2017. január 20., péntek

44. fejezet - Otthon, de nekem ennél is több: egy új élet kezdete

Sziasztok! :)
Sikerült! El sem hiszem :D Itt a beígért új rész!
Oké, kicsit lelkes vagyok, de na. Azért mégiscsak betartottam a menetrendet ;) 
Köszönöm az előző részhez érkező kommenteket! Elérkeztünk a félidőhöz, és én már rettegek attól, hogy egyszer vége lesz. Igazából nagyon megszerettem ezt a történetet, és mégiscsak az első blogomról van szó.
De a befejezés még odébb van. :D
Jó szórakozást mindenkinek! :)

PS:. A Something Great -be is hamarosan felkerül a folytatás! :D 

Amy



- Ma különösen izgatottnak látszol – fonta össze Dr. Medison a lábait velem szemben a kényelmes bőrfotelben, miközben megmutatta kedves mosolyát. Nyilván szórakoztatta az egész napi izgágaságom, mert látta rajtam a visszafojtott várakozást, ami szüntelen mozgásra kényszerített, és főleg lábrázásban mutatkozott meg.
- Az vagyok – viszonoztam a mosolyt, és ekkor tűnt fel folyamatosan tremorozó végtagom, így kis koncentrációt bevetve sikerült rajta úrrá lennem, hogy ne zavarjam a beszélgetésünket.
- Ez érthető, elvégre holnap reggel hazautazol.
Haza. Ez volt ez első szó, ami megragadta a figyelmemet, és a szívem újabb bukfencet vetett a mellkasomban, a gyomrom szinte rögtön utánozta. Hatalmas hordereje volt számomra ennek a négy betűnek.
– Várod már?
- De még mennyire! – bukott ki belőlem szinte abban a pillanatban, hogy befejezte a mondatot. Reggel Harry és Zayn értem jönnek a szanatóriumba, és elvisznek. Szerettem ezt a helyet, mert más volt, mint eddig bármelyik intézet. Tágas szobát kaptam, a szokásos berendezésen kívül plusz szekrénnyel és íróasztallal; ehető ételeket főztek, volt csoportos foglalkozásom is - azon kívül, amit kettesben töltöttem naponta kétszer egy órát Dr. Medison-nal. Saját ruhát hordhattam, aminek az egyetlen kikötése, hogy fehérnek kellett lennie, és akkor mehettem ki a télen is szépen gondozott udvarra a szabadidőmben, amikor csak kedvem tartotta. Harry minden nap meglátogathatott, és együtt sétálgattunk fel-alá, aztán körbe-körbe az udvaron tekergőző hófehér járdán, néha pedig meglepett valami különlegességgel. Olykor süteményt vagy pizzát hozott, de előfordult, hogy rengeteg gyümölccsel kedveskedett, esetleg egy magazinnal. Folyton érdeklődött, mit szeretnék, amit holnap elhozhat. Először egy vastag zoknit kértem, mert a papucsban fázott a lábam, a napok múlásával viszont kifogytam a kívánságokból. Elég volt, ha magát hozta, olykor kibővítve kis körünket Zayn, Niall vagy Dr. Payne társaságával.
Szerettem a szanatóriumot, de nem jelentett semmit.
- Nagyon szépen dolgoztál a két hét alatt. Úgy érzed sikerült elérned a célod, amit kitűztél magad elé? – megingattam a fejem, majd szégyenkezve lehajtottam. Nem akartam bevallani, hogy kudarcba fulladt a próbálkozásom.
Amikor idekerültem, az első óra maga volt számomra a pokol. Nyugtalanított, hogy megint beszélgetni akarnak velem, tele elvárásokkal, aztán diagnózisokkal nyösztettek, és tanácsokkal traktáltak, meg minden velejáróval. De megismertem Dr. Madisont, aki már első ránézésre is egy kedves teremtésnek tűnt, ezért nem sokkal ugyan, de hajlandó voltam hozzájárulni a beszélgetésekhez.
Hétfőn csak reggel találkoztunk, hogy legyen időm megismerkedni az új hellyel, és ezen órák nagy része tulajdonképp a körbevezetésemmel telt, mert később megtudtam, itt senki nem fog pátyolgatni, így könnyen eltévedhetek. Szinte semmit nem csináltam, másnap a foglalkozáson mégis dőltek belőlem a szavak, ugyanis a doktor nőtől kaptam egy feladatot. Fognom kellett egy cetlit, és leírnom a célom. Bármi lehetett. Akár egy pohár víz, egy fóbia leküzdése, vagy a távoli jövőben egy eseményen való részvétel, esetleg amit ettől a két héttől remélek. A lényeg, hogy az legyen, amit jelen pillanatban igazán szeretnék. Ha megtaláltam, közösen azon fogunk dolgozni, hogy teljesítsem. Amikor végzünk vele, újat keresünk. Fel kellett szögelnem az ágyammal szembeni falon függő parafatáblára. Ezzel szó szerint kitűztem a célom magam elé, és minden reggel szembesültem vele. Érdekes, mert valahányszor rápillantottam, úgy éreztem egy kicsivel megint közelebb kerültem hozzá.
A második érdekesség egy napló, amit szintén az orvostól kaptam. Leírhattam bele a gondolataimat, érzelmeimet; mindent, amit fontosnak véltem. Ezekről nem voltam köteles beszélni a foglalkozáson, csupán a napló látta őket, amikről ő nem beszélt senkinek. Megőrizte, titokban tartotta, elrejtette. Megbízhatóbb volt bármelyik embernél. A doktor nő biztosított róla, hogy nem néz bele, sem ő, sem semelyik ápoló, kivéve, ha másként rendelkezem.
Először kétes érzelmekkel tértem be a szobámba, kezemben az üres lappal és a naplóval. Nem akartam elhinni, hogy ez segíthet, ahogy azt sem, nem-e átverés az egész, és belelapoz valaki, amíg nincs nálam. Ezt szóvá is tettem. Válaszul kaptam egy páncélszekrényt, aminek én találhattam ki a kódját, így este ódzkodva, hogy írnom kell, de nekiültem. Először egy sort vetettem a papírra, majd jött a következő, és mire észbe kaptam, öreg este volt. Minden alkalommal, amikor leírok egy gondolatot, úgy érzem, nem kell tovább rágódnom rajta. Elfelejthetem, ezáltal felszabadulok, és megkönnyebbülök. Csodálatos érzés!
- Részben… - vallottam be nagy nehezen, továbbra sem őrá figyelve, hanem a puha szőnyegre a talpam alatt, viszont nagyon is hallottam a ceruzájának sercegését. Írt, és rólam… De egyáltalán nem zavart. Megbékéltem a gondolattal, hogy az orvosok leírják rólam a megállapításaikat. Beszélnek velem, én válaszolok, mire ők írnak. Ennek ez a rendje, elfogadtam.
- Látom rajtad, hogy ez bánt téged, pedig nem kellene. Nincs okod a szégyenkezésre. Őszintén meglepődtem volna, ha két hét alatt sikerrel jársz, mert amit te szeretnél, az még rengeteg nap munkájába fog kerülni. Nem akarlak lekorlátozni, fogalmam sincs mikor következik be, de erős fiú vagy, aki nem fél a kihívásoktól. Biztosra veszem, hogy sikerrel fogsz járni, ha továbbra is ilyen keményen dolgozol érte – felcsillant a szemem szavai hallatán.
Az utolsó nadrágomat is behajtogattam a sporttáskába, amit Harry hozott, rögtön utána az üres ételhordókat melléjük készítettem, nehogy itt felejtsem. Szétnéztem az üres szobában, de a rossz érzés helyett csak az öröm pezsgett a véremben.
A táskámat nem cipzároztam be, ugyanis a pizsamámat még el kellett raknom reggel, viszont a holnapi ruhám már kikészítve várt a szék támláján. Egy farmer, egy hosszú póló, kötött pulcsi és meleg bakancs a kabátommal.
Befeküdtem az ágyba, magamra húztam a paplant, és próbáltam kényelmesen elvackolódni alatta. Még éjfél sem volt, de mostanában már fél kilenckor leragadtak a szemeim, és az alváson kívül másra sem vágytam, ráadásul az éjszakát is zavartalanul végigaludtam. A sötét alakok, akik engem néznek a sötétben eltűntek, nem akar senki hozzámérni. Mintha a múlt valahol börtönben ülne, a lehető legtávolabb tőlem.
Végtelenül bátor azért nem voltam. Egy konnektoros lámpa világított a szoba sarkában, örök fényt adva éjjelente. Magamhoz öleltem a takaró sarkát, és belefúrtam az arcom. Szerettem azt képzelni, hogy Harry mellettem fekszik, és átölel. Szégyelltem a gyengeségem, de az egyetlen dolog, amin semmi sem enyhít, az az ő hiánya.
Tulajdonképp a holnapi utazásomnak egyetlen hátulütője, hogy Zaynnél fogok lakni, és bár szerettem őt, nem biztos, hogy örülne, ha arra kérném, aludjon velem. Fel kellet készülnöm lélekben, ezután Harryt is ritkábban látom majd, mert… Hát azt nem tudom, mit csinál mostanában, de gondolom, hogy tanul, és nem lesz annyi szabadideje, hogy ingázzon a lakása és Zayn háza között. A látogatásainak száma végül a minimumra csökken, aztán végleg abbamaradnak, amikor rám un.
Kipattantak a szemeim. Késztetést éreztem, hogy lejegyezzek néhány sort a félelmeimből, így a táskámhoz osontam, és újra villanyt oltottam. Gyors egymásutánban róttam a betűket. Az idő ilyenkor nem játszik szerepet. A színpadon csak a gondolataim játszottak, és az alapos mérlegelések. Érdekes módon, nyugalom helyett továbbra is ott motoszkált bennem az enyhe félelem, miután végeztem, de próbáltam kiüríteni a fejem, hogy mihamarabb fogadhassam a pihentető álmot, ami később magával hozza a reggelt.


Másnap korán keltem. Hogy pontosan hány óra volt az a korán, nem tudtam, de már világosodott odakint, így elégnek ítéltem az időt az öltözéshez, és a végleges pakoláshoz. Ágyazás után a matracra ültem, majd tekintetemet az ajtóra szegeztem, felkészülve a türelmes várakozásra.
Csak néhány óra telt el, mire kinyílt. Ruganyosan felpattantam, készen arra, hogy Harry karjaiba vessem magam, azonban fekete fürtök bukkantak fel, majd Zayn egész alakja lépett be hozzám, széttárt karokkal. Egy pillanatra bizonytalanul megtorpantam, majd belevetettem magam az ölelésbe Örültem neki, de mélyen legbelül csalódott voltam, emiatt pedig hálátlannak éreztem magam, csakhogy Harry megígérte, hogy ő köszönt először.
- Harry? – érdeklődtem tőle közömbösen, mintha pusztán csak udvariasságból tenném. Attól tartottam, hogy nélküle érkezett, mert Hazzának más dolga akadt, és ettől a lehetséges opciótól azonnal ostromolni kezdett az aggodalom.
- Nyugi! Itt van, csak beszél néhány szót Dr. Madisonnal – biztosított szórakozottan. A táskámért nyújtózott, és a vállára akasztotta. A mozdulattól félig takarásba került előlem az arca, de így is láttam, hogy mosolyát igyekszik elrejteni előlem.
- Mégsem vele beszél? – kérdeztem összevont szemöldökkel. Megzavart a viselkedése. Érdekelt volna mire fel szórja a sejtelmes vigyorait.
Zayn ártatlan szemekkel nézett rám, miközben a korábbiakon elmélkedett, hogy rájöjjön mit rontott el.
- De. Miért kérded?
- Mosolyogtál – értetlenkedtem továbbra, mire újfent csak vigyorgott. Bosszantott, de nem foglalkoztam tovább vele. Magamhoz vettem a papírtáskában zötykölődő műanyagokat, és kifelé indultam.
- Már nem is tehetem meg? Hiszen, hazajössz! – öklözött a levegőbe örömittasan, mintha szépíteni akarna, de az érve tagadhatatlanul jól esett. Rajtam volt a sor, hogy halványan felkunkorodjon a szám széle, mert a mozdulata a régi időket idézte fel bennem.
- Olyan vagy, mint régen…
- Régen? Mindig ilyen voltam – nevetett felszabadultan, döbbent arckifejezésem láttán azonban szép lassan eltűnt az arcáról a kacaj.
- Úgy érezem magam, mint egy öregember. Máris "A régi idők"-nek hívom, ami csak néhány évvel ezelőtt volt, nekem mégis évtizednek tűnik. Elvesztettem a fonalat… – motyogtam csalódottan.
- Meg lesz a vége, hidd el – ölelt magához sután, mivel a sok táskától képtelenség volt rendesen kivitelezni a gesztust. – Nem vagy egyedül, segíteni fogunk benne… – szaporán bólogattam a hálától űzve, amikor váratlanul betoppant Harry. Az arca azonnal felderült, amint megtalált a tekintetével, és nyomban mellettünk termett, hogy kivehesse részét az ölelkezésből.
- Nem vagyok itt, és egyből kihagytok a jóból? – kérdezte tettetett felháborodással a hangjában. Hosszú karjaival könnyedén átölelt mindkettőnket, én pedig kihasználtam az alkalmat, és feltűnés nélkül belefúrtam fejemet a kabátjába.


A hazafelé vezető úton feszengtem az ülésen. Zayn autója egészen új élményeket generált bennem, mint Harry hatalmas terepjárója. Teljes ellentéte volt a kettő egymásnak. Az duruzsolt, míg ez inkább morgott. Vászonülései kényelmesek öleltek körbe, de jobb szerettem belesüppedni a puha, mégis elég tartással bíró Rover székeibe, miközben Harry utánozhatatlan illata az egész tüdőmet átjárta.
A frusztráltságomat kiváltó legfőbb ok mégis a rengeteg magamban tartott kérdésem okozta. Meddig marad Harry? Hogy fog hazamenni? Milyen gyakran láthatom? Átmehetek-e majd néha hozzá?
Senkit nem akartam megbántani, sem viszályt szítani közöttük, azzal, hogy nagyobb érdekeltséget mutatok egyikük iránt, ezért inkább bölcsen hallgattam. Lenémítottam a fejemben feltörekvő bizonytalanságot, és az épületeket néztem, melyek vészesen gyorsan rohantak el mellettünk, azzal fenyegetve, hogy fogytán a mai napra jutó Harryvel töltött időm, különösen odafigyelve az útra, mely számomra ismeretlenül kanyargott előttünk, hiszen soha nem jártam Zayn-nél.
Harry előre nyúlt, tenyere pedig váratlanul a kézfejemre siklott, amitől meglepetésemben összerezzentem, de nyugodt tekintete pillanatok alatt lecsillapított.
- Mi bánt? – halványan érzékeltem, ahogy Zayn feje a vezetői ülésből felém mozdul, de csak alig észrevehetően. Tapintatosan előre szegezte a szemeit, mintha itt sem lenne.
- Minden rendben. Csak figyelem az utat… – Harry félrebillentett fejjel vizslatott egy darabig, de úgy tűnt megelégszik ennyivel, és nem kérdez rá hazugságom okára. Mögöttem ült, ezért a rálátásom igen csekély volt az arcára, de éreztem, hogy lebuktam előtte. Előtte képtelenség füllenteni, ahhoz túlságosan kiismert engem.
- Nem kell sokáig, már itt is vagyunk – mosolygott rám Zayn leplezetlenül, szemeiben az örök huncutságával. Megállapítottam, hogy a kertvárosban járunk, mert eltűntek a panelok és társasházak erdeje, helyüket pedig tágas udvarral ellátott családi házak vették át. Minden békés volt, a forgalom kicsi, ezért olyan helynek látszott, ahol gyakori, ha a szomszédok összezördülnek vasárnap almás pitét enni, iskolaszünetben pedig gyerekek játszanak az utcán. Megértem, hogy Zayn beleszeretett a környékbe, elvégre mindig is ilyen helyen lakott; távol a nagyvárosi koszos levegőtől és zajoktól. Tagadhatatlanul nekem is imponált.
Amikor lassítani kezdett, szaporábban cikázott a szemem, hogy rájöjjek melyik ház lehet az övé, azonban Harry Range Rovere - ami egy alacsony, barna kerítés mögött parkolt, térkövezett bejáróval a kerekei alatt -, túl hamar szemet szúrt ahhoz, hogy legyen időm megfejteni egy izgalmasnak ígérkező talányt.
Zayn az út szélére parkolt, követlen a kapu előtt húzta be a kéziféket, ami nem túl előnyös, ha Harry távozni akar, de ráhagytam.
- Szép házad van – mondtam őszintén, mert a kétemeletes bézsfalú, terméskövekkel díszített épület a modern, mégis elegáns megjelenésével valóban lehengerlő volt. Sejtettem, hogy a kert is gyönyörű lehet, és biztosan hatalmas, mert elég messzire nyúlt a telekhatár. Zayn nem sokat mesélt a munkájáról, pláne az anyagiakról, de ezek tudatában biztosra vettem, hogy magas pozícióban állhat.
- Nekem is tetszik – kacsintott rám a válla fölött. Kihúzta a kulcsot, és ez volt a jel, hogy ideje kiszállni. Meglepve tapasztaltam, hogy London ezen részén a levegő valóban egészen más. Sokkal tisztábbnak tűnt, mint a városközpontban, ahol egész nap autók pöfékeltek. Kezdtem sajnálni Harryt, amiért ő az egyedüli, aki szmogtól bűzlő környezetben él. Mondjuk, mindennek megvan az előnye. Itt például valószínűleg előre be kell vásárolni egy hétre, mert messze van a bolt, és az egyetemre is lassabban ér be, főleg ha elalszik, és késésben van.
Zayn bezárta a kocsit, miután kivettük a táskáimat a csomagtartóból, majd befelé vezényeltük magunkat.
- Nyitom! – sietett elénk a fekete, kicsit elnyújtottan babrálva a zárral, mert nem találta meg elsőre a kertkapuhoz megfelelő kulcsot. Harmadik, és ezzel utolsó próbálkozásra meglelte a szerencsés darabot, majd szélesre tárva az ajtót betessékelt. Elsietett mellettem a kanyargós járdán, miközben én szemrevételeztem a valóban tágas udvart, és a hatalmas fákat, amik nyáron biztosan kiválóan árnyékolnak. Messzebb a gyűrűjükben láttam is egy kikövezett részt, ahol nyáron valószínűleg kerti bútorok állnak.
- Tetszik? – húzódott hozzám Harry közelebb, és követte a pillantásom. – Az a terasz. Elvileg van valahol egy grill is a kamrában.
- Nagyon szép, akár a ház. Barátságos – feleltem mosolyogva. Repesett a szívem, némi keserűségben fürödve, de el tudtam képzelni, ahogy nyáron grillpartit tartunk, ahol minden bizonnyal Harry is ott lesz.
- Bemegyünk? Kicsit fázok – dideregte Harry, és beljebb invitált a karjával. Megköszöntem, mert engem is ostromolt a hideg, de magával ragadott az álmodozás, ahogy a gyepen focizok. Mostantól minden más lesz. Erre esküdni is mernék.
Odabent sokkal kedvezőbb viszontagságok uralkodtak. A cuccaim nagy része, amit Zayn cipelt, az előszobában vártak, így én is mellé pakoltam a többit, miközben kihámoztam magam a vastag cuccokból.
- Az ételhordóid ebben a zacskóban vannak – fordultam Harryhez, mielőtt elfelejteném, és szegénynek nem lenne miben elcsomagolnia az ebédének maradékát, mert az összes itt lapulna a szekrényben.
- Ráér később is… – legyintett hanyagul, miután felakasztotta a kabátját. – Most nézzünk szét! – indítványozta. Megkezdtem volna hamarabb is a bámészkodást, de a házigazda eltűnt valamerre, és nem mertem beljebb merészkedni egyedül. De Harry türelmetlenül előre tolt.
A halványsárga előszobát egy folyosó követte, amiből közvetlenül nyíltak a szobák. A legközelebb eső a nappali volt, mely nyomban lenyűgözött. A hívogatóan nyitott szoba, hatalmas beltéri magassággal fogadott, rögtön velem szemben pedig egy hívogató párkányos kandallóval, amiben ropogtak a lángnyelvek falta rönkök. Első látásra beleszerettem a cserepes berendezésbe.
- Bocsánat, csak sürgősen ki kellett mennem – szabadkozott váratlanul Zayn, de nem törődtem vele, mert alapos szemrevételezésem után túlságosan lekötött a szoba közepén díszelgő kanapé együttes.
- Harrynek is ilyen van… – éreztem, hogy valamire ráhibáztam, mert hirtelen nagyon csönd lett, mögöttem. Mihamarabb utána akartam járni ezen oknak, ezért megfordultam, és váratlanul két széles mosollyal, valamint négy nevető szemmel találkoztam. Harry előre lépett, a kezemet megragadva magával húzott az emeletre, magunk mögött hagyva Zayn minket pásztázó alakját. Próbáltam neki némán üzenni, hogy kövessen minket, de még mindig mosolyogva megrázta a fejét, néhány lépéssel később pedig eltűnt a nappaliban. A gyomrom idegesen megrándult a váratlan helyzet miatt. Hiába nyugtattam magam azzal, Harry mellett minden rendben, vegyes érzelmekkel követtem őt. Az emeletre mentünk, ahol belökte a harmadik ajtót, és amikor bementünk, elakadt a lélegzetem.
Egy hálószobában álltunk, aminek közepén ott magasodott Harry ágya. Biztosan az volt, mert még az ágynemű is megegyezett az övével. Váratlanul karok fonták át a derekamat, azután egy áll támaszkodott meg a vállamon. Harry nekem döntötte a fejét, a bőrünk találkozott, és éreztem, ahogy elmosolyodik. Egy pillanatra mozdulatlanná váltam, a helyzet idegensége miatt. Úgy vélekeztem erről, mintha egy elrontott ölelés részese lennék, hisz más volt, mint általában, ezért szerettem volna kijavítani, aztán ott volt a kissé nyomasztó érzés, ami mindenáron el akart léptetni, viszont mindkét variációt elvetettem. Még sosem volt részem hasonlóban. Nem tudtam, hogyan reagáljak rá.
- Ez a mi szobánk és a mi házunk – szólalt meg lágy hangon fülem mellett. - Itt fogunk lakni, csak te és én… - A döbbenet szinte fejbe vágott. Értettem, hogy mit mond, de felfogni már képtelen voltam. Tátogtam, egy szó sem jött ki a torkomon, csak rezzenéstelenül néztem továbbra is a bútort, melynek körvonalai elmosódtak előttem. A lábaim remegtek, azzal fenyegettek, hogy felhagynak rendeltetésükkel, és akadálytalanul a padlóra rogyok. Régmúlt képek villantak fel előttem, amikor először feküdt le mellém, amikor elvitt magához, amikor az ágyában aludtam, és ő ott volt velem. Mostantól teljes jogúan tartózkodhatom az otthonában, amit közösnek hívhatok. Itt lesz velem minden nap, soha nem kell elengednem. Itt lesz, ha szomorú vagyok, ha jó a kedvem, ha szükségem lesz rá, és akkor is ha nem. Nincs többé magány, nincs többé félelem. Valamit mondanom kellett volna, de nem ment. Miért történik ez? Hogyan vehet minden ilyen fordulatot? Miért most? Olyan... Természetellenes...
A sírás kerülgetett, és ki is tört volna belőlem, ha a sokk nem vág ekkora erővel mellbe. Harry a válaszomat várta, a reakciómat, de számomra megszűnt a külvilág; mozdulni sem tudtam.
- És... Együtt fogunk főzni? Vásárolni megyünk, és megjavítjuk, ha valami elromlik? - szipogtam halkan. - Áthívjuk a családodat, vagy Zaynt, Niall és Dr. Payne-t vacsorára? Karácsonykor kivilágítjuk a házat? A tető alá fényfűzért szögelünk, az ablakokba pedig különböző világító figurákat függesztünk? A kandalló fölé zoknikat lógatunk, és olyan fenyőt állítunk, mint legutóbb? - erős akartam maradni, de a hangom folyton megbicsaklott.
- Ne félj... Látom, hogy szenvedsz a rengeteg kétely miatt, de esküszöm, hogy minden úgy lesz, ahogy mondtad - duruzsolta bizalmasan, elringatva minket egy ismeretlen dal ritmusára, miközben lecsókolta a forró könnyeimet. - Nyáron medencét állítunk a kertbe. A hintaágyban fogunk szorosan összebújva szunyókálni a meleg estéken, amit a csillagok figyelése fog megelőzni – ígérte nekem olyan komolysággal, hogy a jövő szinte megelevenedett számomra, és a szívem vágtázni kezdett az ennél is nagyobb boldogság ígéretétől. 
Végre rájöttem hogyan egészíthetném ki szerető és sokat mondó gesztusát. Oldalra fordítottam a fejem, szembekerültem lázasan csillogó íriszeivel, és előre hajoltam, hogy az ajkainak mondjam el, mennyire hálás vagyok.


13 megjegyzés:

  1. Igen igen igen :D Jaaaaj mar úgy vártam ezt a részt :D Mikor kikerül Lou és minden oké lesz vele :) Azután a sok rossz után ami történt vele nagyon megérdemelte már a drága :) És az hogy Harryvel él együtt 😍😍😍❤❤ Azért a tetűnek (aliaz igazgató) megnézném az ábrázatát mikor megtudja hogy Lou kikerült 😂😂 Jesszus én hogy fogom várni a következő részeket, mert mostmár arrol olvashatunk hogy Harryvel élnek reméljünk nyugodtan :)
    Bártan mondhatom hogy ez a rész a kedvenceim közé tartozik mostmár és alig várom a többit 😍😍❤❤
    Millio puszi és ölelés 😍💋💋

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui.: Ismét a cukorbetegség veszélye fenyeget ha ilyén édesek maradnak ❤😍😂

      Törlés
    2. Szia! :)
      Osztozom az örömödben :D Olyan kis prüntyőkék, hogy legszívesebben folyton ilyenek ábrázolnám őket ^^
      A "tetű" (XD) még szerepelni fog, szóval lesz alkalmad még a reakcióját látni, bár mint érintett fél, már értesült az eseményekről. ;)
      Őszintén örülök, hogy tetszett, bár a vége nekem túlságosan... elcsépelt. Ezért ültem a következőn annyit. Ezért is! Ki akartam küszöbölni a hasonló hibákat.
      Hamarosan jelentkezem! :)
      Puszi <3 <3 <3

      UI:. Megpróbálok valami hatásos inzulint kifejleszteni XDD

      Törlés
  2. Tudtam,hogy nem Zayn-nel fog lakni,de mégis olyan jó volt végigolvasni ahogy erre rájött és olyan édesek! Őszintén kíváncsi vagyok miket tartogatsz még számunkra remélem sok sok szép pillanatot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Francba! XD Pedig annyira igyekeztem elhinteni, hogy így lesz.
      Na sebaj. Van még bőven meglepetés hátra. ;) A következő fejezet picit megint más lesz, és bővül a karakterek száma is.
      Én már alig várom! :D
      Puszi <3 :)

      Törlés
  3. Omg! Én azt hittem, azt mondják majd, hogy hárman fognak együtt élni! De így! Úristen, ez valami rohadt édes rész lett! Nagyon örülök, hogy Lou-nak ennyit javult az állapota, és hogy Harry ott van neki! Zayn meg csak...a legjobb barát, akire mindig számíthat!😍
    Hozd a kövit, amint tudod!😘
    Puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már számtalanszor kaptam beszélő rohamot - ilyenkor erős késztetést érzek a következő részek tartalmának kikotyogására -, miközben a kommenteket olvastam, és azt hittem, ilyen velem már nem történhet. Erre mégis :D Sikerült beletalálnod a történet egyik érzékeny pontjába. Most nem árulkodok, mégis megállom, de ne felejtsd el, mit írtál.
      Igen... Tudom... Elég idegölő a titkolózásom, bocsánat :)

      Hamarosan jelentkezem! :)
      Puszi <3 <3

      Törlés
  4. Wow.
    Határozottan meglepődtem hogy ilyen """egyszerűen"""" kijutott. Bőven - bőven megérdemelte, de nem hittem volna hogy ez a 2 hét így elrepül és ilyen jól. Ebből is látszik, mennyire nem mindegy hogy hol és hogyan vannak kezelve a betegek.
    Rettentő édesek voltak ezek a romantikus pillanatok.
    De hogy őszinte legyek, éppen emiatt nem nyugodtam meg :D
    Mivel tudom hogy ez a fele, ezért érzem hogy nem lesz itt minden oké, és nem akarom hogy nem oké legyen. Ha elárulhatom, én személy szerint arra tippelek, hogy a Tomlinson szülők fognak bekavarni valamilyen visszatéréssel - de ne legyen igazam!

    Mindenesetre, imádtam!! <3
    Várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szióó :)
      Igen, valóban nem mindegy. Azért fogtam rövidre az ott töltött idő beszámolását, mert már nem volt értelme tovább húzni, valamint amiatt, amit te is említettél: " ...ilyen jól..." Valóban. Ha az ember jól érzi magát, az idő csak úgy repül.
      ^^ Ugye? Csak az a baj, hogy amikor megvan egy ilyen, szinte páros lábbal kell beletaposnom a szövegkörnyezetébe, ugyanis soha nem illik először sehová. Csak azt tudom, hogy ott kell lennie, és addig csavargatom, míg jó nem lesz :D
      NEm kellett volna elárulnom, hogy még csak a felénél vagyunk. :P Folyton ezen rágódtok, és képtelen vagyok lenyugtatni titeket... Mondjuk, legalább nem rendít meg senkit annyira a hirtelen bekövetkező dráma XD

      Hamarosan hozom a folytatást. Tényleg hamar, már megvan az egész rész, csak az utómunkálatok hiányoznak még.

      Puszi <3 :) <3

      Törlés
  5. Hello-Hello drágám!❤
    Imádtam a részt, csodálatos lett!
    Annyira örülök, hogy Louis végre kijutott, és nem kell már valamilyen intézetben tölteni az életet!
    Tok aranyos volt a doktornő, nagyon cukin viselkedett és végre valaki (Harry-n és Liam-en kívül), aki nem egy koloncot látott benne, hanem támogatta.
    Tökre megijedtem, hogy mi lesz, ha Harry tényleg nem fog vele lakni, de a végére eléggé megleptel, nem számítottam erre.
    Remelem az élete végre rendben lesz, de mivel azt írtad, hogy ez csak kb a fele, sok történetre számítok. A szülői szálra nagyon kiváncsi vagyok, jó lenne végre az egész sztorit megtudni.
    Fantasztikus lett a rész, nagyon várom a koviz, imadlak!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ^^
      Köszönöm szépen! :)
      Örömmel hallom, hogy az új doki elnyerte tetszésedet, ugyanis ezek után állandó szereplővé válik. Nem annyira intenzíven, mint mondjuk Niall, vagy Zayn, de olykor-olykor fel fog tűnni, valahányszor bepillantunk Louis kezelésébe. Hiszen továbbra is felügyelnie kell valakinek Louis karakterének az állapotát, milyen irányba halad.
      Huh... Természetese elárulom az egész sztorit, csak... még egy pici időbe fog telni. De szépen építkezünk. AZ új környezethez új szereplők is járnak, új kihívásokkal, ezeknek pedig még mind bele kell férnie a történetbe, mielőtt elérkezik a végkifejlet. Már előre sírok, mert nincs szívem befejezni, hisz az első blogom.

      De túl kell tennem magam rajta, ezért is jelentkezem hamarosan a folytatással.

      Puszi <3 <3 :)

      Törlés