2016. szeptember 3., szombat

38. fejezet - Amelyik emléked mindenáron elfelejtenéd, az él benned a legélénkebben




Szép estét mindenkinek! :)
Remélem még nem unjátok, ugyanis hátra van még 2! Előfordulhat, hogy az utolsó csak holnap este fog felkerülni, ugyanis kisebb problémáim akadtak vele. Picit többet akarok javítani benne. (Erre már ráment egy tálca muffin is, ugyanis a gép előtt felejtettem magam miatta. Elégtek picit... :P) Azért még nincs minden veszve, reggel elmondom hogyan alakultak az utómunkálataim körülötte.

Amy



- Ez mikor történt? – szóltam közbe, mikor úgy tűnt Sean gondolatai általam nem látott messzeségbe kalandoztak.
- Csütörtökön, ha jól emlékszem. De nem vagyok biztos. Arra a napra viszont nagyon is emlékszem, amikor ez egész kapitányságot ellepte a káosz.

A főnök megfigyelés alatt tartotta a házat a nap 24 órájában. Ezúttal hallgattak Zaynre, álruhát öltöttek, és észrevétlenül követték a szülőket. Megfigyelték mit és mennyit vásárolnak, hová járnak, kikkel, mikor alszanak, esznek, egyszóval mindent. Aztán szerda reggel feldúltan tértek vissza az éjszakások.
Raymond tenyereinek összeütésével kért figyelmet valamennyiünktől, miután kiengedte őket az irodából. Rossz előérzetem volt, a főnök tekintetéből áradó komolyság miatt.
- Éjjel Mr. Tomlinson elment egy szórakozóhelyre. Amikor felbukkant, egy férfival volt. Hazamentek, hamarosan pedig a diktafon rögzített… - itt elhallgatott, és a megnyomta mellette helyet kapó fekete készülék egyik gombját. Ed hangja töltötte be az irodát, ahogy bemondja a dátumot, az időt, és helyszínt, valamint a megfigyelést végző személyeket. Ezután egy barátságos csevej fültanúi lehettünk, mely a lakók és újdonsült vendégük között zajlott le, aztán... Félelemtől és fájdalomtól eltorzult sikolyok, veszekedés és dulakodás alig kivehető hangjai. A felvételen egyértelműen Louis szerepelt, ráadásul néhányszor a nevét is kimondták. Alig tíz másodpercet haladt a szalag, de ez elégnek bizonyult, hogy mindenki elszörnyedjen. Akaratlanul a kislányaimra gondoltam. Aki képes lenne velük ilyet tenni, a saját két kezemmel ölném meg, nemhogy hagynám, nemhogy megszervezném!
- Zayntől tudjuk, hogy keddenként eljárt a férj… - Rymond leállította a magnót – a házat továbbra is megfigyelés alatt kell tartanunk…
- Ki kell onnan hoznunk! – kiáltott fel Denis hirtelen. Felpattant, a fegyverét az övére rögzítette, akik a sokkot már feldolgozták, követték a példáját.
- Állj! – kiáltotta el magát a parancsnok, felocsúdva döbbenetéből. Denisből ritkán lehetett érzelmet kicsikarni, mindig is jó volt abban, hogy elvonatkoztassa magát, valami most mégis tettvágyra késztette.
- Azt akarja, hogy tovább szenvedjen? Mi lesz, ha elkésünk?! Ha rajtakapnak minket, vagy megunják? Kivégzik a fiút! Képesek lennének rá! – bizonygatta elszántan barátom.
- Folytatjuk a megfigyelést, de kénytelenek vagyunk várni. A kamerákon lekövettük Tomlinsont. Kártyázik, minden éjjel. Ha veszít, akkor… fizet. Beépülünk a bárba, és eljátsszuk az átlagembert. Úgy kell intéznünk, hogy veszítsen. A felvétel kevés, tetten kell őket érni, máskülönben egy jó ügyvéddel kiszabadulnak. – Ray olyan eltökélten beszélt, mint talán még soha, ezzel sikerült merészséget ébresztenie bennem. – Egy önkéntesre lesz szükségem, aki felvállalja, hogy eljátssza az úgymond nyertest. Bedrótozzuk az illetőt, és minden szavukat felvesszük. Figyelmeztetek mindenkit, hogy veszélyes terep. Lehetőleg olyan jelentkezzen, akinek nincs családja.
– Vállalom - jelentettem be elsőként tisztelegve. Míg a főnök beszélt, nekem sikerült elhatározni magam. Hogy mi vitt rá erre a lépésre? A szeretet! A gyermekeim iránt érzett szeretet. Nekik ott voltam én, vigyáztam rájuk, de Louisnak nem marad senkije. Meg kellett védenem azoktól, akik eldobták őt. Nevezhetjük ezt apai ösztönnek, vagy empátiának, de egy védtelen gyerek biztonságáról beszéltünk.
- Sean, a lányok… - igyekezett gátat szabni Ray, de határozottan fejet ráztam.
- Vállalom.
- Beavatlak a részletekbe – adta meg magát minden további akadékoskodás, vagy ellenvetés nélkül.
Mire végeztünk, már Zayn is megjelent. Felemás cipőben és a pizsamájára húzott télikabátban, melynek rongyosra tépett zsebét, kíméletlenül gyötörte. Elin egy pohár vízzel előtte térdelve igyekezett felhívni magára zaklatott figyelmét, eredménytelenül. Minket, felnőtteket is megrázott a hír, hát még az ő lelkét.
- Hazaviszlek – közöltem vele határozottan, pedig először ajánlatnak szántam. Zayn ellenállás nélkül, fásultan követett.

- És Sonja jóváhagyta a döntését egyetlen ellenérv nélkül?! – vakmerő cselekedete számomra is iszonytatos következményekkel riogatott, hiába tudtam az ellenkezőjéről.
- Dehogynem! A kitűzött cél viszont előttem lebegett, és eltántoríthatatlan lettem. Kénytelen volt beleegyezni – akkori konoksága szomorú mosolyra húzta a száját. Sean szavai szerint, felesége vette át a családfő szerepét, miután ő lelkileg összeomlott. Az asszony megőrizte türelmét, és fesztelenségét, de férje tekintetéből kiolvastam, önmagát okolja szerelme életének megnehezítése miatt.

- Mindent hallani fogunk – igazította meg Ed az ingemet a bevetés langyos nyári estéjén. Odakint az útszéli bozótosban tücskök hegedültek, a távoli szél békák hangos kuruttyolását hozta felénk. Idillikus kép egy békés nap lezáráshoz, ám csapatunkra még nehéz feladat várt.  – Megvan a segélyhívó? – ujjaim megszorongatták zsebem mélyén lapuló kerekded gombos apró szerkezetet, nyugtalanságom miatt pedig csak egy hevenyészett bólintásra tellett rendes válasz helyett. – Helyes. Indulj! – tolt meg a vállamnál fogva a diszpécser a bizonytalan éjszakába.
A kölcsönkapott elegáns, gazdagságot sugalló Armani öltöny idegen érzést kölcsönözve, kényelmetlenül feszült a vállaimon, a drága cipő az első lépések következettével hólyagosra törte a lábamat, mégis a lehető legtöbb magabiztossággal masíroztam az elit bár bejáratához.
- Ne feledd, a kettes asztalhoz ülj! – utasított Ed a fülembe bújtatott hangszórón keresztül.  – A többiek oda fogják vezetni Tomlinsont. - biztonságérzetet adott, hogy a zsúfolásig telt kóceráj ellenére kiváló rálátásom nyílt a jótékony félhomályban megbúvó embereinkre.
- Valami ütőset – dobtam oda némi pénzt a pult mögött strázsáló csaposnak, megelőzve ezzel a felém irányuló kíváncsi szempárok gyanakvását ital és egyéb káros szenvedélyektől mentes ittlétem miatt.
- Megérkezett a célszemély, hamarosan belép – közvetítette az odakinti fejleményeket a mikrofon túloldalán ülő srác. 
Kalapomat enyhén a szemembe húztam, mintha a villódzó fények elől védeném, de közben a várakozás izgalmától visszafojtott lélegzettel a bejáratra függesztettem tekintetem. Egyszerre több férfival érkezett, de a valóságban először testet öltő Tomlinson taszító kilétét a terem másik oldalából is megéreztem, nem kellett hozzá látnom a hányingert keltően nyájas képét, vagy éreznem a magára fújt orrfacsaró kölnijének tömény illatát, mely képtelen elfedni lelkének rothadó bűzét.
- Beszélgessünk valami hétköznapiról – nyújtotta felém a kezét Adam, mintha épp összeismerkednénk ezen a bájos pokoltanyán.
- Az a baj, hogy ehhez van a legkevesebb kedvem – húztam el számat rosszallóan. – Azt kívánom, bár vége lenne a napnak, és otthon lehetnénk, a bűnösök pedig rács mögött.
- Szerinted mi lesz a fiúval? – támasztotta hátát a pultnak lesben álló társam tökéletes hanyagságot utánozva. Üresedő poharára lustán pillantott egy egyre közelebb oldalgó hatalmas tálcát cipelő pincér, tolakodó alakját viszont Adam elhessegette.
- Talán… – merész dolog véleményt nyilvánítani, hisz úgy rémlett az állítólagos nagynéni, akihez elviekben költözött, nem létezik, sem élő rokon. – Ez nem az én dolgom. Ha minden jól megy, kihozzuk onnan, épen és egészségesen, aztán gondolom Malikékhoz kerül, míg a tárgyalás zajlik. Nem hiszem, hogy hagyná Zayn egy nevelőotthonba dugni a barátját – Adam felnevetett, amin egy percre megkövültem.
- A látszat – súgta mozdulatlan ajkai közül bizalmasan, mielőtt megcsóválta a fejét – Ne légy ennyire feszült és komoly. Rajtad múlik a siker. Egyébként szerintem sem vitetik el. Zayn most is a legbiztonságosabb kocsiban gubbaszt Edékkel, és várja a fejleményeket. Állítólag nem hagyta magát lerázni. Előre látom, hogy olyan makacs lesz, mint az apja. Egy újabb Malikkal fog bővülni a parancsnokság! – ezúttal tényleg jókedvből nevetett fel.
- Bocsánat – lökte arrébb a hahotázót könyökénél fogva Ian, hogy hozzám léphessen. - Eddig minden simán halad. Most gyere velem, bemutatlak Tomlinsonnak.
Vonakodással vegyes izgalom bizsergette meg a gyomromat a közelgő találkozó gondolatára, miközben követtem alacsony barátomat egy ismerős arcokkal telt asztal köré. Egyetlen ember volt idegen. Eddig képről láttam, de most élőben tornyosult elém a legundorítóbb féreg, akit a Föld valaha a hátán hordott.
- Meg is volnánk. Kezdhetjük! – vigyorgott a jelenlévő társaságra Ian, immár elfoglalt helyéről, a pakli mellől.
- A kijárattal szembeni szék a tiéd – ismételte el Ed a fülemben a már kívülről fújt utasításokat. Figyelmeztettek, hogy nehéz dolgom lesz egyszerre tökéletesen kivitelezni a színészkedést, és követni az utasításokat. Valóban. A lapokat tartó remegő kezeim máris teljesítőképességem hátáráról árulkodtak. 
- Üdv! Új itt? – fordult felém Tomlinson egy kedélyes mosollyal.
- Természetesen! – figyelmeztetett Ed.
- Először játszom. Joe Cranshaw – mutatkoztam be a kapitányságtól kapott álnevemen.
- George Tomlinson – a szemében nem láttam örömöt, kapzsiságot annál inkább, miközben ácsingózva sandított a kölcsönkapott Rolex órámra. – Szerencsés játékot – kívánta olyan maliciózus éllel, melyet ritkán hall az ember.
- Szintén – ahogy ez elhangzott, Ian kezéből máris leosztásra került az első kör. Az idő elteltével a mellettem ülő férfin egyre több jelét láttam a szerencsejáték függőségnek. Ésszerűtlen taktikái vesztésre kötelezték, mégis zakkant módjára emelte újra és újra a tétet.
- Kiszállok – Ian kijelentéséhez többen csatlakoztak.
- Uraim, még csak most kezdtük! – érvelt Tomlinson az órák óta folyó parti ellenére. Kifosztottuk, ő mégis marasztalóan nyúlt a karom után a következő kör reményében.
- Sajnálom, de nekem is mennem kell. Reggel korán értekezletem lesz – csatlakoztam a többiekhez, majd szedelőzködni kezdtem. Tomlinson elsápadt, mikor a nyereményemet elraktam, és felé nyújtottam a tenyerem.
- Ha jól emlékszem maga még tartozik. Igyekezzen! Szeretnék hazaérni – doboltam lábammal egyre fogyatkozó türelmemet közszemlére téve, miközben kifelé haladtunk. A férfi halálra vált arccal latolgatta az esélyeit, míg végül belenyugodni látszott vesztes helyzetébe.
- Lenne egy ajánlatom – szólalt meg kisvártatva. Elégedetten nyugtázta, hogy sikerült felkeltenie érdeklődésemet sejtelmes hangjával, de kivárta, hogy a mellettünk elhaladó társaság tisztes távolságra kerüljön tőlünk, mielőtt titokzatosan folytatta volna.
- Szeretnék egy tisztességes ajánlattal előállni – sejtettem hová fog vezetni a lámpa körvonalától félreeső, balsejtelmű beszélgetésünk, ezért az ő szájából elhangzó tisztesség szó hallatán felfordult a gyomrom.
- Hallgatom.
- Maga jó embernek tűnik. Biztosan szereti a nejét - mutatott a gyűrűmre – de egy ilyen erős férfinak, nyilván vannak olyan szükségletei, és vágyai, amiket szívesen kiélne – mosolyodott el gyomorforgatóan nyájas képpel.
- Mit ajánl, egy prostit? Mennyivel jobb amit ígérne, mintha keresnék magamnak egyet a legközelebbi sarkon? – ismételtem el immár az Ed mikrofonját bitorló pszichológus szavait.
- Ez egészen más. Fiatal 18 éves fiú, a kamaszkorban. Kék szemek, selymes bőr… - úgy beszélt róla, mintha egy szebb napokat megélt lovat akarna rám sózni, ezért a lehető legtöbb jót kiemeli, hogy kívánatosabbnak tüntethesse fel a portékát.
- Én nem vagyok meleg! – a döbbenettől kissé hamisan csengő hangom gyenge tiltakozást szült, ezt pedig a velem szemben álló kupec is észrevette.
- Nem is kell a szexhez melegnek lenni. Bármit megtehet vele, és úgy tudom a fiúk sokkal szűkebbek – megingásomat félreértelmezte, és agyafúrt megjegyzéssel igyekezett megmenteni magát a veszni látszó üzletből, mielőtt valóban követelni kezdeném a pénzt.
- És mit kér érte?
- Legyen ez a tartozásom fejében – színlelt nagyvonalúságot. – Telefonálnék egyet – az egész furgon egyszerre vett levegőt. A mikrofonok az egész beszélgetésünket vették, és jó úton haladtunk a célunk felé.
- Megadja a címet?
- Majd én elviszem. A legjobb lesz, ha inkognitóban marad a szomszédok előtt. Nem épp legális a szolgáltatás – intett a fejével, mire követtem egy középosztálybeli autóhoz. Annak ellenére, hogy egy őrült, minden bizonnyal az emberi empátiát, és józanságot teljesen mellőző férfi mellett ültem, nem éreztem fenyegetettséget. A fülesen átszűrődő furgonzajok biztosítottak a mögöttem álló csapat készenlétéről.
Amint megérkeztünk, a bokrok közt megbúvó emberek tekintete lyukat égetett a hátam közepére. Elég lenne egy apró mozdulat, és rávetődnének a szeretteit kihasználó Tomlinsonra.
- Ő a feleségem, Katherine – biccentettem az úri nőként magát illegető hölgynek, de az nem vette zokon tartózkodásom.
- Megkínálhatom egy itallal? Esetleg vacsorával? Most készültem el.
- Köszönöm, de nem – utasítottam vissza a helyzethez viszonyítva abszurd ajánlatot. Képtelen voltam napirendre térni fölötte, mit csinálhatnak a szülők, miután ismét hárman maradnak a lakásban a kedd esték alkalmával. Az asztalnál való vidám cseverészés közben megvacsorázó képet elkorcsosultnak tartottam.
- Segítsek valamiben? – elvette a kabátomat, majd hasznossá téve magát, egy kulcsot, valamint egy kisebb dobozt adott át a férjének. Egész addig élt bennem a gondolat a bájos nő bűnrészességre való kényszerítéséről.
- Majd szólunk, drágám. Erre! – intett Tomlinson az emeletre vezető lépcső felé, magunk mögött hagyva nejét. A kulcs az első ajtóhoz tartozott. A férfi testével takarta ki az előttünk nyíló szűk rést, és csak azután adott helyet, hogy rendben talált mindent.
Odabent a dohos és elhasználódott levegő orrfacsaró együttese fogadott. A sarokban pókok szőtték a hálóikat zavartalanul, a házi por vékony rétegben rakódott az érintetlen bútorokra, cipőtalpammal a csupasz padlót tapostam. A szoba magányosan tátongott előttem, Tomlinson mégis zavartalanul matatott a doboz tartalmának mélyén. Menekülési kényszer lett rajtam úrrá, hisz arra jutottam, a férfi szándéka végezni velem. Egy guriga ragasztó landolt a kezeim közt.
- Sokkal könnyebb – rántotta meg nemes egyszerűséggel a vállát. Tekintetemmel alaposabb kutatást végeztem Louis után, s ekkor vettem észre a bútorok menedékébe húzódó apró alakot. Hiába hajtogatta magát össze, a nadrág és zakó alól kivillanó csuklókon és bokákon jól látszódott mennyire betegesen sovány. Mintha az apja ruháit hordta volna, a legmegdöbbentőbb mégis a lábait összekötő bilincsek voltak. Nem nézett ránk, a homlokát a térdén támasztotta, s ha jobban füleltem, fojtott motyogást halottam felőle.
- Mi baja? – bukott ki belőlem váratlanul enyhe iszonyattal a kérdés, a látvány megrázó mivolta következtében.
- Egy kicsit sovány…
- Kicsit?! – hüledeztem.
- Aggodalomra semmi ok. Ettől függetlenül jól fogja magát érezni, meglátja! – bizonygatta lelkesen. Szorult a hurok a nyaka körül, egyedül arra vártam, hogy végre magunkra hagyjon, és megadhassam a jelet. Mindent láttam, talán kicsivel többet is, mint vágytam rá, és ennyi kegyetlenség után az itt töltött percek rányomták bélyegüket a lelkemre. A férfi megkocogtatta a kezében tartott fecskendőt, hogy távozzanak belőle a buborékok. - Ez nyugtató. Mostanában sokat kiabál – magyarázta higgadtan, és megkerülte tébolyodottságának látványától meghökkent alakomat. Néhány célirányos lépéssel a fia előtt termett, az arc pedig mindvégig érzelemmentes maradt, miközben Louis fájdalmasan kiabált, amiért az apja a hajánál fogva húzta kijjebb, hogy lefoghassa, és a karjába döfje a tűt.
- Jó lesz így! – állítottam le még éppen idejében – Jobban szeretem, ha hangosak - a férfi meglepődött, de cinkos mosolyt villantott. – Ki hogyan szereti. Segítsek megkötözni? – megráztam a fejem, ezért hagyta Louist a korábbi helyére kivert kutya módjára visszamászni. - Egyetlen kikötés, hogy maradjon életben! Ha végzett, értesítsen, valamint hagyok itt néhány dolgot - Ügyesen! – kacsintott, és kiment.
Odamentem Louishoz, aki elkerekedett vörös szemekkel bámult rám. Pupillái rendellenesen tágultak tányérnyira, légzése az átlagosnál jóval gyorsabb, és enyhe sípolást hallatott. Tartottam tőle, hogy még így is volt benne egy kevés abból a drogból.
- Louis? – szólítottam meg, és felé nyúltam. A fiú felnyüszített, miközben hátrébb húzódott. - Az akció indulhat! Hívjatok mentőt! – közöltem a mikrofonba habozás nélkül. Alig néhány percen belül távoli dulakodás hangjai, és rendőrautók szirénái vettek körül minket.
- Louis, Sean … vagyok, ne félj! – meg akartam fogni, hogy segítsek neki felállni. Még feltűnt, hogy egyik keze furcsán lógott lefelé, de szerintem ő azt sem fogta fel, amit mondtam, mert a következő pillanatban zokogással vegyes sikoltozásba kezdett, és a puszta körmével esett a mögötte lévő falnak, a szabadulás reményében. A vakolatot jócskán felsértette a régi sebeket, és beszakadt körmöket. Minden véres lett, aztán kisvártatva csípős szagra lettem figyelmes, és döbbentem néztem az egyre jobban szétterjedő tócsára, mely a térdelésnél fogva a nadrágomat is kezdte átitatni. Mégis mennyire kell félnie egy embernek, hogy a méltóságát megtagadva összemocskolja magát? Annyira elkeseredtem… Nagyobb volt a baj, mint hittük, úgy éreztem elkéstünk, mert elvesztegettük az időt, és hagytuk őt szenvedni majdnem még egy egész héten keresztül. Azt hittem nem fogom tudni kivinni, de a szüntelen zokogás segélykérésként csengett a fülemben.
- Sean vagyok… A rendőrségről… Ki foglak téged vinni innen – folytattam, amikor összeszedtem a maradék lélekjelenlétemet – Kiviszlek innen, és soha többé nem kell visszajönnöd! - hiába az ígéretek tárházának, erőszak nélkül Louis megközelíthetetlen volt, ami még több keserűséget, és gyűlöletet ébresztett bennem a szülei iránt. - Az udvaron vár Zayn, elviszlek hozzá – hirtelen ötletem, hogy felkeltsem figyelmét, bevált, mert egy pillanatra, mintha csitult volna. Kaptam az alkalmon, közelebb csúsztam – Csak gyere velem. Nem esik bajod.
- Zayn – motyogta két fulladozó roham között.
- Igen. Odalent van, és téged vár.
- Zayn! – ismételte meg, és óvatosan visszafordult. Ködösen nézett rám a könnyein keresztül, a teste pedig rángatózott a rengeteg igyekezettől, hogy kiválassza, milyen reakcióval védhetné meg magát a legeredményesebben.
- Igen. Menjünk hozzá.
- Zayn! Zayn!
- Igen, ő – nem szégyellem, ejtettem pár könnyet a leépültsége láttán, melyet a fogva tartása, és az átélt borzalmak okoztak neki. Még mindig nem mertem hozzá érni, ezért az ágyon heverő takaró segítségével kicseleztem. A folyamatosan barátja nevét motyogó fiú hagyta, hogy köré csavarjam a plédet, és a karomba vegyem. Cseppet sem erőlködtem. Olyan nehéznek bizonyult, mint egy gyerek.
Odalent valóságos káosz tombolt. Kordonokat vontak, de már körülöttük ott tolongott a szimatot fogott sajtó, a hálóinges szomszédok hadával együtt. A gyepen, három kommandós viaskodott az ártatlanságát valló Mrs. Tomlinsonnal, a házba folyamatosan rohangáltak be a helyszínelők, két mentőautó pedig abban a pillanatban érkezett meg. Csak később tudtam meg, hogy a férj elmenekült.
Louisnak a karja és két bordája eltört, a csuklói, bokái számtalanszor rándultak és ficamodtak ki, némelyik sebe elfertőződött, az erőszak nyomai mellett rengeteg zúzódása volt. Ehhez tartozott még a kiszáradás és alultápláltság. Mind kezelték. Jártam bent nála, de a gyorsabb gyógyulás, a drogelvonási tünetek megszüntetése, valamint a sajnálatos esetek miatt - mint például, a drótok kitépése, vagy sikoltozás az idegenek miatt -, folyamatos altatásban tartották.
A tárgyalásra is nyugtatót kapott, ami szabályellenes, de nem tudtak mást tenni. Bizonyítékok híján csupán négy erőszaktevőt tartóztattunk le, és a szüleit, pedig biztosan voltak még. Aztán a bíró elmegyógyintézetbe küldte a sértettet, beszámíthatatlan állapotára hivatkozva. Zayn nagyon kiborult, de nyugtatták, hogy Louisnak így lesz a legjobb. Talán igazuk is volt. Ki tudja hogyan alakult volna a továbbiakban. Esetleg észre sem veszik, és öngyilkos lesz.
Pszichológushoz kellett járnom, de így sem bírtam. Leszereltem, és azóta a hobbimnak élek. Kertészkedem.
Sean elhallgatott, még Sheila sem pakolászott tovább, csak a gyerekek hangos hahotázása emlékeztetett arra, már nem a múltban járunk.
- Örülök, hogy eljöttetek, mert most, hogy látom őt meggyógyulni, úgy érzem én is képes leszek rá – átnyúlt az asztal fölött, és megszorongatta a kezem – A munkádnak meg lesz a jutalma!

- Elcsendesedtél – dörzsöltem meg Louis karját. A hintó egyenletesen gördült előre, a nyolc pata ütemes kopogásától kísérve. Csípős szél fújt keresztül köztünk, amitől szerelmem enyhén megborzongott, hiába karoltam át, és takargattam be nyakig a hideg ellen.
- Fáradt vagyok.
- A kocsis azt mondta, hogy a városnézés egy órás. Pihenj nyugodtan – Louis közelebb fészkelődött, kis kezei átöleltek.
- Nem minden nap járja be a várost hintóval az ember. Eszemben sincs átaludni – jegyezte meg tettetett felháborodással.
A telefonom zizegni kezdett a zsebemben. Liam keresett, kilenc nem fogadott hívás alkalmával az elmúlt órában.
Azonnal tárcsáztam.
- Harry! Most rögtön gyertek vissza! Dr. Carter szívrohamot kapott.





10 megjegyzés:

  1. 1. így nem lehet végeee :(
    2. nagyon várom a holnapi részeket a maiak csodálatosak voltak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Muszáj volt :/ Bocsánat, de a folytatásnak is szólnia kell valamiről. :D
      Igyekszem, és köszönöm szépen! :)))
      Puszi <3

      Törlés
  2. Bazd. Meg. Te. Ki. Akarsz. Nyírni. Annyira sajnálom hogy ez történt Louisval, ő ezt nem erdemelte meg. Jo hogy elhoztak a szüleitől. Először nem értettem a rész elejet de rájöttem hogy Louis tortenetet írtad le 😄 a vege meg megolt megint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD
      Az elején Sean és Harry beszélgetnek, mert ugye az az előző folytatása... ugye nem hagytad ki? :D
      Örülök, hogy tetszett! Hamarosan folytatom!
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szentséges habakukk!
    Imádtam ezt a sorozatot. <3
    Nagyon megrendítő volt ezeket olvasni. Fogalmam sincs, hogyan tudtad ezt így megírni, de le a kalappal előtted!
    Louis szüleit remélem elkapják valamikor, megérdemelnének szép éveket a börtön rácsai között.
    Lou állapota szerencsére nagyon sokat javult, szóval nagyon örülnék neki, ha végre kijöhetne abból a porfészekből. Zayn és Harry is sokkal boldogabb lenne.
    Sean-t nagyon sajnálom, hogy ezt kellett átélnie, mint nyomozónak.
    Lehet, hogy későn mentek Lou-ért, de legalább sikerült onnan kihozni.
    Remélem Dr. Carter túl fogja élni, bele se merek gondolni, mi lenne, ha esetleg meghalna...
    Csodálatos lett, imádlak!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, igyekeztem. :D Köszönöm a dicséretet! :))) <3
      Louis szüleiről nem most esett szó utoljára, sőt! Lehet, hogy elő is fognak bukkanni ;) De ezen még kár gondolkodni, koncentráljunk a közeljövőre, ami annyit takar, hogy... szerintem estére már olvashatod. :D
      Egyenlőre ennyit.
      Hamarosan jelentkezem!
      Puszi <3 <3

      Törlés
  4. Basszus basszus csak a dokit ne!!!
    Jézusom ez a múlt borzalmas de imádom ahogy leírtad,alig várom a holnapiakat!
    Köszi ezt a remek napot!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) Tényleg nagyon, mert legalább tudom, hogy valóban sikerült titeket egy kicsit kényeztetni. :D
      Boldogabb nem is lehetnék, amiért ennyire lelkes olvasóim vagytok! Én köszönöm!
      Puszi és sok-sok-sok-sok ölelés!!! <3 <3 :DD

      Törlés
  5. Jézusatyaúristenszentszűzmáriasegíts.
    AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
    Hát én ezt nem bírom de komolyan.
    1: Elképzelem Louist ahogy a falon keresztül akar kijutni a szobából és sírhatnékom támad.
    2: Az, hogy a szüleinek semmit nem jelentett, és ezek szerint soha nem is szerették, csak Louis hitte azt, borzasztó.
    3: Ha DR. Carter meghal és Dr. Gilbert veszi át a helyét, tuti hogy ő nem fogja jó szemmel nézni Louis és Harry kapcsolatát, tuti tuti tuti és én ezt nem akarom. Nagyon nem.
    4: KÉRLEK , KÖNYÖRGÖK adj nekik boldog befejezést ( tudom hogy még kb a felénél járunk ) de akkor is!! Én ideösszeomlást kapok ha valami balul fog elsülni

    5: És végül, mindig elcsodálkozom, hogy hogy tudsz ilyet írni, ennyi érzelemmel, ilyen felépítéssel és csavarokkal, még mindig ámulok és bámulok. Köszönöm az élményt!

    Rettenrően várom a holnapi részeket is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDDD
      1: Ennyire megrázó lett?
      2: Szörnyű, kegyetlen emberek élnek a világban... :(
      3, 4: Ezekre nem tudok válaszolni itt, de a mai részekkel igen.
      5: Irtó hálás vagyok, amiért ilyen jó vagy hozzám! Boldog vagyok, hogy olyasmivel szolgálhatok, ami ezt valamennyire viszonozza! :)))))
      Puszi <3 :) <3 :) <3

      Törlés