2016. május 19., csütörtök

27. fejezet - Az igazság fájdalmas, a tudás viszont hatalommal ruház fel, hogy a bosszú már mézédes legyen



Sziasztok!
Íme a második rész. Őszintén remélem, hogy ez is tetszeni fog.
Köszönöm a kommenteket a korábbihoz. Imádom, hogy ilyen gyorsan reagáltatok annak ellenére, hogy régen volt rész. Csodásak vagytok! 
Aki lemaradt a tegnapiról, annak itt a LINK. Olvassátok bátran, éééés írjatok, mert nagyon várom!
Jó szórakozást! :)))

Amy



- Szia! – köszöntöttem Zaynt barátságos kézfogással, amint a pincér leültetett a bársonnyal behúzott székre, az impozánsan megterített asztalhoz. Még aznap este kitűztük a találkozó időpontját és helyét, amikor felhívott.
- Kérsz valamit? – tudakolta visszafogott udvariassággal partnerem a kezem közt tartott étlapra bökve. Az elegánsan kacifántos betűk tartalma minden igényt kielégítettek volna, ám számomra egyedül a kávé csábította róla a pénztárcámat. – Hogy vagy? – érdeklődött kedvességével leplezve a makulátlan abrosz ráncainak kényszeres kisimítgatását, miután leadtam a frakkos ficsúrnak rendelésem. Zayn minden porcikája nyugtalanságot hordozott magában. Feszült vállai, folyamatosan tremorozó lába, a halántékán meginduló verejtékcsepp. Talán szíve szerint már akkor a kérdéseivel kísérelt volna megfojtani, amikor betettem ide lábam.
- Köszönöm, jól, de hagyjuk az udvariaskodást. Térjünk a tárgyra. – mosolyogtam rá. – Semmi okod az aggodalomra.
- Bocsánat, csak… izgulok – merült pillantásomat kerülő szabadkozásba.
- Érthető – korábban a zsebem által elnyelt fehér borítékot kettőnk közé csúsztattam. Az ízlésesen nyomott fehér papír Zayn nevét viselte, az általa felmázolt fekete tintával. Gazdája bizonytalanul nyúlt ki érte, hogy megforgathassa tenyerei közt.
- A titkárnőm halászta elő a levéltárból. Összegyűjtötte mindet, ami túlélte a megsemmisítést –magyaráztam elbizonytalanodott partneremnek. Természetesen az összeset átolvastam, hogy véglegesen elaltathassam maradék fennálló kételyemet vele kapcsolatban. Az őszinte szeretet, mely az író tollából szivárgott a sorok közé, megindított. Némely részletét ebben a pillanatban is képes lennék megkönnyezni. - Tartozom egy vallomással. Először nem akartam elárulni, de én vagyok Louis jelenlegi orvosa – a barna íriszekben döbbenet terjengett szét. Szóra nyitotta száját, de leintettem, nehogy belezavarodjak így is csapongó gondolataimba. – Azért nem mondtam el, mert nem akartam benned hiú ábrándokat kelteni. Féltettem Louist, ezért ki akartam deríteni milyen érzelmeket táplál irántad.
- Beszélt veled?! – kiáltott fel meghökkenten.
- Meglepettnek látszol – dőltem hátra nyugtalanul. Elvileg számára ismeretlenek voltak Lou körülményei, így nem értettem, honnan a jó értesülése.
- Mert ott voltam a tárgyaláson – rázta meg a fejét csüggedten. - Még vallomást sem tett, hiába ültették a tanúk padjába, mint érintettet. Szörnyű volt hallgatni, ahogy az ügyvédek kérdezgetik, de ő nem válaszolt egyetlen kérdésre sem. Még az esküt sem ismételte el a bíró után, pedig…
- Bocsáss meg, amiért félbeszakítalak, de van egyfajta fogadalmam, vagy, ha úgy tetszik taktikám. Kizárólag annyit tudok az ügyről, amennyit Louis elárult nekem – a megilletődöttség hátralökte Zaynt a formás széken. A pincér karján hordozva a cappuccinóm tálcáját, szlalomozott hozzánk. Időzítése megengedtette a rendőrtiszttel, hogy feldolgozhassa a korábban hallottakat.
- Akkor hogyan kezeled? – folytatta aggodalomtól vezérelt követelőzéssel. Érdekesnek véltem Zayn személyét. Hiába tápláltam iránta csekély bizalmatlanságot, ha jobban belegondoltam, már a kezdetektől fogva a megértés irányította cselekedeteimet. Ő amolyan egyszerű ember volt, persze nem a szó közönséges értelmében. Cselekedeteit tiszta érzelmek irányították, nem játszott a megtévesztésre.
- Mindent az ő tempójában csinálunk, nem erőltetem. A részletekbe nem mennék bele, mert megígértem neki, hogy sietek vissza.
- Ezt alig merem elhinni – túrt bele hosszú ujjaival fekete koronájába. – Ezek szerint, elképzelhető, hogy kiengedik? – a remény hangján szólalt meg, amit én kénytelen voltam lerombolni nemet intésemmel.
- Az még messze van. Néha bezárkózik, és sok mindent elhallgat. Eddig bennem és az ápolójában sikerült csak megbíznia, viszont nincs miért elkeseredni. Ezek a negatívumok, de nézzük meg más szemszögből. Az abszolút passzív életmódja megváltozott. Nem beszél magában, megbízik két emberben, ha kedve tartja kiveszi a részét a társalgásból, és kinyilvánítja a véleményét. Sokkal jobban van szeptember óta. Akkor kezdtem vele dolgozni, és bevallom őszintén, heteken keresztül kudarcként könyveltem el a találkozásainkat – kissé elvetettem a sulykot a megengedett érzelmi síkon. Magával ragadott a pillanat, mert az összegzésem listájának hossza megengedtette velem a lelkesedést, ezért a hivatalosság megőrzése helyett, kezdtem túlzottan a szentimentalizmus felé kanyarodni.
- És mi hozta meg az áttörést?
- Egy zongora – feleltem egyszerűen. Zayn széles mosolya láttatni engedte a sötétebb tónusú bőre mellett vakítónak ható hófehér zománcos fogait.
- Mindig is rajongott érte – szemei a távolt fürkészve homályosodtak el, mintha egy felidézett emlékbe lépett volna át egy pillanatra. Sajnáltam, amiért én nem lehetek a részese. – Bocsánat – pislogott hosszan, amikor észlelte a köztünk beálló csendet. – Ezeket látta? – tért át az érintetlenül heverő vaskos borítékra. Megráztam a fejem.
- Igazából meg szeretnélek kérni valamire – kortyoltam az idő közben alaposan elhűlt kávéba. – Hamarosan itt a karácsony, ezért tervezek egy kis meglepetést. Azokat a napokat, kizárólag neki szeretném adni, és arra gondoltam, találkozhatnátok.
Zayn hirtelen kiegyenesedésével csaknem magával sodorta a terítéket.
- Ez… Lehetséges lenne? – kérdezte fojtottam. Tekintete mereven akaszkodott rám, nehogy elszalassza a válaszomat.
- Annyi kihágásom van, hogy már nem tartom őket számon. Egyel több, vagy éppenséggel kevesebb, már semmit nem jelent. Tapasztalatom szerint, Louis soha nem szenvedett egyiktől sem, sőt, épp az ilyenek hoztak nála változást – nevettem könnyedén, az ital maradékát is lehörpintve.
- Mikor láthatom?
- December 23. Megfelel? Szeretném őt kikérni erre az időszakra – tártam elé terveimet.
- Nyolc nap – nyugtázta önmagának. - Rendben. Ennyi idő után ez már igazán alig számít – törődött bele örömittasan csillogó szemekkel.
- Nos, tényleg nem áll szándékomban megváratni Louist – helyeztem vissza székemet kiindulópontjába a következő vendég számára.
Zayn intett a pincérnek, és fizetett, amit nem néztem jó szemmel, de kijelentette, ennek ellenére sem tudja viszonozni szívességemet. Tárcájából elővillanó jelvénye már nem okozott meglepetést, így a figyelmem, egészen másra terelődött. Egy képre, melynek parányi részletében nem gyönyörködhettem sokáig, de bárhol felismertem volna a lencse által megörökített alakot.
- Megnézhetem? – nyúltam ki érte. Zayn megilletődött kérdésemen, mivel nem tudhatta mi keltette fel érdeklődésemet a fekete bőrben. – A fotót.
Azonnal kapcsolt. Az igazolványok és bankkártyák erdejéből előhúzta az itt-ott már meggyűrődött papírt. Néhányszor végigsimított rajta, mintha ezzel eltüntethetné a ráncokat, de túlságosan megviselt emléktárgy volt ehhez.
- Louis és én, amikor harmadikosok voltunk a gimiben – magyarázta a háttérből, miközben elmerültem a részletek tanulmányozásában. Egy fiatal, egészséges Louis nevetett rám, szemében nyoma sem volt keserűségnek. - Akkor készült, miután megnyert egy területi zongoraversenyt. Anyukám hatalmas pizzát sütött neki; ez nálunk már hagyománynak számított, apa pedig meglepte egy csillagászati könyvvel. Tudod, néha elmentünk túrázni, és amíg apa vezetett minket, Lou a természetbúvárt játszotta. Fákat, gombákat, bogarakat, mindent megnevezett. Aztán a csillagokra terelődött a szó, és elfogyott a mondanivalója. Jót nevetett az ajándékon, de három nap múlva már kívülről fújta.
A kedves történet mosolyt csalt az arcomra.
- Alig változott – motyogtam ámulva, miközben ujjammal megcirógattam a barna fürtöket, amik iskolásan fésülten lógtak a homlokába.
- Hatéves pillanat. Az hosszú idő – sóhajtott fel szomorúan a képen szereplő másik alak idősebb kiadása.
- Pedig így van – nyújtottam vissza a fotót.
- Elszívnék egy cigit – közölte Zayn a fotót óvatosan visszacsúsztatva a műanyag tokba, sűrű pislogások közepette.
Az utcán a nedvességtől csillogó járda vezetésével csellengtünk céltalanul. Rágyújtott egy szálra, és engem is megkínált, de visszautasítottam.
- Ejha! Semmilyen káros szenvedély – az első makulátlannak titulált pamacs megkezdte az útját a légkörben, miután távozott a cseresznyés ajkak közül.
- Esetleg a tanulás – és Louis – tettem hozzá gondolatban.
- Huh… Megkérdezhetem mennyi idős vagy?
- Huszonegy.
- És már orvosként üzemelsz? – hüledezett. Nem is vártam mást a meglepődöttségén kívül, ez már megszokott reakció az emberektől.
- Még egy félév híja van.
- Kérdezhetek valamit? – méregetett oldalra billentett fejjel bizonytalanul. Bólintottam. – Miért viseled ennyire a szíveden Louis sorsát?
Feltett szándékom volt valaki másra hárítani a kérdést, a tökéletes alanyomat pedig a cipőm orrával találtam meg, egy kavics formájában. Hiába rugdostam, sajnos nem volt túl beszédes.
- A barátom vett rá, hogy foglalkozzak vele. Először érdekesség volt, később kötelességnek éreztem. Még most is szégyellem magam, amiért megpróbáltam túladni rajta. Aztán jött a csoda, és minden megváltozott. Louis nagyon fontossá vált számomra. Engedte, hogy megismerjem, és a bizalmába fogadott. Képtelen lennék ezek után cserbenhagyni. Megérdemli, hogy visszakapja az életét.
Zayn bólintott. Úgy éreztem, egy újabb közeli ismertség kezdi kiforrni magát, ám ezután nem szóltunk egymáshoz, amíg a dohánylevelek el nem hamvadtak a vékony papírhenger belsejében. Mindketten az agypalotánkba bolyongtunk, hogy egy-egy ajtón benyitva megérthessük a másik gondolatait.


A találkozó csupán két órát vett igénybe. Vettem két puncsos mignont - amit pusztán azért tettem, mert jól esett kedveskedni Louisnak -, majd szerzeményeimmel együtt lődörögtem célpontom felé. Mielőtt kihívtam volna, megtorpantam kukucskáló előtt. Ösztönösen Szerelememet kerestem a kilenc fej között, ám nem számítottam arra, hogy Bobbal látom sakkozni.
Megcsinálta. Azzal a kéréssel hagytam magára, hogy ne zárkózzon el a sarokba, de a vártnál sokkal többet ért el. Büszkén elmosolyodtam, mire egyenesen a szemembe nézett.
Kénytelen leszek ezért később kérdőre vonni. Elképzelésem sem volt, hogyan képes ilyesmire.
- Nahát! Micsoda meglepetés – krákogott mögöttem erős gyűlöletet előidéző ismerős hang, amitől az összes szőr felállt a karomon. Legszívesebben a nyakamat is behúztam volna, ha ezzel elkerülhetem a találkozást.
- Dr. Gilbert! – fogalmam sem volt, milyen fejet vághattam, miközben Louist figyeltem, de mire hátat fordítottam neki, az arcomat egy hazug mosolyba rendeztem. – Régen láttam – nyújtottam neki kezet. Egész pontosan akkor, amikor arra utalt - cseppet sem burkoltan -, ne foglalkozzam Louisval. Legszívesebben most az orra alá dörgöltem volna, mi mindent értünk el közösen, azonban a hivalkodást későbbre hanyagoltam. Inkább megtartottam magamnak az információkat, mivel Louis védelme számomra most is elsőbbséget élvezett.
Az ősz doki egy cápavigyort erőltetve magára kivillantotta műfogait. A kezei érdesek és szárazak voltak. Karcolta a bőrömet, miközben úgy szorongatta a tenyerem, mintha tőből akarná kitépni az egész karom.
- Hogy van a kis beteg? – hangja kizárólag gúnyt hordozott magában. Drótkeretes szemüvege mögül kutató tekintettel cuppant az üvegre Louis után nyomozva. – Nocsak. Úgy tűnik, ma kivételesen nem a sarokban gubbaszt, mint általában – úgy beszélt, mintha egy ötéves lennék, akinek az óvó néni magyarázza el, miért nem szabad a konnektorba nyúlni. A hangja mézédes és tocsog a nyáltól, de a gondolataiban egy oktatás jellegű pofon tulajdonosa vagyok.
- Fogalmazzunk úgy, hogy mostanában kezd kicsit elfogadóbb lenni az új dolgokkal kapcsolatban – feleltem neki kimérten. Kirázott a hideg attól, ahogy ez a férfi bárgyú vigyorral a száján mérte végig Louist.
- Milyen új dolgokkal? – firtatta tovább kíváncsian. Az az érzésem támadt, mintha fontos tudás birtokosa lenne, mely számomra is ugyan olyan életbevágó, ezzel pedig tökéletesen tisztában van. Kisugárzása elárulta, nem azért van itt, hogy csevegjen. A testtartása még a párkányon támaszkodva is fölényeskedő volt, az arckifejezése pedig egy győztesével vetekedett, aki alig várja, hogy a vesztes orra alá dörgölje az arany kupát, pusztán még kivár a megfelelő alkalomra. Kezeimet a hátam mögött összefonva húztam ki magam. Ostoba, ha egy percig is az hiszi, hagyom magam a porba tiporni.
- Például a napi rutinjával. Jót tesz neki, hogy egyedül engem és Niallt tudhat maga mellett.
- A napi rutinjával – idézte gúnyosan szavaimat. Idegesen összeszorítottam az állkapcsomat. Biztosra vettem, hogy a nyakamon lüktető ér jól láthatóan pulzál frusztrációt keltő rejtélyeskedése miatt.
- Igen. Valamint mostanában beszélni is elkezdett. Apró semmiségekről, de legalább kommunikál - folytattam zavartalanul, nehogy meglássa rajtam szavai által keltett dühömet.
 - Nahát. Ez valóban nagy előrelépés – horkantott fel lekezelően.
Hidegvérem megőrzését mély belégzéssel tartottam szinten.
- Valóban annak tekintem. Remélem a továbbiakban is ilyen jól fogunk haladni – Dr. Gilbert lassan egyenesedett fel, ezáltal számára jobb rálátást biztosítva dacoló alakomra. Vékony szemöldöke a koponyája közepén tett látogatást csodálkozást mímelve, és lemondóan megrázta a fejét.
- Azért én a helyében nem vennék rá mérget. Bár kitudja, maguk ketten nagyon sok időt töltenek együtt - emelte ki a szót, hogy az egymaga nagyobb jelentőséggel bírjon, mint a többi által megalkotott mondat. Nagyot nyeltem. A rémület testemet és lelkemet egyaránt megdermesztette. Magyarázkodásnak itt nem volt helye. Ha megtenném, csak magam alatt vágnám a fát. Negédes mosolya megsúgta nekem, minden titkomat ismeri. - Talán még azt is elárulja, hányan erőszakolták meg, mielőtt kihozták arról a lepratelepről – unott affektálása visszapattant a falakról. Döbbenetemben, még a számat is eltátottam. Egy láthatatlan erő lefelé húzott, miközben megakadályozta, hogy levegőt vegyek. Rémülten pillantottam Louisra, aki mit sem sejtve kifinomultság mögé rejtett marakodásunkról, immár lehajtott fejjel a táblát tanulmányozta. – Oh! Én balga! Meg is feledkeztem róla, hogy maga nem tudja. Elnézést, remélem nem okoztam ezzel gondot – tetetett sajnálata annyit ért, mint a bolondok aranya. Megkövülten bámultam rá. Ajkait visszahúzta fogairól, majd sarkon fordult, hogy megkímélje magát kivérzésem látványától. – Egyébként remélem nem fázott meg. Nem túlzottan bölcs dolog télen a szabad levegőn úszni, ezt még az unokám is tudja.
Képtelen voltam visszavágni. Távolodó alakját fixírozva bevillant egy ismerős kép, az idős férfiról és a rózsaszín ruhás kislányról a tónál…
Meg kellett támaszkodnom a párkányban. Túl sok volt ez egyszerre. Titkom nem sokáig maradt rejtve. Ha ő tudja, csak idő kérdése, hogy Carternél beáruljon. Biztosra vettem, ki nem hagyná, hogy végignézhesse, ahogy lekorlátoznak, vagy még rosszabb. Féltem, hogy a vezetőség meggondolatlanul cselekszik, és elveszik tőlem Louist. Louis… Őt… Meg… Kétségbeesetten kerestem a kék szemeket, és amikor rájuk találtam, a könnyeim megindultak arcom két oldalán. Homlokomat az üvegnek támasztottam. Manapság az ilyen esetek már nem számítottak újdonságnak, tulajdonképpen az orvosok már rutinosak a kezelésükben, mégis kegyetlenül fájt, amiért ő is átélte. Agyam egy újabb emlékfoszlánnyal lepett meg arról az éjszakáról, amikor a láztól és gyógyszerektől elbódulva, Louis ajkait elhagyták bántalmazóinak nevei. Annyi név…
A harag szikrát vetett bennem, agyamat pedig ellepte a vörös köd. A tehetetlen dühöm levezetésének első áldozatává az ablak alatti lábazat vált. Járulékos veszteség volt a téglák masszivitásának köszönhetően cserébe kapott tompán lüktető fájdalom. Semmi nem számított, tombolni akartam. Az összes izmom reszketett, míg el nem zártam magam az irodámban a zaklatottságom oka után kíváncsiskodó szemek elől. Első utam az állványzaton pihenő földgömb volt. Abban a pillanatban halvány lila gőzöm nem volt arról, mit jelképez számomra, de határozottan nem volt rá szükségem. Csak az eszelős pusztítás utáni vágyat éreztem, mely meggátolta épp ésszel való gondolkodásomat. Felrúgtam. Hagytam, hogy a golyóbis egészen a polcig guruljon, megremegtetve a rajta őrzött apróságokat. A bútorokat céltalanul taszítottam el az utamból, hogy akadálymentesen a tekintélyt parancsoló asztalhoz masírozhassak. Papírok repültek a levegőbe, ceruzákkal és tollakkal versengve a földetérésben, átlagos tartóik pedig az ajtónak, vagy a könyveknek csapódtak, magukkal sodorva a porcelánok és hógömbök egy részét. Tébolyom áldozataiként néhány üvegpohár csattant a falhoz, miközben üvöltöztem, mint egy eszelős. Utoljára a székemet borítottam fel, azt már csak azért, hogy egyetlen tárgy se maradjon érintetlen a szobában. Sírva csuklottam össze, miután elült a vihar. Egyre tisztábban láttam át az egész esetet. Megkerült a kulcs, de nem úgy, ahogy én azt szerettem volna. Minden összefüggött, de… Hogy tehették ezt vele? Miért nem születtem Louis szomszédjába? Miért nem voltam ott, hogy segítsek rajta? 
Soha életemben nem öltem még, de abban a pillanatban, úgy éreztem, képes lennék rá. Ha a kezem közé kerülne bármelyik féreg, puszta kézzel tépném ki a nyelvét, miközben kegyelemért könyörög. Beteges gondolataim nem ijesztettek meg, egyedül csakis bosszúvágyat éreztem. Ha még nem fekszenek a temetőben, vagy ülnek fegyházban, imádkozzanak, hogy ne én találjak rájuk.
- Megfizetnek! Mind megfizetnek! – esküdtem eltökélten, akárha Louisnak tenném.

9 megjegyzés:

  1. NEEEEE!!
    Az a köcsög (bocsánat) doki :s
    Hogy mondhatta el?! Nemár:s Most nagyon dühös vagyok én is, esküszöm még nehéz lenyugodnom!!

    Huh.

    Már előre félek / aggódok / izgulok mi lesz akövetkező részben:O
    Vajon Harry kibírja hogy nem kérdezi meg Lou-t? Vagy Lou mit szól majd Zaynhez?
    Ah, nem találom a szavakat. Nem is próbálkozok. Az előző komimban kérdeztem, hogy mikor beinjekciózták az előző visszaemlékezésbe, akkor még utánna nem a gyógyóba került, hanem egy újabb ... következett. Rájöttem :(

    Rettentően várom a következőt!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy gyors észrevétel, ami kimaradt.
      Zayn azt mondta, hogy ott ült Louis a tanuk padján, mint érintett....vagyis nem akart a szülei ellen beszélni, ami valamennyire érthető ( mármint az ő szemszögéből, amúgy nagyon nem ),hisz végig azt mondogatta hogy ő volt rossz gyerek, és a szülei nem hibásak stb.
      Akkor vajon lebuktatta valaki a szüleit, és ők egy börtönben rohadnak?:O
      Jól sejtem, hogy erre is majd csak később kapunk választ?:D

      Törlés
    2. Szia! :)
      Nincs ok az aggodalomra. :) Remélem tetszeni fog a sok szenvedés után. a kérdéseid megválaszolására pedig kicsit még várnod kell. Az két résszel később lesz esedékes. Készülhetsz :D
      A tárgyalásos téma nem most jön elő utoljára. Ennek lesz egy bővebb verziója, de nagyjából jó nyomon jársz. :)
      Ééés, Igen. Sajnos csak később jön a válasz. De jönni fog! :D Annyit emlegetitek már, hogy lassan nagyobb izgalomba jövök, mint ti.
      Amint vége a vizsgáimnak, lesz rész dögivel, szóval annyira sokat nem kell várni ;)
      Ma hozom a harmadikat!
      Puszi <3

      Törlés
  2. Jesszus atya úristen ... Na neeee ... Amy ugye nem fog ez a vén fószer keresztbe tenni nekik??? Ugye nem? Hát én puszta kézzel megtudtam volna folytani azt az önelégült pofáját :D Fuuu de utálom az ilyen embereket :D Ajjj hallod most nagyon izgulok hogy mi lesz ... :( Ugye nem veszik el tőle Lout? Csak abba reménykedem hogy lesz annyi eszük hogy ha lájták hogy ennyit javult (mert ugyebár az 5 év alatt nem javult annyit mint az alatt a pár hónap alatt mióta vele van ) akkor tán csak nem csinálnak akkora hülyeséget hogy másnak adják.
    Vegyesen állok ahoz hogy megtudta mi történ Louval. Majd kiderül hogy ez későbbirkben hogyan hat ki a dolgokra azon kívül hogy kiborult nem is kicsit. Am most kideríti hogy mi lett a férgekkel? (itt az összesre értem aki bántotta :D )
    Ajj annyi kérdés :D Imádtam a részt csak most izgulok hogy mi lesz? :( Remélem semmi rossz :( Alig várom a következőt :) Puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tulajdonképpen, már most is azon igyekszik, szóval de. Sajnálom. :(
      Mivel semmi nem maradhat sokáig titokban, valamit lépni fognak. Ha összeveted magadban, mit láthat egy külső szemlélő az egészből - és itt most mindenre oda kell figyelned -, akkor kialakulhat egy kép számodra. Vagy majdnem, mivel az emberi hülyeség határtalan. Azért próbálj meg pozitívan gondolkodni. :)
      Najó, ezt elárulom, rajta lesz, hogy kiderítse, így jut el egy nagyon fontos személyhez. :D
      A következő fejezet nyugis lesz. Úgy értem, nem lesz benne semmi bonyodalom, erre garanciát vállalok. :D
      Puszi <3

      Törlés
  3. Vááááá!
    Nem is tudok mit írni.
    OLYAN DE OLYAN JÓÓÓ ez a rész .Hülye orvos .na mindegy.
    Hozd gyorsan a következőt mert nem bírom ki hogy ne olvassam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen! Ezaz, utáld csak, én is gyűlölöm. XD
      Ma hozom a folytatást. Ez hosszabb lett, mint az átlag, de remélem nem veszít a tartalmából. :D
      Puszi <3

      Törlés
  4. Oh Szent Bolhám :0 Jézusom... Harreh... A szavam elakadt, lesokkolt ez a rész! Harold, veled vagyok! Együtt kínozzuk meg, azokat, kik bántották Louist... Az előző részben, meg a mostaniban is, záporoztak a könnyeim... Fogalmam sincs mitől, talán a tehetetlenség okozta puszta gondolottól, de egyszerűen nagyon felzaklatott ez a rész! (Természetesen jó értelemben :)) Egyszerűen fantasztikusan írsz, és érzelmi hullámvölgyeket okozol nekem. Annyira... Annyira... Nem is tudom mi a legjobb szó rájuk... De az biztos, minden résznél a szívem dobban, lesokkol, elfacsarodik, majd újra dobban. Fantasztikus, átérezni a részeket, és nagyon várom a következőket :) 💙🌈☁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Azt hiszem létrehozok egy ilyen csoportot. " A Louist megkínzók kínzói" XD
      A kommentektől néha nagyon sok ihletet kapok. Szerintem ezért díjat kellene szednetek. Oké, nem jártatom a számat fölöslegesen, mert most igazából tanulok... vagy azt kellene, meg a következő rész előkészületeit végzem.
      Köszönöm a csodás szavakat. Olyan jó érzés ilyen visszajelzést olvasni, pláne azután, hogy végzek egy résszel, de olykor azt érzem, még mindig nem elég jó. :P Nem is tudom mit csinálnék, ha nem lennétek. <3
      Délután már fent lesz a következő!
      Puszi <3

      Törlés