2016. január 1., péntek

5. fejezet - Csak azt akarom, hogy menj el!

Sziasztok!
Először is, mindenkinek Boldog Új Évet!!!! :))))
Elértük az 1000 oldalmegjelenítést. Jóóó... talán ez nem olyan nagy szó, de nekem igen, szóval oda és vissza vagyok a boldogságtól. Köszönöm! 
El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy tetszett az előző rész, mivel, személy szerint az egyik kedvenc momentumom volt, hiszen az egyik karakter tulajdonképpen fordulóponthoz érkezett. Belátta, hogy ahhoz, hogy változást érjen el, előbb neki kell megváltoznia. 
Ami Louist illeti, sokat emlegetitek, hogy remélitek nem lesz ilyen, meg megnyílik stb. Válaszolok minden kommentetekre, de azért ide is lefirkantom gyorsan összefoglalva, hogy mivel a történetben ő az úgynevezett "Titok" , így a személyisége elég rejtett, de hamarosan mindenre fény derül. Ígérem. Talán nem rögtön a teljes igazság, de azért abban segíteni fog, hogy egy picit jobban meg lehessen érteni, miért olyan, amilyen.
Végül van egy kérésféleségem. Az utolsó három rész mindegyikéhez érkezett egy "Elolvastam" vélemény, ami miatt nem vagyok mérges, egyáltalán, ne értsetek félre, hiszen én kértem, hogy legyetek őszinték. Úgy szeretnék írni, hogy mindenkinek tetsszen, viszont nem tudom a hibákat kijavítani, ha nem tudom, hogy mi az. Szóval az szeretném kérni, hogy, ha nem tetszik, akkor azt is írjátok le nyugodtan, hátha tudok valamit tenni az ügy érdekében. Köszönöm :) 
A részről röviden annyit, hogy szemszögváltáshoz érkeztünk, vagyis...hmm...egy harmadik szemszöghöz érkeztünk. Mindenképpen várom a véleményeket.
Jó szórakozást! :)))


~ Amy


Az elveszett fiú

Kellemes csend ölelt körbe ma is, mint mindig. Ma? Van itt egyáltalán ma? Napok, hetek, hónapok, vagy akár évek? Telik itt egyáltalán az idő?
Nem tudtam, és nem is érdekelt. Törökülésben ücsörögtem szakadékom alján, ahogy mindig is tettem azóta, hogy ide érkeztem.
A zuhanás nem volt kellemes. A szél a fülem mellett süvített és a ruhámba kapott, miközben egyre csak lefelé haladtam. Körülölelt a sötétség, így nem láttam semmit, mégis ott motoszkált bennem a késztetés, hogy lehunyjam a szemem, vagy kapálózzak, de annyira lefagytam, hogy csak hagytam érvényesülni a gravitációt.
Jól döntöttem, amikor mindent magam mögött hagytam, mert tisztában voltam vele, ha visszamennék, akkor megint csak ide kívánkoznék. Mégis iszonyatosan féltem.
Nem tudtam mikor érek földet, de amikor háttal nekicsapódtam, azt hittem meghalok. Úgy éreztem, mintha az összes csontom egyszerre tört volna darabokra. A tüdőmből az minden levegő kipréselődött, és néhány percig csak kétségbeesetten próbáltam megemelni a mellkasom, eredménytelenül. Kivert a víz, köhögtem és fulladoztam, míg kis küzdelem után sikerült újra levegőt vennem. Az oxigén után égő szervezetemnek ez olyan érzés volt, mintha hideg vízzel árasztottak volna el belülről. Sikerült nehézkesen összeszedtem magam, majd az oldalamra fordultam, és felültem. Meglepve tapasztaltam, hogy fájó tagjaim ellenére mindenem egyben van, valamint tökéletesen tudom használni őket. Körbenéztem, hogy megtudjam hol vagyok, ennek következtében pedig újabb rémülethullám kerített hatalmába, amikor nem láttam mást feketeségen kívül. Magam előtt kezdtem hadonászni a karommal, de csak a felkavart levegőt éreztem. Kétségbeesetten pillantottam felfelé, ahonnan az egyetlen fényforrást reméltem, és hosszas szemmeresztgetés után is csak egészségtelen sárga fényt láttam magam felett, ami egyedül arra volt jó, hogy megbizonyosodjam róla, nem vakultam meg.
Végigtapogatni az alattam elterülő talajt, amit durva, éles kavicsok borítottak. Négykézláb mászva indultam meg előre, mert biztos voltam benne, hogy a szakadéknak kellett, hogy legyen fala. Egy kis idő múlva beleütköztem valamibe, ezért feltérdeltem, és óvatosan megérintettem. Föld és apró kavicsok szorultak a körmöm alá, amiből tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem.
Újra négykézlábra álltam, mivel nem akartam megbotlani, és addig kúsztam, amíg a másik falhoz nem értem, felállva pedig azt is feltérképeztem a kezeim segítségével. Teljesen egyformának tűntek. Nekivetettem a hátam, majd hosszú léptekkel elindultam visszafele. Mivel már kétszer megtettem az utat, biztosra vehettem, hogy egyedül a talpam alatt csikorgó kövek nehezítik meg a járást. A lépteimet számoltam, míg tudtam haladni, majd megfordultam, és újra lemértem a távolságot. Harminckét lépést mértem oda-vissza. Lecsúsztam az egyik fal mentén, és a tövébe ültem. Megnyugtatott a tudat, hogy mindent kiderítettem az új, biztonságot ígérő otthonomról.
Soha nem unatkoztam. Olyan kellemes volt az engem körülölelő csend, hogy kiélveztem minden percét. Nem voltam szomjas, éhes, vagy álmos. Nem éreztem semminek a hiányát. Néha felpillantottam, hogy meggyőződjek róla, még látok, de hamarosan már ez sem érdekelt. A szememet lehunytam, mert úgy éreztem feleslegesen tartom őket nyitva, hiszen hiába szoktam hozzá a sötéthez, soha nem láttam semmit.
Néha-néha kaparászást hallottam magam körül, mintha valaki a föld alól, vagy a falak mögül igyekezne kiásni magát, olykor pedig visszhangok is csatlakoztak hozzájuk. Halk kiáltozások, amik alig hallhatóan verődtek vissza a földes falakról, majd kis idővel később semmivé foszlottan haltak el.
Ismerősként üdvözöltem az érzést, amitől csak nemrég vettem búcsút. Féltem. Nem a hangoktól, hiszen ennél jóval rémisztőbb dolgokkal is találkoztam, hanem a gazdájuktól. Féltem, hogy valaki utánam jött, és engem keres. Ha rám talál, akkor akaratom ellenére biztosan visszavinne a felszínre, nekem pedig nem lenne erőm küzdeni ellene. Borsódzott a hátam, mert úgy éreztem, hogy a mögöttem lévő fal instabil, és képes lenne egyszerűen megnyílni, a mögötte rejtőzködő rémségek előtt, hogy azok könnyűszerrel elragadjanak. Elhúzódtam a földes képződménytől. A hangokat kizártam fejemből, csak sodródtam. Hosszú ideje először éreztem magam biztonságban.
Nem tudtam mennyi időt töltöttem el a semmit tevéssel, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer valami újra megzavarhatná a nyugalmamat. Azzal győzködtem magam, hogy itt nem találhatnak rám.
Egyszer valaki úgy gondolta, talán jó viccet űz velem, ha olyan hangosan ordibál odafentről, hogy azt higgyem halláskárosult leszek. A falak ahelyett, hogy elnyelték volna a hangot, inkább felerősítették. Kénytelen voltam a fülemre tapasztani mindkét tenyerem, de még így így sem segítettem magamon sokat. Megfontoltam, hogy ráordítok az illetőre, tűnjön el, de hamarosan abbahagyta, így nyugodtan engedtem le karjaimat. Még kivártam egy keveset, hátha ismét rákezd, de nem tette.
Kavicsok csörgésére kaptam fel a fejem. Ilyet még sosem hallottam. Egyedi hang volt, mint mikor a kövek a rájuk nehezedő súly miatt nyikorogva mozdulnak el egymáson. Nem voltam egyedül.
Felpattantak a szemhéjaim, de olyan váratlan világosság hatolt a pupilláimba, hogy hiába hunyorogtam, könnyezni kezdtem.
 Ismét egy apró nesz, ezúttal közvetlenül a hátam mögül. Az összes szőrpihe felállt a nyakamon; úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Egy hirtelen mozdulattal fordultam meg, de senkit nem láttam, mégis megdermedtem. Először pillantottam meg tartózkodásom helyét, és döbbenetemre minden olyan volt, ahogy elképzeltem. A falak, a talaj, a kövek a csodás színeikkel. Barna, fekete, szürke… hiányzott a látásom. De miért lett világos? Fölöttem, nagyon magasan a szakadék peremének széle magasodott, azon túl pedig az egészséges kék ég. Kék?
- Borzasztó magasak ezek a falak – Egy mély hangot hallottam abból az irányból, amerre még az imént a sötét csendet élveztem. Meglepetésemben, ijedten sikítozva ugrottam ültömben hátra. Egy vállig érő, göndör hajú fiú ült velem szemben, hozzám hasonlóan törökülésben, és engem fürkészett üde zöld szemeivel. Erőltettem a memóriám, hátha felismerem akár egyetlen vonását, de rá kellett jönnöm, még soha nem találkoztam vele.
A fiú mindentudóan nézett rajtam végig, látszott rajta, hogy a gondolataiba merül néhány perc erejéig, majd felemelte tekintetét az ég felé.
- Régóta vagy itt? – Valamiért érdekesnek találhatta a felszínt, mert még mindig azt bámulta. – Odafentről érkeztél?
Kerestem a szavakat, de olyan régen szólaltam meg utoljára. Nem hittem benne, hogy sikerülne bármilyen tiszta hangot kipréselnem magamból.
- Annyira nagyot estél, hogy nem tudsz beszélni? – Kérdezte nevetve, immár nekem szentelve minden figyelmét.
Már jó ideje nem beszélt hozzám senki, és most rájöttem, hogy nem is hiányzott. Nem ő volt az első, aki lenézett és kinevetett, de mégis fájt. Arra jutottam, hogy az előttem ülő ember, nem volt más, mint egy betolakodó, aki azért jött, hogy belerondítson az békémbe. Dühített, hogy egyszer csak itt termett a semmiből, és mindent tönkretesz. De miért van itt egyáltalán?
- Mi… miért vagy itt? – meg kellett köszörülnöm a torkom, mert az első szó csak suttogás volt, a többi pedig rekedt nyöszörgés, viszont még így is sikerült számonkérő éllel beszélnem, nem tetszésem jeléül.
A fiú megrántotta a vállát, majd lehajtott fejjel az előtte lévő kövek közé dúrt, egyet kiválasztott és forgatni kezdte újai között.
- Te miért vagy itt? – A követ figyelte, ahogy az ide-oda bukfenceztetett a tenyerében, miközben.
- Nem tartozik rád – Olyan hidegen válaszoltam, amennyire tudtam. Ő erre mindentudóan bólogatni kezdett, de nem mondott semmit. - Menj el! – förmedtem rá, mert nem úgy tűnt, mint aki magától elindulna.
- Miért tenném? Itt minden olyan egyforma. Nem mindegy, hogy hol vagyok?  – húzta el a száját.
- Nem érdekel hová mész, csak hagyj békén! Egyedül akarok lenni!
- Hogy hívnak? – kérdezte közömbösen még mindig magát szórakoztatva a kővel.
- Az nem tartozik rád. Menj el! – kiabáltam rá.
Fújtatásomat újra és újra visszaverték a falak, és én kikerekedett szemekkel hallgattam a természet játékát. Elég jól ismertem magam ahhoz, hogy kihalljam hangomból a kétségbeesést. A rezgés hatására a falak oldalán néhány lazábban álló törmelék kimozdult a helyéről, és potyogni kezdtek a földre.
- Ne kiabálj, mert megfájdul tőle a fejem – motyogta az előttem ücsörgő zavaró jelenség.
Még neki állt feljebb!
- Az a te bajod – szűrtem a fogaim közt közönyösen. Azért vettem néhány mély lélegzetet idegeim csitítása végett.
A levegőbe dobta a kezében lévő apró képződményt, amit követett a tekintetével, és tenyerét szétnyitva próbálta elkapni.
- Mégis hány éves vagy? – kérdeztem felhúzva szemöldököm. Fixíroztam a kavicsot, ahogy a levegőbe emelkedik, majd landol a hatalmas kézben.
 - Miért akarod tudni?
- Mert csak a gyerekeket foglalja le az ilyen játék – morogtam az orrom alatt.
- Akkor én egy gyerek vagyok – mosolygott saját kijelentésén. Megforgattam a szemeim.
- Elmennél? – továbbra sem viseltem el a jelenlétét, de nem volt kedvem megint kiabálni.
- Merre? Jobbra vagy balra? - A kő felrepült.
- Tök mindegy. Csak el - Beleesett a tenyerébe.
- De merre jobb? Mi van jobbra és mi van balra?
Fent, lent.
- Fogalmam sincs – válaszoltam őszintén. Újra a magasba szállt, néhányat saját maga körül fordulva.
- Mióta vagy itt? –  a hangja picit több érdeklődést mutatott, mint eddig. A kavics landolt.
- Már egy… jó ideje – képtelen voltam kizárólag a beszédre koncentrálni, megbabonázott a játéka. Egyébként sem tudtam, hogy pontosan mennyi időt töltöttem el ezen a kietlen vidéken.
Könnyed, nehéz.
- És még nem jártál semerre? Nem tudod van-e vége ennek a szakadéknak, vagy sem? - Fent.
- Még… nem,… még nem néztem meg. Egyébként egy szakadéknak nem hiszem, hogy lenne.
A kavics nem repült fel újra, hanem megállt a tenyerébe, majd egyszerűen a földre ejtette. Megszeppenve pislogtam az eldobott kőre.
- Mindennek van kezdete és vége - Kinyújtóztatva hosszú lábait felállt, és elém lépett. - Harry vagyok – nyújtotta felém a kezét.
- Louis – motyogtam, de nem viszonoztam a gesztust.
- Nos, Louis… - rám mosolygott. -  Van kedved velem megnézni, hogy mi van ennek a poros gödörnek a végén?
Képtelen voltam bármiféle reakcióra. Eddig jól meg voltam egymagam. Minek mennék vele? Hogy lejárjam a lábam feleslegesen? Ez egy végtelen szakadék, hiába nem jártam be, tudom, hogy így van.
Harry az arcomat fürkészte, ahogy én az övét. Sírni akartam. Felbukkant egy furcsa idegen, akitől félnem kellett volna, de nem bántott, mint ahogy azt vártam, és ez különös érzést keltett bennem, amit magam sem tudtam beazonosítani. Csak abban voltam biztos, hogy nem akarom, hogy elmenjen, mert, bár eredetileg el akartam menekülni, most tisztában voltam vele, mindegy mit felelek, el fog indulni, és itt hagy, egyedül. Össze voltam zavarodva. Már nem tudtam, hogy melyik ösztönömre hallgassak - megbízzak benne, vagy sem - de az előttem tartott kéz ugyanakkor reményt ébresztett bennem.
Mit tegyek?
Harry csalódottan húzta oldalra a száját. Leengedte a karját, és az ellenkező irányba lépett.
El fog menni! Itt fog hagyni! Most, hogy ízelítőt kaptam abból, milyen, ha úgy beszélek velem, hogy nem ér semmi baj, már nem akartam többé a sötétben ücsörögni a hangokat hallgatva, amikre most képtelen voltam félelem nélkül gondolni.
- Várj! – kiáltottam fel hirtelen kétségbeesetten, pedig még ott állt előttem.
Visszafordult, és újra rám mosolygott leplezett érzelmek nélkül, teljesen őszintén. Ismét kinyújtotta karját, én pedig elfogadtam. Felsegített a földről. Úgy éreztem, mintha egyszerre vagy ezer tűt szúrtak volna a lábamba. Egy picit imbolyogtam, de Harry erősen tartott, megvárta míg megtalálom az egyensúlyom.
- Menjünk – Indult meg előttem, arcán a levakarhatatlan vigyorral, nekem pedig nem maradt több időm a testem reakcióinak felmérésére, mivel igyekeznem kellett, ha nem akartam lemaradni.
Mellé szaladtam, miközben a kanyon messzi végét pásztáztam, ahol úgy tűnt, az árok két fala össze fog záródni felettünk, és így meg is találjuk a végét, de ahogy előre haladtunk, az, amit kerestünk, ugyan olyan távolinak tűnt.








12 megjegyzés:

  1. HE?!
    HE?!
    HE?!
    Ennyire még soha semmi se zavart össze xD Ez Louis valamilyen álma, vagy csak így ébren képzelődik, vagy gyógyszerek, vagy mi van?! XD
    És azért nem tudsz és nem mondja senki hogy min kell javítani, mert nincsenek hibák ;) xd
    Madelyn x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy összezavartalak, nem volt szándékos, hidd el.
      Számítottam rá, hogy nem úszom meg magyarázkodás nélkül a részt, de nem akarok rögtön mindent elárulni... nem mintha eddig sok mindent mondtam volna el, bocsi :)
      Annyit elmondok, hogy a Prológus és ez a rész szorosan kapcsolódik, valamint az előző fejezet és a mostani is.
      Valószínűleg a következő részhez írok egy kis útbaigazítást, hátha úgy jobb lesz.
      Köszönöm a véleményed a blogról, nagyon örülök, hogy tetszik :)
      Puszi <3

      Törlés
  2. Egyetértek Zazával, most összezavarodtam. Álom volt, vagy előzmény? Ezért tud annyimindent Harryről? Itt elmeséli neki?
    Fura egy úrült alak, az tuti, de rohadt cuki! *-* Ahogy azt kéri, hogy menjen el... Aww behalok... Annyira felcsigáztál! Siessél most már a kövivel! :p
    Bocsi ha valamit félreírtam, telóról írtam...
    Puszi
    Lulu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom, mikor találgatsz és most sikerült beletrafálnod egy kicsit. :DD
      Egyre jobban hajlok afelé, hogy eláruljam magam, de ha ez meg is történik, akkor csak a következő rész előtt. Addig hagyom ülepedni kicsit a dolgokat, mert szerintem hamar rá fog jönni mindenki, ha egy kicsit elvonatkoztatottan gondolkodik. Például, ha arra gondol, hogy van-e összefüggés az eberek között, akik megpróbáltak beszélni Louisval, és a hangok között, amiket mindig hall a falak mögül. ......
      Örülök, hogy tetszett, annak ellenére, hogy ennyire összezavartalak titeket.
      Sietek a következővel...bár ezt is hamarabb hoztam :DDD
      Puszi <3

      Törlés
  3. Szia!
    Na én is tippelek ez Louis elméje szerintem. Ez az a hely ahova az igazi énjét zárta, hogy elmeneküljön valami elől és most Harry betört. Vagy nem is tudom. Várom a folytatást.
    Puszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :))
      Bár most nem számítana sokat, ha elárulnám, az igazat, de nem szeretném, mert szerintem sokkal izgalmasabb, ha magunk jövünk rá a dolgokra. Viszont azért azt elmondom, hogy ezt olvasva, én csak elégedetten és boldogan dőlök hátra a kanapéban :DD
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Puszi <3

      Törlés
  4. Szia drága!
    Bocsánat a késői kommentért, de a szünet vége felé nem minden fenékig tejfel.
    What? Ez volt az első kérdés ami eszembe jutott. Ez mi akart lenni? Álom? Halucináció? Vagy mi? És hogyan kerül bele Harry ebbe a valamibe? Hát szerintem nem valóság, de ahj!
    Mindegy, én várok!Egyszer csak fény derül mindenre...
    Csodás lett a rész, imádtam, nagyon várom a kovit!
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)))
      Ne aggódj, sosincs olyan, hogy késői komment.:)
      Bocsánat, hogy téged is összezavartalak, de ez nem az utolsó ilyen rész, így a következő fejezet előtt szerintem adok egy gyors magyarázatot, hogy miről is volt szó itt pontosan, és akkor remélem tiszta lesz a kép.
      Ezen felül örülök, hogy tetszett, a következőt Vasárnap teszem fel, mert ugye eredetileg akkor lenne új rész, de előfordulhat, hogy hamarabb hozom. :D
      Puszi <3

      Törlés
  5. okkkkéééé...... akkor most mi van?? nem értek semmit *szomorú fej* de a rész nagyon jó lett!! alig várom a folytatást!
    xX

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom, hogy ez így sikerült. A következő rész elejére írok egy kis segítséget, hogy mi is történt itt, mert nem ez volt az utolsó ilyen rész. Még sokat fognak ám itt kalandozni...viszont a következő megint Harry szemszöge lesz...bár nem a legnyugodtabb körülmények között.
    Puszi <3

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Rengeteg törénetet olvasok, de ez az aelső amihet komizok!
    Rég nem vártam már ennyire új részt. Rettentően tetszik az egész történet, attól függetlenül hogy 5 részből áll eddig!
    Amint tudod kérlek mihamarabb hozd a következőt, izgatottan várom hogy olvashassam!:)

    VálaszTörlés
  8. Szia! :)
    Miután elolvastam a kommentedet, szerintem úgy mosolyogtam, mint aki megnyerte az ötöslottó főnyereményét. Nagyon, nagyon örülök, hogy sikerült elnyernie a tetszésedet, pláne, hogy valóban kevés rész került eddig fel.
    Remélem ezek után sem okozok csalódást, és bár írtad, hogy nem szoktál kommentelni, de szívesen veszem, ha írsz, legyen az akár egyetlen szó.
    A következő rész Vasárnap fog felkerülni, mert eredetileg ez az a "hivatalos" időpont....de olyan szépen szoktátok kérni, hogy valakinél mindig megesik a szívem, így nem kizárt, hogy a 6. fejezet hamarabb érkezik. :D
    Puszi <3

    VálaszTörlés