2016. április 25., hétfő

25. fejezet - Mit ér az élet, ha nincs kivel megosztanod?



Sziasztok!
Szörnyen szégyellem magam, amiért ilyen sokat késtem. Fogalmam sincs, hogyan fogom ezt jóvá tenni, de már csak 3 vizsgám van hátra, aztán jön a nyár! Addig még tanulni kell. :P Azért megpróbálok maradni a heti rendszernél. 

Köszönöm a sok-sok kommentet. Ezeknek tényleg eszméletlenül örülök! :) Remélem most sem fogtok fukarkodni velük, mert ez...hát nem tudom, hogy sikerült. :D Majd meséljetek.
Viszont, láttam, hogy az előző rész nem mindenki tetszését nyerte el. Ezért nem vagyok mérges cseppet sem, de kérek mindenkit, amennyiben így érez, írja le mi az, amit rossznak vél, mert egy pipából nem tudom kiszűrni és javítani. Köszönöm! :)

Jó szórakozást! :)


 Amy


- Ne olyan mohón, jut mindenkinek – rótta meg Louis a vízbe repülő csemegékért kapkodó telhetetlen szárnyasokat. Újra belenyúlt a pékség logójával ellátott papírzacskóba, kihalászott egy kissé már megszikkadt cipót, amit több kisebb darabra tört, majd egy határozott mozdulattal, és a gravitációval közreműködve, a békés víztükörnek adományozta a finomságokat.
Louis figyelmesen követte az állatokat, akik fodrozódásra késztetve a vizet, fajtársaikkal versenyt úsztak az ínycsiklandó reggeliért, mielőtt azok teljesen szétázva alámerülnének a feketeségbe. Betegem a tópart szélét körbefutó méretes kövek egyikén gubbasztott, ami eléggé benyúlt a vízbe ahhoz, hogy a lehető legközelebb legyen az állatokhoz, és legtávolabb az emberektől. Egyik kezében egy csokoládés croissant majszolt, míg a másikkal újra a zacskóba nyúlt, hogy adakozzon a koldusok javára. Én a parton lévő padok egyikén a francia kuriózum párjából csipegettem, és megpróbáltam mindössze a tekintetemmel óvni szerelmemet, miközben azon morfondíroztam, hogyan hozzam fel Zaynt, anélkül, hogy befeketíteném a kellemes reggelünket. Onnan, hogy Louis halált megvető bátorsággal vásárolt be velem a pékségben, egészen odáig, hogy egyetlen szó nélkül tűrte az emberek kavalkádját, akiket a kellemes idő csalogatott ki szűk kis otthonaikból, hősiesen helyt állt. Büszke voltam rá, amiért ennyire igyekezett, de féltettem, hogy megerőlteti magát, ezért szó nélkül hagytam, amikor megkísérelt elhatárolódni a világtól. Ide jövet ragaszkodott hozzá, hogy felkeressük közös teremtményünket, ám a mérete miatt tekintélyt parancsoló óriás helyén, mindössze egy olvadt, a sálamat nélkülöző, sáros halmot leltünk.
Most meg…
Ott ül, szemében azzal a különös nyugalommal, és a természet szépségét figyeli, miközben fogalma sincs arról, hogy ő többszörösen lekörözi azt sajátjával. A haja, már megszokott jelenségként, mint a megszelídíthetetlen tenger hullámai, zabolátlanul meredezett a feje tetején. Ennek végeit, csak úgy, mint szempilláját, megvilágították a csupasz fák közt fondorlatos szögben előbukkanó napsugarak, ezzel pedig, mintha a tajtékzó habokat idéznék. Hiába fedték testét a méreténél jóval túlszámozott ruhák, még így is szemet gyönyörködtető látványban részesített. Akár egy attraktív mítoszi alak. Csak ámultam rajta.
A díszes sereghez újonnan csatlakozó hattyúk kedvéért, csodálatom alanya ismét felajánlott pár falatot, majd vékony ajkai közé vette a puha tésztát, és beleharapott a reggelijébe. Elnyammogott a falaton, mielőtt az bukfencet vetett a torkába. Szerencsés kis falat volt, akit reggel úgy készítettek el, hogy nem is sejtette, ma egy különleges ember szájában végzi. Megtiszteltetés, amiért megérinthette, igaz, belülről, de több mint a semmi.
Akár én is lehetnék az a croissan.
Egy kijózanító tudatpofonnal később, lehunytam szememet és erősen koncentráltam mindenféle kémiai képletekre. Reméltem, hogy a nyálam azért nem folyt ki a bámészkodásban. Csak az emberi testben található 206 csont latin nevének felsorolása után mertem kinyit a szemem, nehogy véletlenül áldozata legyek akár egyetlen rosszalló pillantásnak. Ekkor jutott eszembe, hogy az én reggelimből még szinte semmi nem fogyott, így gyorsan nekiláttam megcáfolni a tényt.
Járókelők csatalakoztak hozzánk, akik szintén csemegét kínáltak az állatoknak. Louis furcsán méregette őket a szeme sarkából, de miután úgy ítélte meg, nem jelentenek rá közvetlen veszélyt, megnyugodott. Mintha ezzel jelezné a sors elérkező időmet, a fiatal pár tovább ment, magunkra hagyva kettőnket, hogy zavartalan körülmények között beszélhessünk.
- Csatlakozhatok? – léptem óvatosan egyik kőről a másikra, Louis felé igyekezve. Nem örültem volna neki, ha belecsobbanok a vízbe. Hiába sütött a nap, a téli kabát bebizonyította, a strandidőnek még várnia kell. A parki tóban fürödni egyébként is tilos - közterület lévén -, még ha nem is önszántából teszi az ember.
Louis bólintott, és felém kínálta a zacskót, amibe belemarkoltam, majd leültem egy közel eső sziklára. Két hím kacsa máris kiszúrt magának és várakozással telve indultak meg felém.
- Vajon ők ismerik egymást? – kérdeztem mellékesen, míg engedtem az akaratuknak.
Louis értetlenül fordult felém.
- Úgy értem, mint barátok. Vajon régóta ismerik egymást, vagy most találkoztak először?
- Nézd milyen közel úsznak egymáshoz. Biztosan nem idegenek egymásnak – felelte a két vadra tekintve.
- Én sosem bővelkedtem barátok terén. Azt hiszem Liam az egyetlen, akit igazán annak mondhatok. A többieket csak megismertem, és megtettük azt a felelőtlen ígéretet, amit senki sem tart be. Tudod, hogy tartjuk a kapcsolatot, a szokásos. Évente ha egyszer beszélünk már az is sok.
Louis elgondolkodva meredt a szikla mélyedéseibe betelepedő őszi levelekre és egyéb szélhordalékokra, míg a szavait kereste.
- Engem nem kedveltek. Pontosabban… ez nehéz. Nem illettem bele egyetlen klikkbe sem. Nem utáltak, de nem is barátkoztak velem. Amolyan tipikus különc gyereknek tartottak, aki az első padban ül, issza a tanár minden szavát, nem jár hajnalig tartó bulikba, hogy eszméletvesztésig igya magát és a… a szüleinek minden szava szent. Valójában szerettem egyedül lenni, ezért nem is tettem ellene. Amikor óvodás voltam, egyszer még az a… az anyukám is rám szólt, hogy játsszak a többi gyerekkel, mert az óvó néni szerint olyan mintha beteg lennék, a többiek ezért félnek tőlem – mesélte tárgyilagos kereteken belül maradva. Úgy tűnt semmilyen érzelmet nem ébresztett benne a múltjának felemlegetése. -  Azután eljött a középiskola, akkor vágytam barátokra igazán, de már túl késő volt. Sokat tanultam, és hiába játszottam a focicsapatban, valahogy a zene iránti érdeklődésem túl sokat nyomott a mérleg rossz tányérjába. Persze, volt, aki érdekből a barátom lett, mert jó jegyeim voltak, és néha segítettem a dolgozatukban. Tudtam, hogy kihasználnak, de hagytam nekik, mert így beszéltek velem, szóval, végül is kölcsönösen a saját javainkra játszottunk. A balgatag zseni. Így hívtak a hátam mögött.
Elszomorodtam, ahogy képzeltemben megjelent Louis picivel fiatalabb kiadása, akit kihasználtak, majd jót röhögtek rajta, holott nem is sejtették, a bolond, csak névleg volt az.
- Senki nem volt, akivel együtt tanultál, vagy mellette ültél az órákon? Esetleg akivel a délutánodat töltötted? – érdeklődtem. Én is mellőztem az effajta társat, hiába ivódott a társalomba ez a normális viselkedés fogalmává, ám én önként vállalkoztam erre az útra.
- Hát… - egy kis szünetet tartott és a lábát lóbálta, míg gondolkodott. – Volt valaki, de vele már régóta nem tartom a kapcsolatot. Már nem érdeklem – vallotta be szégyenkezve.
- Ki? – Louis résnyire szűkült szemmel nézett rám. Egy darabig álltam a tekintetét, de elhatározásom megingott. Nem tehetem ezt vele. Nem verhetem át mindig ostoba kis húzásokkal, hogy kicsikarjam belőle a válaszokat. Szóra nyitottam a számat, de ekkor Louis felsóhajtott, majd a téli álomba merült növényzet visszatükröződő alakját nézegetve beszélni kezdett.
- Nem értem miért akarod ennyire tudni, de a neve Zayn – Hát persze, csak névleg bolond. Túlságosan jól kiismer. -  Másodikos voltam, amikor a városba költözött a családjával, mert az apját előléptették. Csendes személyiségű, de mégis a társaság menő tagjai közé tartozott. Amint megszólalt, mindenki elhallgatott, itták a szavait. Ő más volt. Soha nem kérte a segítségem, de állandóan velem lófrált. Mindent tudtunk a másikról. Elmondta a bánatát, a reményeit, cserébe meghallgatott és tanácsot adott. Az egyetlen volt, aki támogatott abban, hogy zenét tanuljak. Segített beadni a jelentkezésemet, de… bár ne tette volna! – kiáltott fel az ég felé. Meglepett a hirtelen hangulatváltozása. Louis percek alatt került a mélypontra. – Nem szabadott volna oda jelentkeznem! Mond meg Harry, miért nem mentem sport szakra? – kérdezte szinte hisztérikusan. – Mindenki azt akarta, de én nem! Megkerültem a szü… a szüleimet, és csak azért is átvariáltam a felvételit. Az egész életemet tönkretettem ezzel! – kiabálta, mire többen felénk bámészkodtak.
- És Zaynt okolod miatta? – kérdeztem a lehető legtöbb nyugalommal a hangomban, ezzel ösztönözve a higgadtságra.
- Nem, NEM! Ő nem tehet semmiről! – rázta a fejét tiltakozva, könnybe lábadt szemmel és kipirosodott arccal, mintha megijedt volna, hogy téves következtetéseket vonok le. – Csak segíteni akart! Az én hibám volt! És most ő is gyűlöl engem!  – kiabálta feldúltan, immár talpon. Felém akart lépni, de a lába megcsúszott, és abban a pillanatban elvesztve az egyensúlyát, egyenesen a vízbe esett. Fogalmam sem volt róla milyen mély a tó, ahogy arról sem, Louis tud-e úszni, de gondolkodás nélkül vetettem magam utána.
Szinte marta a bőrömet, és egy pillanatra mintha a szívem is megállt volna a jeges víz markában. A szememet alig bírtam nyitva tartani, de nem is láttam semmit a sötétben, ezért céltalanul kapálóztam, hátha ráakadok Louisra. Ekkor valami hozzám ért, amit rögtön meg is ragadtam. Szerencsére egy kéz volt az, ami a körülményeket, és az átmeneti vakságot tekintve elég ijesztőnek hatott. Azonnal a felszínre úsztam, majd Louis is feltűnt mellettem. Amint kibukkant a feje a vízből, egy liternyi vizet öklendezett fel, mielőtt a decemberi hűs szellő szétáradt a testében. A lehető legközelebb húztam magamhoz, ő pedig akadékoskodás nélkül, hevesen vacogva csimpaszkodott a nyakamba. Nem is próbálkoztam azzal, hogy ússzon, mert ha nem tud, de pánikba esik, elég jók az esélyeink arra, hogy mindketten vízbe fúlunk, mivel szentül hittem, bármennyire kapálózna, nem engedném el.
Hála az őrangyalomnak, az úszótudományom végül elégnek bizonyult mindkettőnk életben tartására. A parton eközben összegyűlt egy tekintélyes csoport - a jó szándék és az összefogás által vezérelve -, akik úgy követték a mozdulataimat, mintha megigéztem volna őket. Kár, hogy azt nem tudták, ezzel árthatnak is.
- Adja a kezét! – kiabálták többen is a sajátjukat lengetve.
- Majd én – próbáltam visszautasítani a segítő kezeket, de azok már vizes kabátjánál fogva elragadták tőlem Louist, aki halálra vált arccal nézett rám. Elutasítva mindenkit magam körül, vetődtem partra olyan fürgén, mintha nem most úsztam volna legalább tíz percet antarktiszi körülmények között. Észrevétlenül furakodtam az ázott macskára hajazó Louishoz, aki önmagát átölelve, didergett a betonon. Szegénykének nem használt a sok ember, amihez még az érzelmi kitörése is társult. Már messziről látszott, hogy szüksége van egy ölelésre, amit bátorkodtam neki megadni. Még át is dörzsölgettem karjait, hátha a súrlódás némileg átmelegíti, eközben sűrűn hálálkodtam, mire több jó tanáccsal lettünk gazdagabbak, mit ne csináljunk a tóparton. Egész terebélyes tömeg gyűlt körénk, távolabbról pedig hasonló népesedés követte figyelemmel az eseményeket. Ezek közül a leglátványosabb, egy talpig rózsaszínbe öltözött kislány volt, aki a nagyapját rángatva mutogatott felénk széles mozdulatokkal.
- Köszönöm – mantráztam újfent, majd az ölembe kapva a csöpögő, átfagyott Louist, indultam meg a kocsihoz.
Majd’ megfagytam azon a pár méteren, mire a járműhöz értünk. Hiába próbáltam az ülésre tenni, ő ficánkolva igyekezett a kezeim közt maradni.
- Vizes lesz a-a-az ülés - Louis szája akkorra már teljesen elkékült, és a fogai is hangosan összekoccantak a reszketéstől.
- Megszárad – rántottam vállat könnyelműen.
Hezitáltam merre induljunk el, de végül az én lakásom mellett döntöttem. Alig öt percnyire van, ráadásul ott senkinek nem kell magyarázkodnom, miért hagyunk mindketten vizes lábnyomokat magunk után, miközben a ruhánkban elraktározott vízmennyiséggel, akár egy kisebb veteményest is megöntözhetnénk.
- Ho-ho-ho-hová megyünk? – érdeklődött utasom, amikor feltűnt neki a rossz irány.
- Hozzám.
A kocsi fűtése még bele sem lendült igazán, de én már leállítottam a motort.
- Mindjárt jobb lesz – igyekeztem megnyugtatni Lout, aki az ülésen összekuporodva próbálta magát sikertelenül melegen tartani. Ilyenkor bánom nagyon, hogy nem olyan vagyok, mint anya, aki takarót tart a csomagtartóban. Mindig is fölöslegesnek tartottam, mert nagybevásárlásnál útban volt, a kocsi pedig rendelkezett fűtéssel. Ezek után már cseppet sem tűnik hülyeségnek, kénytelen leszek beszerezni egyet.
Bár én sem festettem másként, annyira lekötött a Louis felé irányuló aggodalmam, hogy magamról el is feledkeztem, pláne amikor betegem száját elhagyta egy tüsszentés. Viszont az annyira édesen szólt, hogy máskor biztosan megmosolyogtam volna. Egy újabb jó pontot írtam be magamnak, amiért itthon egy jó forró fürdőt tud venni.
- A lifttel megyünk – jelentettem ki, a lehető leggyorsabb közlekedési eszköz felé invitálva, ám Louis egy tapodtat sem mozdulva tovább vetette meg lábát.
- A lépcső is jó lesz – meredt a vasszerkezet ajtajára úgy, mintha egy fenevad szájába kellene belépnie. – Kérlek!
Sejtettem, hogy ennek jelentős oka van, de az idő sürgetett, ezért kérdezősködés helyett elindultunk megmászni a gyalogos feljárót, amiben nem kicsit melegedtünk ki, ám ez előnyösnek bizonyult. Legalább a lassan formára fagyó ruhák alatt valamivel melegebb lett.
Előreengedtem Louist, és amint csattant a zsalukon függő ügyesen megmunkált műanyag, megjelent Molly égnek álló farka.
Menet közben összeszedtem Louisnak egy melegítő-törölköző szettet, és azzal együtt orientáltam a fürdőbe.

Megengedtem a vizet és beléptem a kádba. Lehunyt szemekkel élveztem, ahogy a gőzölgő víz a bőrömhöz ért, ezzel alaposan átmelengetve minden tagomat. Jobb volt, mint egy wellness kúra. Reméltem, hogy Louis is hozzám hasonlóan élvezetét lelte a fürdőzésben, elvégre nem panaszkodott, bár, nem is szokása. Hihetetlen, hogy egy perc nem telik el számomra anélkül, hogy rá gondolnék. Reméltem el lesz a nappali puha kanapéján ahová leültettem, kezében egy bögre forró teával… egyedül.
Kipattantak a szemeim. Felelőtlenségem fatális hiba. Magára hagytam temérdek veszélyes dolog között. Ahhoz, hogy belehallgassak a ház neszeibe, távolabb tartottam magamtól a zuhanyrózsát. Csend volt. Túl nagy csend.
A nappaliban végül is nincs sok dolog, ami felsérthet valakit, kivéve, ha eltörik egy váza, de a fürdőben is magára hagytam, mégsem történt semmi. A biztonság kedvéért azért odapillantottam a borotváimat tároló nyitott szekrénybe. Még elmozdítva sem lett benne semmi. Fölösleges aggódnom.
Tusfürdőt nyomtam a tenyerembe, és felhabosítottam a testemen.
De mi van, ha az előszobába megy? Az a rengeteg sál…
Nem, nem! Louis okos, bízhatok benne. Eddig sem tett kárt magában, és eztán sem fog. A samponért nyúltam.
És a konyha? A legegyszerűbb választás, még törnie sem kell magát. Pengeéles kések, amikhez alig ér hozzá, máris megsebzi magát.
Egy látomás jelent meg szemeim előtt, ahogy Louis a földre esik, kezében az egyik konyhakéssel, a saját vértócsájának közepébe, ami határok nélkül terjed egyre nagyobb foltba a fehér padlón. A zuhanyfej kiesett a kezemből és a kád alján koppanva úsztatott el mindent, míg én semmi mást nem tettem az előttem elhelyezkedő csempe bűvölésén kívül.
Egy gondolat gyorsaságával ugrottam ki még félig habosan a kádból, miközben hanyagul magamra tekertem zöld törölközőmet. Már majdnem feltéptem a szobám ajtaját, amikor meghallottam Lout, ahogy beszél valakihez. Nem értettem mit mond, ezért a fehér fának támaszkodtam, hozzányomtam fülemet és hallgatóztam.
- …rintem nagyon selymes. Harry biztosan rendszeresen meg szokott fésülni – dobhártyámat simogató vékony hang alá furcsa berregés társult aláfestésként. – Tudod, régen én is szerettem volna egy kisállatot, de nem engedték a… a szüleim. Szerintük túl nagy felelősség. Nem akarták annak a tartását is ők fizetni – sóhajtott fel. – Néha azt kívántam, bár ne születtem volna meg. Nem arról van szó, hogy utáltam a… a szüleimet, de előfordult, hogy úgy éreztem, teher vagyok számukra. Sokszor mondtak le közös programokat, csak miattam. Azt mondták, nem bánják, mert szívesebben nézik meg a versenyemet, vagy meccsemet, de azért lényegesen csalódottak volt. Felneveltek, ruháztak, fizették az orvost és az iskolát is. Hálátlan voltam velük szemben – megremegett a hangja, én pedig halkan a padlóra csúsztam. – Még most is érzem néha – suttogta fojtott hangon – Ahogy a kötelek a kezemet marják, a bilincsek alatt pedig viszket a lábam. Kezeket, amik túl erősen szorítanak ahhoz, hogy mozdulni tudjak. A fájdalom, ami annyira kínoz, hogy másra sem tudok gondolni. Bárcsak valahogy vissza tudnám fordítani az időt! Helyrehoznék mindent, jobb gyerek lennék, és cserébe semmit mást nem kérnék, csak őket. Gyűlölök egyedül lenni... Vissza akarom kapni az életemet, amikor még minden jó volt… Annyira hiányzik a családom… – sírta el magát halkan.
Fejemet az ajtónak döntöttem és a plafont bámultam, nekem tilos érzelmeket kimutatnom. Molly felnyávogott, és erőteljesebb dorombolásba kapcsolt, mintha megpróbálná megvigasztalni a szipogó fiút.
Az állatok iskolázatlan orvosok. Ez a tény újra helyt állt.
A lehető leghalkabban settenkedtem vissza befejezni a fürdést. Nem tudhatja meg Louis, hogy néma barátjának szánt szavait más is kihallgatta.
Miután az utolsó csepp meleg víz is elhagyta a bojlert, elzártam a csapot. Én is belebújtam egy melegítőbe, miközben gondolatban megfőztem az ebédünket. Reméltem, hogy Louis szereti a csirkeszárnyat és a zöldbabot. Meglepetésemre, ő térdeit a mellkasához húzva aludt a kanapén. Azzal a szándékkal mozdultam felé, hogy felébresszem, de talán kisimult békés arca, vagy a mellette őrként kuporgó Molly - aki még most is dorombolt, és figyelmeztető pillantással követett -, ösztönzött arra, hogy másként cselekedjek. Már több mint egy napja nem aludt, ráadásul átment némi megpróbáltatáson, nem csoda, hogy kimerült.
Óvatosan karjaimba vetem könnyű kis testét, amit ha egész nap cipelnék, sem fáradnék el benne.
- Régen mindig megijedtem, ha valaki hozzám ért… – szólalt meg váratlanul Louis csukott szemekkel.
- Nem akartalak felkelteni, aludj tovább nyugodtan – suttogtam, nehogy sértsem frissen ébredt érzékeit.
- De már tudom, hogy te vagy az. Érzem az illatodat, és csak neked van ilyen… gyengéd kezed – folytatta figyelmen kívül hagyva mondandómat.
Kijelentésén mosolyogva, óvatosan az ágyamra fektettem, erre azonban már kipattantak a szemei.
- Jó volt a kanapé is – ült fel gyorsan, kissé szédelegve.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, megtapogatva a fejét. Elgondolkodott a válaszon, de ekkor rátaláltam egy érzékeny pontra, mert felszisszent az érintésemre. Ezúttal gyengédebben barangoltak az ujjaim hajában, és meg is leltem egy jókora dudort.
- Hozok rá valamit. Valószínűleg beütötted, amikor beleestél a vízbe - talán még el is ájultál, ezért nem jöttél fel a felszínre azonnal. Ezt már csak gondolatban csaptam a diagnózis mellé.
- Azonnal szólj, ha hányingered van – kértem miközben egy zacskó törölközőbe bugyolált babot helyeztem óvatosan a fejére, házi készítésű borogatás gyanánt. Legalább az is kiolvad, mire a főzéshez érek.
Alaposan betakargattam. Rá sem kellett néznem, anélkül is tudtam, miért égeti pillantása az arcomat. Őt megelőzve feküdtem le a másik oldalra, ugyanis leghőbb vágyam volt, hogy befeküdjek mellé, és addig öleljem, míg el nem alszik.



12 megjegyzés:

  1. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
    FOGADJUNK HOGY MOST ROMLIK MAJD EL MINDEN
    FOGADJUNK
    MERT BEFEKÜDT MELLÉ
    ÉS LOUISBAN FELÉBREDNEK A RÉGI EMLÉKEK
    ES VALAMI LESZ
    ÉS MEGIJED HAZZAMUCITÓL
    ÉS MINDEN TÖNKREMEGY
    LEGALÁBBIS ÉN TUTI EZT ÍRNÁM XDDD
    MADELYN X

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Keep Calm XDD
      Most elárulhatom, hogy nem lesz semmi, hiszen Louis már sokszor szundikált Harry társaságában. Szóval csak nyugalom! :D
      Hamarosan jön a következő... 3 rész! ;D
      Puszi <3

      Törlés
  2. Oooohhh :) De édes volt ez a rész :) ❤ Harry nagyon okosan vezette rá Lout hogy meséljen neki Zany-ről :D Kiváncsi vagyok hogy milyen hatással lesz rá ha megtudja hogy Zayn végig kereste :) Azt meg imádom hogy Lou egyre jobban megnyilik Harrynek :) Viszont ugyebár az láthato volt hogy nehezen beszél a szüleiről ...
    Annyira jo rész lett ez is :) imádtam :D Nagyon várom a folytatást :) puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebbe a történetbe már annyi fájdalom meg szenvedés előfordult, hogy egyenesem imádom, amikor viszonylag nyugis dolgokról írhatok. Ez esetben jó látni, hogy te is élvezted.
      Igen, a szülei számára még elég érzékeny téma. Majd meglátjuk, így marad-e.
      Hamarosan jelentkezem, ráadásul meglepetéssel :D
      Puszi <3

      Törlés
  3. Uram Atyám! What the Hell?! komolyan azt hittem hogy amikor Harry morbid fantázia képe miatt leejtetette a zuhany rózsát, csupaszon fog kiszaladni, hogy megnézze minden rendben van-e Louissal 😂 Jó, lehet egy kicsit túl élénk fantáziám van, még olvasás közbe is 😂 Áh, imádtam... Minden egyes betűd leírtával, jobban beleszeretek ebbe a történetedbe :3 💙 Furcsa érzésem van mindig, mikora részeket olvasok, amolyan, "bakker-tényleg-volt-rá-jel-hogy-ez -bekövetkezik-de-még-se-vettem-észre", de ez feletébb jó értelemben... Mármint, amolyan burkoltságot ad az amúgy is sötét múltas, borús mégis boldognak titulált történhez. Engem szíven ragadott és nem tudők meg mást hogy nem, és hogy néhányan rossz véleménnyel vannak róla! Persze mindenkinek más az ízlése történetek terén. 💙 Áh, na mindegy nem is papolok, mert a végén bealszol a kommentemen, egy a lényeg, nagyon jó lett és siess a kövivel :3 🌈☁💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD Hát, ez is egy lehetőség lett volna XD Dehogy, dehogy. A fantáziád csodás. Ha lenne egy alternatív világa a történetnek... egy másik alternatív világa, akkor egész biztosan így történt volna. XD Most engem is megihlettél.
      Örömmel hallom, hogy így vélekedsz. Azt veszem észre, hogy néha már nekem is vissza kel olvasnom egy-egy részlet pontosításának érdekében(ez persze ritka), és aggódom. Attól tartok valamiről megfeledkezem, ezért már listát vezetek a biztonság kedvéért. Azért esik jól, amit írtál, mert ezek szerint - hála az égnek -, semmit nem hagytam ki.
      SOHA nem aludnék be egy komment alatt. Imádom őket olvasni, és imádlak titeket, amiért leírjátok.
      Hamarosan jelentkezem! :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Hosszú komment következik:D
    Először is nagyon meglepődtem, de nagyon örülök az új résznek! Nagyon vártam már! A vizsgáidhoz sok sikert!:)
    Másodszor a rész: huh
    Sok mindenen gondolkodtam, és -ha nem gond - ezt megosztanám.
    Louis 23éves, és azt modnta hogy 5 éve már intézetből - intézetbe járt, v agyis 18évesen "szabadult ki" a szüleitől, de vajon hány évesen kezdték el azt a szörnyűséget, mert egyszer Harryneke 7 nevet sorolt fel, akik bántották, ha ennyi volt ( mert lehet hogy több volt) , akkor az mennyi ideig tarthatott vajon?
    Mint az előző kommentembe kifejtettem, mostmár szinte őrülten csak az érdekel, hogy abba ak aktába, ami Louról szól, az van -e hogy megerőszakolták, és bezárva tartották hosszabb ideig? És arra jöttem rá, hogy szerintem nem ez van benne, mert 5 év alatt egy ilyenből minimálisan feljebb lehet épülni,nem? De 5 év baromi sok idő, ő azóta fél és mondogatja a számait magában, és nem szól enkihez és nem alszik éjszakánként? Most magammal vitatkozom, segíts ki egy picit hogy ne őrüljek meg:D Nemtudom!
    Ami feltúnt, hogy az okés hogy Harry kiviszi Louist sétálni rövidebb időre, mert Emma falaz nekik, de nem tűnik fel a hosszabb idejű hiány? Mert most hazavitte Louist, zuhanyoztak, kaját csinál, alszik, azért ez elég sok idő,nem? Vagy nem igazán figyelnek ilyen szinten a betegekre?

    " Ahogy a kötelek a kezemet marják, a bilincsek alatt pedig viszket a lábam. Kezeket, amik túl erősen szorítanak ahhoz, hogy mozdulni tudjak. A fájdalom, ami annyira kínoz, hogy másra sem tudok gondolni." - Ez a rész számomra, igazi szívszaggató rész volt. Mikor Harry ezt hallotta, nem gondolkodott el hogy kötél, meg bilincs, mi a jó Isten történehetett ott? Hát nagyon ajánlom neki hogy ezen mélyen gondolkodjon el!!
    Elképzelni nem tudom, hogy milyen lehetett ezeket átélnio Lounak - és az a legrosszabb, hogy nem vagyok benen biztos, hogy ennyi volt. Szóval lehet hogy még lesz ilyen múltbeli rész? Hisz valahogy elmegyógyintézetbe kellett jutnia... Én még lelkileg nem vagyok felkészülve arra a részre.

    Húha, ez igazán hosszú lett, de a részhiány miatt volt időm újra meg újra elolvasni az eddigi részeket, és elgondolkodni rajtuk.
    Remélem az irodalom érettségin is ilyen jól fog menni az elemzés egy hét múlva :D
    Nagyon várom a kövit, és igyekszebb újabb teóriákat gyártani és hátha beletrafálok valamibe!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon kedves vagy :))
      Aww ^^ Mindig meghatódom, amikor valaki ennyi időt szán rám, és a kommentelésre. :D
      Ez egy olyan okfejtés volt, hogy majdnem összefoglaltad az elkövetkezendő részek tartalmát, még mielőtt én azt megírtam volna. XDD Jól ráéleztél a lényeges dolgokra. Remek! Igen lényeges dolgokat emeltél ki, amiken valóban érdemes elgondolkodni. :D Sajnos most, ebben a pillanatban egyik fejtegetésednek sem fogok igazat adni, vagy megcáfolni, viszont a kérdéseid hamarosan választ nyernek. Nem kell sokat várnod, becsszó!
      Egy dolgot mégis elmondhatok, múltbéli rész lesz még, méghozzá egy, ráadásul a következő.
      Azt még gyorsan közbeszúrnám, hogy a traumákat mindenki más tempóban, más eszközökkel dolgozza fel. Ez rengeteg mindentől függ. A karaktertípustól kezdve, a gyerekkori neveltetésig bármi befolyásolhat egy személyt. Ezért van nehéz dolguk a pszichológusoknak, mert nincs minden esetben konkrét útmutató.
      Sajnálom, hogy ritkán van rész. Amint vége a vizsgáknak - jövőhét Hétfő :D -, visszaállok a régi rendszerre.
      Remélem jól sikerült az érettségi! Ezek után én bízom benned :D
      A következő rész mellé hozok egy kis meglepit, kárpótlásul a hiányosságokért.
      Puszi <3

      Törlés
  5. Sziooo.
    Hát én konkrétan lehidaltam ettől a résztől!
    Örültem neki, hogy a tónál a majdnem beledulladás ellenére minden jól ment, Louis szerintem mostanában sokkal nyitottabb, mint általában. Harry-t meg mindig nagyon sajnálom a szerelme miatt, de sajnos nincs mit tenni!
    A vízbe esős dolog nagyon vicces volt, de azért csak eljutottunk emiatt Hazz házához. Nemde?;)
    Louis nagyon aranyosan és gyermekeim viselkedett az egész resz alatt, legjobban Molly simogatasa közben éreztem azt, hogy valamennyire gondtalan abban a helyzetben, de az utána lévő gondolatától rögtön szomorúbbnak éreztem.
    Mi lesz itt ebből a alvás dologból?! Ez biztos jó ötlet volt Harry?
    Csodás lett a rész, imádtam! ❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez remek észrevétel. Valóban könnyebben kezeli az őt érő ingereket. :P Ilyenkor megkönnyebbülök, hogy nem csak én látom benne a változást.
      És igen, egy újabb jó pont. Mert Harry háza valóban fontos. Mindenféle szempontból. Nem keringőzhetnek állandóan a parkokban. :D
      Nem kell aggódni. Sajnos Harryé a reménytelen szerelem, de azért nem tesz semmi rosszat...remélem XD
      Hamarosan hozom a folytatást, meg egyebeket ;)
      Puszi <3

      Törlés
  6. "- Régen mindig megijedtem, ha valaki hozzám ért… - De már tudom, hogy te vagy az. Érzem az illatodat, és csak neked van ilyen… gyengéd kezed."
    Végem van. Annyira csodálatos és édes, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Remélem semmi nem rontja el ezt a meghittséget és Louis jobban megnyílik majd Harrynek.
    Imádtam, és végigolvadoztam a részt, bár amikor Louis a cicussal beszélgetett, éreztem azt a szomorúságot, ami témája miatt mindig körbelengi a történetet.
    Izgatottan várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tudnátok mennyire olvadozok, miközben ilyen véleményeket olvasok.
      Nagyon örülök neki, hogy tetszett ez a kis cukisabb rész. Szinte magam is sóvárgok, hogy ilyen részeket írhassak. Sajna ez nem mindig adatik meg.
      Igyekszem a folytatással! :D
      Puszi <3

      Törlés