2016. december 30., péntek

43. fejezet - Minden szó kétélű fegyver



Utólag is Boldog karácsonyt kívánnék minden kedves olvasómnak, előre pedig Sikerekben gazdag új évet! :D <3
Hát ide is megérkeztem. Szerintem a késlekedésem már nem újdonság, viszont újévi fogadalmaim egyike, hogy aktivizálódom, és jövőre minimum havi két részt kisajtolok magamból. Nektek is lesz hasonló ígéretetek? Gondolom már gyűjtögetitek őket :D
Nem szándékosan, de úgy alakult, hogy pont év végére esett ez a fejezet, mely úgymond vízválasztó lesz a történetben. Nagyon várom a véleményeteket, mert ezentúl minden új fordulatot vesz :)
Jó szórakozást! :)
Amy




Az egész folyosó kongott az ürességtől. Kihalt volt a bírósági épület ezen része, ugyanis a sorsdöntő események odabent zajlottak. A sötét, nehéz faajtó két szárnya mögött, mely tőlem jobbra kapott helyett, előtte a rendületlenül strázsáló rendőrtiszttel, aki miatt úgy éreztem, még nagyobb bajban vagyok a kelleténél. Nem nézett rám, de éreztem rajta, hogy feszült a jelenlétemben, akár csak fordítva.
Azt gondolná az ember, idekintről tökéletesen nyomonkövethetőek az események, de a vaskos ajtó áthatolhatatlannak bizonyult még a hang számára is, ugyanis egyetlen mondatfoszlány sem szűrődött ki a tárgyalásból. Se kis, se be. Ettől függetlenül fojtott hangon beszélgetett majdnem négylépésnyire az a két ápoló, akik az intézetből kísértek, nehogy megzavarják a benti eseményeket. Liam mellettem testhelyzetet váltott, hogy megszüntesse elgémberedett izmainak további kínzását, és karót nyelt tartása helyett a térdére támaszkodott. Ugyan olyan gondterhelt kifejezés ült az arcán, mint tegnap, amikor a tárgyalás kezdődött. Észrevétele szerint mindenki keményen küzd azért, hogy Harry megkapja a legnagyobb büntetést, amit csak lehet, és látom rajta, ez fizikailag valamint mentálisan is megterheli.
Elevenen élt bennem az a pár nap, amikor az ajtón keresztül hadartam el neki, szerintem miért ártatlan a számomra oly kedves ember, ezeket az információkat pedig igyekezett a legnagyobb pontossággal közvetíteni az illetékes személynek, aki ügyvédjével karöltve igyekezett a legtöbbet kihozni belőlük. A baj az, hogy így sem jutottak dűlőre a törvény emberei, ezért úgy döntöttek beidéznek engem is, hogy meghallgassák a verziómat. Ez számomra annyit jelentett, jelenésem van egy egész embersereg előtt, ahol minden tekintet csak rám fog szegeződni.
A várakozás során felgyülemlett nyugtalanság szinte kézzelfoghatóan lengett körbe. Nehéz feladat elé állítottak, de igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni abban a reményben, hogy ne szerepeljek le, mert éreztem mekkora horderejű súlyuk van a szavaimnak. Liammel három napja erre készültünk. Tanácsokkal látott el, légzőgyakorlatokat mutatott, igyekezett felkészíteni a legkülönbözőbb helyzetekre, én pedig szorgosan tanultam, hogy elsajátíthassak mindent.
Hirtelen kitárult az ajtó, mire Dr. Payne azonnal felpattant, és sürgetően integetett a karjával, hogy kövessem. Nem jöhetett be velem, de míg közrefogtak az ápolók, gyorsan átvettük a legfontosabb elemeket. A hadarása, és az arcára kiülő félelem, amit minden erejével igyekezett leplezni, egyre nagyobb pánikra ébresztette a testemet. A gyomrom erősen szúrt, és hányingerem támadt. Minden erő kiszállt a tagjaimból, attól féltem nem lesz erőm végigcsinálni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a félelmeim átvegyék rajtam az uralmat. Minden túl gyorsan történt. Liam bíztatásának tompa szavait valahonnan a háttérben elveszve érzékeltem, mert beléptem a papírszagú tárgyalóba, és az odabent uralkodó néma csend elnyomott mindent körülöttem. Féltem. Egy pisszenést sem hallottam, de úgy éreztem agyonnyom a temérdek tekintet, melyek mindegyike az én lépteimet pásztázta. Nem néztem fel. A cipőim orrára összpontosítottam minden figyelmemet. Arra, ahogyan a tompa színén megtörik a fény, a hangjára, ahogy enyhén megnyikordul a parkettán, és a lábaim összhangban való mozgására. Ez frissen betanult taktikáim egyike. Ha Harry lenne mellettem, mást éreznék. Magabiztosságot, végtelen nyugalmat. Képes lennék erőt meríteni az ő jelenlétéből, de egyedül végigsétálni az emelvényig - hiába csak néhány lépés -, megviselt.
- A kihallgatószékben Louis Tomlinson, érintett – diktálta az ellenzék ügyvédje - Mr. Garison -, buzgón a jegyzőnek, aki véleményem szerint valahol a terem sarkában ült. Kellemetlenül sipítozó hangja borzongást idézet elő a hátamon. Tekintetemet makacsul magam előtt tartottam, és azon tűnődtem vajon hányan ültek itt előttem, akik mind az én cipőmben jártak. Mire gondoltak? Ők is féltek? Attól rettegtek, hogy elszakítanak tőle egy olyan embert, aki nélkül semmit nem érnek?
Előtörni készülő könnyek sorakoztak a szemem előtt, ezért gyorsan eltereltem a figyelmemet az előttem járkáló ügyvédre, és erősen koncentráltam a légzésemre, miközben a nadrágom térdét markolásztam, hogy elejét vegyem a maga alá gyűrő kétségbeesésnek.
A bíró felszólított, és én a tőlem telhető legtöbb odafigyeléssel tettem le eskümet, miszerint csakis az igazat fogom vallani ebben a teremben. Miután leültem, elismerő pillantással illetett, majd kerek szemüvegét megigazítva orrán, az előtte elterülő lapokra pillantott.
Mr. Garison megköszörülte a torkát, és nekem ez az idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megkeressem a vétkes fél padját, benne pedig Harry nemcsak kimerült, de aggódó tekintetét is. Bűntudatot éreztem. Állandó mosolygós énje, amire elég egyetlen pillantást vetni, és az embernek azonnal elszáll minden bánata, miattam vált megkeseredetté. Hiányoltam az energiától kicsattanó, ugyanakkor lágyan simogató zöld tekintetét. Ismertem annyira, hogy tudjam, a legkevésbé magát félti, sokkal inkább miattam gyötri az idegeit. Ez eggyel több okot adott, amiért muszáj kibírnom a kínpadon tett látogatásomat.
-  Mr. Tomlinson! Tagadja, hogy ismeri a szóban forgó Harry Stylest? – kérdezte fülsértő hangon az ügyvéd. Megráztam a fejem.
- Kérem egyértelműen válaszoljon! – dorgált meg a bíró. Feltűnt mennyire szelíd a hangja, tiszteletet parancsoló törvényember létére. Mintha a fia lennék, akit épp megszid egy jelentéktelen kis hibáért. Valahonnan ismerősen csengett a baritonja.
- Bocsánat. Nem tagadom, ismerem Harryt – erre már elismerően biccentett a fejével, és a jegyző is hihetetlen gyorsasággal folytatta a klaviatúra püfölését, örökéletűvé téve a szavaimat.
- Mikor találkoztak? – Garison várakozón pillantott rám, a tekintete elárulta, hogy ha akarná, képes lenne a darabjaimra szedni egyetlen másodperc alatt, mint sérült nyulat az agár. Az elmém a szemem elé vetített egy képet, ahogy a karcsú, irdatlan hosszú lábakkal megáldott nyúlánk kutya bőre alatt kirajzolódnak a szálkás izmok, miközben erejét arra használja fel, hogy elkapja az előtte rohanó vadat. A fürge nyúl és közte minden lépéssel fogy a távolság, azután egyetlen vetődés, és a kisvad halálsikolya az egész rétet bezengi. Egyetlen ősi ösztönből fakadó mozdulat, hogy összeroppantson, pusztán valami lekezelő szánalom miatt nem teszi meg.
- Szeptember harmadikán.
- Ennyire pontosan emlékszik? – húzta fel a szemöldökét kételkedően.
- Igen, mert betolakodott a személyes terembe, ezért gyűlöltem őt. Megjegyzem azokat az embereket.
- Tehát azt állítja, gyűlölte Mr. Stylest, később viszont megkedvelte, továbbá magának kivételes memóriája van, azonban… - épp nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de az ügyvéd nem törődve velem, átlépett rajta, és egy papírt lebegtetett meg – nálam van az aktájának egy másolata, amit a főorvos úr adott át. Eszerint maga erős gyógyszerek hatása alatt állt ebben az időpontban, melyek mellékhatása közt szerepel a tudatos gondolkodás meggátlása.
- Tiltakozom! A gyógyszer nem minden esetben jár ezzel a mellékhatással! – emelkedett fel a Harry mellett ülő ügyvéd. Határozott fellépése egyetértő morajlást okozott a tömegben.
- Elfogadom – értett egyet a bíró. – Folytassa, Mr. Garison.
A férfi állkapcsán halványan megfeszült egy izom, de megadóan eltette a papírokat. Amikor ismét rám nézett, megfagyott bennem a vér. Láttam a szemében, hogy korántsem végzett velem, a java ugyanis még hátra van.
- A mostani papírjai viszont arról árulkodnak, hogy nem szed semmiféle orvosságot. Miért?
- Rosszul vagyok tőlük – feleltem tömören.
- Más beteg is. Magával miért kivételeznek? Mr Styles döntött így?
- Igen.
- Milyen kettejük kapcsolata? – idáig fel-alá járkált előttem. Ennél a kérdésnél azonban megállt, és félrebillentett fejjel fürkészett.
- Hát… Ez bonyolult.
- Netán fél, Mr. Tomlinson?
- Tessék?
- Fél? Azt mondta gyűlöli, de aztán csodával határos módon mégis megszerette? Biztosan így érez, vagy csak ezt akarja a volt orvosa? Kényszerítette magát? A múltját tekintve könnyen befolyásolhatta. Talán úgy érezte, kötelessége Mr Styles vágyainak eleget tenni. De itt most elmondhatja az igazat, nem esik bántódása – ajánlotta hízelgő hangon. A szavai összezavartak. Elbizonytalanodtam, mert eddig konkrét elképzelésem szerint minden, amit érzek, csak az enyém, én vagyok az egyedüli, aki befolyással van rájuk - csakhogy Harry valóban orvos, és könnyen a kedvére alakíthatta az eseményeket… Nem… Nem! Nem! NEM!
A teremben ülők egy emberként hajoltak előre, hogy jobban hallják a feleletemet, mely sajnos félúton megakadt a torkomon. Először pillantottam fel rájuk. Eddig akaratosan az ügyvédre fókuszáltam, ügyelve rá, nehogy véletlenül elkalandozzon a figyelmem, csakhogy a meghökkenés kizökkentett gondosan felépített falaim mögül. Amikor szembesültem a tömeggel, levert a víz. Mindenki engem nézett. Rám vártak, a válaszomra.  
Elfogyott a levegő körülöttem, a hiánya pedig fojtogatni kezdett. Mintha egy abszurd rémálomba kerültem volna. Úgy ítéltem meg, a teremet elméretezték, parányi volt a jelenlévők befogadásához. Az emberek elszívták egymás elől az oxigént, és sokan szinte közvetlenül előttem ültek. A falak pedig… A falak hullámoztak. Az építészek elrontották, és ha összedőlnek, a fejvesztett tömeg menekülés közben biztosan eltapos, mert jelentéktelen vagyok a kíváncsiskodó polgárok körében. Észre sem vennének.
Valami fülsértően végigcsikordult a padlón. Felkaptam a fejem, és a hang irányát kutattam, de csak a tömeg mozgolódását láttam.
- Mr. Tomlinson? – az ügyvéd sürgetően nézett rám. Megráztam a fejem, és torkot köszörültem, hogy úrrá legyek a szárazság okozta kaparó érzésen. Valószínűleg egy izgatott mocorgás okozhatta a széklábak súrlódását a padlón.
- Nem! Harry nem tett semmi rosszat! Ő mindig nagyon jó volt hozzám.
- Tehát a jóságával nyerte meg magának? Talán ettől érezte, hogy szereti? – elképedve meredtem az előttem tekergő alakra, akiről az volt az érzésem, kígyó. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy bebizonyítsam az igazamat, erre ő kiforgatta a szavaimat. – Gondoljon csak vissza. Egy kedves szó, egy lopott érintés. Ezektől úgy érzi, ön a legfontosabb személy Mr. Styles számára. Fel sem tűnik, hogy a tettek mögött valójában molesztáló hajlamok rejlenek – Ketten maradtunk egy sötét szobában, és nyájasan ecsetelte a fülem mellett a történteket. A közelében sem járt a valóságnak, de amikor kinyitottam a szemem, Harry irodájában találtam magam.
Egy széken ültem - amin apróra összekuporodtam -, előttem ételes dobozok halmai. Épp fájdalmas emlék akart feltörni belőlem, és ettől remegtem, de Harry mögöttem állt. Átölelte az egész testem, még a lábaimat is, és ajkait a halántékomhoz érintette, pedig akkor alig ismeretük egymást… Igaza volt az ügyvédnek…
Lehunytam a szemem, és koncentráltam. A lelkemet kétes érzelmek mardosták, lenn tartva a mélyben, ahonnan én mindenáron szabadulni akartam.
Harryt akkor el akartam taszítani magamtól, mert féltem a folytatástól, de közben arra vágytam, hogy szorosan tartson, máskülönben biztosan széthullok. Megvolt a választási lehetőségem, de nem kellett döntenem, mert az orvosom tudta mi az aranyközépút. Segített megnyugodni, nem erőltetett semmit, és a pihenést írt fel meggyötört idegeimnek. Ő csupán önzetlen, és segítőkész. Ki kellett tartanom mellette.
- Van néhány képem, melyek egyértelműen azt bizonyítják, önt befolyás alatt tartották – A férfi engedélyt kért a bírótól, és amikor megkapta, egy parányi távirányítót a kezébe emelve a hatalmas kivetítő elé lépett. A fehér felületen felvillant az első kép, mely engem és Harryt ábrázolt. Az intézet udvarán voltunk, mögöttünk a fehérbe öltözött táj tanúskodott, hogy a hónapokban készült. A dőlésszög enyhén ferde volt, ami azt jelentette, hogy a fotós valahol megbújt az anonimitás miatt. Az érdekesség nyomban szembetűnt, még a gyér minőség ellenére is. Elrévedt tekintettel bámultam a semmibe, Harry pedig háttal a kamerának a derekamat átölelve tartott. - Jól látható, hogy a mozdulat birtoklásból fakadt, és a sértett a tudattalanságba menekül a tények elől – Tudtam, gyakran megesik velem, hogy bambán pislogok a semmibe, de beavatatlan csak a tényeket látta, és azt, ahogy Harry átöleli a derekamat.
A projektor a következő képre ugrott át, ami rosszabb volt az előzőnél. Akkor készült, mikor beleestem a tóba. Csurom vizesen álltam a tömeg közepén, Harry pedig a karomnál fogva húzott magához.
- El tudná mesélni mi történt? Beleesett a tóba, vagy menekülni próbált. Látható, menyire meg van rémülve, Harry pedig ügyel rá, nehogy elejtsen valami keresetlen szót az egyik idegennek.
- Ez nem igaz! Ezeket csak maga képzeli oda! – a kétségbeesés miatt fanyalodtam vádaskodásra. Az embereknek nekem kellett hinniük. Ha engedik magukat befolyásolni, akkor mindennek vége, és ezt az ügyvéd tudta a legjobban.
- Közösültek? – erőszakoskodott tovább a férfi. Figyelmen kívül hagyva a szavaimat.
- Tiltakozom!
- Elfogadva!
- Had magyarázzam el… – kértem szót reményveszetten. A hangom talán most először vált olyannyira életszerűvé, hogy kiérdemeltem a törtető ügyvéd figyelmét - Volt egy olyan korszak az életemben, amikor nem láttam miért lenne érdemes élnem. Ő okot adott rá. Észrevett olyan dolgokat, amiket én már nem láttam, és a maga egyedi, néha félelmetes módján segített túllépni számos nehézségen. Természetes, hogy felnézek rá, hisz segített rajtam. Önnek minden bizonnyal meg sem kottyan egy forgalmas utcán való sétálás, de én soha nem gondoltam volna, hogy ebben az életben még sikerülhet, pláne minden nehézség nélkül. Szabadságot kaptam tőle, és rengeteg szeretetet. Az én döntésem, hogy hogyan viszonzom ezt neki, és milyen érzelmeket táplálok iránta, egyedül az enyém.
- Tehát bevallja, hogy önök viszonyt folytatnak? – nézett rám elégedetten, hisz tulajdonképp most árultam el neki, amit végig hallani akart. Győzött. Az arcáról sütött a kárörvendő öröm, melyet csőbehúzásom fölött érzett. Harry dühös kifejezéssel az arcán pattant fel, az ügyvédje pedig igyekezett lecsillapítani őt, észérvek ezreit felsorolva meggondolatlan fellépése ellen. Meg kellett volna nyugtatnom, de képtelen voltam elszakítani a pillantásomat az előttem várakozó férfiról. Egymás szemébe néztünk, én őszinte gyűlölettel, ő megkülönböztető fölénnyel. Tartottam a szemkontaktust, mert látni akartam, ahogy rádöbben a saját veszteségére. Elérkezett az idő, hogy elmondjam, amiért valójában jöttem, amit Liam-el átgondoltunk, és aminek alaposan utána járt. Az egyetlen ütőképes kártyánk, ami egész véletlenül jutott az eszembe, Harry fiatalságának okánál fogva, és egész addig csak reményt tápláltam a használhatósága felé, míg Dr. Payne rá nem akadt a valódi dokumentumra.
- De Harry nem is az orvosom – a teremben ülök egy emberként dermedtek meg arra a pillanatra, míg feldolgozták a hallottakat. Mr. Garison keze egy karakteres gesztikuláció közepén adta fel a szolgálatot, a jegyző ujjai munkaszünetet jelentettek be, Harry félig állva tenyerelt az asztalára, miközben fenyegető testtartással fordult a vallatóm felé, a bíró kalapácsa a levegőt csak részben szelte ketté, ezen kívül pedig a bámészkodók között az állkapocs súlyos lazaságának szindrómája lépett fel igen gyakori többségben. Akár egy szélesvászonra vetített film pillanatmegállítása.
Szerettem volna ezzel kezdeni, de hallaniuk kellett, hogy a göndör nincs rám rossz hatással. Ez volt a legfontosabb.
Először Harry tért magához. Szemeit az asztallapra szegezve látványosan kutatott az emlékei között. Elismerő pillantásokkal illetett, és visszaült a helyére, megerősítve bennem, megtalálta a kirakós hiányzó darabkáját. Néhány szót váltott pártfogoltjával, a lényegretörő beszélgetést követően pedig a mellette lévő fickó azonnal kapott az ébredezők lassú reakcióidején. Felállt, megigazította fojtogató nyakkendőjét, és egy felsőbbrendű torokköszörüléssel jelezte Garisonnak, a játszmát elvesztette, amikor képtelen volt megjegyzésem hatása alól kibújni.
- Ügyfelem igazolja, hogy a kórházban szigorúan gyakornokként dolgozott. Louis Tomlinson Dr. Liam Payne páciense, akire mindössze néhány alkalom adtán felügyelt – ez a kijelentés még nagyobb port kavart.
- Hol a dokumentum? – hebegte a magabiztosság trónjától megfosztott Garison, akinek a vesztéstől való félelem miatt kezdett jajveszékeléssé hajlani erőteljes hangja. - Bíró úr! Szóbeli megállapodás személyek között ugyan úgy érvényes…
- Minden bizonnyal az irattárban – felelte a másik fél magabiztosan.
Egy rendőrtiszt ekkor érkezett meg sietve, és lépett egyenesen a bíróhoz. Egy papírzacskót gyűrögetett a hóna alatt, és miután néhány bizalmas szót váltottak, átadta csomagját. Harry’s bíró feltépte a leragasztott levelet, kihajtogatta maga elé, majd figyelmesen végigolvasta. Az emberek nyakukat nyújtogatták, hátha legalább elcsípnek egyetlen sort vagy mondatot a titokzatos levélből, de hiába, ugyanis a karzat túl magasan helyezkedett el. Ezért megbékélve a tényekkel feszülten várakoztak, mikor jön el a pillanat, amikor szemeivel az utolsó sorokat is felfalja.
Újabb meglepetésként szolgált, amikor ennek bekövetkeztével hozzám fordult.
- Igaz, amit elmondtál, Louis? Senki nem kényszerített erre, ugye? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Nem – válaszoltam egyenesen, amit ő egy bólintással nyugtázott. A bölcs szemei megnyugodtak, és határozottan a kezébe vette a kalapácsát.
- A mai napon, a bíróság döntött. Habár Harry Styles nem saját betegeként tartotta a kapcsolatot az érintettel, de számtalanszor kezelte, ezáltal megszegve a törvényt. A következménye tettének: az egyetem elvégzése után három évre vonom be az orvosi engedélyét. Louis Tomlinsont rehabilitációra küldöm, pártatlan orvosok felügyelete alá, két hét időtartamra, döntsék el a fiú további kezeléseit, természetesen az érintett közreműködésével, továbbá visszavonom a látogatási tilalom alól – a kalapács feje csattant, a tömeg felbolydult. Embersereg tömörült a kijárat felé, Harry eltűnt a szemem elől, de az ápolók értem jöttek, és visszavittek Liamhez.
- Harry! – amint átléptem a küszöböt, egyből megpillantottam az egyik padon magányosan ücsörgő Harryt, ahogy gondterhelten összekulcsolta a kezeit, és a fejét lógatva a padlót tanulmányozta. A hangomra nyomban felfigyelt. Amikor egymásra néztünk, a lábaim meglódultak. A kivezető ápolók nem számítottak erre, így könnyűszerrel kiszakadtam a szorításukból. Mire utánam kaptak, már messze jártam, számtalannak tűnő lépéssel később pedig szerető karok között találtam magam. Szorosan tartottak, és én ugyan olyan erővel szorítottam az arcomat simogató fehér inget. – Nagyon féltem, Harry! Annyira nehéz volt! – mormoltam a mellkasába. Egyet hátralépett, követtem a mozdulatát, aztán mindketten visszaültünk, én félig szinte az ölében.
- Sss… - nyugtatott a fülembe suttogva, hogy megpróbálja kapkodó légvételeimet csillapítani. – Tudom, szívem. Tudom… - megremegett a hangja, a karjai pedig megfeszültek körülöttem. – Nagyon bátor vagy… és… és most minden rendben van… – valami meleg nedvesség folyt végig a halántékomon, összetapasztva egymással érintkező bőrünket. Kissé elhúzódtam tőle, és amikor megpillantottam könnybe lábadt zöld szemeit, megértettem, hogy azok a cseppek mosták a bőrömet.
Hazza halványan elmosolyodott, és egy hosszú csókot nyomott a homlokomra.
- Mitől lepődtél meg ennyire? – kérdezte végigsimítva döbbent arcomon.
- Még sosem láttalak sírni. Azt én szoktam… – suttogtam magunk közé, egyre őt fürkészve, ahogy megtörli a szemét, a mosolya pedig lassan kiszélesedett.
- Sajnálom. Egyszerűen boldog vagyok – simogatta az arcom oly hitetlenkedve, mintha most látná először, és képtelen lenne elhinni, amit lát. Lehunytam a szemem, és szinte a tenyerébe fektettem az fejem. Vágytam szeretetteljes érintésére. Olyan érzés volt, mintha meleg párna lenne, ami még a hónál is puhább, az illata pedig utánozhatatlan. – Szabad? – rekedt, bátortalan hangjára felnyitottam a szemem, hogy lássam, mi felől érdeklődik. Harry óvatosan közelített hozzám, felváltva méregetve homályos tekintetével a szemem, és az ajkam. Válasz helyett segítettem neki. Ujjaimat az övéire kulcsoltam, amik az arcomon pihentek, és én is előre dőltem kicsit, hogy meggyorsítsam a folyamatot. Meggypiros ajkai leheletfinoman az enyéimre simultak, mintha próbálná kipuhatolni, valóban jól értette-e a reakciómat, és csak akkor bátorodott fel, amikor nem húzódtam el tőle,  épp ellenkezőleg. Elfeledkeztem a korábbi borzalmakról, hogy mennyire kimerültnek éreztem magam néhány perccel ezelőtt. A rengeteg embert is jelentéktelennek éreztem, hiába bámulhattak meg minket nyilvánosan. Egyedül Harry számított, hogy végre vele vagyok, és most már soha többé nem kell elengednem, mert erős voltam, küzdöttem érte, talán életemben először magamért is.
- Bocsánat, a zavarásért – krákogta egy erőteljes hang Harry válla mögül, mire ijedten elhúzódtam tőle. Azért ennyire közeli megfigyelőre nem számítottam. Szerettem volna elbújni valamerre szégyenemben, de csak észrevétlenül a padra csúsztam Harry öléből. A göndör viszont nem eresztett el. Továbbra is szorosan ölelte át a derekamat, amikor felnézett a bíróra, és szemeiben kíváncsisággal vegyes félelmet láttam. Talán attól tartott, hogy a bíró meggondolta magát az ítélettel kapcsolatban, és most azért jött, hogy visszavegyen tőle. Ekkor jöttem rá, hogy néha Harry is fél, bármilyen erősnek is mutatja magát, ugyanakkor megmelengette a szívem, hogy a leggyengébb pillanatában is engem véd.
- Segíthetünk? – kérdezte kimért udvariassággal, amikor a bíró nem szólalt meg.
- Lezárásul annyit szerettem volna még mondani, szigorúan csak köztünk, hogy megdöbbentettél a viselkedéseddel, fiatal úr – szavait egyenesen nekem intézte, amitől meglepődtem, hisz felkészületlenül ért, hogy egy tekintélyes ember beszélgessen velem, és ne kérdésekkel, vagy megállapításokkal traktáljon. - De határozottan a jó értelemben – folytatta immár szélesen mosolyogva. – Amikor megláttam a neved az aktában, azonnal elvállaltam. Aggódtam, hogy megint egy olyan ügybe kerültél, ahol mások kényszerítik rád, amit nem akarsz. Azonban egy új emberrel találkozhattam, aki a régi Louis egy sokkal merészebb kiadása. Nem tudom mi köze a valósághoz annak, amit elmondtál, de reménykedem benne, hogy igaz, mert akkor a lehető legjobb kezekbe kerültél, ahonnan senkinek nincs joga téged kiszakítani. – mosolygott rám barátságosan. – Az első találkozásunk után napokig őrlődtem, megfelelő ítéletet hoztam-e. A legjobbat akartam neked, de néhány év távlat után már nem vagyok benne olyan biztos, hogy sikerült. Viszont úgy látom – pillantott Harryre a szeme sarkából -, mégis sikerült megtalálnod új életed első és legbiztosabb építőkövét… Még ha szokatlan módon is. Bízom benne, hogy sikerült a lehető legjobbat kihoznom a helyzetből, és a szakemberek is így gondolják majd a két hét során. – A kezét nyújtotta felém, amit tétován, de elfogadtam. – Soha többé ne találkozunk ebben a teremben, hivatalos keretek között – mosolygott szélesen kettőnkre, majd magunkra hagyott. Döbbenten bámultam utána, ahogy suhogó talárjával keretezett alakja egyre távolodik tőlünk, amikor pedig bekanyarodott a sarkon, végleg eltűnt a szemem elől.
Kilókkal könnyebbnek éreztem magam. Eltűnt a rengeteg teher, nyugtalanság, és félelem, a helyére pedig hihetetlen horderejű nyugalom költözött. Harry’s bíró szép beszédének zártával valóban úgy tűnt, vár rám a nagybetűs élet.





14 megjegyzés:

  1. Atya ég :D Na most jön az : ÉN MEGMONDTAM !!!!!! 😆😆😆😆😆 Én megmondtam korabban hogy Harry nem is az orvosa hivatalaosan :D (a kiskapu) jo mondjuk bennem az volt hogy meg nem diplomazott le ... De ugye ez egyértelemu volt mert nem lett felveve mert csak gyakornok mert ugye meg nem diplomazott le :D 😆😆😆😆
    Na mostmar csak annyi kell hogy Lout szepen kiengedik és Harry szépen hazaviszi magához és minden oké lesz :D Legyszi legyszi :D

    Jaaaj nagyon várom a következő részt siess vele keeeerleeek ❤❤❤❤😙😙😙 Millio pusziiii 😙😙😙❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy meg! :D Ha tudnád milyen nehezen fogtam vissza magam, valahányszor a fejtegetésed olvastam. Legszívesebbe kétméteres betűkkel írtam volna oda válaszul, hogy: IGEN! IGAZAD VAN! Viszont, szerintem így sokkal izgibb lett, vagyis remélem. :)
      És ezzel máris elérkeztünk a történet egyik jelentős fordulójához. jönnek az új karakterek, helyszínek és bonyodalmak...mert azok nélkül ugye elég unalmas lenne az élet. :D
      Hamarosan jön a folytatás! :)
      Millió és plusz egy puszi <3

      Törlés
  2. Úristeeen! Végre! Ügyes vagy Lou, istenkém, de még mennyire!😍👌
    Alig várom a folytatást!😘
    Puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszöni szépen! XDDDD
      Köszönöm, hogy elolvastad! Hamarosan hozom a folytatást! :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. Imádom ezt a történetet és annyira vártam,hogy Lou kiálljon magáért ,magukért! Olyan boldog vagyok,de legjobban azért mert folytatod a történeteidet! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ezt örömmel hallom :) Tudod, mit? Én is nagyon vártam, hogy megtegye, és imádtam ilyennek írni. :D
      Sosem volt kétséges, hogy folytatom. :) Kimondottan nem csípem, ha egy sztorinak nincs vége, és nekem kell kitalálnom, ezért megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, ennek meglesz az a része is, aminek a végén ott virít majd az End. :D
      A többi blogot is folytatom, érdemes lesz rajtuk nézelődni. ;)
      Köszönöm, hogy elolvastad! :)))
      Puszi! :) <3 :)

      Törlés
  4. Ah, ezért megérte várni!!
    Mikor meláttam hogy új rész, szó szerint eldobtam mindent elküldtem mindenkit, és gyorsan bezárkóztam olvasni, hogy utánna órákig kattogjak rajta :D

    Louis valami fenomén volt, hihetetlen hogy én magam nem is gondoltam arra hogy Harry nem igazi orvos, pedig egyértelmá megoldásnak kellett volna hogy legyen. Bizakodom benne hogy ez a 2 hét nem okoz gondot Louisnak, nagyon bizakodom.

    Ha jól emékszem, egyszer említetted hogy 80 részesre tervezed. Ha ez igaz és még mindig áll, akkor gondolom nem lesz végig minden fenékig tejfel, de még mindig bízom a happy endbe, igazán megérdemelnék.

    Nagyon várom a következő részt <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Elmondhatatlanul jólesik a lelkesedésed. Ha van valami, amiért rajonghatok, és is hasonlóan viselkedem, ezért hihetetlen elképzelni, hogy van aki az én munkámat is ennyire díjazza. :D Köszönöm! :)
      Ne hibáztasd magad. Azért nem emlegettem fel sokszor, ráadásul a részek is lassan jöttek. Mire megszülethetett volna egy gondolat, már feledésbe is merült. Jóval nehezebben lehetett észrevenni az összefüggést. Nade majd most! :D Igyekezni fogok az írással. :)
      Igen, valami olyasmi terjedelmet terveztem. Ez persze ingadozhat, de szerintem bele fog férni. Ami a tartalmat illeti... Háááát.... :D XD Már minden el van tervezve ;)
      Hamarosan hozom a folytatást! :)
      Puszi <3 <3 :)

      Törlés
  5. De jó, új rész:-)
    Ügyes Lou:-) Harry mikor viheti már haza?
    Annyira jó lett.
    Hozzd a következőt légyszi.
    Ildi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Annyira jó hallani, hogy sikerült sokatoknak örömöt okoznom! :) Megígérem, ezután igyekezni fogok sűrűbben részeket hozni! Bizonyításként, ezen a héten sor kerül a folytatás feltöltésére ;) Remélem az is hasonló fogadtatásban fog részesülni! :)
      Köszönöm, hogy itt vagy velünk!
      Sok-sok puszi <3

      Törlés
  6. Hello drágám!
    Ez valami eszméletlen volt!
    A legelején hirtelen azt se tudtam, hogy mi van konkrétan!:D
    Louis határozottsága eléggé meglepett a részben,nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogja bírni a tárgyalást, de olyan volt, mintha egy másik embert láttunk volna...
    Harry nem igazi orvos? Hat én behalok. Ez eszembe se jutott alternatívaként. Eléggé meglepődtem, de ahogy olvastam, nem csak én.
    Lou baby szépen kiszedte a csávából Harry-t, akinek igaz, 3 évre elvettek az orvosi jogát, de Louis az övé lett!
    Imádtam, nagyon várom a következőt!
    xoxo♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lemaradt az elköszönés!:D
      xoxo,Roni♡

      Törlés
    2. Hello! ^^, nem fog szomorkodni miatta. :)
      Köszönöm! :D
      Mint minden karakter, Louis is változik, és ez kezd megnyilvánulni. Akarja, hogy előre haladjon, és tesz is érte. :)
      A nem orvosos csavar az egyik kedvencem, mivel már nagyon korán megszületett az ötlet. :D különösen örülök neki, hogy sikerül jól elsütnöm.
      3 év nem a világ, Harry pedig nagyon céltudatos karakter
      Ígéretemhez híven hamarosan hozom a folytatást! :D Köszönöm, hogy még követed a blogot :D :) ^^

      Törlés