2016. augusztus 17., szerda

35. fejezet - Élj, hogy boldog lehess, és légy boldog, hogy élhess

Szép estét! :))
Volt egy kis szabadidőm, ennek örömére pedig nem haboztam. Siettem, ahogy csak tudtam! Most először fordul elő, hogy a rész felrakása után válaszolok csak a kommentekre, de nem akarlak titeket tovább várakoztatni. Hozzá teszem, elolvastam mindegyiket, és roppant mód örülök, hogy még ennyi idő után is veszitek a fáradságot, és írtok nekem. Annyira nagyon hálás vagyok! Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm! :))))

Jó szórakozást! :D

Amy


- Gondolkodtam… - szólalt meg Louis váratlanul, elhessegetve ezzel révedezésem számtalan gondolatát.  
Addig fel sem tűnt, hogy órák óta agyalok engem méregető gyanús szempárokon, valamint Dr. Carter abszurd manőverein (ilyenkor mindent elkövet, hogy kettesben maradjon velem), csak amikor ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy kinyújtóztassam elgémberedett tagjaimat. Dr. Carter. Igyekszem kerülni, ugyanis van egy sejtésem, mit akarhat, de arra a beszélgetésre még határozottan nem állok készen. Hetek óta rettegek, mikor dönt úgy a főorvos, a játéknak vége.
Louisnak persze erről semmit nem kell tudnia. Az lenne a legjobb, ha észre sem venné a rejtett jeleket, de sajnos ennek igen csekély az esélye. Az elmúlt hetekben számtalanszor kaptam rajta a főorvost, hogy az üvegen keresztül árgus szemekkel őt figyeli. Nyugtalanított, méghozzá olyannyira, hogy észre sem vettem Dr. Gilbert felnyársaló mosolyait reggelente, akár ma.
Rám nézett.
Ezért még nem fog a pokol tüzén nyársra szúrva égni, de a szemével olyan rosszindulatú kódolt üzenetet küldött miközben szót váltottam Liammel, amit még az Enigmával sem tudnék megfejteni.
- Miről van szó? – dörzsöltem meg fáradtan a szemem. Tollamat az előttem takaros kupacban tornyosuló üres papírkötegre dobtam, melyen gyöngybetűvel a disszertációm vázlatának kellett volna szerepelnie. Elkezdődött a második félév, és nem hozott magával mást számomra, mint egy különleges betegséget, mely könnyedén megfertőzi a gyanútlan embereket, főként a diákokat. Lustaság.
 Az idő lassan javulni látszik, és rengeteg ötletem van, hová vihetném Louist, ha végre a Napnak ereje is lesz. Ez a baj. A napom túlnyomó részében ő kapja a főszerepet, lényegtelen, hogy jelen van-e, vagy sem. Amennyiben nem iparkodok ezen változtatni, az utolsó pillanatra fog maradni az iskola neheze.
- Az életről… - felelte kimérten. Az egyik fehér billentyűt piszkálgatta rövidre nyírt körmével anélkül, hogy megszólaltatta volna gyönyörű hangját. Talán megromlott a hallásom, viszont a legutóbbi hangolás után szebben csengett, mint valaha. – Meghallgatod?
- Természetesen – kihasználva a szék adta lehetőséget, teljes testemmel fordultam irányába. Aprót bólintott, s még innen is láttam, ahogy ádámcsutkája liftezik egyet, mielőtt hozzáfog. Szabad keze az ölében pihent, és a nadrágját gyűrögette. Megfigyeltem, hogy ezek a mozdulatai ismétlődnek, valahányszor egy kényes témáról számol be.
- Annyira kiszámíthatatlan… Minden helyzet hordoz magában némi váratlan fordulatot. Lehet, hogy a következő pillanatban valaki betöri az ablakot, vagy becsapódik egy meteor, de az is megeshet, hogy nem így fog történni – megfontoltan ejtette ki a szavakat, s közben a billentyűt kínzó ujjaira függesztette tekintetét.
- Ennek nagyon kicsi az esélye. Szinte lehetetlen – valami kiismerhetetlen gondolatmenet szálainak végét vetette elém, én pedig nem voltam biztos benne, bölcs döntés-e követni. A vészjósló hangulatot fokozták az ódon falak, megborzongatva a sötét szóváltásra felkészült érzékeimet.
- Szinte! – emelte fel mutatóujját magabiztosan. A karfára könyököltem féloldalt, és a pillanat alatt magabiztosabb tekintélyűvé változó fiúra fókuszáltam. – De megtörténhet, ahogy az is, hogy valaki bejön azon az ajtón, és lelő minket – összeráncoltam a homlokom. Kissé aggódtam, hogy Louis ilyesmiken rágódik. Minden bizonnyal valami számára fontos dologhoz akar kilyukadni, de ezt kevésbé drasztikusan is szemléltethetné. Felesleges ennyi erőszak felé sodródnia.
- Mit akarsz ezzel?
- Most értem oda – sóhajtott hatalmasat. – Minden annyira zavaros. Mi értelme ezzel a létnek? Mindenkinek van vele célja, de miért térnek el? Orvos akarsz lenni, más… erőszakoskodik. Miért? Miért jó nekik, ha így tesznek? Miért jó neked? – nézett rám tanácstalanul. Megvakargattam az állam, hátha ihletet nyerek tőle, ami sikerült is. Az agyam filozofikus üzemmódra állt, és minden sejtjével azon dolgozott, hogy kielégítse Louis tudásvágyát az életről.
- Szerintem a boldogság a kulcs. Bármilyen is az a gondolat, beteg, vagy egészséges, a célunkért élünk, mert az tesz minket boldoggá.
- Tehát a boldogság a cél? – billentett félre a fejét elgondolkodva. – A tankönyvek szerint a szaporodás – meghökkentem látásmódján.
- Talán. De ha egy személynek gyermeke van, akkor az általában boldoggá teszi. Kilyukadunk ugyan oda: mindenki törekszik a boldogságra. Az a fontos, hogy legyen célod, ami boldoggá tesz, és úgy kell élni, hogy teljesítsd.
- És mi van, ha eléred a célod? Mi van azután? Olyan feleslegesnek tűnik az egész. Semmi értelme… – meghűltem a hallottaktól. Azonnali tettvágyam késztetésétől, hogy tiltakozzak Louis gondolatai ellen, máris felemelkedtem.
- Feleslegesnek tartod az életed? – kérdeztem visszafojtott lélegzettel. Minden pillanat, melyet válaszától megvonva töltöttem egyre több sebet ejtett rajtam. Nagy volt a baj eddig is, de nem ennyire. Alig hittem el, hogy Louis semmirevalónak tartja az életét. Semmiképp nem egészséges ez a fajta gondolkodása.
- Nem… Csak nem látom értelmét. Nem teszek semmi fontosat, semmirekellő vagyok a létezés szemében.
- Keresned kell egy másikat! – ütöttem a székre elkeseredetten. Louis csendes bújából kizökkenve pillantott fel rám.
- Hogy?
- Ha teljesítetted a célod, találnod kell egy másikat – bizonygattam bölcselkedve, suhanc koromat meghazudtolva. Észre sem vette, mikor kerültem mellé, de kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- De ha nem találok? – tartottam tőle, hogy képtelen leszek kihúzni a túl mélyre ásott medréből. Az elkeseredésében tocsogó fájdalmas pillantásával nehezen néztem szembe.
- Mindig találni fogsz! – bizonygattam erőteljesen megrázva a vállainál fogva, amikor megpróbált eltűnni előlem a tökéletes kékség. - A legegyszerűbb példa erre: reggel éhes vagyok, tehát a célom, hogy ételt szerezzek. Hogy meg tudjam venni, pénzre van szükségem. Pénzt munkával keresek, munkát pedig tanulással. Egyik következik a másikból. Cél mindig van, csak meg kell találni. Azt mondtad zongorista akartál lenni, ezek szerint volt egy célod, ami boldoggá tesz…
- Az… életben maradás is lehet cél? – szakított félbe hirtelen.
- Pontosan, bármi! Csak ki kell találnod, hogy mi az, és azért küzdened, hogy megvalósuljon. Egy biztos, sosem szabad feladni! Soha! – az órámra pillantottam. - 13:13 van. Azt mondják, hogy ilyenkor kívánhatsz, és az teljesülni fog – jegyeztem meg szórakozottan, a lehető legkevesebb feltűnéssel, majd előre állítottam, hogy a hazugságnak megfelelően működjön.
Louis eltűnődött, lehunyta a szemét egy pillanatra, aztán olyan elánnal éledt meg, hogy önkéntelenül megrezzentem.
- Csókolj meg! – határozottan csengett a hangja, de kijelentése után nyomban elpirult, és szégyenkezve lesütötte a szemét.
- Nem szabad hangosan kimondani… - böktem ki enyhe zavaromban, Louis kiszámíthatatlan kérése hallatán. A hátamon máris átázottnak éreztem az ingemet. Levert a víz, a tarkómon pelyhedző aprócska szőrszálak pedig vigyázzba vágták magukat kettőnk csókjának gondolatára.
- Kérlek, Harry! – lassan felállt, és a heverőhöz ment elnagyolt mozgással, mellyel sikerült remegését tűrhetően palástolnia.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Ne görcsölj rá, hisz tudod, hogy megígértem. Nem kényszerítelek, hogy dönts, a saját akarat…
- De nem tudom, hogy döntsek! Minden annyira zavaros. Várni akarok, de folyton ezen jár az eszem. Úgy érzem, beleőrülök a bizonytalanságba. Én… De közben tudom, hogy… Ezt nem akartam elmondani neked, annyira kínos… - izzadt tenyerét a nadrágjába törölte, miközben kínlódva fújtatott.
- Mi a baj, Louis? – helyezkedtem mellé tisztes távolságban, ügyelve a személyes terének meghagyására. Lábait mellkasához húzta, és az ajkába harapott. Lángrózsái egyetlen pillanatra sem hagyták bőrét nyugodni.
- Hát… én…
- Sajnálom, ha…
- Ne! Ne sajnáld, mert… mert jó volt. És ez a baj, azt hiszem… Hogy lehetett ez jó?! – nézett rám zaklatottan. – Nekem ezt nem szabadna… Nem érezhetem magam jól… - a beszélgetés kezdett hisztériába átcsapni. Louis tehetetlenségében egyre feljebb emelte a hangját. Éreztem mennyire feszült, valószínűleg egy kisebb hurrikán tombolt benne.
- Miért? Mi akadályoz meg? – tudakoltam őszintén. Jelenleg úgyis rajta állt megosztja-e velem, de volt egy olyan érzésem, hogyha türelmesen biztatnom, utána magától eljut a kifakadásig, majd a csendhez, mely megnyugvást fog magával hozni. Ez a folyamat a legfontosabb.
- Nekem a boldogság lehetetlen. Ha jól érzem magam, utána minden folyton tönkremegy, ezért. Attól félek, ha rájövök mit akarok, minden elromlik… - váratlanul átölelt, kapaszkodót keresve a vállamba, hogy legalább egyetlen biztos pontja legyen a fejetlenség közepette. Arcát a vállamra helyezte, és gondterhelten sóhajtott egyet.
- Ugyan, ez lehetetlen…
- Ez a karma…
- Te hiszel ilyesmiben? – kérdeztem kissé megrovó hangnemben, de nem válaszolt.
- Valami felsőbbrendű erőnek csak kell lennie, ami miatt ennyire kisiklott az életem… – felelte lehangoltan. A karomat cirógatta olyan robotszerűen, hogy szerintem nem is volt tudatában mit tesz.
- Akkor változtassunk ezen gyorsan – elhalkultam, és felemeltem az állát. A csillogó tekintete lelkemig hatolt, átcsempészve saját félelméből, melyet én örömmel vettem át, hogy csökkentsek az ő terhén. Egyre közelebb hajoltam hozzá, de a leheletnyi pánik miatt az arcán, vártam. Igaz ő kérte először, de az inkább egy segélykérés volt, mint kívánság, így szükségét éreztem az engedélyének. Mindig kérni fogom, hisz nem akarok olyasmibe vágni, amit ő nem szeretne, épp elégszer tették már vele. Vékony ujjai alig érintve kúsztak fel a kék ingem gombjain, mely a visszafogott vágytól remegő testemet eltakarta. Szemhéjait félig leeresztette, és engem méregetett, miközben száján át szaporán szökött ki édes lehelete – Nem mozdulok, míg nem szeretnéd. Ha úgy döntesz, abba is hagyhatjuk – súgtam csendesen.
- Félek… - csak a lehetetlen közelségünknek volt köszönhető, hogy meghallottam hangját, ami egyszerre volt gyenge és megadó.
- Nincs mitől – egy apró mozdulat elég volt hozzá, hogy találkozzunk. Pontosan olyan puha ajkakat csókoltam, mint amire emlékeztem. Kiélveztem a pillanatot, és ízlelgettem őt. Néha egy rövid időre eltávolodtam, játszadozva vele, de nem hagytam sokáig magára. Louis minden visszatérésemet várta, és a finom tapogatózás lassan hevesebbé vált. Felsóhajtottam, és ösztönösen előrébb dőltem. Az agyam folyamatosan figyelmeztetett az óvatosságra, de elég nehéz volt rá figyelni. Beletúrtam a barna tincsekbe a tarkójánál, és közelebb húztam. Louis kezei görcsösen markolták a galléromat, de így is éreztem mennyire remegnek. Hogy mitől, nem volt időm rájönni, mert a hév telhetetlenségre buzdított. Megnyaltam az ajkát, de semmi nem változott. Tettem még egy próbát, ám az újabb kudarc következtében elhúzódtam. Louis értetlenül pislogott rám nyálamtól csillogó szájjal. Olyan kiszolgáltatottnak hatott, hogy másra sem vágytam, mint védelmezni őt. – Nyisd ki a szád, Lou… - sóhajtottam, és ismét megtartottam a korábbi procedúrámat. Ezúttal bizonytalanul, de rés keletkezett köztük, én pedig nyomban befurakodtam. Louis abban a pillanatban elfordult, és lihegve méregetni kezdett.
- Semmi baj… Sajnálom, ha erőszakos voltam…
- Én csak…
- Még soha nem csináltál ilyet? – Szégyenlősen fejet rázott. Máris bujdosni akart, de még idejében hajoltam hozzá. Csodálkoztam, hogy Louis mennyire készséges és odaadó. Visszakozhatott volna, de hagyta, hogy irányítsam. A belém vetett bizalmától kellemes feszítést éreztem a szívemnél. Óvatosan fedeztem fel száját, mielőtt puha nyelvének simogatásához fogtam volna. Észveszejtő volt, amit műveltünk. Ahogy Louis egyre bátrabb lett, úgy váltott minden izgalmasabbá. Elvette az eszem, amikor határozottan, már-már követelőzve csókolt. Megtámasztottam a hátát, és ledöntöttem a párnákra, ezzel fölé kerekedve. Úgy éreztem egyre forróbb a levegő körülöttünk. Elég lenne egy apró szikra, hogy lángra lobbanjunk mindketten, és hamuvá égjünk egymás karjaiban.
Halk kopogtatás zavarta meg az izgató cuppogások neszeit. Kelletlenül mordultam fel, de kénytelen voltam megszakítani ténykedésünk. Szótlanul fürkésztük egymás kipirosodott arcát, végül Louis puha tenyere az arcomra simult. Szemei lázasan szikráztak, és halványan elmosolyodott, a szívemet ezzel még hevesebb szerelmes vallomásra késztetve. Átfogtam az apró kezet, és viszonoztam mosolyát. A forróságot meghitt nyugalom fojtotta el. Most minden valahogy tökéletes volt, és kiegyensúlyozott. Tenyerét megcsókoltam, majd annak párját a száján hagytam, mielőtt az ajtó mögé néztem.
- Liam! – kiáltottam fel meglepetten, amikor megláttam barátomat, ahogy a lábazat csempéjét rugdosta mély ráncokba szedett homlokkal. Megszólításomra megugrott.
- Ha-Harry! Bocsáss meg, hogy zavarlak! Meg akartam kérdezni, hogy tartasz-e velem ebédszünetet. Niall azt mondta, hogy még nem voltál, és ha belemész addig vigyázna Louisra – Liam bizonytalanul méregetett, az arca lángvörös volt, és néha a szokásosnál is érdekesebbnek találta cambridge cipőjének orrát.
- Örömmel, csak egy percet kérek.
- Az irodámban leszek – meg se várta, hogy szóljak, hátat fordított, és fokozott tempóban faképnél hagyott.



10 megjegyzés:

  1. Basszus basszus basszus csak ezt tudom hajtogatni!
    Egyre többen kíváncsiskodnak körülöttük erre még Liam is!
    Bár ö szerintem sose árulná el,legalábbis nagyon remélem!
    Annyira hihetetlenül imádom ezt a történetet,olyan fantasztikus!
    Gratulálok hozzá remekül írsz!
    És én alig várom,hogy olvassam!
    Puszi Szuzi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát igen. Feléjük fordul mindenki figyelme... Talán kicsit több is, mint kéne.
      Köszönöm az elismerést! :)) Egyre növekszik bennem a gondolat, hogy nekem vannak a legjobb olvasóim, így ideje egy kicsit kényeztetni titeket. :DD
      Puszi <3 <3

      Törlés
  2. Ajjajj nagyobb a baj mint hittem. Nem tetszik hogy ilyen sötét gondolatai vannak ... Már sokkal jobban volt. Ez az öreg bogarat ültetett a fülébe és most ezért ilyen tuti. Meg Liam is most mit akar?? Mibe sántikál ez is?? Ajj kivagyok már ezektől ... :(
    De a csók az valami fantasztikus volt ... Egyszerűen ... Áhh ezt nem lehet kifejezni :D Egyszerűen imádom az ilyen pillanatokat :)
    Ne haragudj hogy ilyen rövid lett a komim de az előzőnél konkrétan pánikoltam és dőltek belőlem a szavak :D És nagyon szivesen irtam olyan hosszút és én köszönöm a hosszú választ rá :D ❤
    Nagyon várom a következő részt de még mindig félve hogy mi lesz ... Mikor szakítják el őket egymástól :( Imádtam ezt a részt akárcsak a többit mint mindig :) ❤
    Pusziiii ❤❤❤💋

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD
      Birom, hogy mindig úgy kiakadsz. XD Ígérem, ezentúl kevesebbet fogok játszani az idegeiddel. Már nem kell sokat kibírnod.
      Louis az már csak ilyen. Nem lehet vele mit kezdeni. Képzed magad a helyébe, vagy elég ha belegondolsz a hányatott sorsába... Te együttérző lélek vagy, biztosan könnyen megy. Ugye, hogy teljesen jogosan lehetnek ilyen gondolatai?
      A csókot pont azért raktam bele, hogy egy picit feloldódjatok, és persze ideje volt már. :D
      Egyáltalán nem lett rövid, nyugi. De ha az is lenne, akkor sem haragudnék. A lényeg, hogy írtál, és ennek örülök igazán! :DD
      A következő részekkel kapcsolatban hamarosan írok!
      Millió puszi! <3 <3 <3

      Törlés
  3. "Úgy éreztem egyre forróbb a levegő körülöttünk. Elég lenne egy apró szikra, hogy lángra lobbanjunk mindketten, és hamuvá égjünk egymás karjaiban."- aww, istenem de édesek.
    Miért érzem úgy, hogy már Liam is tud róluk? Bár reményeim szerint ez nem akkora baj, mármint ő csak nem árulná el Harryt, inkább először beszélne vele róla.
    Igazából nagyon félek, hogy ami történni fog Harry-vel (mármint, hogy eltiltják Louis-tól, vagy valami rosszabb..) teljesen szét fogja őkeg szakítani, sőt, Louis-nak még az állapota is megromolhat.. Isten adja, hogy ne legyen igazam..
    Imádtam ezt a részt és alig várom a következőt!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ^^ Sikerült kiemelned a kedvenc részletem. XD Ezek szerint nálad is sikert aratott.
      Hm... Meglehetősen jó megérzés. Ezzel most nem lőttem le annyira a poént, viszont hamarosan bővebben ki fogja fejteni az ezzel kapcsolatos véleményét. Ott talán még sikerül némi meglepetést is belevinnem.
      Reménykedjünk a legjobbakban! Most ez a legfontosabb. Ráérsz majd akkor aggódni, ha megtörténik. Ha nem, akkor meg fellélegezhetsz. Nem fogom tovább húzni a szálakat, nyugalom. Nemsoká új rész!
      Addig kitartás! :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Hello drágám!
    Csodás lett a rész!
    Annyira kis aranyosak, annyira szerelmesek, hogy az en pici szíven nem bírná ki, ha lenne valami velük!:(
    Remelem,többször Louis-nak nem fognak ilyen gondolatai támadni, igenis van miért itt lennie, helyesbítve van KIÉRT itt maradnia!
    Harry nyugodtan menekülhet dr. Carter elől, de sajnos ami késik, nem múlik.
    Remelem Liam nem fog beszélni senkinek se a történtekről, mert onnantól Louis sorsa meg lenne pecsételve...
    Imádtam, imádlak!❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi! <3
      Készülni kell a következő részekre, így elérkezettnek láttam az idejét némi nyugalmas együttlétnek. Kell is, hogy legyen mire visszagondolni. :P
      Hát pont ezt a gondolatot akarta Harry is a fejébe verni... Aztán meglátjuk megértette-e a célzást a kicsike. :D
      Oh... nézzenek oda! :D Ez értsem úgy, hogy tudod, hogy Liam miért volt annyira zavarban? :D Erre még visszatérünk. XD
      Örülök, hogy írtál! Hamarosan jelentkezem némi infóval a következő részekről. ;)
      Puszi <3

      Törlés
  5. Most inkább csendben meglapulok, és várom a folytatást!
    Annyi minden kering a fejembe, az igazgató, a doki, Liam, Louis csókkérése, Harry ....

    Inkább csak izgatottan várom a következő részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Ez aranyos volt. :) Igyekszem érdekessé tenni, de már nem akarom tovább húzni.
      Köszönöm, hogy írtál!
      Puszi <3

      Hamarosan jelentkezem! ;)

      Törlés