2016. szeptember 3., szombat

37. fejezet - A múlt cselekvései előre megírják a jövőd napjait

Hahó! :)))
Mi volt az ebéd? :D Én hódoltam az élvezeteknek, és borsófőzeléket ettem. Van aki nem annyira csípi, de ízlés kérdése.
Remélem tetszett az előző rész, mert máris itt a következő. Azért hoztam később, mert a reggeli is csúszott, és ez borította a rendet. Remélem ez senkinek nem okoz gondot.
Kellemes délutáni pihenést, és jó szórakozást! :))))

Oh! Aki lemaradt volna az előzőről: 36. fejezet - előbb vagy utóbb szembe kell nézned az elkerülhetetlennel Így egyszerűbb. :D

Amy



- Miért jöttünk ide? - tette fel Louis jogosan kérdését, amikor leparkoltam az útszegély mentén egy kékre festett ház előtt, London benzingőzös utcáitól félórányira.
- Meg kell látogatnunk valakit – feleltem tömören, de nem túl elutasítóan, nehogy máris visszariasszam a kihívásoktól. Úgy tűnt, megelégedett a csekély információval, mert szemöldök ráncolva visszafordult a takaros ház tanulmányozásához. A szűk térnek köszönhetően a szokásosnál is közelebb akartam érezni magamhoz. Louis állára siklottak az ujjaim, és mire magam felé fordítottam, hogy megízlelhessem vékony ajkait, ő már huncut mosollyal méregetett, megsejtve mozdulatom célját. Néhány perc, és a szélvédő két oldalát ostromló különböző hőmérséklet miatt máris kiütközött rajta a pára, eltakarva a kilátást, elfedve minket a kíváncsiskodó tekintetek elől. – Induljunk – hajoltam el, de Louis repetát kért, míg a slusszkulcsot eltávolítottam az indítóból.
Az ajtócsengő nehézkes rézharangokat utánozva bolygatta fel a ház népének nyugalmát. Odabentről máris kihallatszottak a halk motoszkálás minden árulkodó jelei. Beszélgetésfoszlányok, a televízió elnémulása, léptek finom dobbanása, végül a lágy esésű függöny meglebbenése. A biztonság kedvéért újra rápillantottam a feslett szélű fecnire, melyen a Zayn sajátos kézírásával feltüntetett név és cím megfakulni látszott a számtalan hajtás mentén. Összevetettem a barátságos kertes ház sarkára felfüggesztett cserépszámmal, minden stimmelt.
- Segíthetek? – tárta ki a bejáratot egy fáradt tekintetű asszony. Sötét bőrén koravén ráncok redőződtek, a fehérre mázolt keretet markoló ujjai bőrkeményedésektől volt repedezett és durva. Sárga blúza egyszerű farmerrel viselve kiemelte darázs derekát, de inkább keltett sovány összbenyomást alkata, mint karcsút.  
- Seant keressük – amint kimondtam a férfi nevét, az asszony arca elborult, és kissé tartózkodóan beljebb húzódott.
- Milyen ügyben? – tudakolta összeszűkült szemmel. Ellenséges reakciója kihatással volt a környezetre érzékeny Louisra. Ujjai nyugtalanul megrándultak a menekülési vágy visszafojtásától.
- Zayn Malik küldött minket
- A férjem nyugalmazott rendőr! – förmedt rám a nő, barátom nevének említése után. – Most pedig, kérem, távozzak! – adta ki az ukázt, ellentmondást nem tűrve. Az ajtót heves mozdulattal készült ránk csapni, ám az utolsó pillanatban egy kéz akadályozta meg benne.
- Nyugodj meg, drágám! Had mondják el, miért jöttek – a hatalmas kézhez egy dohányfüsttől érdes hang társult, megenyhítve közönyös kedvesét. A hölgy, vonakodva ugyan, de utat engedett neki. Sean szintén néger volt. Hatalmas barna szemei várakozás teljesen mértek végig, jámbor kedvességet küldve felém bátorításként.
- Harry Styles – nyújtottam kezet, melyet megszorongatott lapát tenyereivel. – Pszichológiát tanulok, és Zayn ajánlotta, hogy látogassuk meg… - a férfi arca egyre komorabbá váltott, de a többes szám felkeltette érdeklődését, és a mellettem álldogáló Louisra fókuszált. A felismerés olyan erőteljesen suhant keresztül arcán, mintha újabb barázdát akarna vésni a cserzett bőrbe. Szemei kikerekedtek azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy kiesnek a helyükről, és úgy tűnt, teste lecövekelt a sokktól. Könnyekkel az arcán esett szó szerint térdre kedvesem előtt, de még így is elég magasnak bizonyult ahhoz, hogy könnyedén magához ölelje a sóbálvánnyá vált fiút, akinek vállára borulva felzokogott. Louis ekkor ébredt rá, hogy a percek alatt darabjaira hullott életerős embernek szüksége van az ő vigaszára.

- Köszönöm – hálálkodtam, amikor Sonja elém helyezte az aromás gőzt magából árasztó erős feketét, egy apró virágmintás viaszosvászon terítőre. Elég volt az illata, hogy összefusson a számban a nyál. Az étkezőben ültem, velem szemben Sean, a kis boltív mögött nyíló konyhában az ebéddel ténykedő Sonjával. Az ablakból épp ráláttunk Jeere és Margaretre, Sean hét- és ötéves kislányaira, akik odakint játszottak Louisval. Fogalmam sem volt róla, miről beszélhetnek, de a vidám zsivaj hallatán megnyugodtam. A gyerekek első látásra beleszerettek Louba. Csintalankodtak vele, és a szobájukba hívták, ahol leltárba kellett vennie az összes játékukat, végül kicsalták magukkal az udvarra. Élvezték, hogy a bohókás Louis figyelmében fürödhetnek, mert ő hihetetlen türelemmel és kedvességgel foglalkozott velük.
- Kisé szégyellem magam a korábbi viselkedésem miatt – szólalt meg Sean a kávéját kevergetve. Az ő figyelmét is lekötötte a kinti jelenetet, mely telt ajkait békés mosolyra késztette.
- Nem tesz semmit.
- Maga tehát orvos tanonc. Kissé fiatal, nemde? Hányadéves?
- Tavasszal végzem – elismerő bólogatást kaptam.
- És máris saját betege van?
- Ez egy kivételes eset – kortyoltam bele a fekete folyadékba, mely jólesően kényeztette érzékeimet. Sean újfent bólogatott.
- És miért küldte ide Zayn? – tért a tárgyra.
- Kilátásba került Louis elbocsájtása a kórházból. Ha ez megtörténik, Zayn felügyelete alá fog kerülni, ezért elbeszélgettem vele a minap. Először a szüleit kerestem, mivel én kizárólag a Louis által elmondottak alapján építkeztem. A nyomozó mondta, hogy keressem fel… Azt is említette, hogy, magának is jót tenne… - tettem hozzá halkan.
Sean kelletlenül rázta meg a fejét, de nem ellenállással.
- Úgy tűnhet, egy ilyen fickó, mint én, legyőzhetetlen, de a valóság más. A mai napig orvoshoz járok egy régi seb miatt, amit ma sikerült enyhítenem - Sean és Louis a találkozás után még percekig ölelték egymást, s elevenen élt bennem a kép, ahogy Louis rendíthetetlenül tartja magát, és megnyugtatja a férfit azzal: Már minden rendben van. - Csodálatos amit Louisval műveltél, merőben más, mint legutóbb. Most, hogy láttam, úgy érzem, belül megint sikerülhet egyben lennem, mint régen – lélegzetvételnyi szünet után, már nem ugyan az az ember szólt hozzám. Kérés nélkül elszakadt a jelentől, hogy a múltba utazzon, és meséljen az akkori időkről.
- A rendőr akadémián felkészítettek, a munkám során rengeteg esetet láttam, de ilyet, egyet sem. Zaynt akkor ismertem meg, amikor az apja kinevezése, és a velejáró áthelyezése miatt ideköltöztek. Gyakran lógott az őrsön. A háziját csinálta, vagy a felesleges idejét ütötte el, mígnem megjelent egy szerény fiúval. Onnantól kezdve nem telt el úgy délután, hogy ne együtt látogattak volna be. Az iroda megtelt élettel, mert a rengeteg energiájukat, nehezen vezették le az iskolapadban. Aranyos kölykök voltak, olthatatlan tudásszomjjal, aztán... váratlanul abbamaradtak a látogatások... Amikor legközelebb felbukkant a főnök fia, egy tornádóhoz hasonlóan forgatott fel mindent, ami a keze ügyébe került.

Lent jártam az automatánál, így csak a pletykákból tudtam meg, miről folyt a veszekedés, melynek mindössze a végét csíptem el.
- Elegem van! – ordította Zayn feldúltan. – Miért nem értesz meg?! Csak annyit kérek, hogy küldj egy járőrt a házukhoz! - teljesen kifordult magából. Soha nem hallottam még ilyen tiszteletlenül beszélni az apjával, aki mindez ellenére megőrizte higgadtságát.
- Mi folyik itt Denis? – ültem le a monitor képernyőjébe bújt barátom mellé észrevétlenül. Letettem teáját, melyet egy bólintással köszönt meg, miközben Zayn elrohant, dokumentumok százait meglebbentve maga után. A főnök irodájának ajtaja becsapódott, a jelenlévők pedig egyszerre lélegeztek fel a megkönnyebbüléstől.
- Louis eltűnt – kezdett bele fojtott hangon Denis. A fejét lehajtotta és úgy sugdolóztunk mint a rosszban sántikáló diákok a tanár háta mögött.
- Mi?! – kiáltottam fel meglepetten, de elnyelve a magas hangokat. Denis komolyan bólintott, és sejtelmesen közelebb csúszott.
- Legalábbis Zayn ezt állítja. Elvileg napok óta nem kapott róla hírt, és azért könyörgött, hogy jelentsük be eltűnt személynek.
- De akkor miért nem tette meg a főnök? – ráztam meg értetlenül a fejem.
- Mert azt is mondta, hogy járt a házuknál, és a szülei „elzavarták” – rajzolt idézőjelet a levegőbe. Talán pont a kis Malik szavait utánozta, annyi kételyt vitt bele a kiemelt szóba. – Azt mondták neki, elutazott a nagynénjéhez, mert ott fog tanulni. A főnök ráhagyta, hogy ne foglalkozzon vele. Azt mondom, igaza van! Talán összevesztek a fiúk valamin. Lenyúlták egymás csaját, és tényleg elköltözött. Jól döntött a Ray, legalább nem kell bajlódnunk a sok papírmunkával. Most képzeld el! Mehetnénk kihallgatást tartani az egész szomszédságba, meg a rokonokhoz, aztán a végén kiderülne, hogy tényleg ott a gyerek, ahol mondják – a titkolózás kellemetlen hangvételű panaszkodás formájába csapott át. Denis utoljára még megforgatta a szemét drámai lezárásként, majd folytatta a munkáját enyhén elhűlt teájának kortyolgatása közben.
Megpörgettem néhányszor az ujjaim közt tartott tollat. Igaza volt a főnöknek, de Zaynnek is. Louisval látszott mennyire egy húron pendülnek, a testvérekhez közel álló kapcsolatot ápoltak, kételkedtem benne, hogy Denis feltevése helyes.
Bár ne lett volna igazam, folyton ezt kívántam. Raymond egy hét kérlelés után kiküldött egy járőr kocsit. Becsengettek, de nem találtak semmi gyanúsat. Szerintem említenem sem kell, mennyire felbosszantotta ez Zaynt.
- Az egész bagázs egy rakás szerencsétlen! Magukat nevezik a rend őreinek?! Nevetséges! – csapott az asztalra dühösen. – Még egy ötéves is tudja, hogy megfigyelésre kellett volna menniük! – megkérdőjelezte az egész őrs tudásszintjét, de már akkor is olyan karizmával bírt, mely meggátolt minket az ellenkezésben.
- Zayn! Elég legyen ebből fiam! Tűrhetetlenül viselkedsz a munkájukat tisztességesen elvégző emberekkel – szűrte a fogai között az apja – Ha nem a fiam lennél, ezért bent tartanálak éjszakára! - figyelmeztette baljós éllel. Zaynnel elszaladt a ló. Ahogy telt az idő, egyre feszültebb lett, és ezért valahogy bűnösnek érezte magát az is, aki akkor ott sem volt a járőr kocsiban.
Másnap reggel se szó se beszéd, egy fekete szemeteszsák landolt az íróasztalomon. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, a Malik fiú eltűnt, majd az apja karját rángatva tért vissza.
- Tudod mi van benne?! – szinte már hisztérikusan csengett a hangja. – Éjjel rakták ki a szemetes mellé.
Visszafogott kíváncsisággal hajoltak közelebb az emberek. A fekete erős falú zsákot egy ilyen kétes ügynél nehéz elvonatkoztatni az emberi maradványoktól. Megremegett a gyomrom, azzal fenyegetve, hogy hamarosan viszontlátom a reggelimet.
- Fiam… - kezdett bele Javad lemondó sóhajjal. – A rögeszméddé vált az ügy. Miért nem fogadod el, hogy elköltözött?
- Valóban?! – acsargott vissza Zayn. Elmarta a levélvágó kést az asztalomról, és felhasította a zsákot oldalát, sikító hangot kiváltva a műanyag fóliától. Egy képet vett elő. A keret egyszerű mivoltát, a magába foglaló családi pillanat tette értékessé a tulajdonosa számára. Az ezt követő Louist és Zayn foglalta magába, aztán övek és hózentrógerek lepték el az asztalt, tollak, néhány borotva, végül drótok társaságával bővülve.
- Ezek a zongorájából valóak. Tudom, mert már számtalanszor kísértem hangszerboltba, és az övét is láttam belülről. A képek a szobájában lógtak, és ezeket rendszeresen hordja – csapott néhány nadrágtartót vissza a helyére. Raymond arcán valami különleges futott keresztül.
- Valóban ott voltak? – kérdezte még mindig kezében tartva az első képet.
- Igen. Mint mondtam, éjszaka rakták ki – azt már nem kérdezte meg a fiától, hogy mit keresett akkor ott, de a pontos ismeretek tudásából ki lehetett következtetni, hogy napok óta önkéntes megfigyelést végez a ház körül.
- Észrevettek? – a főnök hangja komolyan csengett. Így tett, valahányszor tapogatózni kezdett egy új ügy előkészítésénél.
- Nem hiszem. Reggel elment az apja, azután elhúzták a sötétítőket – Raymond bólintott, majd visszatette a képet a zsákba.
- Denis! Húzz kesztyűt, és csomagold vissza ezeket! Tegyétek egy üres bizonyítékos szekrénybe! Címkézzétek fel! Elin, gyere velem, felvesszük Zayn vallomását – arra számítottam, hogy Zayn meg fog könnyebbülni, ehelyett félelmet láttam a szemében. Ha az apja végre komolyan vette, mindössze egy személyes tárgyakat tartalmazó szemetes zsákból, mely tipikus reakció, ha az elkövetők meg akarnak szabadulni az áldozat emlékétől, elismerte a helyzet súlyosságát.
Aznap este, behoztak egy táblát, rajta Louis Tomlinson mosolygós igazolványképével és rengeteg adattal. A tetején a következő szerepelt hatalmas betűkkel: ELTŰNT!!!


8 megjegyzés:

  1. Azta de komoly .... Fuuu hallod egyre kiváncsibb vagyok :D Még jó hogy Zayn nem adta fel ... Mi lett volna ha nem hallgatnak Zanyre??? 😱😱😱😱 Uristen belegondolni se merek 😱😱😱 Hát mást nem tudok mondani mint hogy kiváncsian várom a folytatást ❤❤❤💋💋💋 Millio Pusziiii 💋💋❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is: Louis másik én? Hmm... Nem rossz gondolat! :D
      Másodszor: Zayn jó ember! Remélem a való életben is! :DD

      Puszi <3 <3

      Törlés
  2. Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják kimenekítsji Louist...

    VálaszTörlés
  3. Két részt olvastam el egyben és teljesen lefagytam,hirtelen köpni nyelni nem tudtam! Az igazgatót te jó ég mennyire imádom azt hittem több gubanc lesz de istenem milyen aranyos volt,annyira imádom!
    És itt a múlt felidézése valami fantasztikus,remekül írsz csak ezt tudom ismételni és a történet pedig fenomenális!
    Annyira imádom olvasni!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh... Húzós lehetett.
      Örülök, hogy nálad is szerzett pár jó pontot az öreg. :D Igazából ő semmi rosszat nem is csinált a történetben eddig, ha jól emlékszem. Egy kivételes karakter.
      Köszönöm az elismerést! :))))
      <3 <3

      Törlés
  4. HATALMAS ÉS ÓRIÁSI GRATULÁCIÓ ! Teljesen beszippantott a történet !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen Köszönöm! :)
      Hálás vagyok, amiért elolvastad, és mérhetetlen boldogsággal tölt el, hogy tetszik is :D

      Sok-sok puszi <3

      Törlés