2016. július 2., szombat

31. fejezet - Ha félsz, úgy érzed magányos vagy, hogy nincs senki, aki szeretne... csak emeld rám tekinteted. Itt fogok állni, és halkan a füledbe súgom: A tiéd vagyok, örökké!



Sziasztok! :)))
Már meg sem merek szólalni, de azért mégis csak tartozom a bocsánattal. A nyár azt jelenteni, hogy pihi, de nekem egyre több dolgom van. :PP Azért minden tőlem telhetőt megtettem. Ezzel a résszel azt hittem hamar elkészülök, de aztán javítottam benne kicsit, írtam hozzá kicsit, a hatezredik vallomásnál már sikerült rímekben fogalmaznom - kijavítottam, ne keressétek -, aztán végre valahára kész lettem, és most elétek terjeszthetem.
Köszönöm a korábbi kommenteket! Olyan kis édesek vagytok, annyira imádlak benneteket! Ezért megérdemelnétek egy újabb trió feltöltést...

Jó szórakozást! :))

Amy 



Már világos volt, amikor magamhoz tértem pihentető álmomból. Ha tehetném, korlátlan időt áldoznék Louis arcának tanulmányozására, azonban millió dolog várt rám. Mindjárt az első ponton az ebédbe forduló reggeli szerepelt. A lehető leghalkabban másztam ki fáradtan szuszogó kincsem mellől, nehogy felkeltsem motoszkálásommal. A konyha felé menet Molly is csatlakozott hozzám, kizárólag azért, hogy óriás, reménnyel teli szemekkel szuggerálja ténykedésem, hátha az ő asztalára is lepottyan néhány finom falat. Mivel a lazac frissen tálalva a legjobb, a tepsiben figyelő, sütésre előkészített halakat betettem a sütőbe.
- Így jár, aki diétázik – morogtam az orrom alatt, amikor majdnem a négylábú rabszolgahajcsárom bajszára csuktam a sütőajtót. Miss Enyémazegészház mintha csak megértette volna, sértődötten vonszolta el magát a közelemből.
Leginkább csak Liam járt hozzám, ezért sohasem éreztem különösebb késztetést az ünnepi étkészlet használatára, a mai nap ezért kivétel; kizárólag ezzel kívántam felölöztetni az asztalt. A szalvétákat felgöngyöltem, és ezüst gyűrűvel fogattam össze, a direkt erre az alkalomra vásárolt gyertyatartót pedig asztaldíszként avattam fel. Talán sok volt a cicoma, de mindent tökéletessé akartam varázsolni. Reménykedtem benne, hogy újjáteremthetem a tegnap uralkodó idilli hangulatot köztünk. Délután, miután kényelembe helyeztem az ágyban, még órákig értelmetlenségeket motyogott, nem reagálva semmire. Még jó éjszakát sem tudtam kívánni neki, és ezért kizárólag magamat hibáztathattam. Láttam az előjeleket, mégis karon ragadtam az ördögöt, és hagytam, hogy megcsókoljon.
Megcsókolt. A megfakulhatatlan emlékfoszlányt felidézve bágyadtan felsóhajtottam, szebb ajándékot nem is kaphattam volna tőle. Fogalma sem volt róla, de pont az egyik legtitkosabb, egyben leghőbb vágyamat tejesítette. Elfehéredett ajkai puhák és könnyedek voltak. A pillecukorhoz hasonlítanám leginkább, még ízre is. Először el sem hittem mi történik velem, csak amikor az apró, bizonytalan mozdulat egész testemet lángba borította. A másodperc töredéke alatt ugrotta meg pulzusom a saját határit, a szívem örvendező táncot járt szűk otthonában, a teljesen abszurd eseménytől pedig libabőr futott végig az egész testemen. Tette az elnyomott érzelmek kioldógombja volt számomra. Fejemet oldalra mozdítottam, karommal már készültem, hogy testét az enyémhez préseljem, amikor elszakadt a kettőnk közti pókfonálnyi kötelék. A rémes valóságban találtam magam, ahol Louis összes kétsége és félelme ismét rá talált. Láttam mennyire összezavarodott, könyörgése pedig a szíven döfött. Fájt, hogy elhitte magának, gyűlölni fogom.
- Jó reggelt… – a halk, szinte suttogó hang miatt összerezzentem, és majdnem felkiáltottam meglepetésemben. Rajtakapottnak éreztem magam, amire arcom vöröslése még egy lapáttal rátett.
- Hogy aludtál? – a kezemben lévő gyufa kiváló okot adott a fiók előtti időzésre, háttal Louisnak.
- Jól… - nem volt túl magabiztos állítás. A sütő csengetése mindkettőnket megmentett a kínos szituáció elmélyülésétől. - Lássunk hozzá, mielőtt elhűl – számára kihúzva az egyik széket, invitáltam az asztalhoz, de ő még mindig az ajtóban állt lehorgasztott fejjel.
- Nem vagyok éhes – ellenkezett szipogva. Lou karjára simítottam a kezem, mire vörös szemekkel találtam magam szembe. Még mindig emésztette a bűntudat.
- Már megmondtam, hogy semmit nem jelent… felejtsük el…- a korábban is használt szavak ugyan úgy fájtak, mint tegnap. Ki kellett őket mondanom, holott legszívesebben belevésném az agyamba azokat a földöntúli pillanatokat. A csók minden bizonnyal jó darabig kísérteni fog, hát még az akkor felszabadult érzelmek!
- Csak mond el, mikor viszel vissza! – fakadt ki Louis távolabb húzódva tőlem.
- Ebéd után nézhetnénk valami filmet… - kezdtem bele a programok sorolásába, de a kék szemek hitetlenkedésből fakadó ijedsége megbénított. – Nem úgy értem! Nézd, kizárólag akkor megyünk vissza, ha lejár ez a pár nap. De ezeknek az a célja, hogy te jól érezd magad. Arra kérlek, ne rágódj jelentéktelen dolgokon – Louis arca eltorzult a fájdalomtól. Az értetlenségtől kedvem támadt nekem is sírni. – Menj a nappaliba, csinálok egy teát, és megbeszéljük – találtam meg végül az aranyközéputat. Legalább lesz néhány nyugodt pillanatom átgondolkodni mi rosszat mondhattam, és ezt hogyan tegyem jóvá.
- Segíteni akarok – időm sem volt reagálni, határozott léptekkel került meg az apró test. – Van teafüved? - kérdezte céltalanul nézelődve a konyhába.
- Csak filteres – érdekes dolog történt. Az arca megrándult, és alsó ajkát beharapva hirtelen nagyobb érdeklődést mutatott a pult szélét piszkálgató ujjai koordinálásának. – Valami baj van vele? – vontam fel a szemöldököm, míg előhalásztam az említett kis csomagokat rejtő dobozomat. Már korábban is készítettem neki belőle, akkor nem tett rá megjegyzést. Megszagoltam, ellenőriztem a szavatosságát, minden rendben volt. Alapos fejtörést okozott viselkedése.
- Ezekbe mindenféle adalékokat belekevernek, amivel elnyomják magát a teafüvet. Ezért van az, hogy önmagukban csupán olyan az ízük, mint a mosogatólének – vette ki kezemből a dobozt, válaszra nem várva. Az egyetlen funkció amivel képes voltam kifejezni, hogy még élek, az a pislogás volt. Louis hirtelen egészen más lett. Szókimondó, bátrabb és határozottabb velem szemben. Nehezen zárkóztam fel hangulatingadozásához.
A hűtőn lévő mágneses jegyzettömbre felfirkantottam magamnak sajátos macskakaparásommal: TeaFŰ Louisnak! Ósdi egy szokás, de amennyi gondolat kering a fejemben, képtelenség lenne, hogy lista nélkül menjek vásárolni. Egyébként csupa olyan dologgal térnék haza, amire nincs is szükségem.
- A bögre a mosogató fölött van – igazítottam a tollal útba Louist, aki időközben már vizet engedett a forralóba. – A Yorkshire teát szereted, igaz?
- A kedvencem. Viszont a többire sem mondok nemet – halvány mosoly jelent meg szája sarkában. – De honnan…
- Már említetted korábban – vontam vállat könnyedén. Jókedve engem is magával ragadott. - El is tudod készíteni őket?
- Mindegyiknek van valami titka – forgatta meg huncutul csillogó szemeit. Tekintete elidőzött a nappali falán játszó fenyőre tekert izzósor fényein. – Csinálunk mézeskalácsot? – változékony volt ma ez a fiú, mint a nyári idő, de nem bántam. Most az izgatottság festette meg vonásait. Egy izgága kisfiúra hasonlított leginkább, aki alig bírja lekötni rengeteg energiáját, ezért folyton valaki nyakán lóg, egy kis figyelemért cserébe.
- Semmi akadálya – mivel egyikünk sem mozgott otthonosan ezen a téren, Louisval a sarkamban kihoztam a gépemet, és nekiálltunk a receptvadászatnak. Találtunk egy viszonylag könnyű és gyors módszert, így gyorsan a hozzávalókat is összeszedtük. Nem voltam soha az a „para típus”, de kissé feszélyezett, hogy Louis megbűvölve figyeli a kés minden mozdulatát, ahogy feltépem vele a csomagolások forrasztott részét. Persze tudtam, nem tenne semmi ostobaságot, de nem felejthettem el… egy mentális beteggel vagyok. – Beliszteznéd a pultot? - nyújtottam neki a bontott zacskót, megtörve a varázst. Louis egyenletesen eloszlatta a fehér port, én pedig a recept szerint eljárva összekevertem kuktám által kimért összetevőket. Hiába gyűrtem fel a ruhám ujját, könyékig ragadtam a mindenfelé nyúló tésztától. Sajnos nem volt sütiformánk, de Lou kreativitásának hála a pohár szájával félholdakat szaggattunk, majd katonás sorba igazítva tettük be őket sülni. Tetszett, hogy ott sürgölődött körülöttem, élveztem a jelenlétét. Idő közben a vizeskancsó sípolni kezdett, Louis pedig elosztotta belőle a forró vizet mindkét bögrébe.
- Tudtad, hogy kezdetben azért használták a tejet ízesítőként, mert összeráncolódott, ha a délutáni tea mérgezett volt? – tette le mellém az egyik gőzölgő bögrét. Akár egy két lábon járó Enciklopédia. Kíváncsivá tett, vajon mennyi tudás rejlik abban a csinos kis fejében.
- Most már tudom, bár én még soha nem ittam úgy. Azt hiszem kipróbálom… – Louis gyorsan a bögre fölé tette a tenyerét, nehogy beletegyek valamit.
- Javaslom, az első tejes élményed ne egy szupermarketes tömegtermékkel legyen megházasítva, különben vagy a vécén kötsz ki, vagy egy életre megutálod – az egyébként is kissé poénos szavakat olyan halálkomolysággal ejtette ki, hogy majdnem felröhögtem. – Nem vicc – talán látta is rajtam a kényszert, ezért tette hozzá gyorsan az utolsó két szóból álló figyelmeztetést, ami még mulatságosabbá tette a helyzetet. Azért védekezőn felemeltem a kezemet, hogy meglegyen a sikerélménye. Louis visszatért az málnák leturmixolásához, mert utóbb kiderült, cukormázat könnyebb elkészíteni házilag, mint azt az ember gondolná. Kitaláltuk, hogy málnával és kivivel fogunk megszínezni egy keveset a nagyobb választék érdekében. – Régen, Szenteste délutánját Zaynéknél töltöttem – kezdett bele elgondolkodva. - Az anyukája csinálta a mézeskalácsot, mi pedig lenyalhattuk a kanalat, és feldíszíthettük őket. Amikor megszáradtak, Nicole felakasztotta őket a fára. Anya lelkesedett az ötletért, szinte követelte, hogy nálunk is váljon hagyománnyá – kuncogott fel szenvtelenül. – Örültem, hogy segíthetek, de mire elkészültünk, azt mondta, inkább csak az övéit rakja fel, máskülönben a karácsonyfa szomorú lenne a csúnyácska díszei miatt – Louis hangja bánatosan csengett, amit teljesen helyénvalónak éreztem. Szívesen megismerkednék a szüleivel, hogy tanácsot adjak nekik nevelésből. Melyik az a szülő, hova tovább anya, aki leszólja gyermeke munkáját?! Belegondolni sem mertem, hogy Louis akkor hány éves volt, de biztosan lesújtotta. Talán fel sem fogta igazán, miért nem került ki a munkája.
- Sajnálom…
- Mit? – nézett rám csodálkozó szemekkel.
- Biztosan megrendített…
- Tényleg azok voltak, de azóta sokat rajzoltam, hogy gyakoroljak. Biztosítalak, most egyikben sem találsz majd kivetnivalót – ecsetelte derűsen. A semmiből jött vidámsága megrémített. Érezte az elutasítást, elfogadás helyett mégis más utat kreált magának. Tényleg egy kisgyerek volt, aki önmagában kereste és javította ki mások hibáját. Szó nélkül hagytam, még nincs itt az ideje a kezelésnek.
Beleittam helyette a bögrémbe, és meglepetten érzékeltem, hogy mennyivel másabb az íze, mint mikor én csinálom, pedig lefőzni csak egyféleképpen lehet.
- Mit raktál bele?
- Cukrot, meg három filtert.
- Hármat?! – hüledeztem végkép megmosolyogva a teamániáját.
Felé pillantottam hirtelen beállt hallgatagságának okát kutatva. Első ránézésre minden rendben volt vele. A második már rosszat sejtetett velem, amikor rájöttem, hogy sóbálványként néz valamit maga előtt.
- Louis? – szólítottam meg óvatosan, de semmi reakciót nem kaptam. Egyre az epermasszát figyelte a kezén, amiből a felborult tál lévén, az alapmáz helyett bőven jutott pultra is, és egyre nagyobb foltban szétterjedve, a padlóra.
- A… A… A… - egészen addig hátrált, míg bele nem ütközött a másik pult szélébe derekával, majd szűkölő hangok közepette, hátát megvetve a földre csúszott.
- Lou?
- A vérem… A vérem… A vérem... A vérem… - hadarta halkan a málnalében elveszve. A katatón állapota, ami kevesebb mint egy perc alatt folyt le benne, tettre késztetett. Pörgettem az agyam, csengetett a sütő. - A padló…
Mellé térdelve fogtam a teámat, és a kezére öntöttem a folyadékot. A massza eltűnt róla, bőre kipirosodott, ő viszont még csak fel sem nyikkant a forróság miatt.
- Málna volt csak. Látod, már el is tűnt – próbálkoztam felébreszteni a révületéből, de Louis a kezét nézte továbbra is pislogás nélkül. Örültem volna, ha legalább válaszol. A konyharuhát rácsavartam felsértett bőrére, az egyik tenyeremből csészét formáltam, majd elkentem az arcán a maradék italt. A kék íriszek rögtön rám fókuszáltak.
- Reménykedtem benne, hogy itt maradsz – sóhajtotta megkönnyebbülten, miközben belefúrta magát mellkasomba. Légvételei ruhán keresztül is csiklandozták bőrömet. Ujjaim a pólóján keresztül kikandikáló gerincének vonalán zongoráztak lelkének minél hamarabbi megnyugvásáért fáradozva. Egy lágy érintés szelte át a szegycsontomat válasz gyanánt, ami miatt kénytelen voltam felkuncogni, hiszen a pehelykönnyű, ártatlan mozdulat csiklandozott, valamint a tudat, hogy Louisból semmit nem látok, mégis ilyet művel a maga rejtett kis világában, szórakoztatott.
- Úgy fest, kissé csiklandós vagyok – magyaráztam enyhén elpirulva, amikor a reszketésem miatt előbújt búvóhelyéről, és olyan ártatlanul nézett rám, hogy kénytelen voltam homlokon csókolni.
 Már megint azt csinálta, méregetett. Bár visszavonhattam volna az előbbi tettemet! Látszólagos ok nélküli puszilgatásom feszélyezi. Meg kell tanulnom kontrollálni a túlságosan is bensőséges viselkedésemet.
- Csak váratlanul ért… a tegnapi miatt, és amit mondtál róla… - igazat adtam neki. A cselekedetem ellentétben áll a szavaimmal.
- Ez nem ugyan az, mert… - próbáltam magam a reménytelen helyzetből kivágni. Nyűglődve simítottam a tarkómra tenyeremet, majd az arca oldalára, amikor az elhatározás megérett bennem. Tudnia kellett miért viselkedem vele úgy, ahogy, ám Louisnak, ekkor szemet szúrt a karomon már elhalványodó félkör alakú lenyomat. Végigfuttatta rajta a mutatóujját, mindkettőnket megrohamoztak az emlékek.
- Nem akarom, hogy bántsd magad – vettem lejjebb a hangom, mintha magunk közt akarnám tartani oltalmazásom. – Emlékszel rá miért tetted? – utaltam arra az esetre, amikor úgy kellett kirángatnom fogai közül saját karját. Neki sokkal mélyebb hegek jutottak, így én még szerencsésnek mondhattam magam.
- Nem akartam, hogy halld – suttogta magához ölelve a karom.
- Mégis mit?
- Nagyon fájt. Valahogy, nagyon fájt minden, mint… mint akkor, és én kiabálni akartam, de… te ott voltál. Nem akartam, hogy lásd. Hogy halld, ahogy magamból kikelve üvöltözök. Nem akartalak bántani – szipogott fel, majd egy nedves csókot adott a szinte láthatatlan kis sebhelyre. A szívem alig bírta türtőztetni magát, és a követező mozzanatomat, amivel választottját hozzá préselném, minden távolságot kirekesztve, csókolnám szenvedélyesen, ölelném a végsőkig.
- Mint mikor? – kérdeztem vissza, de Lou csak a fejét rázta.
Kihúztam a markából a karomat, ami után elhagyástól való félelemmel kapott, mert nem tudhatta, hogy csak az álla alá nyúlás miatt.
- Lou, nekem elmondhatod - tenyere a csuklómra fonódott, ajkai elnyíltak beceneve hallatán. – Megígértem neked, hogy segítek, emlékszel? – bólogatás – Akkor kérlek, ne félj megosztani velem a gondolataidat! Azzal, hogy félmondatokban beszélsz, ártasz magadnak, mert megoldásra váró problémákat nyomsz el velük, ezzel a korábbihoz hasonló rohamokat elő idézve – kentem el egy lefolyó könnycseppet.
- Én… Gyűlölni fogsz! Undorodni tőlem, ahogy mindenki más! – sírta rettegve.
- Ezt gondolod? – újabb bólogatás, ezúttal szaggatott. - Nem állt szándékomban kihallgatni, de mégis hallottam, amit Mollynak mondtál – Louis könnyei megsokszorozódtak. – Hibáztam, sajnálom! Viszont nem rettentettek el!
- Azok alig jelentettek valamit! – ellenkezett elkeseredetten.
- Soha nem fordítanék neked hátat! – Szerelmem.
Egyik szememből a másikba nézve hezitált, végül meghunyászkodva összehúzta magát, egyik kezem két tenyere közé szorította, és bocsánatkérően simogatni kezdte, míg légzése lecsillapodott addig, hogy képes legyen szólni.
- Begyógyszerezve lenni érzéketlenné tesz a külvilágra, és a saját gondolataidra nézve is. De… vannak olyan pillanatok, amikor az elméd felülkerekedik az epeízű tablettákon. Azok a pillanatok pedig jobban beléd rögződnek, mint akarnád… Pont, mint régen… – megköszörülte a torkát. - De legutóbb, amikor odaadtad őket… olyan érzés volt, mintha minden, amit a… szobámban töltött utolsó hónapokban elnyomtak, felerősödne. Felemésztő, mérhetetlen kín, ami kiöli belőled a többi érzelmed, mert csak az akarja uralni a tested. Amikor kicsi és jelentéktelen vagy, és nem tudsz ellene tenni, mert képtelen vagy a szeretteidet bántani, pedig ők mind gyűlölettel néznek rád. Amikor magadra hagynak kiszolgáltatva, tehetetlenül, a tudattal, hogy annyira gyenge vagy, hogy még magadat sem vagy képes megvédeni. Amikor idegenekkel zárnak össze, akik vágyakozva érnek hozzád, és nem félnek bemocskolni, csakhogy önmagukat boldoggá tegyék. Hiába könyörögsz… senki nem hallgat meg. Hiába ordítasz… befogják a szád. Hiába küzdesz… lekötöznek. Hiába sírsz… még több fájdalmat nyersz el vele. Megaláznak a saját házadban, a… saját ágyadban, a… a… a… a családod előtt… és utána bárhogy sikálod a bőröd, az érintések ott maradnak, miközben mezítelenséged figyelik az éhező szempárok - szemhéjait összeszorította, de könnyei így is könnyedén potyogtak ki pillái közül. - Azok a férfiak… mind… mind undorítóak, kéjencek! Hozzám értek… kinevettek… Még álmomban sem hagytak nyugtot! Ott kísértettek minden mozdulatomban! Megszégyenítettek, fenyegettek, és úgy adtak egymás kezére, mint egy vásári ökröt! A hangok… évek után is a fülemben szólnak, és a hányinger kerülget tőlük! Pedig megtanultam a leckét, rájöttem hol hibáztam!... De akkor miért nem hallgatott meg se-senki? – kiabálta megtörten bizonygatva. – Így aljas módon menekülni akartam! É-é-én megpróbáltam éhen halni… és annyi-annyira fájt… Amikor Sean eljött hozzám, nem kérte, hogy nyugtatózzanak be, de nekem kellett, nem bírtam volna nélkü-nélküle. Egyedül azért hagytam magam megérinteni, mert emlegette Zaynt! Aztán már csak a-a-a friss leve-levgőt éreztem… – Louis összehúzta magát, teste görcsösen rángatózott, szó szerint fuldoklott a sírástól, akárcsak én.
Sírtam. Hogyne sírtam volna. Louis szenved. Most, és a múltban egyaránt. Felfoghatatlan volt számomra, amin keresztül ment. Ezek után hogy gondolhatta bárki, hogy bezárja?! Hisz már eleve rab volt! Ők ismerték ezt a történetet, mégis csodálkoznak, hogy nem beszél senkivel… hogy mindenkitől retteg?!
- Sajnálom, Harry! Kérlek, ne gyűlölj! Sajnálom! Annyira sajnálom! Elrontottam! Hibáztam!
- Soha Louis, hallod? Soha! Nézz rám! – fogtam tenyereim közé az arcát. – Ez nem a te hibát! Nem tettél semmit! – megrázta a fejét, ajkai megremegtek az újabb feltörő sírógörcstől.
- Erről nem te tehetsz! Áldozat vagy, nem bűnös!
- Undorító vagyok!
- Nem! Nem vagy az, és erre itt én vagyok a példa! Lou! Amióta beléptél az életembe, nem telik el úgy óra, hogy ne gondolnék rád! Szembe megyek a rendszerrel, miattad, mert érted semmi nem nagy áldozat! Fontos vagy nekem! A legfontosabb! Ha szóltál hozzám, énekeltem a zuhany alatt! Ha boldog voltál, én tudtam, hiába nem mutattad ki, és aznap mindenkire rámosolyogtam! Bolondot csináltam magamból mások előtt, csupán mert rám néztél! Ez egész olyan volt, mint egy pillanat, magába szippantott egy érzés, amire nem számítottam, hogy ilyen fiatalon átélhetek. Bizsereg a gyomrom, a szívem ütemesség nélkül verdes, és eltűnik a külvilág, ha a közelemben vagy! Nem akartam, hogy ezt tudd, mert féltem, túl sok lesz neked és nem bírod majd elviselni a gondolatát, de… Szeretlek… – Louis szemei kitágultak, az arca mély döbbenetről tanúskodott, lélegzete elakadt elnyílt ajkai közt. Hát mégis rosszul döntöttem, amikor szóra nyitottam a szám. - Lou… - simítottam meg a karját, mire felnyüszített, kezemet ellökte, elhúzódott tőlem.
- Ne érj hozzám! Nem teheted! Hamarabb el kellett volna mondanom, de annyira féltem, és most elkéstem! Téged is bemocskoltalak! Az egyetlen embert, aki tartott valamire… tönkretettem… – zokogta a bútorlapba süppedve.
Hezitálás nélkül hajoltam a szájára. Teljesen más volt, mint először. Mintha annak viszonzása a mostanival egyesülne. Erőteljes voltam, határozott, heves. A felforrósodott ajkak megdermedve fogadtak, végül mégis válaszoltak a hívásra; ügyetlenül botladozva igyekeztek a lépést tartani. Türelmesen vártam rá, míg meg nem találták társukat, végül együtt mozdultak tökéletes összhangban, mintha egész életükben ezt gyakorolták volna. Még soha nem csókolóztam olyannal, aki közben sírt. A sós könnyek közöttünk játszottak - nedvessé téve szánkat -, s ha ezzel eltüntethetem őket örökre, készségesen álltam eléjük.
- Hogy kellhetek neked még így is? – nyöszörögte értetlenül, elkeseredésétől még fátyolos hangon Lou, amikor apró puszikkal elváltam tőle, homlokomat pedig az övének döntöttem. Ezelőtt még soha nem néztem a csodálatos kékségekbe ilyen közelségből. Drágakőként csillogott a sírástól, ezernyi érzelemszikrát vetve.
- Csodálatos ember vagy Louis… Gyönyörű fiú, elbűvölő személyiséggel, akinek kötelessége lenne állandóan tündérszép mosolyát mutatnia a világ felé. Az a baj, hogy egyedül te nem látod makulátlanságod. Szeretném, ha megint a régi lennél, és én segíteni fogok ebben. Történjen bármi, itt leszek neked, mert szeretlek! - kérte vagy sem, magamhoz szorítottam. Együtt sírtunk, én hangtalanul, ő a szenvedés minden változatával. Végül felhagyott azzal a parányi ellenállással, és hozzám bújt. Erősen belém kapaszkodott, nehogy eleresszem. Eszem ágában sem volt. Haját simogattam és ringattam, mint mikor először ölelkeztünk.


14 megjegyzés:

  1. Huh...
    Miután elolvastam vagy századjára is az utolsó szót, még akkor is tovább néztem a telefon képernyőét, felfogva most éppen mi is történt. És OH MY GOD!
    BASSZUS MOST TUDATOSULT BENNEM, HOGY HARRY KICSESZETTÜL SZERELMET VALLOTT!!!
    WOW WOW WOW!!!
    Hát oké, lesokkolódtam.
    Fogalmam sincs, milyen kis karaktereket pötyöghetnék be.
    Sírok a meghatódságtól, bakker. (ಥ_ಥ)
    Uhhh... Hát te nem vagy semmi. Megérte várni erre a részre. (ಥ_ಥ)
    Te egy mega hiper szuper császánista érzelem átvivő vagy (ಥ_ಥ)
    Hát én nem bírom...
    Feltámadtam, most meg újra halhatok meg (ಥ_ಥ)
    de megérte (ಥ_ಥ)
    HARRY SZERELMET VALLOTT!"!!
    MEGETTÉK EGY MÁST!!!
    URAM ISTEN!!!
    PHUUU (ಥ_ಥ)

    ANNYIRA TÁNCOLNÉK MOST, CSAK HOGY LEVEZESSEM A RÉSZ ÁLTAL RÁM TÖRT IMPULZUSOKAT. ٩( 'ω' )و
    ( Cukik ezek a smilek, mint Larry :3) (/・ω・)/
    ISTENI LETT, SIESS A KÖVETKEZŐVEL :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, te jó ég! XD Hát ennek eszméletlenül örülök! Ezt nem csak leírom, tényleg így gondolom. Huh... Megizzasztott ez a rész rendesen. Voltak vele fenntartásaim, mert úgy éreztem, mintha nem klappolna valami, és az is visszatartóerőként hatott rám, hogy elkapkodottnak véltem. Először. Aztán rájöttem, hogy ez a 31. fejezet XD, ideje volt már ennek.
      Megkönnyebbültem, hogy jól sikerült.
      Este hozom a folytatást! :D
      Puszi <3

      Törlés
  2. Úúúúristen!
    Sokkot kaptam.
    Mikor Louis elmondta, hogy mik történtek vele, megszakadt a szívem, akárcsak Harrynek. Csak úgy potyogtak a könnyeim, és meg kellett álljak egy pár pillanat erejéig, hogy kipisloghassam a könnyeket a szememből, mert teljesen elhomályosodtt a látásom. De nem, nem volt időm összeszedni magam, ugyanis jött Harry szerelmi vallomása. Nagyon féltem(sőt, talán még mindig félek), hogy hogy fog reagálni Louis erre a csodaszép vallomásra. Reméltem, hogy nem fog mégjobban magába roskadni, vagy nem fogja azt hinni, hogy Harry is csak ki akarja használni, mint azok a mocskos férgek. És bár eddig nem tűnik úgy, hogy annyira rosszul reagált volna, mivel viszonozta a csókot, mégis félek, hogy valami rossz történik ezután a szerelmi vallomás után.
    Csodálatos rész lett, és soha nem hittem volna, hogy egy ilyen szomorú rész ilyen boldoggá tud tenni.
    Imádtam, és nagyon várom a következő részt!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD
      Iszonyatosan örülök neki, hogy ilyesmit sikerült kiváltanom belőled! :)) azért nem volt ez olyan szomorú rész. :D Ennél már volt rosszabb is. Jó, igazat adok neked, tényleg picit szomorkás lett. Egyszer, esküszöm, egyszer lesz egy olyan is, ahol semmi szomorú nem lesz! :D Talán...
      A következő részben még nem derül ki, milyen érzelmekkel kell számolniuk mindkettejüknek, de utána igyekszem pótolni ezt is. Remélem azért nem okozok a várakoztatással túl nagy csalódást. :P
      Este hozom a folytatást! :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szentséges jesszus atyaúristen !!!!!!!!!!!! AMY HÁT MI VOLT EZ????? 😁😁😁😁 Oh my fucking god !!!!!!!!!! 😁😁😁 Most Harry komolyan szerelmet vallott?? Uristen! Ráadásul megcsokolta !!!! ❤❤❤❤❤ És ami a legfontosabb Lou elmondta hogy mi történt vele !!!!!!! Hát én telejesen kész vagyok 😁😁😁😁😂😂😂 !!!!! Alig hittem a szememnek hogy most tényleg csokolznak vagy mivan? Na ez volt a fordulo pont ugy érzem 😀😀😀😀😀 Uristen mi lesz ezekután ???? Uhhh de kiváncsi vagyok Lou szemszogére is 😀😀😀😀 És am telejesítetted a kérésem hogy még több ilyen pillanat mint az előzőbem és ba-bumm itt van 😀😀😀😁😁😁😁❤❤❤ Ez a rész valami eszméletlen lett ❤❤❤uristen annyi mindent írnék még de most nem jut eszembe semmi 😂😂😂😂 Imádlak mondtam már?😚😚😚😚😉😉😉😡
    Nagyon siess a kövivel légysziiiiiii ❤❤❤❤❤ pusziiiii ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam most boldogság van a köbön! :DD
      Igen, igen igen! XD Elég eseménydúsra sikeredett, ez tény és való. Bizony, hogy teljesítettem a kérésed. Láttam is, hogy mit írtál, válaszolni akartam....de aztán meggondoltam magam, legyen meglepetés alapon. Szerintem nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy valóban ez volt az utolsó vallomás, hisz már minden elmondott Louis... majdnem, de ettől a ponttól nem szándékozom vele elmeséltetni a történteket. Neeem, erre van egy spéci karakter a tarsolyomban. 3:D
      Megkapod a Louis szemszöget, ne félj. :DD ( Igaz, nem épp úgy, ahogy gondolod, de ne feledkezzünk meg a kis barangolóról sem! ) :D
      Igyekszem!
      Puszi <3

      Törlés
  4. Ez volt eddig a kedvenc részem 😍 Louis mesélt a múltjáról ami hatalmas dolog es Harry szerelmet vallott és remélem most már boldogok lesznek együtt és Louis jobban lesz majd 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek kimondottan örülök! Rendkívül jó ilyet hallani.:)) Sokat szenvedtek már a szereplők, ráadásul elérkezett az idő, hogy beteljesedjen a pillanat, amire szerintem már sokan az eleje óta várnak. A visszajelzések alapján ráadásul jóval felülmúlta a várakozásomat.
      Hamarosan hozom a következő részt! :)
      Puszi <3

      Törlés
  5. OH MY F*CKING GOD! (Bocs a karomkodasert)
    Ez valami eszméletlenül jo lett! Meghaltam!
    A legelején azt hittem,hogy ilyen "mintha meg sem történt volna" szituációba kerülünk, de szerencsére nem így lett.
    Harry jól megmondta Louis-nak, attól meg,hogy beteg, semmiben nem rosszabb másoktól, sőt, sok embertől jobb!
    Az a csók,most nagyon jó helyen csattant el, az utána levő Harry monológ is nagyon édesre sikeredett.
    Csodás lett! Imadi!❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj XD Én is szoktam... amikor senki nem hallja. XD
      Istenem! Mióta elkezdem válaszolgatni, folyamatosan vigyorgok. A körülöttem lévő emberek már azt hiszik, örökre így maradt az arcom, én meg, hogy ennél szélesebb már nem is lehetne a mosolyom, de kénytelen vagyok belátni;mégis. :D A Harry monológ volt az a bizonyos, amit rímekben írtam először, ezek szerint jól sikerült az átírás! XD
      Sok-sok puszi <3

      Törlés
  6. Nem tudtam csak egyszer elolvasni,muszáj volt újra és újra.
    Sokszor elhomályosították a szemem a könnyek!
    Annyira vártam már az új részt és többet kaptam mint valaha is reméltem,annyira szép volt erre ez a legjobb szó SZÉP!!!!!
    Nem tudom,hogyan bírom ki a következőig-))
    Remélem a végén egészségesen és boldogan együtt lesznek!
    Gratulálok!
    Puszi Szuzi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igen! Még mindig furcsa érzés, ha valaki ilyet ír nekem. Alig merem elhinni, ráadásul úgy érzem nem férek a bőrömbe az örömtől. Nagyon köszönöm a dicséretet! Ez a szó valahogy most többet jelent bármilyen kacifántos jelzőnél! Köszönöm!
      Igyekszem a folytatással, bár nem mindenkinek fogok kedvezni vele, hisz egy picit ugornunk kell. Nem előre, nem hátra.
      A vége már megvan. :D Sőt! Szerintem már minden részlet helyre került a fejemben. Meglátjuk mit fogtok róla gondolni! :D
      Köszönöm még egyszer! :))
      Puszi <3

      Törlés
  7. Szia! Mint újonnan érkező, be kell valljam, 4 nap alatt végigolvastam a történetet. Már az előző részekhez is nagy volt a kísértés, hogy írjak valamit, de az még jobban vonzott, hogy folytassam az olvasást a következő fejezettel :) Úgyhogy most ide írok egy kicsit hosszabbat, remélem, nem bánod. Az egész történet... érzelmi hullámvasút, úgy ahogy kell, a legijesztőbb fajtából. Általában lefekvés előtt szoktam olvasni, és voltak részek, amik után muszáj volt aznapra abbahagynom ezt a furcsa utazást az elme és a lélek legmélyebb bugyraiba.
    El nem tudom neked mondani, hogy én mennyire szeretem az elgondolkoztató, titokzatos, érzelmes történeteket! Hihetetlenül örülök, hogy rátaláltam a blogodra, mert bár néha megszakadt a szívem olvasás közben, mindig ott volt és van a remény, hogy Harry szereti a kis betegét! :) Hogy végre lesz valaki, aki vigyáz rá, aki megmutatja, hogy milyen az, ha igazán törődnek vele... Úgy vártam ezt a sorsfordító csókot, mint a Messiást! Tudom, ezek után sem lesz könnyű nekik, de legalább már ketten nézhetnek szembe a nehézségekkel.
    Én személy szerint imádtam a szakadékos részeket... annyi rejtett dolog volt benne... folyton megálltam, és elkezdtem elemezni az olvasottakat, majd hatalmas vigyorral nyugtáztam, ahogy kezdett összeállni a kép. Megkérdezhetem, hogy pszichológiát tanulsz-e? Én tanultam egy picit, mert egészségügyibe jártam, és látom, hogy nagyon sok szakmai dolog van a sztoriban, tökéletes tálalásban.
    Várom az új részt, tudom, csodálatos lesz, mint idáig az összes, kivétel nélkül! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Először is, had köszöntselek személyesen is a blogon! :) Kimondottan örülök neki, amikor valaki ilyen aranyos, és megtisztel azzal, hogy új olvasóként ír nekem! Ezzel én is megtudom hálálni, hogy figyelemmel követed a történetet, nem csupán azzal, hogy egy előre begépelt szöveggel üdvözöllek az oldalsávban.
      4 nap?! Huh... Jól belehúztál! :D Elismerésem, és végtelen hálám! Remélem nem fáradtál el túlságosan...Tapasztalatból tudom, hogy ha elkap egy addig olvasatlan sztori, akkor napokig szenvedek a kialvatlanságtól. :PP
      ..."bár néha megszakadt a szívem olvasás közben, mindig ott volt és van a remény, hogy Harry szereti a kis betegét!..." ezt annyira szépen megfogalmaztad! Pont ezt az érzést szeretném kelteni az emberekben a történettel. Írás közben elég nagy figyelmet fordítok rá, hogy minden egyes részlet a helyén legyen, de közben ne húzzam, mint a rétes tésztát, hogy megmaradjon az izgalom. Szerintem ez nem mindig sikerül, ezért vagyok végtelenül boldog, amikor hasonló visszajelzést kapok. Ki is használnám gyorsan a lehetőséget, és megkérnélek, hogy őszintén válaszolj nekem a következő kérdésre: Mint friss olvasó, akinek megadatott az a lehetőség, hogy egymás után olvassa a részeket, mit gondolsz, nincs elhúzva a történet? Erre tényleg nagyon kíváncsi vagyok! :D
      A szakadék... :D Ezek az én személyes kedvenceim is, mert itt kiélhetem azt az idegesítő szokásomat, hogy mindent hasonlatokba írhassak. :DD Ha már itt tartunk, a következő részben ezek szerint tudatlanul is neked kedvezek. :D
      Köszönöm az elismerést! Ez nagyon pozitív számomra, ugyanis nem tanulok pszichológiát, mindössze önszorgalomból. Ha valamit mégsem tudok, utána járok. :))
      Nagyon köszönöm, hogy írtál! Sietek a folytatással! Ezúttal úgy néz ki, képes vagyok tartani magamat az ütemtervhez, hisz ma este már közzé is teszem a 32. fejezetet.
      Puszi <3

      Törlés