2016. június 3., péntek

29. fejezet - Hogyan lehet felvenni a régi élet fonalát?



Sziasztok! :)
Szörnyen sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok, tudom mennyire unjátok az oldal kihaltságát. Ez most teljes mértékben az én hibám volt, mert a mostani részen kívül írtam egy csomó felet -vagy ötöt -, melyek a későbbiekben fognak kelleni. Nagyon szégyenlem magam, ezért igyekszem majd valahogy felpörgetni a részhozatalt, és remélem a következő fejezet különlegessége - mivel elérkezett egy újabb kerek szám - , kárpótolni fog valamelyest. :D
A mai részről annyit, hogy visszatérünk Harry szemszögébe, és találkozunk a meglepetésvendéggel. Szerintem nem lesz titok melyik részlet vált itt a kedvencemmé. :DD Reménykedem benne, a ti tetszéseteket is elnyeri!

Jó olvasást! :)


 Amy


Lábaink falták a fokokat a lakásomhoz felfelé menet. A lépcsőházban csak a mi lépteink és egyeletlen légvételeink visszhangoztak. Most fordult velem először elő, hogy kimondottan hátrányosnak éreztem, amiért a tetőtérben vásároltam meg magamnak azt a bizonyos néhány négyzetméter belterületet. Nem vagyok elkényelmesedett ember. Ha olyan kedvem van, akár önszántamból is nekirugaszkodok a nyolc emeletnek, fáradság esetén azonban a hátam közepére sem kívánom az 556 lépcsőt. A fáradság említésénél elsősorban nem magamra gondolok, hanem a végkimerülés határán álló Louisra. Minden egyes fordulóval fogytán van az ereje, de tisztában vagyok vele, a lift lehetőségét kár erőltetnem.
- Louis – szólítottam meg tétován az oldalamon ballagó gondolataiba merült fiút. Mióta eljöttünk a reptérről, olyan, mint akit leszedáltak. Ismertem az érzést. Az első ugrásom után, én is hasonlóan néztem ki. Az adrenalin még fél órán át pörgetett, aztán minden előjel nélkül eltűnt a véremből, és nem hagyott mást maga után, csak éhséget, szomjúságot, mindenekelőtt pedig kimerültséget. Az első kettőt már kipipáltuk, az utolsó azonban egyelőre még váratott magára. – Szeretnék időben szólni az elkövetkezendő napok programjáról – Zayn látogatásával akartam kezdeni, ám az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Végül is, az eljövendő napokról volt szó. – Bár azt mondtam neki tőled függ, de az anyukám szeretné, ha holnap náluk ebédelnénk. Amolyan ünnepi ebéd, szűk családi körben. Rajtam kívül csak ő és apa. De ha nem akarsz, akkor nem megyünk – tartottam tőle, hogy sokat fogok ezzel kérni. Anyát is figyelmeztettem, de kinevetett. Szerinte adjak neki időt gondolkodni, amit most meg is tettem, mert a huszonegy év alatt megtanultam, mindig fogadjak neki szót. Van valami emberfeletti képessége, mellyel tetszése szerint alakítja az eseményeket. Mint a legutóbbi alkalomnál.
Épp azon keseregtem, hogy nem tudtam rájönni, miként környékezzem meg Cartert a karácsonyos dologgal, mire ő magabiztosan kijelentette, minden rendben lesz, csak legyek vele őszinte. Szerencsésnek mondhattam magam, amiért szófogadásra neveltek. A főorvos ugyanis megkönnyebbült, amikor kertelés és mellébeszélés nélkül ültem le vele tárgyalni. Beavatott, hogy a drága Beth Styles már közbenjárt nála, ám a célratörőbb eredmény érdekében, először a feleségét környékezte meg. „A nők.”; csak ennyit morgott magában hitetlenkedő horkantások közepette, és máris zöld utat kaptam.
- Ők tudják rólam, hogy… - Louis hangájából sütött a szégyenkezés. Pilláit a lépcsőház poros padlójára szegezte, karjával pedig tétován fogta át a másikat. Nehezére esett saját helyzetét szavakba foglalnia.
- Néhány dolgot igen, de nem többet mint én – feleltem neki diplomatikusan, hogy megkönnyítsem dolgát. (Pontosabban, nem többet, mint amit ő elmondott nekem.) Hálás tekintettel adózott szavaimért. Még mindig iszonyatosan fájt a tudat, hogy valaki beszennyezte a köztünk lévő bizalomra épült kapcsolatot. Megremegett a zár előtt megfelelő pozitúrába helyezett kulcsot tartó kezem. Hét név, hét bosszú.
- Mi lesz, ha rosszul leszek? Ha nem kedvelnek? – szólalt meg Lou feszengő hangja mögöttem. Ezúttal kabátjának ujját gyötörte szüntelenül, a benne már most szárnyát bontogató aggodalom miatt.
- Csak mondanod kell, és hazajövünk – jelentettem ki gondtalanul, és betereltem be a házba. Louis nagyot szippantott a levegőből, cipőit pedig automatikusan a szekrény előtti szőnyeg szélére sorakoztatta. Míg én rendezetlen sálam tekergetésével foglalatoskodtam, a kabátjától is megszabadult, majd hirtelen elhatározástól fejét felszegve fordult velem szembe.
- Elmehetünk – jelentette ki eltökélten. Asszertív fellépése azonban soká tartó szótlanságom miatt hanyatlani kezdett. Beharapott ajkakkal próbált menekülni a szituációból, amire már hamarabb reagáltam. Elmosolyodtam, és egy kurta ölelésbe vontam.
- Viszont a Szentestét itthon töltjük, szóval nem bújunk ki a főzés alól – vázoltam fel röviden a ránk váró egyetlen teendőnket. Felfele jövet egy kissé kimelegedtem a számtalan lépcsőfordulóban, így megváltásként éltem meg a meleg holmiktól való megszabadulást. – Persze, csak ha van kedved – tettem hozzá félszegen, miután az én kabátom is a fogasra került. Szívesen elmerengtem volna még itt a kelleténél jóval több ideig. Louis és az én kabátom, valamint cipőink szorosan egymás mellé simultak, aminek látványára furcsa érzések kavarodtak fel bennem. Ez más volt, mint mikor a szüleim, Liam, vagy egy kisebb buli miatt vált zsúfoltabbá az előszoba. Ezek a ruhadarabok más jelentőséggel bírtak számomra. Az igazi otthon érzetét sugallták. Szerettem volna, ha a látvány nem csak a gyorsan elmúló napoké lenne, hanem örökre így maradna.
- Szívesen segítek... Bár nemigen tudok főzni – vakarta meg Louis tarkóját zavarában, ezzel elvonva figyelmemet. Ha valaki azt mondja, ez egy teljesen átlagos mozdulat, kiröhögném, mert a kis kék szemű ez alól kivételt élvezett. Alig telt el néhány óra a felszabadult érzést kölcsönző ugrás óta, ő máris rohamos változáson megy keresztül. Abszolút közvetlen. Egyre inkább üti meg a… normális fogalmát.
- Lássunk hozzá – poroszkáltam a konyhába, hogy mielőbb távol legyek ábrándozásom színhelyétől. - Én sem fényeskedem e téren, de valamit majdcsak összehozunk – kacsintottam rá, és láss csodát, egy halvány mosolyt kaptam cserébe.
Molly ezt a percet választotta, hogy hangos nyávogással, és rugalmas léptekkel közelítsen meg minket. Készültem a fogadására, ám nemes egyszerűséggel tért ki felé nyúló kezem elől, hogy célirányosan Louis lábához dörgölje szőrős testét.
- Szia, Gyönyörű! – lehelte Lou immár a karjaiban fészkelődő dagi macskának. Molly készségesen vetette magát alá a pocaksimogatásnak. Ha másnak kelletné magát, biztosan megsértődnék árulásán, de kettejük közt lezajló bizalmas kapcsolat látványa csak fokozta emelkedett hangulatom. – Mi lesz a menü? – tudakolta immár tőlem a macskaszelídítő.
- Mindenekelőtt arra gondoltam, hogy szakítanék a tradicionális fogásokkal. Legfőképp azzal az iszonyatos pudinggal – a gondolatára is kirázott a hideg. Az azt helyettesítő desszert, egy mandulás torta képében már rég a sorsára várt a kamrában. Nos, igen, hátsószándékom volt a vacsorával, az azt megelőző tett kezdetben azonban hatalmas hibának indult.
Napokkal korábban önmagamat átveréseként tanulást színlelve meredtem magam elé a konyhában. A szemeim előtt összefolytak a betűk, fekete pacákat láttam mindenütt. De az agyamban újra, és újra levetítettem Dr. Gilbert szavait. Minden egyes szótag után egyre nagyobb hévvel fortyogtam a felszín alatt. Megkíséreltem kilogikázni mit tervezhet. Még mindig nem mutatja jelét senki a kórházban annak, hogy bármi ellenvetésük lenne velem, vagy a munkámmal kapcsolatban. Az alakoskodó orvos kivár, de mire? Az is megfordult a fejemben, hogy csak paranoiás vagyok, és beképzelem magamnak Dr. G burkolt fenyegetését. Azután ott volt a tudatlanságom - pedig ez Louisnak az egyenrangúság érzetét adja, mivel ő is rendelkezhet saját titokkal -, mégis, az emiatt érzett szorongásom, párosítva a dühömmel, meggondolatlan cselekedetre bujtatott fel. Saját magamat hergeltem egészen addig, míg elő nem halásztam a polc tetején porosodó gyűlöletes aktát. Mivel a vaskos kötet tele volt lefűzetlen oldalakkal, leemelés közben a figyelmetlenségem miatt kicsúszott a kezemből. Normálisan már nem tudtam megfogni, így tartalmának több mint fele felváltotta a szőnyeg szerepét. Szitkozódtam egy sort, ami elégnek bizonyult dühöm lecsillapodására. Ebben az állapotban már egészen máshogy láttam a világot. Meggondoltam magam, és mégsem olvastam bele egyetlen egy teleírt oldalba sem. Nekiláttam a rendrakásnak, mielőtt azonban behajthattam volna a fedőlapot, egy dátum szúrt szemet. 1991. December 24. A kíváncsiságom közrejátszott; érdekelt, mi köze a karácsonynak Louishoz. Amikor a kipontozott vonal előtt feltűnt a „született” rubrika, már minden világos volt. Ez volt az egyetlen információ, aminek birtoklásáért nem éreztem bűntudatot.
- Azt én sem kedvelem annyira – Louis arcát elöntő viszolygás tett tanúbizonyságot állítása felől.
- Megegyeztünk. Sütőtökkrém levesre gondoltam, gesztenyés és aszalt szilvás hússal, vajas burgonyával. Anya receptjei, tehát, ha ügyesek vagyunk, biztosan beválnak Persze, ha van valami, amit szívesen ennél akkor még nem késő bevásárolni.
- Nincs ellene kifogásom – egyezett bele habozás nélkül. Mollyt útjára bocsájtotta, és míg a kézmosáshoz készülődve feltűrte pulóverének ujját, én fejest ugrottam a hűtőbe, hogy nekikezdjek kiválogatni a leves hozzávalóit. A minap körültekintő nagy bevásárló körutat tartottam, így nem volt egyszerű dolgom. Végeláthatatlan listát írtam arról, mire lehet szükségünk a négy nap alatt. A célom az volt, hogy minden tökéletes legyen, és ne kelljen hétköznapi dolgokra elfecsérelni a drága időnket. A hűtő dérfoltos üvegpolcai roskadásig teltek friss élelmiszerekkel, és különös figyelmet fordítottam arra, hogy jó pár dologból – fogkefe, borotva -, beszerezzek egy újat.
 Kopogtatás zavarta meg szótlan légkörünket. Louis majdhogynem rémülten pillantott rám, miután meggyőződött, hogy valóban az ajtó felől jött a hang. Reménykedtem benne, a lábtörlőn toporgó alak nem ilyen reakciót fog kiváltani belőle. Utólag visszagondolva, felkészíthettem volna, hogy azért mégse kapjon szívrohamot.
- Megnézem ki az – halványan bólintott, és a konyhába maradva húzódott fedezékbe, míg Molly már rég az ajtónál toporgott. A kukucskálón ellenőriztem vendégem kilétét. A nagyító mögött, groteszk formában Zayn ideges alakja jelent meg. Pontosan érkezett, ahogy megbeszéltük, pontosan olyan hangulatban, amire számítottam.
Lenyomtam a hideg fémet, és beinvitáltam a folyosón lézengő barátomat.
- Milyen utad volt? – próbáltam indításként egyszerű társalgással feloldani feszültségét.
- Szabadnapot vettem ki, de egész nap a városban kóboroltam, mert képtelen voltam otthon ülni – simította hátra egyébként is rendezett fekete haját.
- Nyugalom – szorítottam meg kezeim közt reszkető tenyerét. Cipőjéről letopogta a havat, és egy karácsonyi motívumokkal díszített tasakra cserélte izzadt tenyerét, amire direkt nem hívtam fel figyelmét, nehogy ezzel is csak rontsak a helyzetén.
- Hoztam egy kis pezsgőt. Rosszul éreztem volna magam, ha üres kézzel jövök, és a szüleim amúgy is… - Zany szava elakadt, ahogy a nappali felé esett pillantása. Megmerevedett, akár egy film, amit a távirányítóval állítasz meg, míg újratöltöd a kukoricás tálad. A kanapé mellett Louis ugyan ilyen megszeppenten ácsorgott.
- Szia… – köszönt Zayn kimérten.
A csend kezdett kínossá válni. Úgy tűnt, Louis nem hajlandó megmozdulni, de még csak megszólalni sem, amitől Zayn meglehetősen elbizonytalanodott.
 Megsimította verejtéktől gyöngyöző nyakát, és feladva a szempárbajt Louisval, a padlót kezdte fixírozni. Lou megbabonázva figyelte a fekete fiú minden felé irányuló mozdulatát. Megszűnt körülötte a világ. Én is hasonló állapotban voltam, mint a kreolbőrű, de sikerült összeszednem magam. Ha ők nem hajlandóak maguktól kezdeményezni, akkor kénytelen leszek közbeavatkozni. Szerencsére azonban Zayn megemberelte magát, és határozott léptekkel indult meg felé.
Lou szemei kikerekedtek, és egészen az ablakig hátrált. Szabálytalan légzése miatt mellkasa egyeletlenül emelkedett. Megrázta a fejét. Először alig észrevehetően, majd, ahogy Zayn közeledett, egyre erőteljesebben. Kezeit maga elé emelte, ami a gyerekkori barátját megállásra késztette.
- Már öt éve nem láttalak – szólalt meg Louis visszafogottan. Segélykérően keresett meg engem. A képzelgés félelmétől tartva megerősítést várt a szemének szokatlan látvány miatt. Csak bólintottam, nehogy megzavarjam a pillanatot. Zaynnek egyedül kellett kimagyaráznia magát, Louis pedig szintén csak magára hagyatkozhatott, hogy elfogadja-e.
- Én is számoltam a napokat – a megszólított olyan kétkedőn nézett Zaynre, mintha nem akarná elhinni, amit mond. A fekete bizonytalan lépést tett felé, amikor nem tapasztalt elutasítást, megint közelíteni próbált. Pár lépés után megállt, és hagyta, hogy barátja hozzászokjon a közelségéhez.
- Bezártak! – fogta Louis halkabbra keserűséggel töltött, vádlón csengő hangját.
- Sajnálom… – felelt neki Zayn esdeklően.
- Egyedül maradtam!
- Tudom… – sóhajtotta a rendőr. Már csak két lépés választotta el őket.
- Annyira féltem… – Louis szemei bepárásodtak, hangja megbicsaklott mondandójának végére. - Minden… minden nap szörnyű vo-volt! Nem… nem jöttél… e-el, pedig Sean megígérte, hogy ott leszel… – sírta Lou keserűen. A szavak között kénytelen volt kapkodni a levegőt, hogy képes legyen mondandója végére érni.
- Ne Seant hibáztasd, ő nem tehet semmiről. Megtiltották, hogy ott legyek. A rendőrség mindent lezárt, később pedig az ítélet miatt nem láthattalak. De kerestelek, és most itt vagyok… – Zayn következő mozdulata, a kisebbik ölelésével teljesedett ki. Karjaiba zárta, Lou pedig a nyakába fúrt arccal zokogott. - Hiányoztál…  - Zayn hangja megremegett, felszipogott.
Fájdalmas és szívbemarkoló hangok töltötték be a szobát. Kettejük egymásra találása túl bensőséges volt egy harmadik kukkoló személynek. Hangtalanul vettem magamhoz a cuccaimat, és hagytam el a házat órákra, mert volt mit átbeszélniük.


Kor este értem haza; addig a városban furikáztam céltalanul. Sétáltam a Temze partján, megnéztem számtalan kirakatot, a Big Ben hat órai harangszava után pedig a kocsimban ülve hallgattam végig a frissen vásárolt Adele cd-t.
Hálát adtam az égnek, amiért nem kiabáltam el magam. Zayn hátradőlve a kanapén, a plafonról olvasta le gondolatait, Louis fejével az ölében, aki a kockás pokrócomba csavart testtel szendergett.
Elmutogattam a feketének, hogy a konyhába leszek, majd hangtalanul lopakodtam el mellettük. Vizet készítettem a forralóba, és mire a bögrék és a filterek is előkerültek, már nem voltam egyedül. Zayn a pultnak támaszkodva várakozott.
- Harry, én… - kezdett bele, de várt egy keveset, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. – Annyira hálás vagyok, ezzel örökre leköteleztél. Ha van bármi, amit tehetek érted…
- Azt már megtetted.
- Én komolyan mondtam…
- Akárcsak én – jelentettem ki ellentmondást nem tűrve. Zayn a gondolkodását jelző mozdulatába menekült; beletúrt a hajába. – Hogy van? – néztem a nyitott boltíven át a kanapé végére, amiről lelógott a takaró visszahajtott vége.
- Felzárkóztunk egymás elmulasztott éveiből, bár ezek bepótolhatatlanok – felelte csüggedten. A beszámoló nem várt érzelmet ébresztett bennem. Féltékenységet éreztem Zayn iránt, amiért Louis ilyen gyorsan megnyílt neki. – Igazából szinte csak én meséltem, ő meg hallgatott, amíg tudott. Nagyon zárkózott lett – ráncolta a szemöldökét gondterhelten. – Talán telhetetlennek tűnök, de láthatom még? - elszégyelltem magam faragatlanságom miatt. Zayn nagyon jó barát.
- Ez csak természetes. Viszont arra kérlek, ne nagyon hangoztasd.
- Köszönöm… – tapintatosan rendezgettem a bögrében várakozó filtereket, míg elmorzsolt a szeme sarkában egy könnycseppet.



.

19 megjegyzés:

  1. Annyira szeretem ezt a blogot, hogy már sírni tudnék kínomban. ❤
    Végre Zayn találkozhatott Lou-val amit én végig bőgtem:D
    Nagyon várom a következő részt��
    Dorina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát ez igazán hízelgő, köszönöm! :)) Én is vártam már ezt a rész, és örültem neki, hogy egy újabb szereplőt léptethettem Louis életébe.
      Hamarosan hozom a folytatást!
      Puszi <3

      Törlés
  2. Ohhh istenem :D Hát hogy én mennyire szeretem az ilyen részeket :D Végre Lou és a Zayn találkoztak :D Atya ég :D Igazából pont ilyenre számítottam a találkozást illetően :) Ajjj de várom a következőt :D Mint mondtad kerek szám ... Szent este ... Lou szülinapja ... Kettesben ... Kicsi előrébb léphetne a kapcsolatuk :D De nem vagyok telhetetlen biztos itró jó lesz :) Imádtam mint mindig :) Siess légyszi a kövivel mert nagyon várom :)
    Puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm... Te egy nagyon veszélyes ember vagy. :DD Esküszöm van valami hetedik érzéked, amivel előre kitalálsz dolgokat, ráadásul egy résszel előtte. Talán meg kéne tiltanom, hogy írj.... Istenem, csak vicceltem!!!! Alig várom, hogy olvashassam a legközelebbi kommentedet! Eszedbe ne jusson nem írni, mert hiányoznál. Imádlak! :DD ^^
      Remélem tetszeni fog a következő fejezet, és remélem lesz benne meglepetés is! XD
      Hamarosan jelentkezem! :)
      Puszi <3

      Törlés
    2. Szerintem akkor is irnék ha megtiltanád :D xD Én is imádlak tudod :* ❤

      Törlés
  3. Aaaaaaa. Annyira imádtam. És a találkozàs.. nos annyit elárulok, nem maradt szárazon a szemem. Várom a kövi részt, és izgatott vagyok milyen lesz Lou szülinapja. :3 ❤
    Puszi:Dorka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök neki, hogy tetszett. Borzasztóan jól esnek a szavaid. :) A következő rész hamarosan érkezik, ám nem Louis szülinapján lesz a hangsúly, bááár... annak is lesz szerepe. ;)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Imádtam,olyan gyönyörű az egész sztori:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen! Remélem a további részekre is így fogsz gondolni. :)
      Puszi <3

      Törlés
  5. Szia drága!❤
    Ez valami csodálatos és szívbemarkoló lett!
    Louis végre nem zárkózott, nagyon aranyos és "úgymond" normális. Imádom, amikor ilyen felszabadult!
    Harry érzései meg mindig kettosek (baratsag/szerelem), de remélem hamar megoldódik ez az ügy.
    A Zayn-nel való találkozás eszméletlen lett, Louis annyira meg volt lepodve, de végre 5 év után rendesen találkozhattak, és látszott, hogy mennyire hiányoztak a másiknak.
    Remélem meg több ilyen lesz!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Ohh... Nagyon köszönöm! Ez a rész - hasonlóan pár korábbihoz-, már ősszel meg volt írva, így nagy kedvenccé vált számomra. Az ilyennek publikálásánál mindig jobban izgulok, hogy a korai ötlet vajon mennyire illeszkedik a kialakult környezetbe, mivel azt néha nagyon nehéz tartani. Legszívesebben úgy írnám, hogy egyfolytában vigyorogjon mindenki, még a nap is. XD
      Az egy elég elbódult sztori lenne. XDD
      Komolyra fordítva a szót, köszönöm az újfent csodás kommentedet. :)
      Hamarosan jelentkezem, ééés... jövőhéten talán többször. :D
      Puszi <3

      Törlés
  6. 😍😍😍😍 ennyit tudok mondani. Imádtam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen! Örülök, hogy írtál! :))
      Puszi <3

      Törlés
  7. Amikor Louis a macskához beszél pár résszel korábban, miközben Harry fürdik, nem túlzok. Mindig összeszorul a mellkasom, pedig nem vagyok egy ilyennagyon érzékeny típus. De minden egyes alkalommal mikor azt a részt elolvasom ( ami elég sokszor esik meg) nagyon mélyen elgondolkodok és elérzékenyülök.
    Ugyanez van itt ( egy picivel kisebb formában) mikor Louis és Zayn beszélgetnek. "Bezártak...egyedül maradtam...annyira féltem" Még leírni is fáj.

    Ezenkívül Zayn eddig rendesnek tűnik, remélem a karácsonyuk jól fog telni, és a szülőkkel sem lesz baj!
    Nagyon várom a kövit!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Drága! :)
      Te tényleg többször olvasod el a részeket? Ennél szebb meglepetés nem is érhetne! Oké... most ez tényleg nagyon jól esett! Képzeld el, hogy megölelgetlek. :)
      Hamarosan viszont nem kell majd ennyit keseregni. A javulás szemmel látható lesz(szó szerint). Azért remélem ennek ellenére azok a részek is tetszeni fognak. :) Aztán... oké, az még messze van. ;)
      Hamarosan jelentkezem! :)
      Puszi <3

      Törlés
  8. Jaj, jaj, jaj, Zaynie, jaj, jaj, jaj... Fogalmam sincs mit is mondhatnék, letaglózott a rész, és már a helyes definiciókat, fogalmakat sem találom az érzéseimre amit most érzek. Talán... Talán féltékenység, mint amit Harry is érzett, és szívbe markolást, ami szintén le van írva, és mással nagyon nem tudom megfogalmazni. Csodálatos lett :) 😍💙🌈☁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jó olvasni, mennyire megtetszett. :) Féltékenység? Ezt Zayn számlájára írjam szintén? :D
      Hmmm... Jut is eszembe, eddig ő az egyetlen szereplő, akinek két útja van megírva a fejemben. Még nem tudom pontosan, hogy melyiken indítsam el.... :D
      Örülök, hogy írtál! Hamarosan hozom a folytatást!
      Puszi <3

      Törlés
  9. Szia!
    Ismetelgetem a kerdest: En ezt a tortenetet miert csak most talaltam meg?!?!
    Csodalatos. Gyonyoru tortenet es nem tudtam letenni, hiaba volt mar hajnali negy es egesz ejjel olvastam, a kezemben maradt a telefonom.
    Nagyon a lelkemen viselem, ez a blog az elso szamu kedvencemme notte magat. Talan azert, mert vannak benne esemenyek, amik velem is megtortentek (hasonloak)... Nem tudom. Mindenesetre, ha en a pszichiatrian egy Harryhez hasonlo, kitarto es turelmes orvost kapok, biztosan hamarabb jobban lettem volna.
    Elkepesztoen irsz, a fogalmazasod gyonyoru es maga a tortenet is olyan, hogy olvastatja(van ilyen szo?!:D) magat. Kivancsian varom a folytatast! Beleszerettem az irasodba❤️

    ~E.k

    VálaszTörlés
  10. Szia
    Most találtam meg a blogodat és egy nap alatt el is olvastam.
    Csoda amit leírtál mert annyi szörnyűség után amit Lou átélt csoda,hogy itt van.
    De ott lesz neki Hazza remélem mindig mert ennek muszáj,hogy jó vége legyen.Kérlek!
    Az utolsó két rész teljesen megsiratott főleg mikor ejtőernyőztek,az csodálatos volt.
    Iszonyúan várom a folytatást!
    És gratulálok mert remekül írsz.
    Puszi Szuzi

    VálaszTörlés