem fogom szeretni :D Hu asszem nagyjából ennyi.
    Örültem a résznek mit majom a farkának mert iszonyat jo lett :D Ne tud meg hogy mennyire vártam egy ilyen rész, pillanatot :D Azért Lou szemszégre is kiváncsi lennék hogy vajon észre vette hogy az ő hőse mire készült :D Louis meg annyira édes volt amikor kivitte Harry pl a kocsiba mikor annyira örült , és tulajonképpen szívfacsaro is volt hogy annak is hogy örült hogy kimehet az intézetből:(
    Egyszóval imádtam ezt a részt ❤❤❤ Nagyon nagyon várom a következőt :) puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naaa :DD Annak örülök a legjobban, hogy ennyire tetszett!
      "Kedves Harry barátunkat utol érte a végzete" Ez a mondat XDDD
      De egyébként nagyon igaz. Azt még nem tudom, hogy Louis szemszögébe ezt bele teszem-e, de nagy a valószínűsége, hogy nem, mert az ő szemszöge - a jelenben -, még igen messze van.
      Elhiszem, hogy tartasz attól, át fogja adni valaki másnak, ráadásul nem alaptalanul, mert ugye, ha belegondolunk, tényleg nem lenne helyes egy ilyen kapcsolat.
      Köszönöm, hogy írtál Harryről. Igazából erre azért voltam kíváncsi, mert a minap, mikor elgondolkodtam a karakterén, rájöttem, hogy néha elbizonytalanodik, és olyankor félreértelmezhető. Olyan, mintha alkalmatlan lenne orvosnak, holott kizárólag Louis miatt ilyen. Szóval emiatt féltem.
      Még egy utolsó gondolat: Valahogy mindig azokat a részeket emeled ki, amikbe én is bele vagyok zúgva. XD
      Nemsokára érkezem a folytatással.

      Puszi <3

      Törlés
    2. Ennek örülök :D Akkor nagyon egy hullámhosszon vagyunk :* ❤ Alig várom :* ❤

      Törlés
  2. Szia drága!
    Személy szerint, engem nem nagyon zavar a késés, en annak örülök, ha van resz. Mindegy, hogy mikor:)
    Harryrol akkor megpróbálok írni úgy, hogy ne egy monolog legyen. Ő a kedvenc karakterem Louis-on kívül. Szerethető, céltudatos, aranyos és elég összetett. Nagyon örülök neki, hogy ő teljesen más mentalitással kezeli/kezelte alapjában véve Louis-t, mint a többiek. Ezen is látszanak az előbb leírtak.
    Louis még kis esetlen, de a beszélgetés után határozottan jobban alakult az állapota eddig. Remélem a következőkben is javító tendenciát fog mutatni.
    Harry a legvégén eléggé meglepett, szerencse, hogy itt volt az a gyerek. Tudom, hogy ez egy Larry fanfic, de én mégis örülök neki, hogy nem most történt az A dolog. Pillanatnyi állás szerint, szerintem nem tett volna jót Louis-nak. Sőt!
    Emmának küldöm én a harmadik kávét!;)
    Csodás lett, imádlak!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Hálás köszönet, amiért ilyen elnéző vagy. Azért próbálok igyekezni, de szerintem hamarosan heti egy részre korlátozódok, mégpedig azért, hogy mindegyik történettel haladjak.
      Köszönöm, hogy írtál nekem Harryről. Féltem, hogy egy-két tette félreérthető, de ezek szerint minden rendben. Megnyugtattál. :)
      Nahát, ez meglepő vélemény a majdnem csókkal kapcsolatban, de örülök neki, mert igazad van. Ezért is tettem csak majdnemmé a dolgot.
      XD Mindenképp átadom neki. XD
      Hamarosan jelentkezem!
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szia! /Hosszú komment lett,bocsánat/
    A részről: örülök hogy Harry kierőszakolt belőle legalább ennyi választ, hogy neveket kapjon, viszont baromi rossz érzés hogy én itt kiabáltam a laptopommal hogy " Te barom hát nemigaz hogy nem érted hogy mi történt vele", holott csak én tudom a múltját, Harry nem. És ez frusztráló.
    Nagyon cukik voltak a hóemberépítés során, és Harry lassan beleszeret Louba, istenem de jó ezt leírni.
    Azt sajnálom hogy megijedt ennyire Louis, ne féljen ha Harry ott van!:(

    A véleményem Harryről:
    Nagyon imádom, hogy nemcsak Larryről szól mindig minden, hanem Harry magánéletéről, a macskájáról, a telefonbeszélgetés az Anyujával stb. Ez mind olyan valóssá/emberivé és nem egy történet szereplőjévé teszi. (Remélem érthető mire gondolok, kicsit furán fogalmaztam meg.)
    Az hogy ennyire a szívén viseli Louis sorsát, hogy minden tőle telhetőt megtesz a gyógyulása érdekében, akár szabályokat is felrúgva, ez imponáló. Mint egy szuperhős, aki megment embereket. És mint tudjuk, az életben szükség van szuperhősökre!:)
    Kicsit félek hogy mi lesz a kapcsolatukból, hisz beteg - orvos között semmi nem lehet, illetve Louis mentalitása is hagy kivetnivalót a témában. Illetve haggódom, nehogy Harry besokalljon egyszer és elhanyaoglja őt, mert megijed az érzéseitől,de bízom bennük!!

    Nemtudom ilyen jellegű véleményre gondoltál-e, de remélem megfelel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)))
      Istenem, nehogy még egyszer bocsánatot kérj a hosszú kommentekért, különben bajok lesznek! XD
      Szegény Harry :D Bár szerintem nem csak te kiabálsz vele. Talán majd egyszer rájön, és akkor kivételesen mindenki dicsérni fogja...talán.
      Örülök, hogy tetszett a rész. Pláne, hogy most azért került bele egy új érzelem. Na, majd meglátjuk mi sül ki ebből... mondjuk a 23. fejezetben XD
      Ne aggódj, mert egyáltalán nem fogalmaztál érthetetlenül, sőt, mindent tökéletesen értek, és örülök neki, hogy így vélekedsz róla. Szuperhős - ezt megjegyzem! XD Nagyon tetszik.

      Nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem, ráadásul teljesítetted is a kérésem is. Köszönöm!

      Hamarosan érkezik a következő rész.
      Puszi <3

      Törlés
  4. Most találtam a blogodra és egyszerűen sokkoló ahogy írsz.. Mármint jó értelemben. Oda vagyok ezért a történetért és olyan hitelesen ábrázolsz mindent hogy az elképesztő. Te is pszichológiát tanulsz vagy utána nézel a dolgoknak mert nagyon tájékozott vagy ami még hitelesebbé teszi. Ez egyszerűen elképesztő nagyon jól írsz....egyszóval Imádom ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Istenem! El sem hiszed, mennyire örülök annak, amit írtál.
      Amit tudok a pszichológiáról, azt önszorgalomból tudom. Jópár könyvem van, ami ezzel foglalkozik, és imádom őket nyálazni. Ha valamit mégsem tudok pontosan, akkor annak utána járok, mert nem szeretnék ködösíteni, emellett engem is nagyon érdekel, hogy ha van egy feltevésem, akkor az mennyire valós. Mint például a skizofrénia, ami nem egyezik a többszörös személyiségzavarral. Ezt sokáig még én sem tudtam.
      Örülök, hogy csatlakoztál a történethez. Remélem nem fogok csalódást okozni. :)
      Holnap..vagy még ma este, érkezem a következő résszel.
      Puszi <3

      Törlés
  5. Imádom! Harry csak így tovább ����

    Egy kos segítséget szeretnék kérni. A kommentjeid alapján láttam hogy te is olvasod ezt a blogot,ami most hirtelen nem enged belépni,és meghívót kér az olvasáshoz.
    Nem tudod mi történt?:(
    http://stayingwith-larrystylinson.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Igen, valóban én is nagy rajongója vagyok az oldalnak. Ha jól tudom már helyreállt, és a feltevésem is igaznak bizonyult, mivel csak azért volt elérhetetlen, mert változott a dizájn. Pontosabban a fejléc, ami nagyon tetszetős lett. :)
      Puszi <3

      Törlés
  6. Azta mindenit :O Ez valami per-fect blog! 2 napig megállás nélkül olvastam annyira kíváncsi voltam hogy mi lesz a következő részben! Iszonyat jó :Alig várom hogy tovább olvashassam ezzel szerezve magamnak pár csodás percet! Egyszóval imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy egy újabb taggal bővültünk. Annak meg pláne, hogy ennyire tetszik a blog. :) Azért remélem aludtál is, mert velem is előfordult ilyen, aztán alig bírtam nyitva tartani a szememet nappal, merthogy hajnalig képes voltam olvasni. XD
      Örülök, hogy itt vagy :) Remélem a többi részt is élvezni fogod!
      Hamarosan hozom a folytatást. Ma, vagy holnap este.
      Puszi <3

      Törlés