2017. október 31., kedd

47. fejezet - Az én életem, az én döntéseim




Sziasztok! :D
Igen... Hihetetlen, hogy egy hónapon belül két részt hoztam... De sikerült, és ezért vettem magamnak egy zacskó kekszet. XD
Nézegettem a korábbi hónapok bejegyzéseit, és a blog kezdetén volt, hogy 10 fejezetet hoztam :O Nem tudom, hogyan csináltam, de ellátott egy jó adag ösztönzéssel, ami sikeresen kitartott, csakis Miattatok!
Köszönöm, hogy elolvastátok az előző részt! Nagyon örültem a kommenteknek <3 , főleg, mert ugye ott volt két rész között az a fránya fél év... Mindegy. Nem jártatom tovább a számat.
Jó szórakozást! :)


Amy




Mérges és csalódott voltam, ami abban a pillanatban elpárolgott, amikor Harry másodszor is visszahajolt a számra. Tele volt szenvedéllyel, és mindet rám zúdította. A nyelve az enyémet csalogatta, és én boldogan hagytam, hogy együtt játsszanak. Az ő hevessége engem is magával ragadott. Az ujjaim égtek a vágytól, hogy a göndör tincseket, amik a kézfejemet cirógatták, közelebbről is megismerjék. Beleszántottam a sűrű loboncába, mire Ő remegő hangon fújta ki a levegőt. Meleg lehelete a számat csiklandozta belül, amitől az egész testemet elöntötte a libabőr, de kellemes értelemben. Az ajkaim magukra maradtak, ellenben az állam nedves csókkal gazdagodott, a puha kényeztetés pedig a nyakamra vándorolt. Egy pillanatra úgy éreztem megállt a szívem. Minden izmom egyszerre feszült meg, és Harry hajába csimpaszkodtam tehetetlenségemben. A mozdulatom következménye egy újabb csók volt, amit én a füle mellett halkan sóhajtozva díjaztam, mert időközben az ujjai is csatlakoztak a kényeztetésemhez, és az oldalamat cirógatták. Mintha elektromos kisülések futottak volna végig bennem. Az ezáltal kiváltott tehetetlenséget, már nem tudtam levezetni rajta, mert eltávolodott tőlem, és pillantását az enyémbe fúrta. Észre sem vettem mikor kerültem fekvő helyzetbe, csak most tudatosult bennem, hogy fel kellett rá néznem. Harry lehunyta hosszú fekete pilláit, és homlokát az enyémnek támasztva vett néhány hosszabb légvételt.
- Szeretlek – suttogta alig hallhatóan. Egy utolsó rövid csókot kaptam, aztán a takarót magára terítve engem is felhúzott, és a kezemet keresve a hálóba hívott…


Óvatosan nagy tenyerei közé fogta arcomat, és megcsókolt.
- Szeretlek – motyogta egy mosolyt rejtegetve előlem, nem sok sikerrel, mert az egyik gödröcskéje kihívóan tüntetett ellene. Megölelt, aztán kilépett az ajtón, hogy eltűnjön a korareggeli szitáló ködben. Intettem neki, miközben elhajtott, aztán bazsalyogva simítottam meg két ujjammal az ajkam azon részét, ahol percekkel ezelőtt ő tapogatózott.
A mosolyom még akkor is kitartott, amikor Mollyval az ölemben receptek után kutattunk az interneten. Lelkesen dorombolt a tutujgatás miatt, díjazva, hogy ebben a negyedórában megkapta a neki járó figyelmet.
A szemem már kezdett belefáradni a sütemények ízesítésének és díszítésének kavalkádjába, de nem adhattam fel. Harry egyértelműen kijelentette mi a véleménye az ajándékról, nekem mégis feltett szándékom volt, hogy meglepjem valamilyen formában. Úgy döntöttem, főzni fogok neki valamit. Egyikben sem volt tapasztalatom, de így legalább kompenzálhatom, hogy az ő pénzét használom fel a megvalósításhoz. Kimondottan sokáig tartott, mire a töltött csirkecombot kiválasztottam. Ha elég talpraesett vagyok, talán még ribizliszósszal is kedveskedhetek a párolt rizs mellé, és amíg mindez sül, a legfontosabbat, a tortát is elkészíthetem, amihez egyébként a leginkább ragaszkodtam.
Letessékeltem a berregő lábmelegítőmet a földre, és a receptet figyelmesen tanulmányozva nekiveselkedtem a hozzávalóvadászatnak. A baj ott kezdődött, amikor hiába vizsgáltam át a hűtőszekrény polcait kétszer, az összetevők alig negyedét találtam csak meg. Egyből világossá vált számomra, hogy a próbatételem valójában itt kezdődött.
- Harryért… – sóhajtottam lemondóan egy tojásnak, aztán felpipiskedtem a fenti polcon tárolt kávésdobozért, amiben Hazz a konyhapénzt tartotta a bevásárlások esetére.
A reggeli ködöt szeles idő váltotta fel, ezért elővigyázatosságból a bordó sálamat alaposan körbetekertem az arcom előtt, mielőtt a szabadba léptem, zsebemben a bevásárló listámmal és néhány fonttal. A kulcsot a zárba csúsztattam, és valami ismeretlen izgatottságot éreztem a gyomromban, amikor a kisbolt felé indultam. Az utca csendes volt, csak néha ment el egy-egy autó mellettem. Próbáltam hozzászokni, hogy ez a városrész mostantól az otthonom, talán véglegesen, és az ábrándozásom kellőképpen lekötött az út hátralevő részében. Az üzletben nem is figyeltem a körülöttem tobzódó emberekre, ahogy akárcsak én, az ebédhez szükséges néhány hozzávalóért betérnek egy rövid látogatóra. A fizetést is magabiztos gördülékenységgel intéztem, mintha sosem küszködtem volna szociális fóbiával. Egyszerűen olyan voltam, mint mindenki más, és igenis jól esett beleilleni az átlagba.
Kimondottan büszkén tekintettem vissza az egyéni akciómra, mert tisztában voltam a súlyával. De nem vesztegethettem az időm mélázás fölött. Harry koraeste már itt lesz, ezért igyekeznem kellett, főleg, ha szem előtt tartottam a gyakorlatlanságom. Kipakoltam a nejlontáskákból, a zacskócsörgésre pedig megérkezett az önjelölt asszisztensem. Molly elfoglalta a helyét egy bárszéken, és onnan leste tisztes távolságból a csupasz, nyers combokat, melyek minden bizonnyal ebben az állapotban is kifogástalanul festettek számára.
- Elveszem a bolyhos takaródat, ha hozzáérsz! – figyelmeztettem, és újra megnyitottam a receptet. – Átmosni, és megpucolni a csirkét… - olvastam fel hangosan is az utasítást. Ezzel csak az volt a bajom, hogy a csirke már meg volt pucolva, így nem tűnt logikusnak a javaslat. Átugrottam, hátha eszembe jut valami ésszerű magyarázat rá, addig is tojást főztem, valamint összeszedtem a töltelék alapjait. Csakhogy a főfogás nem várhatott. Újfent emlékeztettem magamat, hogy nem adhatom fel ennyire könnyen, majd folyó víz alatt átmostam a húst, bár nem voltam biztos benne, hogy jól haladok. Tele volt nyúlós dolgokkal, és… Túl fontos a vacsora, hogy elrontsam, ezért hívtam fel…
- Zayn! Hogy pucoljak át egy csirkecombot? – Zayn hallgatott a vonalban. Ha nem jelzi a telefon, hogy a hívás tökéletesen működik, biztosra veszem, hogy megszakadtunk.
- Mit csinálsz? – kérdezte vontatottan, mintha épp próbálná feldolgozni a hallottakat.
- Csirkét sütök. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok főzni. Nem ülhetek tétlenül minden nap, mint egy szobor. Valamit muszáj kezdenem az életemmel, különben beleőrülök a semmittevésbe – feleltem egyszerűen. Néha magam is meglepődök rajta, mennyire közvetlen tudok lenni.
- Ez nagyon pozitív gondolat.
- Dr. Madison is ezt mondta – kuncogtam. A minap pont a mindennapi élet volt a téma, hogy hogyan lehetne kitölteni az üres órákat, amikor nem tudom mit tegyek. Fájt bevallani, de az első napok borzasztóak voltak Harry nélkül. Feleslegesnek éreztem magam, és hasztalannak, akire nincs szüksége senkinek, és megváltás lenne a hiányom. Ezekről mind beszélnem kellett volna Harrynek, de nem akartam elrontani a kedvét, hogy jobban aggódjon, vagy kihagyja az órákat miattam.
Nehéznek bizonyult, de ki kellett tartanom, mert már megtapasztalhattam mennyire jó érzés, ha gondtalan vagyok. A kemény munkám pedig megfizetődött, mert most egészségesnek véltem minden gondolatomat. Jól éreztem magam a bőrömben, és a pszichológusom szerint ez egy figyelemreméltó állomás a végcélom felé.
- Tehát vannak ilyen nyálkás részek. Azt szedd le, meg a zsírt, ha nem tetszik. Meg azt is, ami szintén nem tetszik… - A vállammal a fülemhez szorítottam a készüléket, és igyekeztem lekövetni Zayn utasításait.
- Ez nem megy! Kell hozzá a nagy kés – morogtam, mert a fehér zsírréteg rettentően ragaszkodott a húshoz. A késtartó felé nyújtóztam, ami most a pult másik felén tartózkodott, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy közelebb szokott lenni.
- Várj! – kiabált Zayn riadtan. – Hol van Niall?!
- Nem jön. Felnőtt ember vagyok, és a saját házamban élek. Boldogulok – jelentettem ki határozottan. Kezdtem hozzászokni a saját ház fogalmához, az viszont már kellemetlenül érintett, hogy magyarázkodásra szorulok a legjobb barátom előtt.
- Átmegyek.
- Nem kell! Zayn, kérlek! – sóhajtottam rosszallóan. – Csak főzök. Nem fogom lenyisszantani semmimet. Nem bízol bennem? – kérdeztem csalódottan. Ezek szerint közös döntés volt a hozzám közelállók részéről, hogy állandó felügyeletet szabtak ki rám. Még hezitáltam afelett, hogy haragudjak-e rájuk, vagy sem. Kezdetben talán tényleg hasznosnak bizonyult egyikük, de minden nappal változni akartam, és úgy is éreztem, hogy ezt teszem, ezért jólesett volna, ha ezt szem előtt tartják.
- De! Nem erről van szó, csak… - hezitált. Rájöttem, hogy nem térünk rá egyhamar a valódi problémámra, ezért türelmetlenül sóhajtottam.
- Hagyjuk. Megoldom egyedül…
- Ne, Lou! Sajnálom! – hadarta szaporán. Tudtam, hogy őszintén bánja, amiket mondott vagy gondolt. Zayn többször bele akart kezdeni egy mondatba, végül azonban elhallgatott. Türelmesen vártam, hogy mit hoz majd ki a szerencsétlen nyögdécseléséből. - A csirke… A bőrt hagyd rajta, hogy majd az alá tudd tömni a tölteléket. Jó?
- Igen, világos volt – motyogtam duzzogva, pedig valójában már nem is izgatott a civódásunk. Megbocsájtottam neki már akkor, amikor nem akarta, hogy letegyem. – Mit csinálsz? – váltottam témát, miközben már hozzáláttam a feladathoz.
- Mosogattam, most meg takarítok, mert elleptek a porcicák. Tudod… Sárga gumikesztyűben sikálom a szutykos padlót, és kendővel a fejemen portalanítok – élcelődött jókedvűen. Nyilván megérezte, hogy minden rendben, és emiatt sírni tudtam volna a boldogságtól. Számomra egyfajta bizonyítása volt annak, hogy a legjobb barát láthatatlan kötelék még fennállt közöttünk. Megint olyanok voltunk, mint régen, ami úgy hiányzott az életemből. - Attól, hogy egyedül élek, nem akarok megfulladni – nevetett, a vonalban tiszta hangjának minden fekvése tökéletesen szólt. Eszembe juttatta azokat az éjszakákat, amikor felhívott, mert éjjel tizenegykor szánta el magát a tanulásra. A hívásai során viszont soha nem a házira koncentrált, hanem addig beszéltünk míg egyikünk ki nem dőlt, holott egész nap egymás nyakán csüngtünk. Zayn az iskolában lusta diák volt. A háziját rólam másolta az órák előtti szünetben, a beadandóit kávés, vagy spagetti szószos papírra írta a tornaóra alatt a mosdóban. Puskázott a dolgozatok közben, és ha felelni hívták, maximum a közepest volt képes megszülni. A délutánokat videojátékokra herdálta, és arra, hogy velem lógjon. Az egész érdekessége, hogy így is simán levizsgázott, és sokra vitte az életben. 
Mindig csodáltam az ilyen embereket, bezzeg nekem soha nem lett volna ekkora szerencsém. Ha csak feleannyira vettem volna félvállról a sulit, már év elején megbuktattak volna.
- Szóval? Milyen az élet a kertvárosban? – folytatta csevegő hangnemben.
- Meglepően jó. Nagyon nyugodt, már néhány szomszédot is megismertem és ma elmentem bevásárolni – dicsekedtem visszafogottan, de azért elég elismerésre váró hanggal ahhoz, hogy feltűnjön Zaynnek.
- Le a kalappal! – hiába nem láttam, még így is tudtam, hogy mosolyog, és a dicséretének minden szavát őszintén gondolja.
- Köszi! Tudod… Néha úgy érzem, talán megint minden normális lehet… - vigyorogtam a kezemben tartott csirkeaprólékra, ami fölött el is zártam a vizet. – Tegnap találkoztam Harry nővérével – kezdtem bele egy kényesebb témába, ami egyszerűen kiszaladt a számon. Mostanában nagyon gátlástalan vagyok, ha arról van szó, hogy beszélnem kell. Természetemnél fogva ritkán traktáltam másokat a problémáimmal, de rászoktattak az ellenkezőjére, ezért önkéntelenül kikotyogok mindent. Sokszor fel sem tűnik. Egyszerűen elmondom, amire épp gondolok. Élveztem az abszolult szabadságot, mert kicsit olyan, mintha egy ragasztószalag eltűnt volna a számról, de néha – mint most is -, meglehetősen zavart.
- Gemma… Ha jó emlékszem így hívják – hümmögött Zayn – Bár én még nem találkoztam vele, csak Harry mesélt róla. Milyen ember?

- Szépen berendeztétek – fordult körbe Gemma, pásztázó tekintettel a szobában. Mindent alaposan megszemlélt, még Harry hógömbjeit is, pedig feltételeztem, hogy a gyűjteményt legalább annyira ismeri, mint a tulajdonosa, sőt, talán még ő is közrejátszott a bővítésében, akárcsak én a pusztításában.
- Harry és a barátaink voltak. Jó munkát végeztek – feleltem egyetértésem jeléül. A zongorámhoz értem, amit a beköltözésünk óta meg sem közelítettem. Magam sem tudtam volna megmondani, hogy miért, hiszen lételemem volt a zenélés, viszont az iránta való ellenállhatatlan késztetés mostanában hallgatott.
Mély levegőt vettem, és felemeltem a kezem, de a szokásos egyenletes játék helyett most egyáltalán nem mozdultam.
- Mi a baj? – kérdezte mögülem halkan Gemma.
Megrémültem, hogy talán látja rajtam, mennyire ideges vagyok. Nagy megtiszteltetés Harry testvérének játszani, és én most egyetlen akkordot sem tudnék leütni anélkül, hogy elrontanám.
- Semmi.
- Úgy értem, láttam hogyan néztél odalent. Valójában ezért hívtalak félre. Arra gondoltam, hogy kellemetlen lenne őszinte véleményt nyilvánítanod az ajándékról a szüleim, vagy Harry előtt. Ha így van, még kicserélhetem. A komolyzene miatt gondoltam, hogy élveznéd… De majd azt mondom mindenkinek, hogy érvénytelenek, ezért a változtatás…
- Hidd el, tökéletes ajándék! – biztosítottam szélesen mosolyogva.
Gemma közvetlen személyiségnek bizonyult. Megbízható, határozott kisugárzása lévén vonzotta az embert, és én néhány perc ismeretség után már teljes mértékben megbíztam benne. Emiatt vallottam be az igazságot némi hezitálás után…
- Nem tudtam, hogy születésnapja van… Ez elég kellemetlen érzés.
- Oh, Louis… Biztos vagyok benne, hogy Harry nem azért tartotta titokban, mert zavarba akart hozni – vigasztalt a legnagyobb meggyőződéssel.
- Persze, de így sokkal nehezebb minden. Az orvosom elmondja, hogy hogyan éljek, a barátaim, hogy mit csináljak, de azt senki sem, hogy Harryt hogyan tegyem boldoggá. Zayn a gyerekkori barátom, de ezt a témát sosem érintettünk, Niallről tudom, hogy alkalmanként eljár a szája, Dr. Payne-nel pedig nem vagyunk olyan viszonyban – Gemma ezen felnevetett, és hátradobta a válla fölött átbukó haját.
- Tudod, a nővére vagyok, és az a munkaköröm, hogy kibeszéljem neked. A legcikisebb sztoriktól kezdve, amit hallhatsz róla. Most itthon leszek egy darabig. Kérd meg az urad, hogy hozzon át, és tartunk egy pletykálós napot. Veszek egy csomó nasit és romantikus filmeket, mert azok a legjobbak ilyen alkalomra. Na, mit szólsz? Csak mi ketten? – mosolygott szélesen. A szemei pontosan úgy csillogtak, mint Harryé, ha beleéli magát valamibe. Mint például karácsonykor…
- Az nagyon jó lenne…
- Gyere ide – tárta szélesre a karjait, és én örömmel öleltem viszont. – Köszöntelek a családban!

- Nagyon kedves… - feleltem szűkszavúan, és olyan hévvel, mint mikor rossz hírt közöl az ember, de elsieti a mondatot, hogy minél hamarabb túl legyen rajta. Abban reménykedtem, hogy ejtjük a témát, de a kirohanásomnak hála feltűnőbb voltam, mint egy kékre festett Hókuszpók a törpök között, és a legjobb barátom természetesen nem tudta nem észrevenni.
- Valami baj van – magabiztosan jelentette ki, mintha tegnap ő is ott ült volna az ünneplő társaság boldogságtól ragyogó kőrében, és látta volna szánalmas felsülésemet, ahogy gyáván meghúzódok a sarokban, a saját sebeimet nyalogatva. – Ennyire rémes ember?
- Nem! Tényleg mintapolgár és kiváló személyiség, aki sokban hasonlít Harryre. Remekül éreztem magam vele… - suttogtam halkan.
 - Lou… Jól vagy? – Zayn hangja megváltozott. Aggódott, és még csak meg sem próbálta leplezni előttem. Jól vagyok! Legszívesebben ezt vágtam volna a fejéhez a lehető legindulatosabban, majd rácsapnám a telefont, de akkor biztosan személyesen felkeresne. – Átmegyek! - Jelentette ki egy beszélgetésen belül immár másodjára. A kés megállt a kezemben, a vágódeszkán való csattogás a semmibe veszett.
- Zayn! – pirítottam rá. – Minden rendben. Elég, ha meghallgatsz… Ma a tagnapi hibámat akarom helyrehozni – jelentettem ki elszántan. Szegény Zayn azt sem tudta miről beszélek, hisz jóformán rébuszokban kommunikáltam, és kerültük a részletes beszámolót, de reméltem így is elegendő magyarázattal szolgálhatok a megnyugtatására. Egyébként sem szívesen elevenítettem volna fel az este pillanatait, mert akkor nem a szánalmat keltő jelenségem, hanem a mindent felülíró pillanatom Harryvel, lebegne a szemem előtt, és a görcsbe rándult a gyomrom egy kellemes, leírhatatlan érzésétől. A kacérkodásunk részleteit még magam elől is rejtegetnem kellett, ha nem akartam pipacsvörös arccal mászkálni egész nap, nemhogy elpletykáljam a barátomnak.
- Néhány hete szülinapja volt… – Homlokon csaptam magam. Ennyit a „tartom a szám” elhatározásról.
- Ó!
- Ó bizony…
- Ezért a vacsora.
- Ezért a vacsora - helyeseltem. – Te örülnél neki? – kérdeztem bizonytalanul, elvégre semmi nem garantálta a sikeremet, és szükségem volt egy kívülálló véleményére.
- Te csinálod nekem? Persze! – vágta rá gondolkodás nélkül, ami sokban megkönnyítette a helyzetemet.


Félhétkor Harry megérkezett. Ezt az előszobában támad hirtelen világosságból állapítottam meg, mert a feljáróról pont odavilágítotak a kocsi fényszórói. Megigazítottam egy félrecsúszott villát az asztalon, a csirkehúst pedig középre helyeztem, amikor a jól ismert hang megjöttemet kiáltott, a nyomában pedig azonnal csukódott az ajtó. Vigyázva közlekedtünk a bejáratnál, mert Molly még nem szokta meg az új házat, és a gazdája rettegett az elvesztése miatt.
- Szia! – siettem elé. Harry várakozásteljesen tárta szét a karját, én pedig magától értetődőn bújtam hozzá. Annyira hétköznapi mozdulatok voltak. Még az is, ahogy egy puszit nyomott a számra.
Magam sem tudom, hogy honnan jött a késztetés, de segítettem levenni a kabátját, közben pedig nem kerülte el a figyelmemet az arcán szétterülő szokásosnál is derűsebb kifejezés. Mintha nem is egy iskolapadból szabadult volna…
- Híreim vannak – bökte ki, amikor a sálát is felakasztotta.
- Nekem is – haraptam az ajkamba a meglepetésem gondolatára.
- Had én előbb! – kíváncsian pillantottam fel rá. Látszott rajta, hogy majd’ kiugrik a bőréből, így bólintottam. – Ma interjúm volt egy ingatlankereskedői cégnél – szinte toporzékolt az izgatottságtól. - Felvettek! Megkaptam az állást!
- Harry, ez nagyszerű! – öleltem meg gondolkodás nélkül. Ő a combom alá nyúlt és felkapott az ölébe. Váratlanul ért a mozdulat, de nevetve fontam körül a nyakát, nehogy leessek.
- Arra gondoltam, hogy ünneplejük meg. Elviszlek vacsorázni – a konyhába indult velem, és amikor megállt az ajtóban, már tudtam, hogy lebuktam, mert épp a terített asztalt pásztázza. Szégyenlősen lesütöttem a szemeimet.
- Igazából én már készültem… - mosolyogtam rá halványan. – Ez az ajándékom… Megkóstoljuk?
Régebben még számoltam, hogy hány csókot kaptam tőle, de ennél a pontnál elvesztettem a fonalat, és csak akkor tértem magamhoz, amikor már pakoltunk.
Tagadhatatlanul büszke voltam magamra, mert étkezés közben Harry elégedettnek tűnt. Sőt, a szószból kétszer is szedett, aztán hátra dőlt a széken, és sikerült elkapnom egy pillanatot, amikor elégedetten végigsimított a hasán. Felajánlotta, hogy segít a mosogatásban, így végül egy gumikesztyűben munkálkodtam a csapnál, Harry pedig szárazra törölte mellettem a tiszta edényeket. Nem igazán beszélgettünk, sőt, a göndör olykor elrévedt, de tudtam, hogy minden rendben van, mert édesen mosolygott maga elé, mintha egy kedves emléket idézne fel. Szívesen jegyet váltottam volna a gondolatai közé, hogy én is részesük legyek, de a szótlansága miatt legalább barátkozhattam a gondolattal, hogy az iskola mellett ezentúl munkába is fog járni. Őszintén örültem a sikerének, csak épp az aggasztott, hogy én ezt mennyire fogom megérezni. Egyszer-egyszer talán kibírom, de huzamosabb ideig nem akartam egyedül maradni egész nap…
- Ha dolgozni fogsz és egyetemre is jársz, mikor lesz időd tanulni? – szándékosan tettem fel úgy a kérdést, hogy ne lehessen velem kapcsolatba hozni.
- Egyelőre betanulok a cégnél. El kell végeznem néhány tanfolyamot és asszisztenskedek, amíg a diplomámat meg nem szerzem. De az már csak néhány hónap. Nem kell miatta aggódni.
Bólintottam. Talán Zayn vagy Niall szívesen átjönne néha... Amit mondott elfogadhatónak tűnt, csakhogy a figyelmét folyamatosan az épp soros evőeszközre összpontosította, mintha próbálná rejtegetni előlem az őszinte tekintetét, ami talán most nem is az.
- Hogyhogy ingatlan? – folytattam a kérdezősködést. – Úgy tudtam marketing iskolát választasz következőnek…
- Igen, így volt – rántotta meg a vállát.
- Miért nem szóltál a változásról?
Harry felsóhajtott, és letette a rongyot. Végre elértem, hogy rám emelje gyönyörű pillantását. A pupillái hatalmasok voltak, és annyi mindent láttam benne egyszerre, hogy képtelen voltam rajta kiigazodni. Mintha nem is ő lenne.
- Meglepetésnek szántam, és hirtelen döntöttem el. A szüleim továbbra is fizetni szeretnék a költségeimet, mert úgy állapodtunk meg, hogy amíg az egyetem tart, támogatnak. De azzal, hogy ideköltöztem, úgy érzem elkezdtem a saját életemet, és kellemetlenné vált, hogy kisegítenek.
Amit a szavai kiváltottak belőlem, az a színtiszta bűntudat. Bele sem gondoltam, hogy miből élünk. A házat is Harry szülei vették nekünk, és ezen épp csak sikerült túltennem magam, máris itt a következő tett, amiért soha nem lehetek elég hálás nekik.
- Sokat spóroltam, és az elég lesz egy darabig, de…
- Én is dolgozhatok – Harry elhallgatott. Ugyanarra gondolhattunk; engem aligha alkalmaznának. Az önéletrajzomba szinte semmit nem tudnék beleírni. Még az iskolát sem végeztem el rendesen. A vizsgáimat sosem tettem le, és egy diliházból szabadultam. Aki ennek ellenére mégis alkalmaz, abból a fizetésből még a számlákat kiegyenlíteni is képtelenség. – Valaki biztosan ad munkát! Söprögetek, takarítok, bármi! Nekem is illik kivennem a részem.
- Ezt nem engedhetem… - rázta meg Harry a fürtjeit.
- Nem vagyok ingyenélő! – hadakoztam.
- És ezt nem is állítottam – Mögém lépett, és átölelte a derekamat. – De neked még a gyógyulásra kell koncentrálnod. Nem csak én lennék az, aki az utadba állna. Az orvosod sem engedné, és Zayn is ellenkezne.
- Nem igazság – morogtam, és belekezdtem egy tányér kíméletlen súrolásába, de Harry a csuklómnál fogva elhúzta a kezem. Mindenáron segíteni akartam. Egy ideig felesleges lesz Harry diplomája, és más utat kényszerül választani, csakis miattam. Ez lenne a legkevesebb, amit érte tehetek.
- Mit szólnál, ha inkább továbbtanulnál? Keresnénk egy szakirányt, ami érdekelne.
- Idiótának fogok tűnni a sok fiatal között… – haraptam be az ajkam, bár az ötlet kimondottan tetszett.
- Ugyan! Ez egyetem. Nem te lennél az első, aki nem azonnal a középsuli után kezd, ráadásul könnyedén elvegyülhetsz. Egyetlen ősz hajszálat sem látok – fúrta az orrát a hajamba. Megforgattam a szemem.
- Rendben. De még hátra van a gimis vizsgám…
- Azt is pótoljuk – mormolta halkan, és egy hosszú csókot nyomott halántékomra.
Harry mintha azt akarná közölni, mennyire boldog, énekelni kezdett egy számomra ismeretlen dalt. A fülem mellett hallatta rekedtes hangját, amibe először alaposan beleborzongtam, aztán elnevettem magam bohóságán. A derekamra tette nagy tenyereit, és ott pihentette őket, míg a csípőjét ringatta, kezeivel az enyémet is ösztönözve a csatlakozásra. Segített lecsillapítani, ezért pedig hálásan dőltem a mellkasának, de úgy húzódtam el tőle ugyanabban a pillanatban, mintha égetne. Megmerevedtem, akárcsak Ő, de nyomban eleresztett. Túl sok helyen érintkeztünk, és volt egy olyan érzésem, hogy tudomást szereztem arról is, amit egyébként titkolni szeretett volna. Az értelmes szavak kivesztek belőlem. A pultnak vetett háttal álltam, és hatalmas szemekkel bámulva rá vártam, hátha megmagyarázza, hogy ez csak egy buta félreértés. Ő azonban megilletődötten ácsorgott, mintha maga sem tudná mit tegyen. Megpróbált bocsánatkérő pillantást küldeni felém, de elkaptam a tekintetem, és a mosogatóvíz habjába temettem. Éreztem, hogy engem néz, de képtelen voltam mozdulni. Hamarosan feladta, és kétlépésnyire tőlem folytatta a poharak törölgetését.
- Odaadnád a tányért is? – kérdezte halkan, bűnbánóan.





14 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szépen köszönjük, hogy hamarabb kaphattunk részt.
    -Lou és a meglepetése
    - Zayn és ahogy Louért aggodott, ahogy segített neki, ahogy beszélt vele
    -Harry, ahogy fogadta a meglepetést.
    Ahogy elmindta felvették...ahogy elmondta hogy miért is kell dolgoznia...ahogy előjött Lou tovabbtanulasának ötletével...
    Imádtam!
    Nagyon szépen köszönöm hogy ezt a részt is olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szívesen! Aranyos, hogy megköszönöd. :) Bár többször csinálhatnék ilyet... Sajnos nemsoká jönnek a vizsgáim, így még nem tudom mi lesz a hó végén, de szeretnék sűrűbben új részt publikálni :D
      Örülök, hogy tetszett! Hálás vagyok, hogy elolvastad :) Szeretek Zayn és Louis kapcsolatáról írni, így én is kedveltem a rajta való dolgozást. :D
      Hamarosan érkezem!

      Sok puszi és ölelés <3 <3

      Törlés
  2. Imádom imadom imádom :D
    Nem kell aggodnod mert egyaltalan nem unalmasak ezek a reszek :D imádtam mindem szavat :D Nagyon tetszik hogy egyre hatarozottabb es batrabb Lou :D A vege is aranyos volt :D
    En szerintem egy eleten at tudnam olvasi ezt a tortenet :D mindig is a kedvencem lesz :D
    Nagyon nagyon varom a kovetkezo reszt :D millio puszi es oleles neked ❤💋❤❤💋💋😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Én meg Téged imádlak! :D Örülök, hogy nem unalmas, csak észrevettem, hogy néha túlságosan belefeledkezek a részletekbe. Hmm... Kár, hogy a szemét énem az ajtón kopogtat...
      Óóó... Ez most nagyon jól esett. Tényleg! Igazán hálás vagyok érte! Az ilyen pillanatokban annyira elérzékenyülök, és úgy érzem duplán annyira megéri dolgoznom. Köszönöm, valamint kitartást kívánok a további részekig. Igyekszem, de sajnos nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném.

      Nemsokára jövök!

      Puszi! <3 :) <3

      Törlés
  3. Még én is veszek neked egy zacskó kekszet csak folytatsd, nagyon várom😁😁😁😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD Köszönnöm! Ez egy elég jó motiváció XDD
      Sajnos most sokat késtem, így nem jár. De majd legközelebb! XD

      Sok-sok-sok puszi! <3 <3

      Törlés
  4. Új olvasóként jelentkezem. 😁
    Már három hónapja meg van nyitva a blog a telefonomon, de mindig halasztgattam az olvasását, rosszul tettem.
    Pénteken este kezdtem el olvasni, és ma reggel értem a végére (kisebb-nagyobb megszakításokkal).
    Az elején nehezen álltam neki, mert bár mostanában rá vagyok kattanva a hasonló történetekre, a prológust még vonakodva olvastam. Aztán az első fejezet felétől nem volt megállás.
    Lehet az ember szerelmes egy történetbe, mert azt hiszem nekem sikerült ebbe a csodába beleszeretnem. 😍😍😍
    Már eleve az megfogott, ahogyan írsz. A pontos leírások, és ahogy a szavakkal játszol, a választékos kifejezések. Tehetséges író vagy! 😘😘😘
    Na és persze maga a történet is, hogy nem egy sablon sztori. Tetszik az egésznek az elgondolása és kidolgozottsága. Tetszik, hogy nem elkapkodott, hanem szépen, lassan haladnak az események, és nyílik meg Louis, pont, ahogy az a valóságban is lenne. Tetszik, hogy mivel Harry nem olvasta el a kartonját, így valóban cseppenként lettek felfedve Louis múltjának eseményei, amitől sokkal izgalmasabb lett minden. Tetszik, hogy Harry érzelmei is lassan bontakoznak ki, ahogy Louis-é is.
    Hihetetlen belegondolni, hogy a történet elején Louis milyen félénk volt, majd utána csak Harry-vel volt magabiztosabb, most pedig már egyedül megy a boltba, hogy Harry-t meglepje. :')
    Nem számoltam, de volt pár fejezet amin rendesen sírtam, annyira meghatódtam, vagy éppen szomorodtam el. (Imádom az ilyen sztorikat, amik ennyire meg tudnak érinteni)
    ~Gáz, ha most nem jut eszembe sok minden, amiket amúgy le akartam írni? 😀 Ígérem fogom pótolni. Megyek elolvasom újra a kedvenc fejezeteimet
    Nagyon várom már az új részt! 😍😍😍
    xxxEszty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Nagyon örülök, és köszöntelek az oldalon, ahol mint gondolom már észrevetted nem túl rendszeresen, de szépen sorban érkeznek a fejezetek. A lassúságért bocsánatot kérek, a gyönyörű szép kommentedért pedig köszönetet mondok. :) Mindig megdobogtatja a szívemet egy új hozzászólás... de most a tiéd kisebb szívrohamot okozott, amikor szembesültem a terjedelmével. XD Ami azt illeti, egyáltalán nem gáz, hogy nem jut eszedbe több. Ez is bőven elegendő volt egy eszelősen boldog mosoly megteremtésére az arcomon.
      Köszönöm a számtalan bókot! ...Van egy papírlapom, amit nemrég teleirkáltam. Akkor készítettem, amikor eljutottam odáig, hogy Louist kiengedték az intézetből. Ezen szerepelnek azok a fontos jelenetek és tények, amiket szeretnék a történetbe beltuszkolni még. Néha bővül, néha végre lehúzhatok pár dolgot, de be kell vallanom, hogy nehéz mindenre odafigyelni. És amikor már ezredjére ugyan az a fejezet van előttem, a szemem meg jojózik, nehéz. Ilyenkor jöttök Ti, a csodás hozzászólásokkal, és feltöltötök. Na ez a legszuperebb érzés!
      A zagyvaságokkal azt akartam elmondani; köszönöm, hogy itt vagy! :))

      Hamarosan érkezem az új fejezettel!

      Puszi és rengeteg ölelés! <3 <3 :)

      Törlés
  5. Nekem nagyon kettős érzéseim vannak. :O
    Olyan érzés volt olvasni ezt a részt, mintha 3-4 fejezetet kihagytam volna.2 résszel ezelőtt még a földön kuporogva várta Louis Niallt, most pedig egyedül ki mer menni a boltba? És olyan magabiztosan beszélt magáról a telefonba Zaynnek, hogy esküszöm meglepődtem. Félre ne érts, természetesen örülök annak hogy rendbe fele jön, gondolom a "szabadság" és a terápia egyaránt erőteljesen hat rá, csak nekem ez kicsit furi.

    Remélem hasonlóan jó állapotokba lesz Louis, és minél hamarabb olvashatom a folytatást! <3

    VálaszTörlés
  6. Szia! :)
    Sajnálom, hogy így alakult. Próbáltam valahogy bemutatni, hogy Louisban valóban megvan az elhatározás. Mert ugye ő nagyon meg akar gyógyulni, és szinte erőlködve igyekszik tenni is érte. Tartja magát a "napról napra" változáshoz. Persze, a történetben a mostani fejezetek nem egymásutáni napokat ölelnek fel. Nyilván ezért van ez a fura ugrás szerű érzés.
    Majd valahogy megpróbálom valahogy javítani. Köszönöm az észrevételt! :D :) Tényleg hálás vagyok érte, mert saját magamnak nehezen javítok. :P

    Hamarosan jövök a folytatással! És már előre is dolgoztam, így remélem sikerül egy kicsit sűrűbben jelentkeznem. :D

    Millió és egy puszi! <3 ^^

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    En nemreg talaltam ra (ujra) a blogodra. Azert mondom h ujra, mert egyszer mar mintha elolvastam volna a tartalmat, meg talan az elso reszt is, de akkor nem olvastam tovabb, nem tudom miert, valahogy nem “mertem”, nem annyira tetszett... Es most ujra raakadtam, de nem kezdtem el egybol olvasni, felre raktam, aztan (es ezt most ne ertsd felre!) mar nem volt mit olvasnom, igy belekezdtem a tortenetedbe... egyebkent nem a tied az egyetlen, amit igy kezdek el olvasni h “nem volt mas”... :’D Aztan mindig halat adok h csak bele kezdtem. Na de a lenyeg h URISTEN! Nem bantam meg h eddig nem olvastam el a sztoridat, mert akkor most szenvedtem volna h nincs mit olvasnom, de most h raszantam magam, jeeeeeezusom de jol tettem!!! IMADTAM! Egyszeruen imadtam es nem tudtam letenni a telefont a kezembol! 2 nap alatt elolvastam, basszus, most pedig kinoz a hianya...

    Hihetetlen h mennyire jol irsz es milyen aprolekosan megirod a tortenetet! Bar azokat a reszeket nem annyira kedveltem mikor Lou kepzeleteben voltunk, de a tobbit, ahw! Nem tudom kifejezni magamat h mennyire tetszik a torteneted! Nagyon-nagyon remelem h nem kell honapokat varni a folytatasra (nem csak a kovi reszre ertem), mert lattam h volt mikor nagyobb kihagyassal jott csak a kovi resz. :( Kerlek ne kinozz minket, fantasztikusan irsz!

    Ezzel a resznek a vegevel pedig kicsinaltal! :D Tudom es ertem h Lout megeroszakoltak es beteg (volt), de en egesz vegig nagyon szoritottam es meg most is h vegre tortenjen koztuk valami. Annyira edesek es Harry...! Imadni valo benne! Persze sajnaltam benne Lout, de talan mostmar minden jora fordul vegre! :)

    Nagyon tetszett h a tobbi karaktert is azert elgesz jol megismerhettuk! Imadtam benne a fiukat egytol egyig, es remek karaktereket adtal nekik! :)

    Imadtam azt, ahogy Harry gyogyitotta Lout, amikor kivitte az intezet kertjebe, a varosnezes, a karacsonyozasuk! <3 Dr. Cartert (remelem jol emlekszem) pedig nagyon sajnaltam h meghalt benne... :( Dr. Tudjukkit (ez tetszett ;D) ruhelltem benne -.- De gondolom ez nem meglepo... Es remelem Lou apja is elnyeri melto bunteteset, az anyja legalabb mar bortonben van. Az ilyen nem is szulo h tehettek ilyet a sajat gyerekukkel? Bizom benne h nem piszkitanak bele a fiuk eletebe, es remelem mostmar Hazzaval kezdhet egy boldog uj eletet! <3

    Osszessegeben azt hiszem ennyi. :) Orulok h vegul csak belekezdtem a sztoridba, mert igen csak szegenyebb lettem volna enelkul... Nagyon varom a kovit, kerlek siess vele! :)

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Nagyon örülök, hogy írtál! Annak meg még inkább, hogy végül úgy döntöttél elolvasod az írásomat. :D Ez nekem mindig egy nagyon nagy pozitív visszajelzés, mert feltölt és erőt ad a folytatásokhoz. :D
      Egyébként ne aggódj! Én is jártam már úgy, hogy valamit félreraktam, halogattam, aztán amikor belekezdtem se kép, se hang XD De azért két nap... XD Eszméletlen vagy! Mikor aludtál? XD
      Számomra az ilyen kijelentések annyira megrázóak, de a jó értelemben. Nehéz elképzelni, hogy az én munkámért valaki ennyire odalegyen, de aztán megpofozgatom magam, hogy "Hé! Hiszen ezt írta. Örülj!" XDD

      Köszönöm az írásomat illető bókokat. Igyekszem tartani a szintet, és még javulni, mert azt van bőven. Ma is felfedezést tettem a sorok között, a néhol előbukkanó teszetosza írásmódomat illetően XD Igen, ilyenem is van. Remélem te még nem találtad meg...

      Egy újabb köszönet azért, hogy őszinte voltál, és kerek-perec megmondtad a Louis elmés részekről a véleményed. Nekem ez is nagyon nagy visszajelzés. :)
      És akkor jönnek a mellékszereplők. Ehhez van egy kérdésem a számodra, mert érdekel a véleményed. Szerinted kaphatnának még ennél is nagyobb szerepet? Vagy koncentráljunk a két kis picurra? ^^

      Mondtam már mennyire imádom a hosszú kommenteket? XD Köszönöm!

      Ne haragudj, hogy rövidre fogtam, de ma megszenvedtem egy bizonyos hét oldallal, amit most bemutatnék, és remélem, hogy az alatt folytatjuk a beszélgetést :D ;)

      Nagyon nagyon nagyon sok puszi <3 :) :)

      Törlés