2016. március 24., csütörtök

23. fejezet - Sokkal mélyebb, mint hittem



Sziasztoook!
Köszönöm a kommenteket és a pipákat az előző részhez. :) Azért is hálás vagyok, hogy válaszoltatok a Harry karakterével kapcsolatban. Erre azért volt szükség, mert attól féltem, hogy félreértelmezhető a karaktere, de megnyugtattatok. :D Remélem mindenkinek jól kezdődik a szünet, azoknak akik pedig már Hétfőn se mentek - mert tudom, hogy ilyen is van -, további kellemes pihenést kívánok.
Hoztam részt az Illusion -be, és aSomething Great új fejezete is felkerült. Szóval most egész jól haladtam. A baj, vagyis nem tudom, hogy baj-e, de azt szeretném mondani, lehet, hogy a részek heti egynél maradnak. Ez azért lesz így, mert be kell látnom, piszok lassan írok. Ez azért van így, mert sosem tudom elkezdeni az adott részt az elején, és egyszerűen a végére érni. Össze vissza csapongok, ráadásul néha a későbbiekkel kapcsolatban is eszembe jut valami, és olyankor muszáj leírnom, különben attól félek elfelejtem az adott momentumot, és ha a lényeg meg is marad, egész biztos nem tudnám még egyszer úgy leírni.
Szóval a lényeg, hogy inkább egy héten mindenből lesz egy rész. Addig ez ígymarad, míg az egyik ki nem esik.
Hmm... Erről a részről annyit, hogy 6 oldal, szóval megdolgoztam vele, valamint Louis nem fog benne sokat szerepelni. Ha jól emlékszem 2-3 mondata van. Jaa... szomorú. Többet nem is mondanék, mert a végén leszeditek megint a fejem XDD Várom a véleményeket! :D
 Jó szórakozást!


                                                                                                                         ~ Amy


- Öt szálon fut a történet, ami különböző korokban és szituációkban helyezkedik el. A régmúltban, a múltban, a jelenben, a jövőben és a futurisztikus jövőben.  A színészek ugyan azok az összes variációban, csupán a szerepük más. Egy adott szereplő van amikor férfi, máskor nő. A lélekvándorlást mutatja be tulajdonképpen. A film lényege viszont azt hiszem mégsem a lélek fennmaradása generációkon keresztül, ugyanis véleményem szerint ez eltörpül amellett, hogy a személyek, akik az egyik korban kapcsolatban álltak egymással, azok egy másik életben is találkoznak. Mindegy, hogy merre van az ember, a sors összehoz azokkal, akikkel fontos érzelmek kapcsolnak össze – fejtegette Liam a számára új filmet, amit tegnap látott. Az volt a terve, hogy megnéz egy csomó olyat, amiről eddig lemaradt, mert nem volt rá ideje. Állítása szerint lemaradottnak érzi magát.
- Tehát, mint egy láthatatlan kötél, ami összeköt minket, így folyton egymás felé terel – foglaltam össze, és egy újabb csirkemellet kezdtem befűszerezni, míg barátom belekortyolt az üvegpoharában lötykölődő narancslevébe. – Te hiszel ebben? Hogy az ember életeken keresztül találkozik szeretteivel, csupán más felállásban?
- Talán van benne valami. Viszont ha így van, akkor fura belegondolni, hogy előző életünkben is láttuk egymást. Kíváncsi vagyok, hogy néztem ki. Talán nem is férfi voltam, hanem egy pironkodó kis hajadon.
- Hát ez a megfogalmazás egy igazi úrihölgyre utal – nevettem.
- Gondolj bele, mi van, ha ősellenségek voltunk?
- Az kizárt, mivel az enyém Dr. Gilbert – Liam majdnem belefulladt poharába a röhögéstől, kijelentésem hallatán.
- A filmben volt egy nemes, aki az egyik életében a fiát terrorizálta, a másikban bérgyilkos, a harmadikban egy őrült, vasmarkú gondozónő az idősek otthonába, szóval nem kizárt, hogy korábban is borsot tört az orrod alá.
- Tehát aki rossz, örökre az marad – kezdett egyre jobban érdekelni a téma.
- Valami ilyesmi.
Egy óvatlan mozdulat, és a pulton lévő üvegtálat a földre löktem, így a benne feltört tojások kivétel nélkül beborították a fehér konyhaszekrényt, a tál szilánkjai pedig ezerfelé repültek, ahogy belecsapódott a padlóban.
- A büdös életbe! – kiabáltam mérgemben a szekrénybe rúgva. Bátran kijelenthetem, hogy elegem volt a mai napból.
Liam mögöttem elhallgatott, némán a kamrába ment, hogy partvissal és felmosóval térjen vissza. Át akartam tőle venni, de egyszerűen eltolta a kezem.
- Hagyd, majd én. Ülj le – parancsolt rám kimérten.
Remek, ennyit a vacsoráról. Végig asszisztáltam ahogy feltakarítja ügyetlenkedésem nyomait, majd ennek végeztével, elém állt, ujjait a pult márványlapjára támasztotta és mélyen a szemembe nézett.
- Mostanában feszültnek tűnsz - állapította meg egyszerűen, átröntgenezve engem. Ha tudná, hogy valójában a feszültség pusztán tünet. A tanácstalanság és bűntudat az, ami közrejátszott hektikus lelkiállapotomban.
- Csak nem minden alakul úgy, ahogy kéne.
Mert lassan becsavarodok a saját hülyeségem miatt.
Még hallgatott, nyilván bővebb kifejtésre várt. Igaz, hogy a szüleim kilométerekkel távolabb élnek, de Liam olyan mintha az apám lenne. Kész szerencse, hogy csak alkalmakként.
- Hogy van Louis?
Na ez az a kérdés, amit szerettem volna elkerülni.
Már egy ideje megfigyelés alatt tartom magam. Erre azért volt szükség, mert ha a valóságban nem is, de még hóemberépítésünk estélyén, álmomban beteljesedett a csók Louis és köztem. Ez számomra felért egy rémálommal és nem azért, mert taszító volt, épp ellenkezőleg. Ugyan ott voltunk, ugyan azon a szent helyen álldogáltunk, egymást fürkészve. Ekkor én előrehajoltam, és elég bátor voltam ahhoz, hogy a mozdulatomat be is fejezzem. Louis ajkaira hajoltam, amik jéghidegek voltak, de amikor a szánk egyszerre mozdult, már csak a kellemes érzésre koncentráltam a testemben. Egy valószerűtlen világba kerültem, ahol bármit megtehettem, így nyomban éltem is a lehetőséggel. Persze megvolt neki a böjtje, mert szinte azonnal felvert a tudatom, ami menekülni akart, amilyen gyorsan csak lehetett, ellentétben álombeli énemmel, aki foggal-körömmel kapaszkodott a fantazmagóriába. Képtelen voltam visszaszenderedni.
Ez a kis kellemetlenség sarkallt arra, hogy megpróbáljak rájönni, mi ütött belém. Amikor együtt voltam Louisval - azon kívül, hogy árgus szemekkel követtem –, arra is külön figyelmet fordítottam, hogy én mit csinálok. Az eredmény cseppet sem volt megnyugtató, mert már az első napon feltűnt, mennyire képtelen vagyok magam megvonni tőle. Kiderült, vágyom rá, hogy hozzáérhessek, az ő szemei az enyémre találjanak, vagy csak egyszerűen halljam a hangját.
Megtörtem amikor rájöttem, mindezek eddig is így voltak, csupán elsiklottam felette. Talán ha nem kötött volna le teljesen hogyléte, hamarabb elejét vehettem volna érzelmeim elszabadulásának. Ehelyett most itt ülök, és bármennyire tiltakozom ellene, kénytelen voltam bevallani, hogy vonzódom a betegemhez.
A legnagyobb hiba, amit egy orvos elkövethet. Megszegtem az eskümet. Mi van az etikettel? Az egész őrület volt.
Sürgősen megoldást kellett találnom a problémára, így volt egy időszak, amikor az is eszembe jutott, kereshetnék valakit, aki átvenné Louist Niallestől mindenestől. Sőt, ez lenne a legjobb és legésszerűbb megoldás. Persze a szöszi fizetését továbbra is én állnám, valamint az ismerkedés is fokozatos lenne. Ha minden jól megy, Louis észre sem venné, hogy valaki máshoz került.
Ez mind szépen hangzik, viszont a valóság nem összetévesztendő az elmélettel. Kizártnak tartottam, hogy nehezen elnyert bizalmát épségben hagyná, ha eldobnám magamtól, ezzel csak ráerősítve bizonytalan lelkére. Ezt kilőve viszont, egyetlen út maradt. Ki kell ölnöm magamból minden érzelmet. Magamba zárom, jó sokszor körbetekerem láncokkal, amit lelakatolok, a kulcsot pedig jó messzire eldobom. Szép lassan el kell határolódom Louistól, aminek ő nem láthatja kárát.
A próbálkozásaim szörnyűek voltak. Sikeresek, de azt hittem belepusztulok, amikor nem úgy viselkedtem vele, mint eddig, ráadásul a hangulatom mindenre rányomta bélyegét. Az egyetemi előadásokra ugyan úgy elkísért, mint munkába. Hajlamos lettem rá, hogy órákat kizárjak a tudatomból, mert újra és újra lejátszottam magamban mindennek az ok-okozatát. Ezért fordult elő, hogy nem hallottam meg Louist, csupán a kezét láttam, amikor már felém nyúlt. Csak fel akarta magára hívni a figyelmemet, az én fejemben viszont mindössze annyi volt kódolva: Nem érintkezhetünk - így amilyen gyorsan csak lehetett hátraugrottam, Louis pedig olyan arcot vágott erre, mint akit megütöttek. Ezen kívül korábban megígértem neki, újra belátogatunk a városba kimozdulásképp, azonban az egész egyszerűen kiment a fejemből, ráadásul a hó is elolvadt. Ezzel is csak reggel szembesültem. Tulajdonképp sikerült úgy távol maradnom tőle, hogy kizárólag őt bántottam vele.
De ez nem volt elég. A ma este egyenesen feltette az i-re a pontot. Mielőtt Niall leváltott éjszakára, szokásomhoz híven bekísértem Louist a szobájába, és a székre terítettem a köntösét, míg ő takarózott. Akartam, de képtelen voltam begyűrni alá a paplan széleket, hogy benntartsa a meleget.
- Harry… - szólalt meg kisvártatva, épp, mielőtt távoztam volna.
- Igen?
- Itt maradnál? – ellentétben az eddigiekkel, most egyenesen a szemembe nézett, hiába tűnt a hangja bizonytalannak, a szeméből sütött a remény, csak azt nem tudta, hogy a válaszom már előre be van gyakorolva.
- Sajnálom, de ma nagyon… nagyon sok dolgom van még – a középkorban guillotine-t használtak, de én beértem volna azzal, ha valaki egyszerűen a nyakamra csukja az ajtót. Nem mondtam igazat, és ezt biztosan látta rajtam. Neki miért nem tudok a szemébe hazudni?
Úgy rohantam ki az épületből, mintha az ördög kergetne. Próbáltam nem visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor behúztam magam után az ajtót, és a tekintetem Louisra terelődött, ahogy döbbenten és csalódottan magába roskad az ágy közepén. Hazáig a könnyeimet nyeltem. Nem gondoltam volna, hogy minden ennyire nehéz lesz. Ha Liam nem jelentkezett volna be ma estére, egészen biztos, hogy az ágyamban bömböltem volna, miközben szép lassan megfojtanak az érzelmeim.  
- Jól van - Legalább is, míg akaratlanul tönkre nem teszem érzelmileg. – Néha bizonytalan, de minden rendben van.
Na tessék! Egyetlen arcizmom sem rándult meg. Így kell ezt csinálni.
Liam egy tányérra pakolta a félig elkészített csirkét és zöldségeket, majd a hűtőbe pakolta, amit egyáltalán nem értettem.
- Mit művelsz? – akadtam fenn a mozdulatain.
- Ma máshol eszünk – jelentette ki határozottan. A mosatlant a csap alá tornyozta és már rángatott is fel a helyemről.
- Nem akarok sehová menni! Akkor inkább nem eszem – duzzogtam. Ahhoz volt a legkevesebb erőm, hogy a nyilvánosság is szemtanúja legyen szenvedésemnek.
- De jönni fogsz! Sőt, tudod mit? – egyszerűen a konyhába hagyott, miközben keresztül trappolt a nappalin. Újabb zajok szűrődtek hozzám, de ezúttal a szobámból. A kíváncsiságtól vezérelve hagytam magam mögött idegösszeroppanásom helyszínét, s indultam legjobb barátom felkutatására, akire a gardróbomban találtam rá, miközben a vállfákra akasztott ruháimat csúsztatta arrébb egyesével, éktelen csikorgások közepette, kezében egy farmerral.
- Ha ruha kell adtam volna – dőltem az ajtónak karba font kézzel.
- Még mit nem! Ezt neked készítem össze. Elmegyünk itthonról. Bulizni fogunk. Leisszuk magunkat a sárga földig, hogy pirkadatkor egymást támogassuk haza a fagyban, miközben hányástócsákkal jelöljük meg a magunk mögött hagyott utat – ismertette velem a programot tárgyilagosan. Idilli képnek tűnt.
- És ha nem akarok menni?
- Vagy, – emelte ki jelentőségteljesen a magánhangzót, miközben leakasztott egy mintás inget és felém tartva, egyik szemét lehunyva mérte hozzám a ruhadarabot – Ha összeszedünk valakit, akkor rábízzuk magunkat, és reménykedünk abban, hogy hajnalban nem fog kirabolni, míg a másnaposság miatt teljesen ki vagyunk ütve – bólintott, majd a kezembe nyomta a ruhákat. – Természetesen ez esetben nem jövök vissza veled.
Volt némi aggályom a dologgal kapcsolatban, de egyre jobban tetszett. Csábítóan hangzott, hogy az öntudatlanságig merüljek el az alkoholban, kizárva ezzel az összes problémámat, de ami igazán megfogott, az Liam utolsó kijelentése. Eszem ágában sem volt felszedni valakit - az nem az én stílusom, bár már előfordult –, de talán minden megoldódna. Kínos bevallani, de néha van egy bizonyos igényem. Az is lehet, hogy ez az egész azért van, mert régen voltam utoljára valakivel.
- Nem hangzik rosszul – vallottam be kelletlenül, mire Liam elnevette magát.
- Persze, hogy nem. Én jó vagyok így, te öltözz át. Szerintem le is zuhanyozhatnál, mert kórházszagod van. A nappaliban leszek.
Sokszor akartam még visszavonulót fújni, húsz perccel később mégis az izgalomtól csillogó szemű barátommal robogtunk arra a helyre, ahol rendszerint megfordulunk, ha bulizni támadt kedvünk. Ugyan olyan volt, mint bármelyik szórakozóhely Londonban, amit rendszerint elárasztottak a fiatalok és a még kicsapongó életet folytató idősebbek, amint leszáll az est, mégis a törzshelyünkké vált. Tartottam attól, hogy ha nagy lesz a sor, megfutamodok, de szerencsére hamar bejutottunk, így a lelkesedésem nem hagyott alá.
Kifizettük a néhány Fontos belépőnket, majd beléptünk a zsúfolt, párás légterű terembe, ahol már javában dübörögtek a hangfalakból a DJ legújabb mixei. Tipikusan azok a dalok voltak, amiknek basszusa az egész mellkasodban visszaadják a ritmust. A villódzó neonok alatt, már valóságos tömeg tombolt egymás testének nyomódva, fittyet hányva a máskor igen érzékeny intim zónák tiszteletben tartására.
- Először a pulthoz megyünk – kiabálta Liam a fülemtől alig két centire, hátha sikerül túlharsognia a dobhártyaszaggató zenét, majd a vállamnál fogva tolt az említett hely felé, nehogy meggondoljam magam.
- Két kör Whiskyt – kiabálta barátom a pultosnak, aki azonnal elénk rakott két poharat, egy mozzanattal később pedig már meg is töltötte őket.
- Egyből kettőt? – kérdeztem felháborodva, de kihallatszott a hangom élében bujkáló komolytalanság.
- Még szép! Enélkül csak a sarokban gubbasztanál egész este.
Liam megemelte a poharát, amihez hozzáérintettem a sajátomat. Itt kissé alacsonyabb volt a hangerő, így megütötte a fülemet az olcsó üvegpoharak koccanása, amik hangját nevezhettem volna egyszerűen a rajtcsengőnek.
Egyszerre húztuk le az aranysárga italt, ugyan azzal a fintorgó mimikával, de amint találkoztak a poharak aljai a bárpult fájával, már bele is került a következő adag.
- Fenékig! – hangzott el a vezényszó Liamtől, mire megismételtük a mozdulatot.
Az alkoholos ital végigégette az egész nyelőcsövemet, egyedi hőt hagyva maga után.
- Táncoljuk – indítványozta kipirosodott barátom, amibe örömmel mentem bele. Az egymás után lehúzott röviditalok nyomban megtették a hatásukat.
A már amúgy is heringes dobozra hasonlító táncparkett elég nehezen fogadott be két újabb résztvevőt, de okosan kihasználva a húsfal réseit, hamar a dolgok közepébe csobbantunk. Körülbelül két percig táncoltunk magunkban, de már el is kapott minket a gépszíj, amikor két cicababa tapadt ránk. Messziről lerítt róluk, hogy könnyűvérű kiscsajok, akik úgy váltják a srácokat maguk mellett, mint más a zokniját, ami ha a viselkedésükből nem is lett volna egyből szembetűnő, akkor az épp méhüket takaró öltözékükből mindenképp.
Mivel egyikünk sem tanúsított irántuk különösebb érdeklődést, hamar meguntak, azonban nem tartott soká, míg megüresedett helyüket újfent betöltötték. Még nem éreztem magam elég részegnek ahhoz, hogy a hozzám dörgölőzésüket tapizással viszonozzam udvariasságból, hiszen szegénykéknek fogalmuk sem volt arról, hogy cseppet sem hoz lázba előttem tekergőző, szalma vékony, szinte fedetlen testük.
Nem úgy, mint Liamet. Mivel a barátom teljesen belefeledkezett egy fekete szépségbe, egyedül mentem vissza a pulthoz, ahol egymagamban italozgattam, míg a pulzáló tömeget figyeltem. Mindenkit alaposan megvizsgáltam, és azt latolgattam, mennyi esélyem lenne elcsábítani valakit. Elidőztem egy alacsony srácon, aki a tömeg szélén ringatózót, véleményem szerint már hulla részegen, és bár nem tűnt esélytelennek, semmi kedvem nem volt a mosdóban virrasztani mellette, nehogy belefulladjon a hányásába. Később csatlakozott hozzá valami izomagy, így nyomban másfelé keresgéltem, átpasszolva az ápolói posztot.
Nem messze tőlem, a falnak támaszkodva kiszúrtam egy rövid hajú barnát, aki egy szőke csajjal beszélgetett, bár egész biztos voltam benne, hogy hajlamos lenne más felállásba is belemenni.
Elment mellettem egy harmadik jelölt, akinek egy pillanatra elkaptam a tekintetét, és majdnem félrenyeltem, amikor kék szemek néztek vissza rám. Nem ugyan az volt, de hasonlított arra, amit kerestem.
Remek!
Éjszakai kalandom partnereiben, mind fellelhető volt Louis egyik jellegzetes vonása. A táncikálóban a magassága, a beszélgetőben a haja, a mostaniban pedig a szeme. Kínomba a pultra támasztottam a homlokom és felsóhajtottam. Ezek szerint mégsem lesz olyan az este, mint hittem.
- Megártott a pia? – halottam meg egy magas hangot, aminek tulajdonosa helyet foglalt a mellettem lévő bárszéken.
Egy szőke, barna szemű fiú, kedves mosolyával találkoztam, talán szétcsúszott állapotomat látva, amihez valóban kezdett hozzájárulni az elfogyasztott alkoholmennyiség.
- Két vodkát – szólt a pultosnak. – Ezt én állom – intett a poharával felém, majd egy húzásra kiitta. – Gyakran jársz ide?
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem most vagyok itt először - néztem elgondolkodva az átlátszó folyadékot.
Új barátom elnevette magát.
- Csak ha nagyon muszáj. Világos.
Lehúztam az italt, mielőtt válaszoltam. Már nem is éreztem, hogy a szerveimet marja.
- Fogalmazhatunk így is.
- Mit szólnál egy tánchoz? – kérdeztem a parkett felé intve.
- Menjünk. Egyébként Robin vagyok – tartotta felém a kezét.
- Harry – ráztam meg, majd a tánctér felé húztam.
- Harry – halottam magam mögött a nevemet a fiú szájából, ahogy ízlelgette.
Sejtettem, hogy nemcsak spontán sündörgött körülöttem, ezért is kaptam az alkalmon, és kértem fel. Az már jelentős mértékben ártott volna az önbizalmamnak, ha hagyom magam felszedni, mikor ezt pont én akartam megtenni valaki mással.
A zene, valamint a magamba döntött alkohol mennyisége megtette a hatását, mert nemsokára azon kaptam magam, hogy Robin háttal áll nekem és én erősen tartom csípőjét, míg ő néha érzékien ágyékomhoz dörzsöli a hátsóját. Le se tagadhattam volna, mennyire beindultam tőle, mert a nadrágom már jócskán feszült rajtam, ami nyilván neki is feltűnt, mivel kisvártatva megfordult, a szemében tele pajzánsággal.
Kacéran végignyalt az ajkain, ami megtette a hatását. Nem gondolkodtam rajta sokat, magamhoz rántottam, nyelvemet átcsúsztattam a szájába és egy percig sem volt kérdéses, ki fog irányítani. Mikor elfogyott a levegőm, elváltam tőle, de csak azért, hogy a nyakát vegyem célba. Végigcsókoltam az állától lefelé, a tövében pedig megállapodtam, majd jó erősen megszívtam. Robin belenyögött a fülembe, amitől megremegett a farkam.
- Feljössz hozzám? – kérdeztem barna szemeibe nézve, amik inkább már kéjtől homályos feketék voltak.
- Igen – csak ennyit préselt ki az ajkain, azt is csak félig, mert az első betű után, újra megszívtam azt a pontot.
Kézen fogtam ,és kifelé húztam a klubból. Tekintetemmel átfésültem a tömeget, de sehol sem láttam Liamet, így írtam neki egy üzenetet, míg Robin leintett egy taxit. Bevágódtam a fekete járműbe, majd a sofőrnek elhadartam a címet, mielőtt partnerem beszállt mellém, pontosabban az ölembe. Irtó jó helyet sikerült kifognia, ugyanis pont a merevedésemre ült, amitől élesen szívtam be a levegőt. Robin reakciómat látva, ravaszul elmosolyodott, és beharapott ajkakkal mozdult egyet az alfelével. Bele kellett markolnom az oldalába, hogy leállítsam, mert sikerült elkapnom a taxisofőr rosszalló pillantását a visszapillantó tükörben, mielőtt hátracsuklott a fejem.
A szerencsének köszönhetően, vagy inkább azért, mert sofőrünk a gázra lépett, nehogy durvábbra váltson a helyzet, hamar hazaértünk, a liftben azonban, ahol egyedül voltunk, előszeretettel kentem őt a tükrös falra, hogy összemaszatoljuk, ezzel nyomot hagyva közös éjszakánkról.
Egy percet sem pazaroltunk tovább, az előszobában eldobáltuk a kabátokat, Robin az ingemnek esett és lihegve küzdött a gombjaival, míg én lerugdostam a cipőimet. A nézelődés is elmaradt a körbevezetéssel együtt. Egyenesen a hálóba rángattam, míg útközben ruháinkkal öltöztettük fel a parkettát, végül a hófehér takaróra löktem. Fölé másztam és végigszántottam nyelvemmel cseppet sem türelmesen, de annál izgatóbban a torkán, majd kulcscsontjába mélyesztettem fogaimat, miközben a tincseibe markoltam. Robin felnyögött és a nyakamat átkarolva, az ő kezei is a hajamba kötöttek ki, hogy annál fogva nyomja vissza fejem. Eleget tettem kérésének, de harapás helyett szívni kezdtem a bőrét. A barna... szőke srác megvonaglott és fellökte csípőjét, hogy merevedésünk összesimulhasson, amitől csillagokat láttam, annyira fel voltam ajzva. Lúdbőrözött, ahogy végigcsókoltam mellkasán úgy, hogy még formára borotvált szőrcsíkján is égnek állt az összes pihe. Az utolsó pillanatban irányt változtattam, és a belső combját csókoltam meg, amitől nyöszörgött. Kerestem a kék... barna íriszeket, de azokat az élvezettől lehunyva tartotta.
Pont a szemem előtt meredezett alsóján keresztül is tökéletesen kirajzolódó férfiassága, amikor Lou… Robin úgy döntött elég volt a játékból, ezért kissé felemelkedve a szemembe nézett és az alsójába nyúlva dolgozni kezdett magán.
A bokszerem nedvesen tapadt rám, mivel egyre nagyobb problémák adódtak benne, ezért fölé emelkedtem, kezét pedig saját szerszámomra húztam. Rögtön vette a lapot, és egy cinkos mosollyal a száján, rám markolt. Jólesően felsóhajtottam, míg ő megpróbált kezébe fogni, de nem bírtam tovább. Visszanyomtam a párnák közé és a szájára tapadtam, miközben benyúltam az alsójába és fejni kezdtem, lassan és kínzóan.
Louis a levegőt kapkodva morgott. A feje hátrahanyatlott a párnákra és eltátotta a száját.
- Harry! – nyögte a számba egy furcsa hang, amitől rögtön kipattantak a szemeim.
Megdermedtem a mozdulatomban és hitetlenkedve néztem az alattam vonagló fiúra. Egyből kijózanodtam hangjától, ami sértette a fülemet. Az ő szemei is felnyitódtak és kérdőn nézett rám, de a barna íriszekben nem azt láttam, akit kerestem, akire vágytam. Az ajkaim nem azt a selymes bőrt érintették és az ujjaim nem a barna tincseket szántották.
Szó nélkül másztam le Robinról és ültem az ágy szélére, tenyerembe temetett arccal. Zúgott az egész fejem. Ketté akart repedni, pont úgy, ahogy a szívem.
- Valami baj van? – kérdezte mögöttem a magas hang, majd nemsokára éreztem, hogy a matrac besüpped mögöttem és egy kéz simul a combomra. – Valamit rosszul csináltam? – tudakolta értetlenül.
Nagyot sóhajtottam és leengedtem rejtekhelyem falát, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Sajnálom. Az én hibám. Azt hiszem, ez nem volt túl jó ötlet tőlem – vallottam be keserűen.
- Tessék?! – csúszott a hangja egy oktávval magasabbra. – Szerelmi bánatod van, vagy mi a szösz? Ha igen, egyszerűen hagyd figyelmen kívül. Nem fogod megbánni, ha folytatjuk. Csak felejtsd el… - nyújtotta el a szavait, miközben a vállamat csókolgatta, keze pedig szerszámomra talált, ami már egyáltalán nem volt olyan harckészültségben, mint percekkel ezelőtt. Finoman eltoltam magamtól.
Kínos.
Robin értetlenül nézett egyik szememből a másikba, majd a sarkaira ült.
- Szóval, valami baj van a… - nézett jelentőségteljesen az ölemre.
- Mi?! Nem, dehogy! – ellenkeztem azonnal. – Félreértesz. Van valaki - A betegem – az életemben, aki fontos nekem. Ne haragudj, amiért kihasználtalak, de azt hittem, ha összejövök mással, elfelejthetem.
Robin kifújta a levegőt és mellém ült, de nem rám nézett, hanem a falat bámulta.
- Az ilyenekkel nem szabad foglalkozni. Nem éri meg, hogy fuss utána – jelentette ki magabiztosan, talán tapasztalatból beszélt.
- Ő nem tudja mit érzek – sóhajtottam, végül én is csatlakoztam a láthatatlan műsorhoz. – Nem is akarom neki elmondani. Fölösleges, hiszen úgysem lehetünk együtt.
Szerencsére csak az a minimális fény világított meg minket, ami az utcalámpákból szűrődött fel, máskülönben még a szégyentől égő arcom is csak fokozná a kompromittáló helyzetet.
- Nem lesz szex, igaz? – kérdezte egyszerűen Robin.
Megráztam a fejem, mire hangosan kifújta a levegőt. Nyilván mérges, amiért nem hibáztatom. Én is dühös lennék, ha kiderülne, hogy az estém kizárólag azért volt ígéretes, mert valaki velem akarta enyhíteni a szívfájdalmát, de ha nem is ezért, akkor mert kiderül, hogy a beígért etye-petye mégsem jön össze a partnerem elmezavara miatt.
- Nézd, nem vagyok párkapcsolati tanácsadó, de a helyedben én tényleg megpróbálnám elfelejteni. Most még nem megy azt látom, sőt, talán soha nem is fog, de akkor meg halmozd el a szereteteddel amíg lehet. Szeresd, amennyire ez lehetséges – nagyon őszintének tűnt. – Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Viszont ha egyszer meggondolnád magad, megadom a számom. Hívj nyugodtan, mert borzasztóan bánom, amiért ezt most kihagyom – pillantott rajtam végig éhesen. – Azért megtudhatnám legalább a nevét annak, aki miatt ilyen helyzetbe kerültem? – látszott rajta, hogy nagyon zavarban van.
- Louis – még magamat is megleptem azzal, hogy a szó úgy hagyta el a számat, mintha finoman megszeretgettem volna minden betűjét.
- Ebből nem mászol ki egyhamar – állapította meg Robin, lemondóan bólogatva.



16 megjegyzés:

  1. Wáááá :D Isteni volt :( De szegény Louis most tuti magát hibáztatja amiért ilyen vele ... Hogy ő rossz, Harry utálja, teher neki, nem akar az orvosa lenni már, meg a többi butaság amit bebeszél magának a lelkem :( Annyira sajnálom szegényt :( Harry meg szedje össze magát mert ezzel nem sok jót fog elérni :) De ami a legjobb Harry fülig szerelmes ❤❤❤❤ :D :D :D De am ott a kiskapu :D Hivatalosan Harry még nem is praktizál :D MÉG nem orvos hivatalosan :D Még nem tette le az esküt se mert mêg nem fejezte be a sulit ;) ( vagy nem? javíts ki ha tévedek :o ) Am nagyon kiváncsi vagyok meddig birja ezt az " önmegtatróztatást" :D Remélem nem sokáig mert ezzel csak árt Louisnak ... Nem vette észre hogy pont azzal hogy így viselkedett vele , ezekkel a gesztusokkal segítette elő a gyógyulását ... Szóval Harry fiam térj észhez :D
    A lényeg hogy nagyon imádtam a részt mint mindig és alig várom a folytatást ❤❤
    Pusziiii ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Hááát, a következő részben már benne lesz Louis is, valamint az, hogy milyen hatással voltak rá az események.
      Istenem, borzasztó aranyos volt ez a mondatod: " De ami a legjobb Harry fülig szerelmes" , ebben teljesen igazad van. :DD
      Egyébként jó helyen keresed a kiskaput, de sajnos nem ez a megoldás. Sajnos az orvosi karokon már az első félévben, de legkésőbb az első év végén leteszik az esküt. :/

      Nemsokára hozom a következőt!

      Puszi <3

      Törlés
    2. Mármint úgy értem hogy mit Louis orvosaként nem praktizál :D ... mindig azt mondogatta az a gyökér Jonathan hogy nem "rendes orvos " hivatalosan nem az orvosa még, mert még alá sem irták a papírokat ... pár fejezettel ezelött volt róla szó , meg még ha jól tudom Harry nem dr. Harry Styles még :D nem doktorált :) vagy nem?

      Törlés
  2. mindenki ilyen tökély helyeken hagyja abba :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de ennek itt kellett befejeződnie, mert ezután az események már unalmassá váltak volna.
      Hamarosan hozom a folytatást!
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szegény Louis. Egyetérek az első kommentelővel : szerintem is Lou most magát okolja és rosszul érzi magát. Kitudja milyen lesz a következő részben a lelki állapota.
    Harry. Fiam. SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD!!
    Azt hittem dobok egy hátast olvasás közben mikor mindig Louist képzelte maga alá/fölé Robin helyett.
    Liam, neked jár a pacsi, te nist jófej voltál :D

    Ui: A fejezet elején egy műről beszélgetnek, annak mi a neve? Szerény kis irodalomtudásom alapján van egy tippem, de nem akarok hülyeséget mondani, inkűbb rákérdezek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 24.- ben minden kiderül ;) Sőt! Több fontos dolog is! :DD
      XD Harry egyszer össze fogja szedni magát..hogy mi lesz enek a vége,...az még kérdéses :DD

      A Felhő Atlasz című filmről beszélgettek, ami szerintem egy igen tanulságos film, több szempontból is. Mindenképpen érdemes megnézni.

      Sietek a folytatással!
      Puszi <3

      Törlés
  4. Ohhhh istenem.... Ez ez ez... Annyira csodálatos rész volt! Harry szerelmes... Robin neqm kapta meg a szexet... Louis nem kapta meg a paplan begyűrést... Liam..Liammal nem tudom mi lett :D Oh nagyon jó rész lett siess a következővel :3 🌈💙❤😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép összegzés volt XD Rövid és lényegre törő. Vicces lenne, ha így írtam volna meg ezt a részt. :DD Oké, leállok a rossz poénokkal. Azt hiszem ez a fáradság miatt van, de aggodalomra semmi ok. Hamarosan hozom a következőt! :D
      Örülök neki, hogy tetszett a rész, pedig biztos voltam benne, hogy mindenki ki lesz akadva XD
      Puszi <3

      Törlés
  5. Jesszusom!
    Hát en konkrétan nem tudom mit írjak.
    Eszméletlenül sajnálom Harry-t, de sajnos ő okozta magának a dolgokat!
    Liam ötlete a legelején jó volt, de ez a "felszedünk valakit" cucc már az elején nem tetszett és lám, jol gondoltam, hogy elég gáz lesz.
    Örülök neki, hogy Harry nem feküdt le Robinnal, de ez még mindig nem segít Hazzon.
    A taktikája jó lenne, ha nem szeparálódna el ennyire Louis-tól. Amikor azt mondta, hogy nem maradt ott vele, majdnem megorultem.
    Csodálatos lett, imádtam!
    Várom a kovit!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban sejtetted, hogy Rosszul fog elsülni az alkalmi partneres dolog? Ezek szerint olyan jól átlátod a történéseket, hogy az valami eszméletlen.
      Hát, azért reménykedjünk, hogy ha "gyakorlati" szempontból nem is, de másként segíteni fog rajta Robin. Hátha kitalál valami mást, hogyan tehetné jobbá a dolgokat mindkettejük számára, de az is lehet, hogy valaki még rásegít. ;)
      Köszönöm! Örülök, hogy tetszett. :D
      Sietek!
      Puszi <3

      Törlés
  6. Wow...oke imadtam es jelenleg egyet ertek a tobbi komizoval. Teljesrn sokkolt hogy sex kozbe Lout kepzelte. Huh..imadtam. <3 puszcsiii :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki :)))
      Remélem a jó értelemben. Igazából tényleg azt hittem, hogy mindenki ki lesz majd akadva emiatt, de nem. Ez mégnagyobb öröm számomra.
      Sietek a folytatással!
      Puszi <3

      Törlés
  7. Megint csak imádom ismét egy csodálatos rész... Nagyon kíváncsi leszek hogy Harry elhatárolódása milyen hatással lesz Louis állapotára... Mert ahogy előttem is írták tuti hogy magát hibáztatja amiért ilyen lett vele Harry nagyon várom mit fogsz kihozni ebből a későbbiekben. És még mindig imádom ��❤��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek kimondottan örülök! :)
      A következő részben ki fog derülni, ne aggódj :D Meg még egyéb is ;)
      Köszönöm, hogy az olvasóm vagy! :) Sietek a folytatással!
      Puszi <3

      Törlés
  8. Nagyon jó lett ❤❤ remélem Mostmár valami Larry pillanat is lesz 😍 siess a kovivel 😊

    VálaszTörlés